Új Dunántúli Napló, 1991. július (2. évfolyam, 178-208. szám)
1991-07-09 / 186. szám
aj Dunántúli napió 1991. július 9., kedd Megállapodás Brioniban ÓRA A NAGYVILÁGBAN Nyugalom a határon (Folytatás az 1. oldalról) ban leszögezik, hogy kizárólag Jugoszlávia népei dönthetnek saját jövőjükről. A felek megállapodtak abban is, hogy hamarosan tárgyalásokat kezdenek Jugoszlávia jövőjé(Folytatás az 1. oldalról) berölések, még szerencsére nem váltak jellemzővé. Évente egy-két esetben fordult elő, viszont a szándékos testi sértések mértékének növekedése szemmel látható. A tulajdon elleni bűncselekmények sorában-a lopások és a betöréses lopások száma nőtt a legnagyobb mértékben. A bűnelkövetők számának alakulása: 89-ben 159 fő ellen indítottak bűnvádi eljárást, egy évvel később ez a szám már 236. A fokozatosan romló tendencia nem változott ebben az évben sem. Az ismeretlen tettesek felderítési aránya Mohácson még mindig kimagaslóan jó, 60—65 százalékos, de a rendőrkapitányság létszámgondokkal küzd. Az állományba 16 főt tudnának azonnal felvenni. A napirendi pontok sorában ismét hosszasan tárgyaltak a révhajózási vállalat további sorsáról. A központi támogatás hiányában megoldhatatlan gondot jelent a városnak e speciális szolgáltatás fenntartása. A határozati javaslat, melyet az ülésen jelen lévő 17 képviselő megszavazott, akár ultimátum is lehet. Nevezetesen megbízták a polgár(Folytatás az 1. oldalról) szabadulni. Ugyanakkor meg kell őrizni jó hagyományait.. A bevezető sorok Göncz Árpádnak, a Magyar Köztársaság elnökének azon üzenetéből származnak, melyet a 69. Nemzetközi Szövetkezeti Nap alkalmából intézett a magyar szövetkezetekhez, üdvözölve az általuk foglalkoztatott több milliós szövetkezeti tagságot. Az elnök üdvözletében aláhúzta, hogy az önkéntes társuláson alapuló termelői, fogyasztói és szolgáltató közösségek biztosítják lakosságunk jelentős részének megélhetését, elégítik ki mindennapi szükségleteinket. Ehhez képest mind országosan, mind pedig Baranya megyében meglehetősen szolid keretek között ünnepeltek vasárnap. A szövetkezeti tagok és vezetők figyelme most inkább a gondok megoldására, átalakulási lehetőségeik kimunkálására,irányul. E célból jöttek ősz- sze tegnap délután Pécsett, a Baranya Megyei Mezőgazdasági Termelők székházában a szövetkezeti ágazatok (a mezőgazdasági, az ipari, a fogyasztási, a lakás és a takarékszövetkezetek) megyei vezetői is, számos vonatkozásban egyeztetve elvi álláspontjukat. Az igazgatótanács döntése alapján hétfőn háromhetes időtartamra leállt a termelés a December 4. Drótművekben. Csak a miskolci üzem betonpászma gyárában dolgoznak tovább. A vállalat 1830 fős kollektívájának 90 százalékát kényszerszabadságra küldték. Az igazgatóság a szakszervezetekkel folytatott tárgyálás értelmében mindenkinek kiadről. Az egyezmény szerint a jugoszláv államelnökségnek ismét teljes fennhatóságot kell gyakorolnia a fegyveres erők fölött. A felek ígéretet tettek, hogy tartózkodnak az egyoldalú lépésektől. mestert Dunafalva és Duna- szekcső polgármestereivel való tárgyalásra, melyen a két település közti víziátkelés veszteségének finanszírozását lesz kénytelen kérni, ugyanis nem tartható tovább az az állapot, hogy Mohács lakóival fizettessék meg az ott jelentkező veszteséget. Ugyanakkor a város polgármesteri hivatala eljár az illetékes minisztériumban, s bejelenti a határozott támogatási igényét. Amennyiben ezek a tárgyalások nem vezetnek eredményre, Mohács kénytelen lesz felajánlani a révhajózási vállalatot a megyei közgyűlésnek, tartsák el ők, a hídpótló szereppel bíró nyereséget nem termelő szolgáltató egységet. A több mint 10 napirendi pont tárgyalására vállalkozott önkormányzati ülés lapzártakor még nem ért véget. A tegnap tartott közgyűlésen már kiegészült a város önkormányzatának képviselő-testülete: a június 30- án megtartott időközi választáson az 5-ös számú körzetben — Újváros és Szőlőhegy lakói — az MSZP jelöltjét, Scheidt Ferencet nagy szavazattöbbséggel választották a korábban lemondott képviselő helyére. A szavazat érvényességének megvizsgálása után Kuti István polgármester átnyújtotta számára a megbízólevelet, melynek alapján az ülésen már szavazati joggal vett részt. Ebből kiderült, hogy azt szeretnék, ha (mint ahogy Nyugat- Európában is) a szövetkezés a gazdasági és politikai felépítmény nagyon fontos elemévé válna és maradhatna Magyar- országon, ugyanazokkal a szövetkezeti elvekkel és normákkal, amelyek az egész világon jellemzőek. Elsősorban az önkéntesség elve alapján, a magántulajdon egyik működési formájaként funkcionálva. Nem minden esetben a tőkeérdekeltségtől vezérelve, hanem elsősorban a tagjai érdekében tevékenykedve. Mint az Göncz Árpád leveléből is kiderül, az Országgyűlés elé terjesztett és tárgyalásra váró szövetkezeti törvényjavaslat szándéka nem csupán a tulajdonviszonyok rendezését segíti majd elő, hanem elfogadása után hozzájárulhat az igaz, önkormányzaton alapuló szövetkezetek újjászületéséhez is. A tegnapi tanácskozáson résztvevők többek között ezért is sürgették a törvénv mielőbbi tárgyalását és elfogadását, utalva arra, hogy ha az szeptembernél is tovább csúszik, már komoly gazdasági károkat okozhat az elhúzódó bizonytalanság. Balog N. ja az évi rendes szabadságát. Aki kéri, fizetés nélküli szabadságot is kaphat. A rendkívüli intézkedésre azért volt szükség, mert a belföldi alapanyag^ellátás gyakorlatilag megszűnt. Ez főleg az Ózdi Kohászati üzemek termeléskiesésének a következménye. Mivel az alapanyagok külföldről történő beszerzése nehézségekbe ütközik, elkerülhetetlenné vált a leállás. (Folytatás az 1. oldalról) pon 140 vízumot adtak ki, ilyenre a legrégebb idő óta szolgálatot teljesítő határőr sem emlékezett. A törökök eltűntek a baranyai határról, viszont „konyakjárat” a jugoszláviai polgár- háborús helyzet ellenére is a szokásos intenzitással folyik. A zöldhatáron is csend van, nem érkeztek Jugoszláviából eddig menekültek, ezért nem kaptak erősítést a határőrsök, de a déli szomszédunknál kialakult konfliktus miatt fokozottabb a zöldhatáron az ellenőrzés, az odafigyelés. Az utakon nincsenek akadályok Horvátországban, de sok az ellenőrzési pont, és néhány helyen a forróságban a harckocsik megrongálták a meleg A horvát hadsereg és a rendőrség együttes akciót indított az Eszék, környéki, a terrorista csetnik erők ellen. Az akció egyik szervezője, Branimir Gla- vas szerint vasárnap délben már majdnem sikerült felszámolni a csetnik csoportot, de a jugoszláv hadsereg segítségükre sietett. Tankokkal fordultak a horvátok ellen. A spanyol tévének sikerült felvennie ezt a jelenetet, amikor a csetnikeket a jugoszláv hadsereg segítette. A csetnikek a sebesültszállító autóra is tüzet nyitottak, a saját sebesültjeiket autókba, tanJugoszláviában működő magyar hírközlő központokban, kollégáknál érdeklődtünk, hogy miként fogadták a fegyverszünetet, bíznak-e a békében. Fehér István, az újvidéki Magyar Szó című lap munkatársa visszafogottan beszél, óvatosan fogalmaz: amióta a háború dúl, van veszélyezett- ségérzetünk, nekünk, magyaroknak, bár zsarolás, fenyegetés hivatalosan nem ér minket. Félünk, idegesek és bizonytalanok vagyunk, de elsősorban a harcok miatt, amelyek szerintem, bármikor kirobbanhatnak. Egyébként a mostani törvények biztosítják az önállóság és az elszakadás lehetőségét, csak nem mindegy, hogy miként történik ez. Krummer József, az Eszéki Rádió munkatársa is tartózkodó. Mire elérem, többször megszakad a vonal. Elmondja,' hogy az emberek aratni szeretnének, de a búzatáblákban ott vannak a tankok, amelyekkel nem vonulnak el a jugoszláv hadsereg katonái. Hozzáfűzi, hogy nem nyugodtak meg a kedélyek, és mindenki maga alkotja meg a saját igazságát. Aztán alig érthetően a mostani állapotot A bonni kormány tiltakőzik A bonni kormány héfőn „rosszindulatú kitalálásnak" nevezte és visszautasította a jugoszláv tömegtájékoztató eszközökben elhangzott, leírt állítást, amely szerint a német- országi Szövetségi Köztársaság fegyvereket szállított Szlovéniába, illetve ott katonák kiképzésében vett részt. aszfaltot, válaszolták kérdéseinkre a jugoszláv utazók. Zágrábban teljes a nyugalom, Pél- monostoron este lövöldözés volt, de ott is csend van, inkább a háborús pszichikai nyomás készíti ki az embereket. Egy Eszékről jövő házaspár mesélte: tovább folynak az összecsapások Eszék környékén, hétfőn két robbantásos merénylet volt a városban, egy horvát falut ki kellett üríteni, mert aknavetővel lőtték, és egy másikat is gyalogsági nehéz- fegyverekkel támadtak a csetnikek. Egy batinai magyar család elmondta, hogy a múlt héten Zomborról érkező tankok besáncolták magukat, de a jugoszláv néphadsereg eddig nem követett el atrocitásokat. kokba rakták és Szerbia felé szállították. Hajnalban megtámadták Celiét a csetnikek, még a jugoszláv hadseregre is lőttek. Mindenre lőttek, ami mozdult. Valószínűleg, hogy ekkor csapódott be Eszéken, a- hetedik emeleti lakásba egy lövedék. Branimir Glavas kijelentette, hogy akkor lesz rend, ha a jugoszláv hadsereg nem avatkozik be a harcokba. Djuro Sovagovic, Glas Slavonia szerkesztősége Fordította: Nyári Siilvia * --------------------------------v ihar előtti csendhez hasonlítja. Ruzsicska Mária, a Magyar Képesújság eszéki munkatársa arról számolt be, hogy Eszéken 4000 horvát menekült van most. Tegnap 11 óra volt, amikor telefonon beszélgettünk. Ruzsicska Mária azt mondta, olyan az utcakép, a hangulat, mintha nem is tomboltak volna harcok. Fegyverszünet van, amit kövessen béke. Bár ez az egy mondata nagyon bizonytalanul hangzott. Csuti J.-ó- BEJRUT: Mintegy ötezer fegyveres palesztin a múlt héten csupán négy-napig volt képes ellenállni a sokáig lenézett és értéktelennek tartott libanoni hadseregnek és végül is kénytelen volt hozzájárulni nehézfegyvereinek átadásához. A csaknem ötven halálos és százötvennél is több sebesült áldozatot követelő harcok következtében jelentős változás következett be mind Libanon, mind a Palesztinái Felszabadítási Szervezet helyzetében.-f BRÜSSZEL: „A Szovjetunió kritikus korszakhoz érkezett: az elkövetkezendő egykét évben eldől, hogy a reformerek vagy pedig a kemény- vonalas reakciós irányvonal diadalmaskodik-e az országban" — jelentette ki hétfőn Manfred Wörner, a NATO főtitkára, a Reuter hírügynökségben adott nyilatkozatában.-ó- BECS: Egyetlen mai osztrák politikusnak sem engedhető meg, hogy bármilyen vonatkozásban kedvezően értékelje a hajdani náci diktatórikus rendszert, amely annyi szenvedést okozott az embereknek, s amelynek lényegéhez kezdettől fogva hozzátartozott az üldözés és a háború. Franz Vranitzky kancellár hangsúlyozta ezt hétfőn az osztrák képviselőház ülésén, a szociáldemokrata és a néppárt egész nagykoaliciós kormányának nevében nyilatkozva Jörg Haidernek, az ellenzéki szabadságpárt vezetőjének nemrég tett nácibarát kijelentése kapcsán.-®- POZSONY: A bősi vízierőmű felvízcsatorná iának részleges feltöltése ellen tiltakozó szlovák, magyar és osztrák környezetvédők úgy döntöttek, hogy a tervezettnél hosszabb ideig maradnak azon a Somor- ja közelében húzódó körtvélyesi gáton, ahol a múlt héten eltorlaszolták az utat, hogy ily módon akadályozzák meg a közeli, de bizonytalan időpontra tervezett elárasztást. • Egyházi iskolák Szlovákiában Vegyes érzelmekkel fogadják az egyházi iskolákat Szlovákiában. Sokan hátrányosnak tekintik, hogy kényszer hatása alatt az iskola átalakulása folytán a tanuló és a szülő megkérdezése nélkül, a gyerek egyszer csak egyházi iskolában találja magát. Havel a szlovák függetlenségről A csehek nem gördítenének akadályt a szlovákok elé, amennyiben a függetlenség mellett döntenének — jelentette ki Václav Havel csehszlovák államfő a Newsweek című magazinnak adott interjújában. A magazin hétfőn megjelenő számában Václav Havel elítélte a Balkánon tapasztalható erőszakot. Állást foglalt amellett, hogy minden népnek adják meg azt, amit kíván, de ennek békés úton, jogi keretek között, katonai konfliktus nélkül kell megtörténnie. A lap idézte az elnök múlt heti, Prágában tett kijelentését, miszerint úgy tűnik, hogy népszavazás esetén a szlovákok többsége a szövetségi államforma mellett voksolna. Mindazonáltal hozzátette: — Ha mégis a függetlenség mellett szavaznának a szlovákok, a csehek nem tennének semmit a szlovák akarattal szemben. Közölte, hogy a két állam szétválasztásának alkotmányos keretek között kellene végbemennie. Romániai pénzcsere Július közepétől Romániában fokozatosan kivonják a forgalomból a lej 1966-ban nyomtatott címleteit. A papírpénzek cseréjét egyfelől az indokolja, hogy azokon, még a „Román Szocialista Köztársaság” olvasható, másrészt oly mértékben elhasználódtak, hogy azokat a pénztáraknál számos esetben el sem fogadják. Bukaresti közlés szerint a pénzcserét július 15-én a 10 lejes kivonásával kezdik. • Enyhül a határzár A jugoszláviai helyzet enyhülése miatt Ausztria lényeges mértékben csökkenti a szlovéniai határ térségében állomásozó katonai erőit, amelyek létszáma a múlt héten elérte a hatezret. Mint az osztrák védelmi miniszter, Werner Fasslabend hétfőn bejelentette, a csökkentés első szakasza már kedden elkezdődik, és a hét végéig le is zárul. BERN ■ BUDAPEST * * * GENF PÁRATLAN AJÁNLAT A roUßex, -tai NAPELLENZŐK 50761 Ft. HELYETT MÁR 22500 Ft -ÉRT, AMÍG A KÉSZLET TART! Bemutatóterem: ROLLFLEX Stúdió 1013 Budapest Lánchíd u. 9 T.: 201-9591 Leáll a révközlekedés? B. M. Szövetkezeti vezetők tanácskozása Pécsett Leállt a termelés a December 4. Drótművekben Eszéki jelentés Hajnali támadás Celie ellen Csupán vihar előtti csend? Vélemények a fegyverszünetről