Új Dunántúli Napló, 1991. július (2. évfolyam, 178-208. szám)
1991-07-15 / 192. szám
2 aj Dunántúli napló 1991. július 15., hétfő II vajdasági kormányfő nyilatkozata (Folytatás az 1. oldalról) Radoman Bozovics vajdasági kormányfő ezt szombaton a Tanjug jugoszláv hírügynökségnek adott nyilatkozatában jelentette ki Antall József miniszterelnöknek azzal a megjegyzésével kapcsolatban, hogy a trianoni, majd a párizsi békeszerződésekkel a Vajdaságot nem Szerbiához, hanem a szerb-horvát—szlovén királysághoz, illetve Jugoszláviához csatolták. — Emlékeztetem Antall urat, hogy a történelmi tények mások ' — mondta Bozovics. Kifejtette, hogy a bánáti, a baranyai és a bácskai szerbek, bu- nyevácok és más szláv népek 1918. november 25-i gyűlésükön egyhangúlag úgy döntöttek, hogy kiválnak a magyar királyságból, és csatlakoznak a szerb királysághoz. így döntöttek a szerémségi szerbek és horvátok is. Bozovics szerint a jelenlegi súlyos politikai válság közepette sokan továbbra is Jugoszlávia területi integritásának megőrzése mellett szállnak síkra, míg egyesek arra törekszenek, hogy elismertessék a kiválást. A vaidasági kormányfő úgy véli, hogy a hivatalos budapesti állásponttal egybevág egyes pártoknak, elsősorban a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének a tevékenysége. Egyebek között emlékeztetett Ágoston Andrásnak, a Vajdaság egyik szerbiai parlamenti képviselőjének arra a beszédére, amelyben azt mondta, hogy a VMDK nem akarja a vajdasági magyar fiatalokat feláldozni a szerb nemzeti érdekekért. A VMDK vezetése pedig bejelentette, hogy ennek érdekében Stipe Mesic szövetségi elnökhöz, valamint a jugoszláv néphadsereg vezetéséhez fordul, s ha ez nem jár eredménnyel, akkor a belgrádi magyar nagykövetséghez és nemzetközi fórumokhoz. A vajdasági kormányfő szerint az ilyen tevékenység kedvezőtlenül hat a jugoszláv— magyar viszonyra, és veszélyezteti a jószomszédságot és a kölcsönös bizalmat. Újabb incidensek Horvátországban A horvát belügyminisztérium szerint vasárnapra virradóra támadás érte a többségében horvátok lakta Krajevcsani és Dragotinci falu rendőrségét. A hadsereg nem avatkozott be a heves lövöldözésbe. Az ösz- szecsapások után kivonták a rendőröket a két faluból, ahonnan a lakosság előzőleg menekülni kezdett. Szlavóniában, Baranyában és Nyugat-Szerémségben békésebb volt a helyzet, mégis már naponta 100-200 menekült érkezik onnan a Vajdaságba. A Belgrádba eljutott értesülések szerint lövöldözés volt vasárnapra virradóan a horvátországi Vinkovci környékén is. Áldozatokról vagy sebesültekről nem érkeztek hírek. Órákat is el lehet tölteni a pécsi Káptalan utca néhány négyzetméterén, ha az ember becsülettel végigjár és -próbál mindent, amit az Estvéli forgatagnak elnevezett kézműves kirakodóvásár és bemutató nyújthat. A tavaly nyári hasonló rendezvény után idén a múlt hétvégén, péntektől vasárnapig tartott a vásár, most is, mint egy éve, a Nyári Színházi Esték produkcióihoz kapcsolódva. Azok, akik tegnap arra jártak, hogy megtekintsék Krleza Szentistvánnapi búcsújának magyar nyelvű előadását a Szabadtéri Színpadon, már délutántól kellemes szórakozást nyújtó programokat kereshettek maguknak. Az utca elején Budán Györgyné például kicsiknek, nagyoknak szívesen beszél a moldvai csángók gyöngyfűző művészetéről, közben jár a tű, fogy a fényes gyöngyszem, készül a nyaklánc, a karkötő. Még nemzetiszín is akad közötte Odébb Molnár János és Ákos fia megengedik, hogy a korong mellé üljek, de nem én vagyok az egyetlen próbálkozó, másnak is szabad az agyaghoz nyúlni. Megfeszített igyekezettel, nagy figyelemmel próbálunk valamit összehozni, de persze meg sem közelítjük a Mohácsról érkezett mesterek csodaszép munkáit. A szomszéd sátorban Szabó János Budapestről jött, ugyancsak a fiával. Drágakőcsiszolók, s bár még nem dőlt el, hogy a fiú apja nyomdokaiba lép-e, szeretettel és hozzáértéssel beszél a kövekről, mutatja azt is, hogyan játszik a fény egy-egy sziporkázva felragyogó kristályon. Nemcsak vásárolni, hanem nézelődni is lehet az üvegfúvók sátra előtt is, de volt itt népművészet mestere által készített ruha, fafaragók munkái, könyv és perec, játékállat és portrérajzoló szobrászművész is. A vásár tegnap egy rövid hétre bezárt, de jó hír a Pécsre látogatóknak vagy az ittenieknek, hogy július 19-től 21-ig és augusztus 16-,tói 20-ig újra lesz Estvéli forgatag. Hodnik I. Parlamenti bizottság a szovjet privilégiumok ellen Ha a szovjet parlament is úgy akarja, hamarosan több volt magas beosztású vezetőt vonnak felelősségre állami vagyon hűtlen kezelése, illetve a nekik járó előjogok túllépése miatt. A parlament különbizottságának jelentéséből a Kommerszant cimű liberális gazdasági hetilap hét végén megjelent száma közölt részleteket. A bizottság kilenchónapos vizsgálódás után megállapította, hogy a szovjet védelmi minisztérium és a kormányzat egyes vezetői hatalmas összegeket hasítottak ki saját céljaikra az utóbbi években a minisztériumoknak járó állami támogatásból, és ebből építették fel, majd adták el dácsáikat (hétvégi házaikat), jogosulatlanul használták a katonai és polgári repülőgépeket, potom áron jutottak hozzá a Szovjetunióban évek óta hiánycikknek számító árukhoz (tv, hűtőgép, autó). A jelentés szerint Szergej Ahromejev marsall mindössze 215 rubelért szerzett be három hűtőgépet, mig Szergej Szo- kolov marsall ennél is ügyesebb volt, igaz, ő csak egyet „vett" — ám mindössze 27 rubelt fizetett érte. Az átlagkereset kétszáz rubel körül mozgott az utóbbi években a Szovjetunióban. A parlamenti bizottság elsősorban Nyikolaj Rizskov volt kormányfő és Dmitrij Jazov védelmi miniszter felelősségét állapította meg. A lap idézte a volt miniszterelnök 1990-ben saját hatáskörében hozott rendeletét, amely lehetőséget adott a kormány tagjainak és szűkebb környezetének az állami dácsák megvásárlására. — Egyelőre mégsem biztos, hogy bűnhődni fognak ezek az emberek, mert a szovjet parlament nem fogadta el a jelentést. Igaz, az ügyet áttanulmányozva, Mihail Gorba-, csov azonnal megbízta Valen- tyin Pavlov kormányfőt, hogy legkésőbb július 25-ig, vagyis az SZKP sorsdöntő plénumának kezdetéig teremtsen rendet a kormányzat háza táján - áll a szovjet hetilapban. Újra a Káptalan utcában: Estvéli forgatag Jégesőtől és felhőszakadástól kísért hatalmas vihar zúdult július 13-án a Brenner-hágó térségére. Az Ausztriát és Olaszországot összekötő fontos útvonal olasz szakaszán a hatalmas esőzés olyan földcsúszamlást idézett elő, hogy teljesen megbénult a közúti közlekedés. A Brenner autópályáról és a közeli országúból, amelyeket helyenként háromméteres kő- és földtömeg borit, elterelték a forgalmat. (MTI TELEFOTÓ) A Biztonsági Tanács öt állandó tagja arra figyelmeztette Irakot, hogy „súlyos következményekkel” jár, ha Bagdad július 25-ig nem ad teljes és kimerítő tájékoztatást valamennyi nukleáris létesítményéről, ahogyan ezt a BT határozataiban elrendelte — közölték diplomáciai források az ENSZ székhelyén. Az ötök képviselői hangoztatták, hogy nem ultimátumról van szó, ám — a források szerint — a határidő kijelölése az Egyesült Államok, Nagy-Bri- tannia és Franciaország fokozódó ingerültségét jelzi Bagdad magatartása miatt. Irak eddig három alkalommal akadályozta meg az ENSZ által k:!';''M 8tt szakértőket nukleáris létesítményeinek megszemlélésében, és a BT-nek is csak hiányos jelentést küldött nukleáris programjáról. Az ötök képviselői arra is felszólították az iraki ENSZ- nagykövetet, hogy a Biztonsági Tanácsnak hétfői konzultációjára Bagdad adjon választ több felmerült kérdésre. A konzultáción a tervek szerint meghallgatják a kiküldött szakértők beszámolóját, és megvitatnak egy olyan határozattervezetet is, amely kötelezné Irakot arra, hogy az ENSZ szakértőinek tegye lehetővé az általuk meghatározott helyek ellenőrzését, és biztosítson számukra teljesen szabad mozgást az országban. Üdvözlő távirat Göncz Árpád, a Magyar Köztársaság elnöke a Francia Köztársaság nemzeti ünnepe alkalmából táviratban üdvözölte Francios Mitterrand köztársasági elnököt.------------ * ■<?- SAN JÓSÉ: Románia a jövőben még szorosabb kapcsolatokra törekszik a latinamerikai országokkal és regionális szervezetekkel - ezt hangsúlyozta Ion Iliescu román államfő San Jóséban, a Costa Rica-i látogatásának befejeztével rendezett sajtóértekezletén. A Costa Rica-i fővárosban a két ország külügyminisztere megállapodást irt alá a gazdasági és kulturális együttműködésről, a külügyminisztériumok rendszeres információcseréjéről.-f MOSZKVA: Mihail Gorbacsov pártfőtitkár azonnali lemondását követelő nyilatkozatot fogadott el vasárnap az SZKP legkeményebb magját tömörítő bolsevista platform. A sztálinista nézeteiről ismert Nyina Andrejeva vezette konzervatív csoport a hét végén Minszkben tartotta alakuló konferenciáját, amely egyben jó alkalom volt számukra, hogy rendezzék soraikat az alig két hét múlva esedékes, sorsdöntő pártplénum előtt. TOKIÓ: Nisi Rumi, a szép japán tisztviselőnő áhitatosan nézi a briliánsokkal kirakott autómodellt a „Dolgozó nők gyémántjai" elnevezésű kiállításon. A 65,12 karátos terepjáró értéke több mint 700 ezer dollár. MTI-PRESS Képszolgálat ÓRA A NAGYVILÁGBAN Olasiorsaágba utazók figyelem! Olaj és alga fenyegeti a tengereket Újabb szennyeződésekről érkeznek hírek Olaszországból: az egyik oldalon, a Li- guri tengernél még mindig fenyeget az olaj, a „csizma" másik felén, az Adria nyugati partjánál pedig megint jelentkeztek a kellemetlenkedő algák. Genova partjai előtt — amint kiderült - hosszú ideig befolyásolja a tengervíz ösz- szetételét, élővilágát az a 150 ezer tonna kőolaj, amely a Haven nevű tartályhajóból tavasszal ömlött a vízbe. „Vérzik a tenger” - Így fogalmaznak az olasz szakértők, amin az értendő, hogy a szétterült olajból naponta mintegy 1000 liter leszáll a tengerfenékre, s helyenként fél méter magas iszapszerű lerakódást alkot. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a Liguri tenger strandjait ez a szennyeződés eddig nem érte el. A tenger azonban ebben a térségben csak mintegy 10 év múlva éri el a tankhajó katasztrófája előtti tisztasági fokot - állapította meg a világszerte ismert Greenpeace környezetvédelmi mozgalom, amelynek egyik hajója „feltérképezte" a környéket. A tapasztalataikról szóló tanulmány csak a hónap második felében lát napvilágot, de előzetesen már ismertették tudományos kutatásaik legfontosabb eredményeit. Ezek szerint a tengervízben literenként 5—15 mikrogramm van, ami jelentős mértékben csökkenti a mikroorganizmusok mennyiségét a tengerekben. A tenger felszínén egyetlen milliméter vastagságú olajfilm elegendő ahhoz, hogy csökkenjen a víz oxigénfelvétele, befulladjanak a halpeték és eltűnjön a mikrobák egy része. A legújabb példa szerint a katasztrófa sújtotta tenger gyógyítása is járhat kellemetlen mellékhatásokkal. így az a próbálkozás, hogy a tengervízbe keveredett olajat ún. „olajévá" baktériumokkal tüntessék el, nem egészen a terveknek megfelelően sikerült: a felhasznált mini-élőlényekről kiderült ugyanis, hogy nemcsak olajat esznek, hanem más, a tengerben lévő tápanyagokat is. Ennek hatására e tápanyagok nagy része eltűnt a vízből, s ennek egyik következménye az al- gásodás, például az Adrián. A szakemberek most Rimini térségében jeleznek algaveszélyt. A Daphne II. kutatóhajó, amely rendszeresen ellenőrzi a tengervíz minőségét, Rimini és Cattolica körzetében fedezte fel a tengerfenéken a part felé közeledő algatömeget. A riadó jogosságát igazolták a halászok is. A hirtelen adriai algáso- dást azzal is magyarázzák, hogy egyszerre forró lett Olaszországban a nyár, s a hőmérséklet még északon is meahaladja a 35 fokot, árnyékban. A Daphne II. jelzése azonban egyelőre csak „korlátozott mennviséaű algás anyag” megjelenéséről szól. Ferenczy - EUROPRESS BT-figyelmeztetés Bagdadnak