Új Dunántúli Napló, 1991. július (2. évfolyam, 178-208. szám)
1991-07-28 / 205. szám
Költöző bajai kosarasok Rátvayra, Pál kerti re és Hosszúra szemet vetettek Ötszáz stuttgarti szurkoló jön ötszáz ülőhelyet lefoglalt a VfB Stuttgart, a PMSC ellen labdarúgó UEFA Kupa visszavágó mérkőzésre. A német szurkolók az újmecsekaljai pályán egy teljes szektort, az ,,F"-et kapják meg. Nemzetközi lovasnapok Tamásiban Vélhetően kikapcsolódásnak sem lesz rossz program a Tamásiban augusztus 19-én és 20-ón megrendezésre kerülő nemzetközi meghívásos lovasnapok és kettesfogathajtó verseny. A Tamási Lovassport Egyesület által megrendezendő XXXII. nemzetközi meghívásos lovasnapok keretében lesz kettesfogathajtó verseny, akadályhajtás, szimultánugratás és korlátugratás, kiírásra kerül a Tamási Nagydíj (Dávid Gyula-emlékverseny), a szünetekben pedig csikósbemutatóval, a pusztaötös produkciójával szórakoztatják a várhatóan több ezres közönséget. 1998: India? Marokká? Más? Igazságtalan a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) azon régebbi döntése, hogy az 1994-es labdarúgó világbajnoki döntőt az Egyesült Államoknak adták - ez a véleménye P. P. Lakshmanannak, India futballszövetsége elnökének. — Ázsiában jóval fejlettebb a sportág, mint Észak-Amerikában - mondta az elnök. — Európa és Dél- Amerika után Ázsiának kellett volna soron jönnie. Ezért módfelett fájlaljuk, hogy nem a mi kontinensünk következett. A sportvezető kifejtette: 1998-ra erősen reménykedik az indiai szövetség a rendezési lehetőségben. Úgy vélte, csak az Afrikát képviselő Marokkó lehet veszélyes. (Marokkó egyébként 1994-ért is versenyt futott, de alulmaradt az Egyesült Államokkal szemben.)- Nem tagadom, Afrika is jogosultnak vallhatja magát, de érzésem szerint Ázsiának, s - lévén, hogy India az egyedüli jelentkező innen 1998-ra — nekünk még jobbak a kilátásaink - fűzte hozzá az elnök. India és Marokkó mellett olyan országok jelentkeztek, amelyek a múltban részben már rendeztek vb-t, részben harcban voltak a rendezésért (Brazília, Anglia, Francia- ország, Portugália, Svájc). Weiszbart maradt Mohácson az edző Újabb kétéves szerződést kötött a Mohácsi Új Barázda Tsz SE Weiszbart Józseffel. az NB ll-es labdarúgócsapat vezető edzőjével. A pályaedző Dárdai Ferenc maradt, az utánpótlás-neveléssel Sziebert Imre és Csanda József foglalkozik a klubnál. Mai sportműsor Labdarúgás. Nemzetközi mérkőzés: PVSK—Nyitra (szlovák), Vasútpálya, 17.00. A bajai NB l-es kosarasok házatáján több meglepetés is fogadott, amiről Ágfalvi György, az egykori 100-szoros magyar válogatott, a Bajai Bácska KST elnökségi tagja számolt be . . . — öröm, hogy azt az ösz- szeget sikerült előteremteni, ami az őszi működésünkhöz elengedhetetlenül szükséges. Szóbeli ígéretet kaptunk a bajai önkormányzattól is, hogy az évi költségvetésből a kosárlabdára eső részt mi is megkapjuk, mivel mi visz- szük tovább az NB l-es szakosztályt — mondta Ágfalvi, ezután áttért több helyi kellemetlenségre. — Először is szeretnék egy tévhitet eloszlatni: nem szerepel terveink között az, hogy ősztől a mostani dr. Posta Sándor sportcsarnok helyett az újvárosi lakótelepi Német Általános Művelődési Központ tornatermében rendezzük meg az NB l-es mérkőzéseket. Elsősorban azért, mert a Tanítóképző Főiskolával 1990-ig szóló szerződésünk van, s a másik helyen a szúrkolók kulturált elhelyezésére - legalábbis most őszszel — még nincs lehetőségünk, de lehet, hogy nem is lesz ezután sem. Való igaz, több kulcsfontosságú játékosunkat megkeresték élvonalbeli csapatok. Táviratban értesített bennünket a Zalaegerszeg, hogy tárgyalni akarnak a 202 cm magas, balkezes bedobónkkal: Rátvay Tamással. Én is csak nem hivataloÜj néven, „Szerencsejáték Rt. - Telesport'’ rendezik meg az idén azt a nemzetközi labdarúgótornát, amelyet az elmúlt két évben az üllői úti stadionban egymás után a Ferencváros nyert meg. Az idei, két neves külföldi csapatot, valamint a címvédő Ferencvárost és a „megújult" Siófokot pályára hívó tornát augusztus 2-án és 4-én a Ba- laton-parti városban bonyolítják le. Két híres külföldi csapat, a 12-szeres bajnok holland Fe- yenoord, valamint a belga pontvadászatban idén harmadik helyen végzett Gent veszi fel a küzdelmet a magyarokkal. Nem kis érdeklődésre tarthat számot, hogy előbbiben az egykori tatabányai Kiprich József erősíti a csatársort, utóbbiban pedig a belgák új szerzeménye, a Kispest-Honvéd válogatott kapuvédője, Az NB ll-ben 1989-90-ben kereken négy edzőt fogyasztott el a Keszthelyi Haladás. A vezető edző, Kovács Jena még a bajnokság rajtja előtt látványosan távozott, így a pályaedzőre, Béres Ferencre maradt a kiárusított, megfogyatkozott gárda vezetése, az erősítés legkisebb reménye nélkül. Béres amolyan Jolly- jooker volt Keszthelyen a csapatnál több, mint egy évtizeden keresztül. Pályaedzőskö- dött többek között Dunai dr. és Gellei Imre mellett, hogy csak az 'smertebb neveket említsük. Somogyországban, Marcaliban tett vargabetű után július 15-én ismét átvette a ma már Haladás Honsan tudom, hogy a paksiak szemet vetettek irányítónkra, Pálkerti Tamásra. Szeretnénk megtartani mindkettőjüket, de félek, ránk ígérnek a nálunk gazdagabb klubok! Ugyanez történt Hosszú István esetében is .. ...eiről azonban már maga, ez érintettel, a 29 éves, több mint 140-szeres válogatott bedobót kérdeztem, aki nem túl vidáman számolt be elképzeléseiről: — Fél év múlva 30 éves leszek, s most megkeresett a bajnok Szolnok. Űk ősszel a BEK-ben egy jugoszláv csapat ellen lépnek parkettre Számítanak rám - értékelte helyzetét a kiváló kosaras, Hosszú István, s így folytatta. - Szeretnék most 2 olyan évet magamnak, amikor csak a kosárlabdával kell foglalkoznom. Erre Baján nem volt lehetőségem, mert a sportolás mellett dolgoznom kellett, a megélhetésünk miatt. Ezért úgy határoztam — nem kis vívódás után —, hogy igent mondok a szolnokiak csábító ajánlatára, amivel talán a pályafutásom után megalapozhatom jövőmet. Már aláírtam nek k. Remélem, a két egyesület megegyezik pénzügyileg, s akkor léphetek. Tettem any- nyit a bajai kosárlabdáért, hogy most az egyéni érdekeimnek megfelelő lépest emelt fővel megtehessem, meg onnan a válogatott is közelebb lesz — fejezte be Hosszú István . . Kovács Zoltán Petry Zsolt áll őrt új „gazdája" hálója előtt. A Feyenoord egykori tatabányai tartozása fejében indul a tornán, a Gent 37 ezer dollárt kap, a Ferencváros 400 ezer forintot, a Siófok pedig majd a bevételből részesedik. A rendezők az augusztusi nyárban nem csak a mérkőzésekkel akarnak jó szórakozást nyújtani, hanem nyerési lehetőséget is biztosítanak azon a tombolán, amelyen az első díi egy személygépkocsi. A siófoki városi stadionban a következő párosításban találkoznak a csapatok Augusztus 2., péntek, 19.00 óra: Ferencváros—Gent, 21.00 óra. Siófok—Feyenoord (tv). Augusztus 4„ vasárnap, 17.00 óra: Siófok—Gent, 19.00 óra: Ferencváros—Feyenoord (tv). Azonos pontszám esetén a gólkülönbség, illetve a több rúgott gól dönt, végső esetben sorsolnak. véd SE néven szereplő csapatot, az elmúlt évben a Bakony csoportban kis híján az élen végzett gárdát. A szakvezetés ugyan mindent megtett az elmúlt időszakban a felkerülés érdekében, de sok peches tényező, máig sem tisztázott átigazolások, a vezető edző Jónky Miklós hirtelen lemondása, anyagi létbizonytalanság, mi egyebek közjátéka következtében ma ismét a felkerülésért startol a Bakony csoport éllovasa. Nehéz lesz a Béres legénységnek a visszakerülés a második vonalba, hiszen a katonacsapatoknál évről évre gond a rendszeresen megismétlődő népvándorlás. MindA gólgyáros Szombathelyre igazolt Nagykanizsán szó sincs menekülésről Az elmúlt bajnoki évben sikeresen szerepelt kanizsai NB ll-es labdarúgók július 15- én egyheti ráhangoló edzéssel megkezdték a felkészülést az új bajnokságra. A szakmai munkát változatlanul Németh Lajos edző irányítja, akivel a napokban a klub újabb kétéves szerződést kötött. A kerettagok közül 11 játékosnak lejárt a szerződése, közülük egyedül csak /vány/ ügye nem rendeződött le. Skublics, az olajosok gólgyárosa, viszont az NB l-ben folytatja, átigazolt az újonc Haladás VSE csapatához.- Mosolyogtam, és egyben bosszankodtam is a Nemzeti Sportban megjelent hiren. Ugyanis szó sincs menekülésről, „egf csapat távozásáról". Tény, hogy a szerződéseket megújítottuk és bízom abban, hogy Iványival is rövidesen megegyezünk. A pénzügyi helyzetünk viszont siralmas, jelentős városi összefogásra van szükség ahhoz, hogy sikeresen szerepelhessünk. Ebből adódóan csak a csurgói Ritupert tudtuk átigazolni, akivel kétéves szerződést kötöttünk - tájékoztatott Baranyai István, a sportkör ügyvezető elnöke. Az olajos kerettagok egyhetes bentlakásos rendszerben dolgoznak. Délelőttönként a munkacsarnok, míg délutánonként a sporttelep és környéke a felkészülés színtere. Közben megkezdték az előkészületi mérkőzéseket is. A bajnoki rajtig 11 találkozón vesznek részt, köztük az NB l-es Haladás VSE csapatával is mérkőznek a dél-zalai városban. Balogh Antal Kuba olimpiát is vállalna Kuba ad otthont a Pánamerikai Játékoknak, amelyen a térség 5 ezer sportolója vesz részt. A 11. Játékok Kuba legjelentősebb sportrendezvénye. Fidel Castro államelnök, az olimpiai falu megnyitásakor bejelentette, hogy hazája képes lehet az olimpiai játékok megrendezésére is. Az elnök optimizmusát az sem zavarta, hogy a Pánamerikai Játékokat megelőzően éles viták zajlottak arról, hogy a komoly gazdasági válsággal küzdő ország magára vóllal- hat-e ilyen jelentős sportrendezvényt? ezek ellenére bizakodó a hangulat. Több neves sorköteles játékos Keszthelyre vonult be, így Kerkay, Arany, Balogh és Kovács a ZTE-ből, Maczó és Szabó a Vasasból, míg Kiss és Tóth l. a szomszédos Zala Volántól érkezett. Szántó Marcaliból jött Keszthelyre, a régi rutinos civil és katona játékosok mellett a ma már ifjúsági válogatott, Sebők is a csapat rendelkezésére áll. Most már csak a legnagyobb gondot kell megoldani: az újonc és a régi játékosok közül egy sem kapuvédő. így a keszthelyi csapatnál a portási poszt a mai napig kiadó. Szabó Csaba Siófok nagy futballnapok előtt Kiprich és Petry a vendégcsapatokban Kapus kerestetik Keszthelyen Botra nyolc nélkül Az elmúlt években számos halálesettel végződő botrányt örökített meg a labdarúgómérkőzésekről íródott krónika. A botrányok a nézőtéren robbantak ki, és így érthető, hogy a sportág nemzetközi vezetése mindent elkövet ennek megakadályozására. Bizonyítják ezt a különféle rendelkezések, melyeket célszerű az egyes nemzeti szövetségeknek is követni. Az MLSZ-nek ez év tavaszától egy munkatársa csak biztonságtechnikai kérdésekkel foglalkozik. Ez a munkatárs a közelmúltban felmérést végzett a 16 NB l-es csapatnál és bizony nagy még a lemaradás. A gondot súlyosbítja az egyesületek nehéz anyagi helyzete. A klubok költségvetéseiben ugyan sze- reoel eqy olyan tétel, mely a biztonság javítását hivatott szolgálni, de ezt az összeget általában másra költik. Vannak azonban olyan alapvető követelmények, melyek megvalósítása elengedhetetlen. Ha erre képtelen az adott klub, akkor a jövőben valószínűleg nem indulhat majd az NB l-es bajnokságban. A szövetség igyekszik rugalmasan végrehajtani az előírásokat, de egyszer meg kell húzni a vonalat. Az UEFA rendelkezése értelmében az 1993/94-es évtől kezdődő nemzetközi kupamérkőzéseket olyan stadionokban lehet lejátszani, ahol csak ülőhelyek vannak. Mindössze két év áll már rendelkezésre azon csapatok számára, melyek hazai környezetben kívánják lejátszani nemzetközi mérkőzéseiket. Éppen ezért a most induló magyar bajnokságban már 10 százalékkal csökkenteni kell az állóhelyek számát. Ha a felszabaduló helyre ülőhelyet alakít ki a klub, akkor valószínűleg nem esik el a korábbi bevételtől. Ha viszont csak egyszerűen tudomásul veszi a határozatot, nem fordít pénzt a korszerűsítésre, akkor kevesebb bevételhez jut. A jövő évtől tovább csökken az állóhelyek száma, és bizony a tétlenkedő klubok rendkívül nehéz helyzetbe kerülhetnek. Az imént említettem a szövetség rugalmasságát. Nos, ez egyrészt kiderül abból, hogy elfogadta a fokozatos átalakítást, és a végső határidőt 1997-re tervezi. Akkor lépne majd életbe az a büntetés, mely szerint nem indulhat az NB l-ben olyan csapat, amely nem rendelkezik a kívánalmaknak megfelelő stadionnal, amelyben csak ütőhelyek vannak. A rugalmasságot igazolja az a tény is, hogy a szövetség az anyagi támogatástól sem zárkózik el. Tervezi, hogy a Szerencsejáték Rt.-vel kötött szerződésből származó bevételből juttatnak a rászoruló kluboknak. Hogy milyen feltételek mellett, azt még nem tisztázták, de egy biztos, a felvett pénzt csak biztonság- technikai fejlesztésre fordíthatják a csapatok. Az MLSZ-nek többek között azért is fontos támogatni a klubokat, mert 1996-tól a válogatott mérkőzéseket is csak ülőhelyes stadionokban lehet játszani. Ha ez a szabály már ma életbe lépne, akkor o magyar válogatott csak Győrben léphetne pályára. Természetesen a botrányok azzal még nem kerülhetőek el, ha kiiktatják az állóhelyeket a stadionokban. Számos más biztonságtechnikai eljárásra is szükség van, de a leghatásosabb módszer az lenne, ha eredményes lenne a szurkolók magatartásának formálása. Ennek érdekében a szövetség és az egyesületek is többet tehetnének. Az országos felmérés azt igazolta, hogy a rendbontások megelőzésére még jelentős tartalékok vannak, csak ki kell használniuk azokat a kluboknak. Értesítjük a pb gázfogyasztókat, hogy az ellátás színvonalának javítása érdekében feleslegessé vált palackjaik VISSZAVÁSÁRLÁSÁT ellátási területünk bázis cseretelepein 1991. augusztus 1 -tői ismételten lehetővé tesszük. A visszavásárláskor a személyi azonosságot igazolni kell, a feleslegessé válás okát azonban nem. Az ellenérték kifizetését vállalatunk pénzügyi osztálya postai úton teljesíti. Készpénz fizetésre továbbra is csak az üzemben van lehetőség. Ügyintézés Újudvaron: hétfőtől péntekig 7 és 13 óra között. KÖGÁZ Propán-Butángáz Üzeme, 8778 Újudvar (5285) vasömapi Z