Új Dunántúli Napló, 1991. augusztus (2. évfolyam, 209-238. szám)

1991-08-12 / 220. szám

2 aj Dunántúlt napló 1991. augusztus 12., hétfő Új párt alakult Pécsett (Folytatás az 1. oldalról Ugyancsak értelmezésre szorul az MMDSZ felhívásának az a mondata, amelyik szerint „Ter­mészetes szövetségeseink a va­lódi szakszervezetek . . .” Valódi - ma ki tudja, melyik az? Mondani nem is egy mondja — magáról. Egy újonnan szerveződő párt­ba való belépést fontolgatónak döntő lehet a deklarált prog­ram, Ezt a gyűlésre érkezőknek adott röplapon a Munkás Szö­vetség 18 pontban sorolja fel, az alkotmányos renden és de­mokrácián kezdve a szociális piacgazdaságon át a társadal­mi békéig, mielőbbi közmeg­egyezésig. Kérdés persze: ezt a jelenleg mór politikai párt­ként működő tömörülések közül korábban melyik nem fogal­mazta meg? Kovács Mózes bevezetőjében indokát adta, miért döntött úgy a szocdemek megszűnt helyi szervezete, hogy önálló pártot szervez. Tudni illik, a munkáso­kát ugyan csalogatják más pár­tok jobbról és középről is, de valódi képviseletük nincsen. A szociáldemokrata párt? Lehetett volna a pártjuk, de a szakszer­vezetekkel nem tudtak közös nevezőre jutni. Az MSZP? Job­bára értelmiségiekből áll, mö­géjük — véli Kovács Mózes - nem sorakoznak fel a munká­sok. Az MSZMP? Nyugdíjasokat tömörít, s ez a párt korábban becsapta a munkásokat. Ezért kell az új párt, melynek szer­vezésében közreműködnek szak- szervezeti aktivisták is, ez egy­úttal anyagi hátterét is jelenti a munkának. Mindenesetre amikor dr. Révész György, a 82 éves szocdem felszólalt, ez­zel a biztatással fejezte be beszédét: Elvtársak-! Újra kell kezdeni! A tegnapi rendezvény egyút­tal a párt alapításának a nap­ja is volt. ötvenhárom tag lé­pett be, héttagú ügyvezető tes­tületet választottak, elnöke Ko­vács Mózes lett. Mészáros A. Eredménytelen volt a hegyaljai választás Tegnap délutáni gyorsmérleg NAGYVILÁGBAN (Folytatás az I. oldalról) zés volt Kostojnica és Plaski térségében. A szerb fegyvere­sek és a horvát belügyminisz­térium, valamint a horvát nemzeti gárda közötti össze­csapásokban aknavetőket közöttük 120 mm-es űrmére­tűeket — is bevetettek. A szövetségi elnökség áltol felállított tűzszüneti bizottság több napos tárgyalásai ellené­re vasárnap délig csak 5 „ha­difogoly” nyerte vissza sza­badságát Horvátország keleti, vegyes lakosságú területein. A szerbek a horvát nemzeti gár­da 3 tagját, míg a horvátok 2 szerb tartalékost engedtek szabadon foglyaik közül Vin- kovciban. A „hadifoglyok" szabadon engedését hátráltat­ja a szembenálló felek tárgya­ló küldöttségei közötti bizal­matlanság. A szerbek képvi­selői nem voltak hajlandóak Eszékre utazni a tárgyalások­ra, mert attól tartottak, hogy a horvát belügyminisztérium őrizetbe véteti őket. Tűzszünet Jugoszláviában MTI telefotó A délelőtti mérsékelt érdek­lődés. mondhatni, közöny után a déli órákban sem változott a helyzet Borsod-Abaúj-Zemp- lén megye 11. sz. egyéni or­szággyűlési választókerületében o vasárnapra kiírt időszaki választáson. A délután 4 órai gyorsmérleg szerint a válasz­tásra jogosult 49 535 tokaj- hegyaljai polgárból o 36 te­lepülésen és .Szerencs városá­ban csupán 8043-an járultak az urnákhoz a 73 szavazókör­ben. A választási bizottság szerint lényeges változás dél­után mór nem volt várható. Ahhoz ugyanis, hogy a szava­zás eredményes legyen, a tör­vények értelmében a válasz­tópolgárok felének voksolnia kell. A tegnap délutáni értékelés alapján bizonyosra vehető, hogy a mandátumáról lemon­dott korábbi miniszterelnök, Németh Miklós helyét egyelő­re a tíz jelölt közül egy sem foglalhatja el a Parlamentben. AustriaLotto A 32. jótékhét fogadási dijainak megállopitáso a kövatkeiö ered­ményt mutatja: 1 921 724 darob le­adott sielvény összesen 83 696 135 schilling Austriolotto fogadási di­jat jelent. Ebből az első nyeröosz- tályro 12 554 420 schilling jut. Az • heti nyerőszámok o követke­zők : 5» 6, 9, 28, 34, 40, pótszám; 7. A teljes Joker fogadási díj 18 404 497 schilling. Az első nyerő- osztály o Joker 8 020 507 schillinggel való dotációját jelenti. Az e heti Joker-szóm a következő: 906615. Magyar Gazdasági Cégmutató Minden évben friss az Ön kézikönyve • termelés • szolgáltatás • fogyasztás információval Tizenkét hónapig milliók forgatják és ismerik meg vállalkozását, ajánlatát. Kérje tájékoztatónkat! Céginformációs Szolgálat 1519 Budapest Pf.: 248 Tel.: (1) 166-8398, 114-2005, Fax.: (1) 185-1268, 166-8398 Személyesen: Pécs, Sallai u. 48. Tel.: (72) 19-315 PRODUKT MARKETING SERVICE INFORMÁCIÓS KFT. *-f DAMASZKUSZ: Abdullah Nuri iráni belügyminiszter, aki jelenleg Damaszkuszban tartóz­kodik, vasárnap lelszólitotta a túszejtőket, hogy mielőbb en­gedjék el valamennyi foglyukat — jelentette az AP és a Reuter hi rügynökség. Hangsúlyozva, hogy nemzetiségre való tekintet nélkül valamennyi túszt szaba­don kell bocsátani, a belügy­miniszter bírálta a nyugati vi­lágot azért, hogy csak saját polgáraival foglalkozik, s mit sem törődik az izraeli fogság­ban levő irániakkal, libanoniak­kal és palesztinokkal. Az idén mintegy 150-200 ezer tonna cukorfeleslegre le­het számítani — mondta az MTI-nek Göndör József, a Földművelésügyi Minisztérium főosztályvezető-helyettese. Emlékeztetett arra, hogy a korábbi években cukorból ön­ellátó volt az ország, s ha-0- BECS: Szombati osztrák lapjelentések szerint a szerdán Ausztriában szerencsétlenül járt magyar autóbusz vezetője, az 55 éves Bíró Lajos ellen gon­datlan veszélyeztetés gyanújá­val büntető eljárást indított az illetékes leobeni járásbíró­ság, a sofőr viszont ártatlan­nak vallotta magát. Bíró La­jost egyelőre csak röviden tud­ták kihallgatni a kalwangi kórházban, amelynek intenzív osztályán ápolják, és súlyos sérülése miatt műtétet is vég­rehajtottak rajta. A buszveze­tő hangsúlyozta, hogy nem érzi magát felelősnek a ka­tasztrófa bekövetkeztéért, mert azt szerinte műszaki hiba okozhatta. netán többlettermés volt cu­korrépából, akkor is legfel­jebb 50-70 ezer tonna jutott exportra. Az idén viszont nem csak a várható rekordtermés miatt jelentős mennyiségű a cukorfelesleg, hanem azért is, mert erősen visszaesett a cu­korfogyasztás.-ó- ISZLÁMÁBÁD: Magas­rangú szovjet illetékes kezdett vasárnap tárgyalásokat Pakisz­tánban az afgán polgárhábo­rús helyzet politikai rendezésé­ről. Nyikolaj Kozirev külön­megbízott - aki a szovjet csa­patok Afganisztánból való kivo­nását előíró genfi egyezményt előkészítő szovjet tárgyalókül­döttség vezetője volt — meg­kezdte eszmecseréjét az iszlá- mábádi külügyminisztérium ille­tékeseivel.-0- PEKING: A kinai—vietna­mi kapcsolatok rendezéséről született elvi megállapodás szombaton Pekingben, a két ország külügyminiszter-helyet­teseinek háromnapos tanács­kozása eredményeként. A meg­beszélésről kiadott közös köz­lemény szerint hamarosan konkrét intézkedéseket tesznek a kereskedelmi, gazdasági és közlekedési' együttműködés helyreállítására, s a közeljövő­ben loivtatják a hivqtalos tár­gyalásokat.-f WASHINGTON: Az Egye­sült Államok vonakodik bármi­féleképpen minősíteni fontos NATO-szövetségesének, Török­országnak a kurd felkelők el­leni iraki területen is folyó hadműveleteit — jelenti a DPA Washingtonból. A Pen­tagon „Ankara ügyének" ne­vezte a kurdok üldözését, a külügyminisztérium pedig csu­pán reményét fejezte ki, hogy a török hadsereg gyorsan be­fejezi a „terroristák" elleni hadműveleteit, és megkíméli az ártatlan polgári szemé­lyeket. A pápalátogatás alatt tilos a vadászat A belügyminiszter a lőfegyverek és lőszerek, valamint az ipari rob­bantóanyagok és a pirotechnikai termékek használatának korlátozásá­ról alkotott rendeletet. A pápa látogatásával összefüggő jogszabály augusztus 12-én lép hatályba és 21-én már hatályát is veszti. A rendelet által rögzített időszakban és helyeken tilos a polgári rendeltetésű lőfegyverek és lőszerek forgalmazása, szállítása, viselése és használata. Tilos továbbá lóverseny rendezése és vadászat. A kor­látozás azonban nem vonatkozik a vagyonvédelmi, pénzörzési és pénz- kisérési tevékenységre. Jelentős cukorfelesleg várható Apad a Duna Baján nem keletkezett komolyabb kár (Folytatás az I. oldalról) Végül is nem került víz oló egyetlen autóút sem Baja kör­nyékén. A rendszeresen arro autózókon kívül nagy kő esett le az Alsó-Duna-Völgyi Vízügy Igazgatóság műszaki ügyelete­seinek szívéről is, hiszen c szombat este hat órakor bekö­vetkezett tetőzés semmi komo­lyabb kárt nem okozott. A leg­magasabb vízszintet 875 centi­méternél mérték, ez szombat este óta ha lassan is, de foko­zatosan csökken. Tegnap dél­ben már 866 centimétert muta­tott a mérce, ez este hat órára tovább csökkent 860 centimé­terre. Vasárnap az apadás ellené­re továbbra is érvényben ma­radt a másodfokú készültség, de mint Vancsura Antal műsza­ki ügyeletestől megtudtuk, ma már valószínűleg elsőfokúra csökkenthetik a figyelés mérté­két. Az előrejelzések szerint ma már 800 centiméter körüli lesz a vízmagasság és körülbelül e2 a csökkenési mérték várható a közeljövőben is. A viszonylag lassú csökkenés oka, hogy Ba­ján rendkívül széles az árterü­let, aminek szintén vissza kell húzódnia. A szakemberek mun­kája azonban nem csökken az apadással együtt, hiszen állan­dó figyelőszolgálatuknak most a töltéslábaknál keletkező fa­kadóvizeket kell szemmel tarta­niuk, nehogy buzgár (egy he­lyen intenziven feltörő víz) ke­letkezzen. Vancsura Antal el­mondta, hogy a károkat még nem tudták felbecsülni, hiszen ezek csak az ár levonulása után válnak láthatóvá. Az ártéren épült, alacsonyan fekvő víkend- házakban azonban minden bi­zonnyal lesz mit javítgatni, -endbe hozni tulajdonosaiknak. Berta M.-Pataki V. Tűzszünet fegyverropogással

Next

/
Oldalképek
Tartalom