Új Dunántúli Napló, 1991. július (2. évfolyam, 178-208. szám)
1991-07-02 / 179. szám
1991. július 2., kedd uj Dunántúli napló 3 A Nyugatnak döntenie kell: segélyt ad,vagy beruház Németh Miklós terve Kelet-Közép-Európa támogatására Kandidátusi értekezés Aubert Antal adjunktus Településformáló folyamatok megyei és kistérségi szintű vizsgálata Baranya megyében (etnikai csoportok a falusi térben) című értekezését vitatta meg munkahelyi értekezleten a Janus Pannonius Tudomány- egyetem Földrajz Tanszéke, Tóth Józsel, a földrajztudományok doktora vezetésével. A vitában részt vett Enyedy György akadémikus is. A tanácskozás résztvevői nyilvános tudományos vitára javasolták Aubert Antalnak a Geresdi Hátság falvaiban végzett újrendszerű vizsgálatainak eredményeit összefoglaló tudományos munkáját. Pécsi orvosokat és gyógyszerészt tüntettek ki Tegnap délelőtt a Népjóléti Minisztériumban a Semmelweis- ünnepség alkalmából kitüntetéseket adott át dr. Surján László miniszter. A kitüntetettek között két pécsi orvos — dr. Kellermayer Miklós docens, a POTE oktatási rektorhelyettese és dr. Pejtsik Béla, a Baranya Megyei Kórház-Rendelőintézet főorvosa — vehették át a Kiváló Orvos kitüntetést. Kenderes Máriát, a Baranya Megyei Kórház—Rendelőintézet gyógyszerészét pedig a Kiváló Gyógyszerész címmel tüntették ki. Vízzel működő autó Autószenzáció: eddig csak vízibicikli volt. most mór van vízzel működő autó is! A londoni Daily Mail tudósítója, Michael Kemp, már ki is próbálta az egyik Fiesta márkájú prototípust. A motorok rajongójaként ismert tudósító a „nagy utazás” után elképedve újságolta: „A kipufogóból csak vízgőz jön, az autó pedig teljesen zajtalanul megy.” S ugyanolyan gyorsan haladt, mint bármely hagyományos benzinmotoros társa, hiszen sebessége még a 150 km/órát is elérte. Az autó motorjának működése a vízből kivont hidrogénen alapszik. Nem robbanás- veszélyes, mert a hidrogéngázt a jármű porrá átalakított formában tárolja. Indulás előtt csak át kell kapcsolni az üzemanyagrendszert, hogy a hidrogénből elektromos áram termelődjék, tehát a szerkezet elektromotorként működjön. A vízzel működő autó feltalálója az amerikai dr. Roger Billings, akinek a neve egyáltalán nem cseng ismeretlenül. Mindössze 42 éves, a személyi számítógép kifejlesztése és a mindkét oldalán használható floppy-lemez szintén az ő szellemi terméke. A General Motors a dologban remek üzletet szimatol és ki akarja fejleszteni a hasonló elveken működő sportkocsit is. A Chevron Oil nevű olajtársaság kész hidrogén-tankállomá- sokat építeni, ahol — aki nem bírja kivárni, míg maga 8 óra alatt a vízből nyert hidrogénnel feltölti az autóját —, megtankolhat. Az első, vízzel működő autókat az ipar csak 1993-ra ígéri. Arukat — átszámítva — már most 3 millió forintra becsülik. De ami elment a réven, bejön a vámon, hiszen 10 liter vízzel több száz kilométert lehet megtenni .. . Az Európa Banknak Ma- ! gyarországgal kapcsolatos stratégiáját a közeljövőben tárgyalja a bank igazgató- tanácsa. A mi országunk lesz az első, amelyre vonatkozóan elkészül az alapvető prioritásokat tartalmazó koncepció, amelynek alapján megkezdődhet a konkrét együttműködés - jelentette be Németh Miklós, az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank alelnö- ke a Ferenczy-Europress sajtóügynökség főszerkesztőjének, Pálos Tamás- ! n a k adott interjújában. Az alelnök óvott attól, hogy □z Európa Banktól bárki is Magyarország és más keleteurópai országok konkrét pénzügyi problémáinak megoldását várja. A bank az alapokat akarja egészségessé tenni: serkenteni a magán- szektor gyors növekedését, különös tekintettel a kis- és közepes méretű vállalkozásokra. Erre a célra fordítja majd beruházásainak, hitelfinanszírozásának legalább 60 százalékát. Azon dolgozik, hogy az egyes országokban találkozzék a vállalkozói tőke, az ügyes menedzsment és a korszerű technológia. A bank két irányban tevékenykedik. Fentről lefelé, segítve tanácsaival a kormányokat, közreműködve a piaci intézmények, infrastruktúra és jogszabályok kialakításában, valamint lentről felfelé, támogatva a vállalatokat a piaci szabályok elsajátításában, a kockázatvállalásban.- Mindez csak fokozatosan mehet végbe. Egy „Trabant típusú” gazdaságból nem lehet mindjárt „Mercedes típusú" gazdaságba átülni. Először elégedjünk meg egy középkategóriájú, „Volkswagen Túl vannak immár az első izgalmakon a Pécsi Szimfonikus Zenekar nagyigényű vállalkozásának életre hívói és szervezői: az elmúlt hét péntekén és szombatján a Bazilikában lezajlottak a „Nemzetközi fesztivál '91" első hangversenyei. A Pécs idegenforgalmi jelentőségét és zenei hagyományait ismerő kívülálló persze, nem sok okot lát az izgalomra, minthogy manapság polgárai által kulturális központnak tartott, magára valamit is adó város aligha létezik figyelemre méltó nyári zenei események nélkül, azonban Magyarországon a józan ész alapján álló feltevéseket csak a legritkább esetben igazolja a gyakorlat. Nos, az első két koncerten — kivált a szombat estin — tapasztalt érdeklődés alapján úgy vélem, hogy a kezdeti színvonalat kötelezőnek tekintve, sikerülni fog életben tartani és hagyomány- nyá fejleszteni a fesztivált. Nem tudom, mennyire átgondolt műsorpolitika eredménye, hogy nyitásként Mahler II. szimfóniája, másnap pedig Verdi Requiemje csendült fel, az utóbbi tömegeket vonzó, biztos hatásával kiegyenlítve a kisebb típusú" gazdaság bevezetésével — mondotta Németh Miklós. — Ezt a „kategóriaváltást” mi önerőből nem tudjuk végrehajtani. Miként építhetünk a bank s azon keresztül a nyugati partnerek támogatására? — A Nyugatnak el kell döntenie, hogy Kelet-Közép-Európa országait kizárólag segélyekben akarja részesíteni, vagy úgy tekint rájuk, mint a fejlődés potenciális színtereire. Ha „csak” segélyeket kíván adni, akkor szinte bizonyos, hogy nem tudja kellő erővel és hatékonysággal támogatni ezen országok gazdasági átalakulását. — Kelet- és Nyugat-Európa érdekeinek azonosságából kell kiindulni. Ez pedig nem más, mint az, hogy Európa keleti részén is létrejöjjön és működjék a piacgazdaság, az itt elhelyezkedő országok egyre inkább exportképesek legyenek és megnyíljanak piacaik a nyugati vállalkozók előtt. Ennél fogva arra kellene törekedni, hogy a térségben jelentős nyugati beruházások valósuljanak meg. Szerintem erre a célra 150-200 milliárd dollárt kellene fordítani. Ez az összeg — 4-5 éves időszakot tekintve — a fejlett tőkés országok nemzeti össztermékének mintegy félszázaléka. — Ha a Nyugat befektetési stratégia mellett dönt, akkor a volt szocialista országok képesek lesznek beilleszkedni a világgazdaságba és kedvező helyzetbe kerülni a nemzetközi munkamegosztás terén — mondotta Németh Miklós. érdeklődésre számító előbbi kockázatát — én mindenesetre nagyon örvendetesnek tartom, hogy e művekre esett a választás. A századforduló német-osztrák zenéje nemigen otthonos a pécsi zeneéletben, e Mahler-szimfónia műsorra tűzése már ezért is fontos volt. A szükséges mammutzenekar kialakításához a pécsiek a Szombathelyi Szimfonikusok segítségét vették igénybe, ami a kellő összeszokottság hiányából eredő zavarokhoz vezethetett volna, ha a mindkét este nagyszerűen dirigáló Howard Williams, és az igencsak „jóindulatú” akusztikai közeg ellenhatása nem vált volna dominánssá. A zenekarközi együttműködés ötlete mindemellett — megfelelő próbarenddel párosítva — komoly távlatokra tekinthet. Az előadás legingatabb területe a harmadik tétel volt, egyebekben grandiózus élményt nyújtott a mű sötét reménytelenségéből a megvilágosodás bizonyosságáig ívelő procesz- szusának végigkövetése. Praktikus előnyökkel járt, hogy a Mahler-előadás szólistái - Te- mesi Mária és Takács Tamara — Ez a terv persze nemcsak anyagi, hanem szellemi befektetésre is vonatkozik — tette hozzá. — A bank fontos feladatának tekinti, hogy közreműködjék a szakemberek, a menedzserek, a korszerű technika és technológia kezelőinek képzésében. — Az Európa keleti és nyugati része közötti partnerségnek nemcsak gazdasági, hanem politikai hajtóerői is lehetnek, s ezt az Európa Bank nem is titkolja. Olyannyira nem, hogy elhatározta: évente elemzi a kelet-közép- európai politikai helyzet alakulását, s következtetéseit beépíti az adott országokkal folyó együttműködés banki koncepciójába. A politikai demokrácia kiszélesedése csak akkor lehet tartós és folyamatos, ha a gazdaság eredményesen működik. — ön, bár Londonban dolgozik, gyakran szerepel az itthoni nyilvánosság előtt. Ezért bizonyára sokakat érdekel, mi is az ön munkája az Európa Bankban? — Először is tagja vagyok a Végrehajtó Tanácsnak, ami azt jelenti, hogy részt veszek a legfontosabb előterjesztések elkészítésében, vitájában és a döntések meghozatalában. Emellett az egyik alelnökként én foglalkozom a bank belső adminisztrációjának működtetésével és a térség jó ismerőjeként részt veszek a nemzetközi ügyek intézésében is — mondotta Németh Miklós a Ferenczy Euro- press főszerkesztőjének. (FEB) — és a Budapesti Ifjúsági Énekkar (karigazgató Strausz Kálmán) vállalták a Verdi-mű feladatait is. Más kérdés, hogy ez a kórus — hangképzési módja, hangösszetétele és létszáma folytán — képtelen volt áténekelni a Mahler-zenekar hangtömegén, míg a Requiem- ben a Libera me egyes területeit leszámítva derekasan helytállt. A két férfi-magánénekessel - lloslalvy Róberttel és Kováts Kolossal - kiegészült szólista-csoport heterogén élményeket nyújtott: az alt- és basszusszólók egyértelmű szépsége mellett sajnálattal tapasztaltuk a súlyos intonációs problémákkal küszködő tenoristának olykor a többieket és a kórust is kedvezőtlenül befolyásoló megingásait. Williams zenekara nagy odaadással és kiváló formában rnuzsikólt. A tempók, intonációk egymásutánjából töretlenül és dicséretes ploszticitással bontakoztak ki a Verdi-mű formai felületei és érzelmi folyamatai. Talán először volt módunk igazából felmérni, hogy Williams operakarmesterként is milyen távlatokat nyitna Pécs zeneéletében. Gönczy László Mahler és Verdi A pécsi zenei fesztivál nyitánya A szabadulás napján Június 30. nevezetes nappá lépett elő a magyar történelemben - ezután Magyarország újonnan kivívott függetlenségének évfordulóját ünnepelhetjük a nyár első hónapjának utolsó napján. A szovjet csapatok kivonásának határideje volt az elmúlt vasárnap, s bár az országosra tervezett egyórás harangzúgás Pécsett elmaradt, Baranyában az egész megye ünnepelt. Alábbi képriportunk válogatás a vasárnapi események legemlékezetesebb pillanataiból. (Képeink sorrendben: 1. Ünnepi közgyűlés a pécsi Városházán. 2. Este nyolc óra előtt néhány perccel megszólalt a ciszterci rend harangja Pécs főterén. 3. Újra világit az emlékmécses a Dzsámi előtt. 4. Koszorúzás az Aradi vértanúk útján lévő ’56-os kopjafánál. 5. Szentmise a Baziliká- ban Mayer Mihály megyéspüspök celebrálásával. 6. Tűzijáték a Misina oldaláról. A képriportot Läufer László és Horváth Norbert készítették.)