Új Dunántúli Napló, 1991. augusztus (2. évfolyam, 209-238. szám)
1991-08-17 / 225. szám
1991. augusztus 17., szombat aj Dunántúli napló 9 törvényhozó Nyolc peigamenlap a a nemzet könyvtárában Az ezerszázas években másolták-írták; világosan áttekinthető, szép betűk, néhány nem túl cirkál más betűdíszítéssel. 1934-ig — amikor az Országos Széchenyi Könyvtár megszerezte — az ausztriai Admont bencés kolostorában őrizték. 1846-ban döbbent fa egy német tudós, hogy a kódex Szent István törvényeinek legrégibb, általunk ismert szövege. Nyolc lap, alig több nyomtatott oldal. De benne sűrűsödik az államalapító szent királynak és törvénytudóinak minden bölcsessége. Ezek a törvények határozták meg a magyar társadalom életének alapjait. Évszázadokra. Ma hány lapot tesz ki egy törvénykönyv? Kötetek sora, és milyen hamar elavul! Szent István ezekkel a törvényekkel teremtett otthont népének: ,,Megszabtuk népünknek, hogy mi módon élhet tisztes és háborítatlan életet." A letelepített, addig gulyái- ménesei-nyájai legelőigénye szerint mozgó-vándorló lakosságot a vásárok helye és a templomok kijelölése segítette állandó, egymást ismerő kő zösséggé válni. „fiz lalu építsen templomot, melyet adományozzon meg két házzal és ugyanannyi szolgázai, lóval és kancával, hat ókörrel és két tehénnel, harminc aprómarhával. Ruhákról pedig és á térítőkről a király gondoskodjék, papról és könyvekről a püspökök." ,.Vasárnaponként minden ember jöjjön össze a templomban, nagyok és kicsinyek, lérliak és nők, kivéve, akik a tüzet őrzik." Mindez messze túlnő a vallás gyakorlásának keretein. A tíz falu népe, mely saját erőből megépítette a templomát, valahol a tíz község középpontjában, jól láthatóan, lehetőleg dombon, a közös munkában összeforrott, és a rendszeres heti találkozásokon, mise előtt és után, eszmét cserélt egymással. Lelki életük ura nem a világi hatalom voll immár, hanem a pap, oki esketett, keresztelt, temetett, ügyes-bajos gondokban tanáccsal szolgált; betűvetést is tanított. A papot kész ház vár ta, benne lovak, tehenek, ökok, tyúkok és libák. Viszonl a templomi berendezésre mái nem futotta volna a tiz falu népének; arról a király gondoskodott: miseruhák, kelyhek szentségtartók, füstölők, harang, oltárterítő. A király te hát egyszersmind az ország legfőbb főpapja is. A plébánosok fölött pedig a püspök áll, aki a misekönyveket, imakönyveket köteles beszerezni. Mivel ezeket kézzel írták, igen drágák és becsesek voltak. A megszerzett, meghódítót! haza fokozatosan otthonná vált. Amit pedig valaki saját magának szerzett, az elidegeníthetetlen tulajdonná vált. ,,Elhatároztuk királyi hotalmurikkal, hogy minden embernek hatalma legyen sajátját szétosztani, ráhagyni feleségé- re, fiaira, lányaira és rokonaira, vagy az egyházra, s az 6 halála után ezt senki meg- dönteni ne merészelje." Ez a cselekvési szabadság Szent István törvényeinek nagy vívmánya. Elámulunk, amikor a kis híján ezer évvel ezelőtt fogalmazott tömör törvénysoroza1 huszonkettedik cikkelyében ezt olvassuk: ,,Minthogy pedig Istenhez méltó, s az embereknek igen iá, ha minden egyes ember szabadságban éli le életét, királyi rendelettel úgy intézkedünk, hogy ezentúl senki se merészeljen szabad embert szolgaságra vetni." Most, ma 1991-ben is érvényes és megszívlelendő szavak. különösen az elmúlt évtizedek tapasztalatával lelkűnkben. A honfoglalás korának és az azt követő évszázadoknak jeles tudósa, Györffy György joggal állapította meg, hogy István király törvényei, melyek nem szolgai átvételei az akkori környező országok törvényeinek, hanem a magyar hagyományra támaszkodnak, c szomszédos országokhoz képest sokkal humánusabbak /oltok. ,Jogbiztonság tekinte 'ében Szent István Magyarországa az élre került a közép kori Európában." (Szent István 'örvényeinek kézirata, 1988 38. lap.) Mivel a király hatol mánál (ogva biztosítani tudta a tör- /ények betartását, a környező országokból valósággal áradt nozzánk a legkülönbözőbb nemzetiségű szakképzett munkaerő (némi túlzással, mai ki- ‘ejezéssel élve: vállalkozó). Ezek megbecsüléséről az Intelmek sokszor idézett sorai tanúskodnak. Tanulságos, hogy ez az idegen-áradat, ez a sokféle nyelv és szokás sem magyar államiságunkat, sem nyelvünket nem fenyegette. A jövevények — hiszen jól érezték magukat — szívesen, önként és gyorsan hasonultak magyarrá. Az Árpád-házi királyok korában német, olasz, francia, arab, zsidó, jász, kun, besenyő, görög népek, kereskedők, iparűzők, állattenyésztők éltek, mi több: szinte nyüzsögtek hazánkban. Mind magyarként, hungarus öntudattal Ezek a törvények és a be tartásukat biztosító királyi hatalom fellendítette az „idegenforgalmat", az átmenő ke reskedelmet és zarándokjárást Györffy Györgyöt idézem: ,,1018-ban István király megnyitotta a Jeruzsálembe vezető szárazföldi zarándokutat Magyarországon át . . . A zarándokok nem voltak többé a hajósok kapzsiságának és a kalózok veszedelmének kitéve, hanem olyan szárazföldi úton mehettek, melynek biztonságát királyi várak sora őrizte, és az ellátásról a várak alatt létesített piacok gondoskodtak.” Még útikalauzok Is készültek; továbbá Jeruzsálemben, Bizáncban, Ravennában és Ró mában magyarok számára szállást és ellátást biztosító zarándokházak épültek, a Ste- fanita-rend pedig gondoskodott fenntartásukról, betegek ápolásáról, a zarándokok gondviseléséről. A velencei bencés kolostoi szerzetese, Gellért is zárán dokútján került Magyarországra, Így települt le nálunk a király személyes ké- 'ésére, s lett belőle csanád oüspök. (A velencei kolostorszigeten ma is ápolják Szent Gellért emlékét.) Mint arra már többször utaltunk: nem elég törvényeke! hozni, azok betartásáról, érvényesítéséről is gondoskodn kell. Szent István könyörteler eréllyel szervezte meg hatalmát; határőrsége, katonái, ispánjai, püspökei a hatalmas kiterjedésű ország egyik végétől a másikig biztosították oz egységes közigazgatást, a jogrendet, őrködtek a közbiztonság felett. Egyetlen ember, ha mégoly hatalmas is, egyedül nem gyakorolhatja hatalmát. István király kiváló érzékkel választotta ki kormányának fér-fiait: tudósokat, törvényismerőket, katonákat, papokat. Alkalmas emberek kerültek a képességüknek legmegfelelőbb helyekre. Az általa létrehozót! szervezet, mind a megyék ősei, a várispánságok, mind a hadsereg felépítése, mind az egyházi intézmények (tíz faluként egy templom, országosan tiz püspökség és két érsekség; a bencés szerzetes- rend tudományos központja (Pannonhalmán) oly hatékonyan működtek, hogy amikor nalála után trónutódlási zűrzavar tört ki (fia, a trónörökös, Imre királyfi fiatalon meg- ■ halván, az ország nem fogadta el sem az István által ki- .elölt, túlságosan „nyugati" tájékozódású unokaöccsét, Pétert, a velencei dozse fiát, sem pedig a vezérektől származott rokonát és nádorát, Aba Sámuelt) — a kijevi emigrációjából hazahívott Endre, az István által félre állított, megkínzatott Vazul fia, az épségben talált, működő szentistváni közigazgatást és törvényhozást felhasználva, folytatni tudta a nagy állam- alapító munkáját. Pedig érzelmileg minden oka meglett volna, hogy az apját bántalmazó Istvánt gyűlölve, életmű- _ vével szembefordulva azt lerombolja (amint a Gellért püspököt meggyilkoló csőcselék remélte). Endre azonban felismerte, hogy. hazája, népe és nemzete érdekében folytatnia kell Szent István zseniális életművét, mely, mint ma már láthatjuk, ezer év viszontagságait állta ki. Ez is Szent Istvánnak, a törvényhozónak érdeme. Amikor tehát régi hagyományként nemzeti ünnepünkön: augusztus húszadikán Szent Istvánra emlékezünk, szálljon gondolatunk az életművét tudatosan folytató Árpád-házi királyok felé is, és lélekben vessünk egy pil- antást Endre tihanyi sírjára, a keresztalakú karddal megjelölt márványlapra — az egyetlen épségben maradtma- gyar királysírra az Árpádok korából, Nemeskfrty István rak. a hőscincérek is Ko pargotom a mézgás forrodá sokat, eszembe jutnak gyermekéveim, amikor annyi volt itt az orrszarvú bogár és a cincér, hogy cérnával lovakként befogva járkáltattuk őket a sima földúton.- Gyi fakó, gyi sárga! Egy üres búbosbankafészek- re bukkonok. váratlanul mókus ugrik hatalmas robinzo- náddal a szomszédos ágra, nagy szárnycsattogással megkésett örvösgolambpór indul melegebb tájak felé a legfelsőbb gallyról.- Mit keres?- Hőscincért! A hosszú hallgatás eltépi gondolataimat, rossz sejtelmeim a szívemig érnek, nem messze tőlünk nyulat zavar egy falu felől érkezett csaholó, csapzott szőrű kutya.- Szarvasbogarat még láttam az idén, de a hőscincérek . . A völgy túloldaláról korom fekete füstöt, éktelen bűzi csap orrunkbo a forduló szél, köhögés fojtogat, nehezünkre esik a lélegzet. Tanácstalanul bámulom az erdészt, aki itt született a Bükkben, és közel a hatvanhoz sem kívánkozik el innen.- Autógumikkal tömik a mészkemencét . . . Úgy jár o szél oz erdőn, mint a végrehajtó, levéleső özönlik a földre, nyüszít oz öreg tölgy egyik viharcsavarta ága, de lehet, hogy o tündérképében elbújt féllábú aggastyán haldoklik a torkot fojtogató füstben, vagy éppen az álmából ébredő bagoly sírta el magát . . .- Három éve nem láttam hőscincért! Szomorúan pakolom el az elemózsiát, kicsavarom a bütykös nyakát, és bánatomban tort ülök a hőscincérek emlé kére.- A madarak is pusztul nak! Néhányuk fészkét úgy szólván éjjel és nappal a ma darászok vigyázzák. Kihaló ban vannak' a parti fecskék, a búbosbankák is, „kék varjút" is alig-alig lát az ember . . . Továbbállunk. Perlekednek az erősödő széllel a zizegő cserlevelek, ők rossz adósok, nem fizetnek könnyen, verekednie kell minden fillérért. Oszt él át, és télre készül az erdő, előbukkan egy róka, magasra tartott orral szimatot keres, de ő sem talál, éppen úgy nem, mint a szarvasok, amelyek zavartan az iszonyatos bűztől éppen rossz irányba menekülnek . . .- Nézzük meg a vágást! Fél óra múlva közelítjük a tölgyest, ahol legnagyobb a pusztulás, és motorfűrészek rágják a fiatalon halálraszánt erdőrészt. Tíz négyzetméteren öt rudas fát számolok meg magam körül, vállal roppantok ki közülük néhányat, szétmarta őket az enyészet, törnek, mint a száraz bürök. Kocsánytalan tölgyek! Éltek tizenöt évet . . , A szél szétkergeti a felhőket, a nyúlfarknyi délután estébe hajlik, az öreg erdő fekete árkaiban rémüldözik a bagoly, halált kiált a világnak, de az is lehet, hogy csupán a közelgő telet jósolja. Mire feljön a hold, újra ott állunk az öreg tölgy alatt, amely csodával határoson túlélte az évszázadokat. Ö maga számomra most olyan, mint egy történelemkönyv, amelynek felvágatlan lapjait talán ha tehetném, se merném elolvasni . . . Berták László Ahogy botorkálsz magadig A mentők arca babaarc csak kifordítva viselik .. . hova tart ez a két sor itt? miközben majdnem belehalsz tehát a mentők és az arc ahogy botorkálsz magadig és gögicsél és csücsörít nem is sejtve, hogy mit akarasz s ahogy benne van a kudarc de szirénázva kerülik csak találd meg a rímeit s az utolsó szóig kitarts a többi tégla meg habarcs mély lélegzet aprócska hit. Makay Ida Gyökér Vagy, mint a vadcserjegyökér. Te kötsz meg: elporló földet, belőlem élsz, s makacsul éltetsz, nyaraim törvénye, zöldellsz. Fölfénylesz sötét sejtjeimben, ismerlek testnek és igének. Dobban a minden ritmusa. Csillagrend lüktet: szívverésed. Szilágyi Domokos Se ébren, se alva Boldog vagyok, kicsit, mert kínjaim kicsik (Szabédi) Se ébren, se alva, se élve, se halva, se szomjan, se étien, se munkám, se tétlen, se Így, se amúgy — rokkanton vagy épen, nem megy semmiképpen - szólj hozzám, hazudj, mondj igazat, mindegy - olyan lettem, mint egy csecsemő, olyan magatehetetlen és gyámoltalan; se ébren, se alva, se élve, se halva, se szomjan, se étien, se munkán, se tétlen — túl a megváltáson: élő feszület. Senki meg ne lásson, Anya, nélküled. István törvényt ad a nemzetnek Molnár C. Pál fametszete Kerék Imre / Éjszaka a hegyen Szurokéjszaka. Csillagfény zizeg fenyögallyak bolyhain átszürödve. Gyümölcsben a mag: súlyosul a csend. Villog egy láthatatlan madár szeme zöldje. Gyökérbe, kőbe botolva szél indul tétovázva, lassúdon sehonnan valahova. A völgyből idevilágit a város girbegurba utcáira fűzött neonok gyöngysora. Hömpölygő Léthe-hullámaiban vadakat, fákat sodor a sötétség. Indulni kellene haza, s csak állok, személytelenné-mosódva, hallgatom az éjszakai rengeteg súlyos szívverését.
