Új Dunántúli Napló, 1991. július (2. évfolyam, 178-208. szám)

1991-07-29 / 206. szám

1991. július 29., hétfő uj Dunántúlt napló 9 Álmában gyakran járkál virágos réteken... Az egyesülési szerződés aláírása után, 1990. augusztus 31-én. Balról jobbra Wolfgang Schäuble, az NSZK belügyminisztere, Lothar de Meiziere, az NŐK miniszterelnöke és Günther Krause, az NDK államtitkára. Trónörökös - tolószékben? Üjabb figyelmeztetés: Jönnek a kelet-európaiak Ki kicsoda az SZKP-ben? Szakad vagy egyben ma­rad? Ha szakad, hány részre? Ki hová áll? A múlt heti plé- num nem adott választ a kérdésekre. Addig is, amíg választ kapunk, lássuk: ki ki­csoda, vagy kinek mondja magát a becslések szerint 16 milliós párton belül és kívül. 0 Mihail Gorbacsov - egy­előre még főtitkár, tanácsadói szerint az őszi rendkívüli kongresszuson lemond: nyuga­ti szociáldemokrata párttá akarja átalakítani az SZKP-t, s a plénumon valószínűleg beterjeszti erről szóló tervét. 0 Borisz Jelcin - a koráb­bi moszkvai elsőtitkár még ta­valy kilépett, július óta Orosz­ország elnöke, a hét elején betiltotta a politikai pártok és társadalmi szervezetek műkö­dését a munkahelyeken, az állami szerveknél és a fegy­veres testületekben. 0 Eduard Sevardnadze ­kilépett, Demokratikus Reform- mozgalom (DR) néven új, szé­les rétegeket tömörítő, az SZKP-val nyíltan szemben ál­ló mozgalmat indított útjára, amely várhatóan szepetmber- ben párttá alakul. 0 Alekszandr Ruckoj - ki­vált az SZKP egyik tagpárt­ját képező Oroszországi KP- ből és augusztus elején meg­alakítja a főleg reformkom­munistákat tömörítő Oroszor­szági Kommunisták Demokra­tikus Pártját. (5) Alekszandr Jakovlev ­a főtitkár főtanácsadója, a peresztrojka főideológusa, alá­írója a Sevardnadze-féle új tömörülésnek. ® Sztanyiszlav Satalin ­500 napos válságprogramját tavaly ősszel elvetették, ta­vasszal átvettek belőle részle­teket; Egyesült Demokrata Párt néven új pártot verbuvál, szeptemberben lesz az alapí­tó kongresszus. Alkotmányos eszközökkel akarja megváltoz­tatni a jelenlegi politikai rendszert. 0 Gavriil Popov - kilépett, a moszkvai polgármester a Demokratikus Oroszország el­nevezésű radikális szervezet vezéralakja, a Sevardnadze- féle csapat oszlopos tagja, teljes rendszerváltást akar. (8) Anatolij Szobcsak - ki­lépett, a leningrádi polgár- mester elismert jogászprofesz- szor, szintén aláírta a DR-nyi- latkozatot. ® Ivan Polozkov - az Oroszországi Kommunista Párt vezetője, harcos kommunista, Gorbacsov lemondását és a párt megrostálását követeli. ® Nyina Andrejeva - a le­nigrádi tanárnő 1987-ben bur- zsá elhajlással vádolta Gor- bacsovot, idén júliusban Bol­sevik Platform néven sztálinis­ta csoportot hozott létre a párton belül „az igazi mar­xista értékek megmentéséért és a párt szétverése ellen". © Jurij Prokofjev - moszk­vai elsőtitkár, a Kommunista Kezdeményezés elnevezésű marxista csoport vezetőjeként széles népi öszefogást szor­galmaz, a szovjethatalom megerősítését és a párt struk­túrájának megtartását akarja. A szörnyű merénylet óta csaknem háromnegyed év telt el: Wolfgang Schäuble német belügyminiszter, a nyugatné­met kereszténydemokraták egyik legnagyobb jövő előtt álló po­litikusa lassan kénytelen be­letörődni, hogy örökké toló­kocsihoz lesz láncolva. A min­den bizonnyal őrült merénylő lövése — 1990. október 12-én — a gerincoszlopot érte, s de­réktól lefelé teljes bénulást okozott. Hogyan él azóta Wolfgang Schäuble, akinek életben ma­radásáért pártjának ellenfelei is őszintén szurkoltak. Nos, ha nem is pontosan úgy mint régen, de szinte ugyanakkora aktivitással, már ami a politi­kai életben való teljes értékű részvételt illeti. Schäuble tu­lajdonképpen minden orvosi előrejelzést meghazudtolva — és mitagadás, kicsit a reha­bilitáció rovására - már ka­rácsony előtt visszatért a ren­des napi kerékvágásba, s ma­napság ismét csaknem 15 órát tölt megfeszített szellemi mun­kával. Igaz, tolószékben, ami saját szavai szerint néha igen­csak időt rabló. „Hát igen" — mondja a Stern riporterének —, „sok minden megváltozott. Az em­ber nem lehet türelmetlen: el kell viselnie az emberek együtt­érzését, ami persze, igen jól esik, de néha nagyon terhes. Százhetvenhat esztendővel ezelőtt, 1815. július 15-én szállt a császárságról másod­szor is lemondani kényszerült Napoleon a Bellerophon nevű angol hadihajóra, hogy egy angol kikötőben a Northum- berland-ra átszóllva október 15-én kikössön Szent Ilona szi­getén. A francia nemzeti ün­nep, a Basteille bevételének másnapján alighanem még a franciák közül is csak kevesen emlékeznek meg erről a nap­ról. A XVIII, század végén a Szajnán közlekedő vízi batárt a párizsiak „Corbeillard"-nak hívták, mivel Corbeil volt az utolsó állomása. Négy ló von­tatta, a viteldíj fejenként hét sou volt. Ezen a botáron ér­kezett Korzikáról 1784. október 21-én a 15 éves Napoleon („Napóleoné de Buonaparte úr") négy társával együtt a fővárosba, miután felvételt nyertek a párizsi Akadémiára. Ugyancsak jó szolgálatot tett a hajó Napóleonnak, ami­kor Egyiptomból Nelson őr­ködő fregattjait kijátszva visz- szavitorlázott francia földre, és akkor is, amikor 1815 feb­ruárjának utolsó napjaiban — És tudomásul kell vennie, hogy tolószékben ülve egyszerűen másként kell viselkedni". Hogy pontosan mire gon­dol? Nos, a Bundestag vitái­ban Schäble ugyanúgy részt vesz, mint régen. Sőt, Kohl régen dédelgetett terve is va­lóra válik, s a távozó Dregger helyett ő lesz a CDU parla­menti frakciójának vezetője. Rátermettsége, felkészültsége nagyon is indokolja ezt; csak éppen tolószékben ülve nem lehet erélyesen, ingerülten, akár igazságtalan haragra gyúlva, emelt hangon véle­ményt nyilvánítani. „Tolószék­ben az ember olyan kicsi" — teszi hozzá. Nem beszélve arról, hogy beszédtechnikát kellett változ­tatnia, illetve újratanulnia be­szélni. Vajon tényleg tudomásul vet­te-e, hogy állapota nemigen fog javulni, arra nehéz vá­laszolni. A mozgássérültek leg­nagyobb része titokban a vég­sőkig reménykedik. S valóban, forognak közöttük közszájon csodálatos és megmagyaráz­hatatlan esetek, amelyeket valójában az orvosok sem ér­tenek. „Nem, teniszezni már nem vágyom, és síelni se" — mondja lemondóan. De sétál­ni, azt jó lenne. És azt is be­vallja a riporternek, hogy ál­mában gyakran járkál virágos réteken, fut a kutyájával. Cambell ezredes távollétét ki­használva — Elba szigetéről visszatért a francia száraz­földre. (Ez persze nem tartot­ta visza a derék Cambellt at­tól, hogy később ki ne je­lentse: „Tehetség dolgában Napoleon szerintem nem állt magasabb szinten egy alpre- fektusnál.") A gőzhajóról Napoleon — és ezt alighanem később ke­servesen mégbánta - nem akart tudomást venni. 1803 jú­niusában ugyanis a Journal des Débats-ban cikk jelent meg arról, hogy „ . . . fényes sikerrel próbáltak ki egy új találmányt. . . annak . . fel­találója . . . elindította hajó­ját, amelyet kerekek hajtottak, akár egy kocsit. Ez a sokat ígérő gépezet az amerikai Fulton úrnak, a híres feltalá­lónak a műve.” (Fulton akkor már híres volt, miután 1801- ben tengeralattjáróját, a Nau- tilust bemutatta Brestben.) Napoleon azonban, jóllehet Mindez persze, álom. A hely­zethez képest nagyon jó, hogy a politika változatlanul leköti, olyannyira, hogy felesége már aggódva kérdezgette, nem lesz-e sok. Schäuble ilyenkor azzal érvel, hogy legalább életének ez a része hadd ma­radjon teljes. Ügy tűnik, ennek nincs aka­dálya. Egy darabig vívódott, hogy omikor - a nyári parla­menti szünet után — döntenie kell, vállalja-e a CDU parla­menti frakciójának vezetését az idejét kitöltő Alfred Dreg­ger nyomában, majd igennel válaszolt az önmagának fel­tett kérdésre. Hiszen ha — aligha kétséges, egészségi ál­lapota miatt — nem vállalná ezt a feladatot, amelyet már jó régen neki szánt a kancel­lár, akkor azt is megkérdez­hetné valaki, vagy akár töb­ben is, miért nem adja fel a belügyminiszterséget. A kan­cellár mindig kedvelte. A ször­nyűséges merénylet után — mellesleg Schäuble nem érez gyűlöletet a merénylő iránt, s az egész ügyet balesetnek te­kinti - Kohl ezernyi jelét ad­ta szeretetének. S egyetlen pillanatig sem titkolja, hogy a következő választásokat az­zal az elhatározással kívánja megnyerni: utóda Schäuble lesz. Anglia elözönlésére készült és hatalmas sereget vont össze a boulogni partoknál, nem is­merte fel a gőzhajó hadászati jelentőségét. Lekicsinylőén je­lentette ki: „...minden fővá­rosban egy csomó kalandor nyüzsög . . . ezek részben sar­latánok, részben szélhámosok: ez az amerikai se más; ne is halljak róla többet." Mire az­után mégis meggondolta ma­gát, már késő volt: Fulton az amerikaiaknak adta el talál­mányait! Miközben a Bellerophon az angol partok felé tartott, a szövetségesek lázas tanácsko­zásokat folytattak arról, hogy mi legyen Napoleon sorsa. A brit kormány arra mégsem vállalkozott, hogy kiszolgál­tassa őt a Bourbonoknak. Blü­cher, a Napoleon által több­ször is megvert porosz marsall kivégzést javasolt, de XVIII. Lajos polgárháborútól tartott erre az esetre. Végül is a Középtávon a munkanélkü­liség ottani fokozódása és a gazdasági kilátások egyre ko- morabbá válása miatt, a Ke­let-Európábái gazdasági okok­ból menekülők növekvő szá­mával kell számolniuk a fej­lett nyugati államoknak - kongatta meg újra a vészha­rangot a legfejlettebb ipari államokat tömörítő szervezet, az OECD. A téma különösen Nyugat-Európát érinti érzéke­nyen, amit az is jól mutat, hogy az EK Bizottság hírügy­nökségi bulletinje az elsők kö­zött emelte ki a számos más kérdéssel is behatóan foglal­kozó jelentés e vonatkozású előrejelzését. Egy, a bizottság által kö­zelmúltban közzétett felmérés szerint napjainkban - hivata­losan — az Európai Közösség népességének 2,5 százaléka (8,1 millió) a tizenkettek terü­letén kívülről érkezett beván­dorló (az illegálisan ott tar­tózkodók számát mintegy to­vábbi 2-3 millióra becsülik). Az e témában egymást köve­tő jelentések emellett rendre arra is utalnak, hogy a gaz­dasági okokból bevándorlók legfrissebb utánpótlása min­denekelőtt Kelet- és Közép- Európából várható, illetve kö­zülük sokan már meg is érkez­tek. Az egyik, az „Europe" által is közölt bizottsági felmérés nemrég különösen a Lengyel- országból és Romániából kö­zösségi területre áttelepülni kívánók növekvő arányára hív­ta fel a figyelmet, utalva egy­úttal a „potenciális" szovjet kivándorlók várhatóan magas arányára is. (Egyes becslések jövő januártól akár a 20 mil­liós szovjet gazdasági mene­külthullámot sem tartják el­képzelhetetlennek — jegyzi meg az említett elemzés, hoz­zátéve, hogy valójában a szovjet—magyar kishatár meg­nyitásának tanulságai nem feltétlen támasztják alá az efféle baljós előrejelzéseket. Mindenesetre a zsidók, a né- metajkúak és az örmények, valamint a szakmunkások, egyes értelmiségi rétegek és a korábban külföldön szolgált katonák esetében valószínű­leg igen jelentősen megnő majd az országot végleg el­hagyók, és közülük is az ép­pen Nyugat-Európát megcél­zók száma.) A lengyel bevándorlók kö­zött nem csekély azok hánya­brit kormány döntött úgy, hogy elzáratja „ezt az egyént" (this fellow), de nem Angliá­ban, hanem egy szigeten, ahol később majd „a sírja is domborulna". Több javaslat is elhangzott a Bécsi Kong­resszuson: Mauritius, Santa­Lucia és Trinidad. Egyiket sem fogadták el. Végül Szent Ilo­na mellett döntöttek. A szi­get nem Anglia, hanem az In­diai Társaság tulajdona volt. A szigetet, ezt a roppant sziklát, 1502-ben, Helénának, Konstantin császár anyjának a nevenapján fedezték fel. A brazil partoktól 2900, Afriká­tól 1900 kilométerre fekszik. Monchenu márki, akit XVIII. Lajos azzal küldött a szigetre, hogy tartsa szemmel a foglyot, azt Írja, hogy a szigetnél „magányosabb, megközelíthe- tetlenebb, könnyebben védhe­tő, nyomorúságosabb és ba­rátságtalanabb" hely nincs az egész világon. Erről a szigetről mór nem da, akik csak időlegesen — igaz, visszatérően - teleped­nek meg valamely nyugati or­szágban, valójában rendszere­sen hazatérnek szülőföldjükre is. Számukra néhány, Nyuga­ton eltöltött hónap, vagy akár hét is — amennyiben ez idő alatt mód nyílhatott munka- vállalásra — általában olyan anyagi nyereséget jelent, hogy abból aztán relatíve kényel­mes életvitel biztosítható az év Lengyelországban eltöltött további részében - állapítja meg a jelentés. (Az OECD ta­nulmánya ugyanakkor arra hívja fel a figyelmet, hogy az egykori szocialista országok közül éppen a lengyelek kö­rében a legmagasabb arányú - több mint 7 százalékos - a munkanélküliség, ami szintén az idegenben való szerencsét próbálásra ösztökéli a mun­kaerő-piacról kiszorultakat.) Romániában, hivatalos je­lentések szerint, a hatóságok az elmúlt hónapokban mint­egy 133 ezer állampolgárnak tették lehetővé a kivándor­lást. (Valójában - jegyzi meg a bizottság jelentése — eze­ket az adatokat fenntartással kell kezelni, mivel számos „potenciális emigráns" a vi­szonylag bonyolult hivatalos út helyett „más megoldások­hoz" folyamodik. Tavaly csu­pán a német és az osztrák statisztikák összesen 159 ezer Romániából érkezettről tudó­sítottak.) A románok esetében a célország az esetek elsöprő többségében Németország — az említett „hivatalos" 133 ezerből 102 ezren készültek oda —, ezt követi Magyaror­szág (a fenti mintában 12 ezer), majd pedig az Egyesült Államok, Izrael és Kanada. Nem szabad ugyanakkor meg­feledkezni arról sem, hogy Románia maga is bevándor­lási célpont: egyre nagyobb számú török, illetve közel-ke­leti menekült igyekszik ezen az úton nyugatra jutni, vagy időlegesen az országban akár meg is telepedni — mutatnak rá az elemzések. Magyarország és Csehszlo­vákia esetében egyelőre nem lehet tömeges kivándorlásról vagy akár kivándorlási óhaj­ról beszélni — sokkal inkább van szó a gazdaság' szem­pontból nem kevésbé súlyos következményekkel járó „brain drairí'-röI, a magasan képzett szakértői réteg Nyugatra szí­vó rgásról. Fóris György, Brüsszel volt menekvés az időközben súlyosan — feltehetően gyo­morrákban — megbetegedett Napoleon számára. Az 1821. május 5-én elhunyt „Buonaparte tábornokot" (az angolok következetesen így ír­ták a nevét és a „volt csá­szár" elnevezést is megtagad­ták tőle)-öt nappal később te­mették el Szent Ilona szige­tén, egy kis völgyben. A sírt befedő hatalmas kőlap jelte­len maradt. Bertrand marsall ezt akarta rávésetni: „Napo­leon, született 1769-ben, meg­halt 1821-ben." Hudson Lowe, a sziget angol kormányzója azonban ragaszkodott a „Buo­naparte Napoleon" felirathoz (ezzel is hangsúlyozni akar­ván a császár korzikai szár­mazását). A csázsár hamvai — Lajos Fülöp király fia, Joinville her­ceg utazott értük Szent Ilo­nára — 1840. december 14-én hajón érkeztek a Szajnán Neuillybe, Párizs kapujába, hogy azután az Invalidusok Dómjában találjanak örök nyugvóhelyre. Barabás Miklós Szászi Julianna Napoleon és a hajók

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom