Új Dunántúli Napló, 1991. augusztus (2. évfolyam, 209-238. szám)
1991-08-27 / 234. szám
1991. augusztus 27., kedd aj Dunántúli napló 9 Mit jelöl az aranykorona? Mohácson a mezőgazdasággal foglalkozók körében elég gyakran beszédtéma, hogy ott o földek aranykorona értéke nem reális. A szigetiek szerint valamikor az 1926-os évektől azért értékelték föl maguk a gazdák a birtokukat, hogy a befizetett adójuk alapján joguk legyen részt venni a képviselőtestületben. A Duna innenső tjldalán állítják: amikor nagyközségi rangról szeretett volna mezővárossá avanzsálni Mohács, egy becslőjárással följebb sorolták a közigazgatási területéhez tartozó földeket. Méghozzá azért, mert a befizetett adó mértéke is meghatározta, melyik település község, s melyik város. Ha ez így van, akkor e manőver dátuma 1924 lehetett, hiszen Mohácsot 1867- től ieavzik mint nagyközséget, 1924-től rendezett tanácsú, majd 1926-tól megyei jogú város. A földhivatali szakembernek az említett manipulációkról nincs tudomása. Elmondta viszont, hogy immár száz éve a közgazdasági viszonyok alapján meghatározott körzetekre osztották az országot, miután az aranykorona a tiszta jövedelem értékmutatója, elképzelhető, hogy ugyanakkora nagyságú szántóról több tiszta jövedelmet ért el a mohácsi földműves, mint például Somberekén. Hogy miért? Esetleg a vasúti és vízi szállítási lehetőséget kihasználva kedvezőbb értékesítési feltételekhez jutott. Mint ismeretes, a szakminisztérium 1985-re befejezte azt az egész országra szóló, úgynevezett termőhelyi értékszám táblázatot, melynek alapján kiderült, hogy a mohácsi téesznek az évente fizetett 16 millió forintos földadója helyett csak 9 milliót kellene fizetnie. Ugyanakkor a térség több gazdasága nem hogy állami támogatásra jogosult, hanem fizetésre kötelezett. Megyei szinten pedig a befizetettnéf 326 millióval több földadó járna az államnak. No persze, a termőhelyi értékszám szerinti adózást elvetették, bevezetését a szövetkezetek erőteljes tiltakozása megakadályozta. A földhivatalokban viszont a nyilvántartások már jó ideje a termőhelyi értékszámot mutatják. Óriási munka fekszik az egész ország ilyen jellegű fel- térképezésében, s csak a közelmúltban kezdték o régi kimutatásokat előkeresve, meg átszá- mítgatva visszavinni a kartonokra, térképekre az aranykorona értéket. Bár a földhivatalban állítják, a felmérésbe ölt energia nem vész kárba, a kiegészítésére szolgáló közgazdasági értékelés módját keresik a szakemberek. De addig is, mig külföldi példa vagy egyedi szisztéma szerint ez megszületik, kiválóan hasznosíthatnák a gazdálkodók, hiszen a tápanyagtartalmat kivéve a talaj minden tulajdonságát hitelesen rögzíti. ■Közgazdasági viszonyok vagy gyarló emberek nagyravágyása torzítja hát a föld valós értékét Mohácson — ma már elég nehéz kideríteni. A kárpótlásnál mindenesetre, ha ezek bármelyike fennáll, most azok kerülnek hátrányba, akik más területen örökölt földet itt igényelnek vissza. B. M. Jelentkező már van Az önkormányzat eladásra hirdette a volt pártházat Mohácson. A 135 millió forintra tartott mutatós és elegáns házhoz licit útján juthat a leendő tulajdonosa. A kiírás szerint szeptember közepéig várják az igénylők, a vásárolni szándékozók jelentkezését. Augusztus végéig ketten — egy magyar és egy külföldi — adott árajánlatot. Parlamenti portrék és pillanatok címmel Winternitz Ferenc fotós munkáiból összeállított kiállítás látható Mohácson, ö Kossuth Filmszínház emeleti kamaratermében. Az érdeklődők szeptember 8-ig tekinthetik meg hétfő kivételével naponta 10—18 óráig. Nem ürültek ki az ólak Vége a húsakciónak — és vele együtt egy időre a sor- banállásnak. Még Mohácson nem is panaszkodhatnak any- nyira az emberek, hiszen meggyőződésem, hogy ott mindenki hozzájutott a kedvező áru termékhez, aki akart. Kisebb bosszúságok azért persze adódtak. Például akkor,- amikor az olcsó hús délelőtt 10- 11 órára elfogyott, s a később betérőnek a boltban még a megszokott áron sem tudtak adni egyetlen ebédre valót. A végső mérleget a vágóhidak csak az ünnepek utón tudják majd elkészíteni, mert például az Új Barázda Tsz szombaton reggel is vitt o főutcai hentesüzletébe egy utolsó szállítmányt, csakúgy, mint a sombereki szövetkezet. E két gazdaság húsüzemének dolgozói az akció ideje alatt napi 16—18 órákat dolgoztak, a végsőkig kimerültek. A mohácsiakat a főnökük e hétre pihenőre küldte, de az ellátás azért nem szünetel. Bolyból biztosítják a várható mennyiséget, tőkehúsból és füstölt termékekből egyaránt. Hosszabb távon sem kell tartani attól, hogy nem lesz levágható sertés. Annak ellenére, hogy Mohácson egyedül a tsz mintegy 22 tonna sertéshúst adott át a kereskedelemnek a tíz nap alatt, hizlaldáik állománya látványosan nem fogyatkozott meg. Újabb tornyos ház a belvárosban Az 1880-as ev«fr táján épült, s az idősebb mohácsiak által csak óvárosházának emlegetett ház eltűnt. Az ingatlant egy magánvállalkozó vette meg bontásra 430 000 forintért. Jó néhányon .állítják, jó vásárt csinált. Számításaik szerint csak a cserepekből és némi tetöfa- anyagból legkevesebb egymilliót kiárult. A telek végében halomba rakott anyagokból viszont úgy tűnik, még sok az eladatlan, aztán a téglával sem bíbelődtek, jött a markoló, a billencsek és törmelékkel együtt elhordták. Az öreg ház helyén a rajzos terven látható mutatós épület készül Vicenez Ottó építésznek, a MODULTERV tervezőjének elképzelése nyomán. Az összesen 4000 négyzetméter beépített területből 2000 négyzetméter lesz az üzletek, irodák birodalma és több gépkocsi parkolására is biztosítanak lehetőséget. Az építési területet e hónap végén veszi át a beruházó. A kivitelezéshez toborozza a társberuházókat, s azt hallani, hogy az eredetileg kikalkulált több mint 100 000 forint négyzetméterenkénti árról már lementek a megfizethetőbb 60—70 000 forintra ... A létesítmény átadási határideje 1993. első negyedéve. Az épület a tervek alapján jól illik majd a vele szemközt álló Korona és a belvárosi modern tömb együttesébe. I ern a uiz a szúnyogoktól felnek ! Csendben, roppant erejét megmutatva nőtt a víz. Nem csaptak körülötte lármát még a látogatói sem. Mert azok aztán akadtak jócskán az elmúlt napokban. Mohácson, napjában még kétszer is el- kanyarpdtak a partra az emberek, o többség éppen csak egy pillantást vetett a mocskos, a magával sodort faágaktól, mindenféle uszodáktól kócos Dunára, s már mentek is tovább. Nem úgy az öregek. Órákig támasztva a betonfalat, bámészkodtak - ahogy máskor is teszik. Dis- kurólnak, megvitatják a világ dolgait, aztán otthon van mit mesélni, esetleg a magányban tovább zsörtölődni. Árvíztől senki sem tartott. Tudják már ezen a vidéken, hogy az igazi veszély nagy rumlival jár. Elözönlik a várost a katonák, jönnek vidékről az idegenek, és mint legutóbb is, 1965-ben egyedül a Széchenyi téren egyszerre 400 teherautó motorját indították be, hogy fusson, melyik merre lát, követ, földet, homokot hozni. Micsoda dübörgés lehetett. Meddig is tartott? Kérdeztem a minap a hízó folyót nézőktől, de nem egyezett a véleményük. A találgatok között legnagyobb hangú öreg úr kijelentette: tíz napnál nem tovább! Buzgárt, fakadó vizet, itt-ott feltörő talajvizet, kiáradt folyót tíz nap alatt lerendeztek. Idén az innenső partszakaszt 23-an vigyázták a legkritikusabb napokban, Persze, azért a polgári védelem szervezésében szükség esetére készen állt több száz ember, továbbá a helyi, illetve a térlllagyuíz után ségben működő gazdálkodó egységeknél jó néhány teherautó, földmunkagép, melyek néhány órán belül jöttek volna a gátakat védeni, a töltést erősíteni. Szerencsére ezúttal meg nem engedett területre nem lépett ki a folyó. S mert legutóbb 1988-ban takarította végig a kétoldalt húzódó töltésig a terepet, hót elérkezettnek gondolta az időt egy újabb látogatásra. Ami a takarítást illeti, az megint sikerült. Az ártéri nyaralók illemhelyeinek tartalma mind elúszott . . . De a városi oldalon, a kompkikötőtől északra húzódó, a már megerősített betonfal előtti sétányról a 16 örökzöldet nem hagyták veszni. Földlabdával együtt kiemelték, konténeres tuják lettek belőlük, így várják a visz- szaültetést. Viszont a sétány kavicsburkolatát a folyó magával vitte. A szigeti nyaralókhoz kitett konténert is szinte az utolsó fordulónál hozta át a kompon a teherautó. Dugig volt zsákokba rejtett hulladékkal. A városházáról valaki külön körbejárta a parti házakat, nyaralókat, papírt vitt mindenhova, melyben felhívták a ' figyelmet, hogy a vegyszereket helyezzék biztonságba. A nyaralók többségét nem hagyták el a tulajdonosaik az áradáskor. Még egy jó ideig a víz sem hagyja el őket. A Duna már napok óta az öreg medrében hömpölyög, de ott csak ladikkal lehet változatlanul közlekedni. A víz jellegzetes illata és békakuruttyolás lengi be a tájat. A sodorvonal irányába, a bajai út mellé hordta az asztalnak, ülőkének szolgált farönköket, ládák, dobozok várják, hogy kiválogassák a gazdáik. Közben a szomszédok nagy lármával, átkiabólva egymásnak, társalognak, ajtók, ablakok sarkig kitárva. Hiába állnak lábakon a házak, a nedvesség mindenhova befészkelte magát. A kicsit magasabb részeken, a Marida-rámpa felől egy farost tákolmányból nagy loccsanásokkal vödörszám merítik ki a vizet, kicsit följebb viszont a kerítés teteje még éppen csak, hogy kikandikál a léből. A Matróz csárda kerthelyiségének épületeit csütörtökön fertőtlenítették, lassacskán költöznek vissza. A bérlő, Nagy Istvánná irányításával takarítottak, rendezkedtek, készültek a hét végi nyitásra. Kerek egy heti forgalmuk esett ki. Fönt, a csárdaépülethez vezető lépcsősor harmadik fokáig ért a víz. Káruk származott-e? Egyelőre úgy tűnik, az elmaradt bevételen kívül más nem. Talán még a hűtőkamra is épségben maradt . . . Sas Tibor és felesége, a parti élelmiszerüzlet tulajdonosai is takarítottak. Csütörtökön jártak náluk is a fertőtlenítők. Húsz centi magasan állt a víz az épületben.* Ládákra, asztalokra pakolták a bútorokat, fölkapták a padlószőnyeget a szobákban. Egykét hét száradás után aztán jöhet a kőműves kijavítani a lemáló vakolatot, és újra berendezkednek. A boltot addig is kinyitják, sok a kölcsön, kell a vásárló. Ahogy jött, ugyanúgy csendben el is vonult az ár a Dunán. Elhagyták figyelőhelyeiket, és a gátőrházban berendezett védelmi központot a szakemberek. Csak a szigetben, a „Gólyák szigete" tábla után, a töltésen hasaló kilenc vízügyes ladik emlékeztet a készültségre. Visszaszivárog majd az ártér teknőiből is a víz, csak ami utána lesz, attól már most nagyon félnek a Duna környékén élők. A rengeteg szúnyogtól. Ők már tudják, hogy a nagyvíz ezzel jár. Berta Mária
