Új Dunántúli Napló, 1991. augusztus (2. évfolyam, 209-238. szám)
1991-08-05 / 213. szám
1991. augusztus 5., hétfő aj Dunántúli napló 7 Magyarországon a makrostruktúrát kell rendbe tenni Inflációt vagy munkanélküliséget? John Maynard Keynes dolgozta ki az 1920-as években a modern állami gazdaságirányítás elveit. Az 1929-33-as gazdasági világválság nyomán tanai sok országban a hivatalos gazdaságpolitika szintjére emelkedtek. Különösen az USA- ban, a Roosevelt elnök által meghirdetett New Deal vezetett sikerekre. Lényege az erős állami beavatkozás volt, amelynek célja tompítani a gazdaság ciklikus fejlődésének kilengéseit. Vagyis ne legyen „túlfűtött" a gazdaság, mert az felidézi a túltermelés veszélyét, és recesszió idején ne mélyüljön katasztrofálissá a válság. Azaz, a gazdaság maradjon mindig az arany középúton, minél kisebb kilengésekkel távolodva el erről az útról. Egyensúly Keynesnél a fő ellenség a munkanélküliség. Ennek oka igen egyszerű. A II. világháború után egészen az 1970-es évekig a fő kérdés a gazdaság megfelelő ütemű növekedése. bővülése volt. Általában az az ország fejlődött gyorsabban, amely évről évre nagyobb ütemben bővítette az alapvető cikkek termelését. Ahol nagyobb volt az egy főre jutó termelés, ott éltek jobban. A lényeg az optimális növekedési ütem megtalálása, vagyis olyan ütemé, amely mellett nem lépett föl a túltermelési válság, de amely mellett a leggyorsabban bővült a termelés. Minél többen dolgoztak, annál több volt a termelés, valamint annál több jövedelem, vagyis fizetőképes kereslet keletkezett. Ez utóbbi a túltermelési válság elkerülése érdekében volt fontos. Ha túl sok jövedelem áramlott ki, az is rossz volt, mert a termelés és a jövedelem egyensúlyát csak áremelkedéssel, azaz inflációval lehetett helyrebillenteni. A munkanélküliek nem termeltek, jövedelmük ugyan volt a munkanélküli segély revén, azonban nem érte el bérüket, vagyis szűkült a fizetőképes kereslet. Ez mindig a legnagyobb veszélyt, a túltermelési válság rémét idézte föl. Hangsúlyozni kell azonban, hogy Keynes korában a gazdasági szerkezet nem volt lényegi probléma. A XIX—XX. század fardulóján kialakult egy igen stabil gazdasági makrostruktúra a fejlett országokban, amelynek keretei között dinamikusan lehetett növekedni, különösen a II. világháború után. Ennek a fejlődési pályának a lényege az olcsó, kimeríthetetlen nyersanyag- és energiaforrások, valamint a relatíve olcsó és szintén kimeríthetetlen munkaerőforrások feltárása, termelésbe vonása egész glóbuszunkon. Az új korszak Az 1970-es években ez a fejlődési pálya törik meg drasztikusan. Véget ér az olcsó, kimeríthetetlen nyersanyag- és energiakorszak, de a fejlett világban eltűnik az olcsó munkaerő is. Az eddigiektől eltérően nem egy újratermelési válság, tehát nem a klaszszikus ciklikus válság lép föl, hanem egy teljesen új jelenség: a strukturális válság. A gazdasági növekedés elvesztette prioritását, döntővé vált az, hogy egy adott ország milyen gyorsan és milyen mélységben hajtja végre gazdasági makrostruktúrájának átalakítását. A legsikeresebb országokban példátlan gyorsasággal épültek le, karcsúsod- tak a hagyományos, konzervatív, nyersanyag- és energiafaló ágazatok, valamint az azokat kiszolgáló kitermelőipar. Ezzel párhuzamosan épültek ki ugyanott o csúcs- és húzóágazatok, vagyis a tudás- és kreativitósigényes, brain-igényes (brain agyat jelent) ágazatok. A makroszerkezetváltás során némi fáziskésés mutatkozott, a konzervatív ágazatok leépülése, és az újak kiépülése között, ezért átmenetileg, 5-10 évre igen magas munkanélküliségi ráta volt megfigyelhető. Általában a munkaképes korú lakosság 9-15 százaléka vált munkanélkülivé a fejlett országokban. Felszökött az infláció is kezdetben, aminek oka a válság elején az elavult, veszteséges ágazatok mesterséges felszinen tartása volt. Az infláció elkeni a gazdaságban a problémát, elrejti o gazdaságtalan, verseny- képtelen termelést, hiszen az inflációs áremelkedés révén a csapnivaló gazdálkodás rejtve marad. Ezért vált az infláció az első számú közellenséggé. A másik probléma az inflációval, hogy „elolvasztotta” a kisemberek millióinak megta- karitásait, jövedelmet. Azaz a kisnyugdíjas, a kiskeresetű átlagember finanszírozta az elavult, veszteséges vállalatokat. Valójában persze az in fláció csupán a felszíni meg Mire várunk? Valami — talán éppen a gyorsan röppenő pillanatok történelmisége - arra ösztökél, hogy vigaszul visszafelé nézzek, a múltat vizslassam. Konok vagyok. Nem teszem! Miért kell sárbatiport emberi méltóságot, megrongyolt erkölcsöt, szétfoszlatott nemzeti öntudatot, megcsoppan- tott alkotóerőt, iramát vesztett lendületet, meggyalázott tisztességet, bemocskolt becsületet látnom, ho hihetem, hogy jelenése a reálgazdaság zavarainak, az elavult gazdaságszerkezetnek. Ezért csak látszólag áz infláció a fő ellenség, a valóságban az in flációt kiváltó tényezők, s ezek közül is főként az elavult gazdaságszerkezet. Ennek a problémának az elméleti kidolgozója a ma már Nobel- dijas chicagói közgazdász, Milton Friedman volt. Az eddigi fejtegetésekből láthatjuk, hogy a makrogazdaság rendbetételéhez elkerülhetetlen egy átmeneti, nagyarányú munkanélküliség. A lényeg az, hogy ez valóban átmeneti legyen, hogy a dolgozókat ne az utcára, o bizonytalanságba lökjék, hanem az át- és továbbképzés államilag szervezett, irányított, menedzselt csatornáiba. Az infláció és a munkanélküliség egyidejű visszaszorítása csupán rózsaszín illúzió, és ilyesminek a hangoztatása ma nem egyéb mint tudatlanság. Olyan országoknak sem sikerült ez, mint az USA, vagy az NSZK és Japán. Japánban legfeljebb a kapun belüli munkanélküliséget választották, igaz, egy grandiózus ót- és továbbképzési programra alapozva. Sok nehéz év Magyarországon tehát a makrostruktúrát kell rendbe tenni, ami automatikusan ve zet majd az infláció mérséklődéséhez, és a közben föllépő munkanélküliség kezelését kell humánus és gazdaságilag is racionális módon megolda nunk. A szerkezetváltás egyébként először a gazdaság nagyará nyu zsugorodását fogja elő idézni, akár 30—40 százalékkal is csökkenhet a nemzeti jövedelem. Ettől nem kell fél ni, a konzervatív ágazatok leépülését, karcsúsodását csak fáziskéséssel követi a csúcs- és húzóágazatok felfejlődése. Előttünk nem egy, hanem még sok nehéz év van, ezt kellene tudatosítani az illúziókeltés helyett. Gazdag László előrenézve szebb, tartalma sabb jövőt, emberhez méltóbb életet álmodhatok. Magamnak és minden embertársamnak! Mert álmodom. Sőt, álmo dozom. Arról, hogy a határok és a zsugori lelkű bankok széfjei után egyszer megnyílnak majd a szívek is. Hogy az emberek érdek nélkül, belső parancsnak engedelmeskedve meglátják, újra látják egymást. Hogy nemcsak szeretnének, de akarnak, képesek is azonosulni a másikkal, a bajbajutottal, a szenvedővel, az elesettel. Arról, hogy a remény felértékelődik, mert a törekvés, az akarat, az erő és az emberi méltóság olyan világot nyit meg számunkra, amely kiszol gólja, sőt szolgálja szerteszórt flz önkormányzatoknak nem kötelességük a fenntartás Ki lesz a szociális otthonok gazdája? A községi, városi önkormányzatok fölvállalhatják, de nem tartozik a kötelességeik közé az időskorúak és a különböző betegségekben szenvedők úgynevezett szakosított szociális otthonainak fenntartása. Amelyikre nem tartanak igényt, - a további működtetés céljából — felajánlhatják a megyei önkormányzatnak. Ez a lényege a hatásköri törvény ezen intézményekre vonatkozó részének, amely a jövő évtől minden bizonnyal változást hoz majd Baranyában is. Két szociális otthon - Gör- csöny-Keresztespuszta és He- lesfa-Rigópuszta — kivételével, amelyek eddig is megyei hatáskörbe tartoztak, a többit a városok működtetik. E célra központi, normatív támogatást kaptak a kormányzattól. Ez az összeg azonban már az elmúlt évben sem fedezte az otthonok éves kiadásait, s valamennyi baranyai város a saját költségvetéséből egészítette ki a központi keretet. Ha valami, akkor nyilván ez lesz az egyik oka annak, hogy a városok alaposan megfontolják: a jelenleg hozzájuk tartozó intézmények közül hányra, illetve melyikre van szükségük? Ugyancsak szempont lehet a döntésben, az hogy a szociális otthonok egy része — az utóbbi évek jelentős felújításai ellenére is — korszerűtlen, zsúfolt, vagyis a fenntartása belátható időn belül tetemes kiadást jelenthet. Ugyanakkor aligha engedhetik meg maguknak, hogy a koros, vagy beteg és intézményi elhelyezést kérő polgároknak ne tudjanak gyorsan és megnyugtatóan segíteni. Ilyen szempontok összevetése alapján kell határozniuk, s hogy miként lesz ez a jövőben, arról ezekben a hetekben döntenek a városi önkormányzatok. A szándékukról érdeklődtünk a polgármesteri hivatalokban. Siklás meg akarja tartani a gyüdi otthont, hallottuk dr. Csongor László jegyzőtől. A jelenleg hozzájuk tartozó harkányi intézmény jövője viszont - elsősorban a tulajdonjog miatt — bizonytalan. Szigetvár lényegében már az év elején lemondott a mozsgói és a tur- béki szakosított otthonról, tájékoztatott Darázsi Mátyás polgármester, a hivatalos átadás most van folyamatban. A városnak az a nagy gondja, hogy nincs időskorúakat befogadó szociális otthona. A régi kórház épületében szerették volna létrehozni, — idén kétszer is pályáztak ezzel a céllal — de mindkét alkalommal eredménytelenül. A város most azt szeretné elérni, hogy a hetes napközit szociális otthonná minősítsék át. Harnó- czy Csabától, Komlo alpolgármesterétől nem hivatalos véleményként hallottuk, hogy szerinte az önkormányzatnak a város mindkét szociális otthonát meg kellene tartani. A további működtető kilétét tekintve a margitmajori intézmény lehet igazán kérdéses, erről valószínűleg vita lesz a képviselő-testületben. Mohácson, a kora tavasszal már szóba került a szociális otthonok fenntartása, de akkor még nem a döntés szándékával. Minden bizonnyal a szeptember 2-i képviselő-testületi ülés határoz majd ebben a kérdésben, hallottuk Kuti István polgármestertől, azzal a véleménnyel kiegészítve, hogy valószínűleg lesz olyan intézmény, amit fel fognak ajánlani a megyei önkormányzatnak. Pécsett most is száznál több az elhelyezésre várakozó, eddig nem is került szóba, hogy bármelyik szociális otthont átadják a megyei önkormány zatnak, mondta dr. Sohár Endre, a Polgármesteri Hivatal intézményirányító irodájának vezetője. Az önkormányzatok döntését követően várhatóan szeptember elején foglalkozik majd ezzel a kérdéssel a megyei közgyűlés, hallottuk dr. Farkas Elemértől, a megyei ön- kormányzat egészségügyi és szociális referensétől. Azzal együtt, hogy esetleg több intézményt érintően változik a fenntartó, egy sor egyéb, szinten fontos kérdés is vá laszra vár. Többek között az, hogy miként változik a beutalás rendszere, s a térítési díj? T. E. ígéreteinket, igazán simul ve- rejtékesen megalkotott ideológiánkhoz, a bölcsek-alkotta, emberutat szegélyező definíciók igazolt szentségéhez. Arról, hogy új hitelt kapunk. A szavak hitelét. Bőséges kamattal Hogy a kimondott szónak súlya lesz, s hogy a kimondó felelősséggel állni fogja szavát. Hogy az igék és szépenszóló jelzők nem keserű- ízű tények felpántlikázásához, de a valóság, az élvezhető és élhető valóság képéhez igazodnak. Arról, hogy az erkölcs végre emberi értelmében bontakozhat ki. Hogy nemcsak parancsolatok, de a kitárt lélek örök éhsége a szépre életre- kelti és kiteljesíti hatalmát és erejét. Es arról, mindenekfelett arról, hogy a hit, a megingathatatlan és megcsonkíthatat- lan HIT lesz üzemanyaga gyorsfordulatú akaratunknak és a szépség felé száguldó tetteinknek. Mire várunk? Arra, hogy a sokat hangoztatott európaiságunk a szó nemes értelmében igazzá vál- hassék. Hogy a történelem során oly sokszor elszalasztott lehetőséget végre tehetségünk és megérdemelt jutalmunk díjaként tudhassuk magunkénak. Nem kéne végre eldobnunk azt a téglát, mellyel oly büszkén, évszázadok óta rátartian verjük mellünket, hirdetve, hogy mi álltunk az emberi kultúra védelmezőjeként, pajzsként Európa megsegítésére? Nem kéne végre egyszer önmagunk hitére, tehetségére, akaratára és vágyaira támaszkodnunk? Most jobban, mint valaha a történelem során, s lehet, talán utolszor lapot osztott nekünk a Sors. Ezzel a lappal mindent megnyerhetünk s ugyanannyit el is veszthetünk. Mi vagyunk a magunk sorsának irányítói, kovácsai. Tegyük hát, amit a történelem, az itthon és a vi lágban szétszórtan élő magyarság vár tőlünk, s amit mi várunk magunktól. Tegyük hát! Mire várunk? Bokrétás András
