Új Dunántúli Napló, 1991. június (2. évfolyam, 148-177. szám)
1991-06-05 / 152. szám
8 uj Dunántúli napló ■ 1991. június 5., szerda Arcképvázlat iskolapadból „Mindig a jóval kezdjük..." „A gyerekek mellett nem lehet elfáradni . . (Fotó: Szundi György) Egyetemi testnevelőképzés Nem tudom, vajon milyennek festenék le a gyerekek Erzsi nénit, ha portrét kérnének tőlük róla, az mindenesetre látszik, hogy az iskolapadból magasra nyújtózva próbálják a figyelmét magukra irányítani, dicséretét kiérdemelni. Amikor magáról kérdezem a nagypeterdi általános iskola tanítónőjét, Aschenbrenner Má- tyásnét, először a gyerekekről kezd beszélni. Ez is sokat elárul róla . .. Ahogyan az őt ajánlók is, akik elmondták, hogy 1967 óta munkaközösség-vezető, kiváló pedagógus, évek óta sok fiatal pályakezdő segítője. Óra köziben látogatom meg, és persze nem zavarom a tanításban. Én is hallgatom a szél hangjának utánzását, olvasom a mesét az Írásvetítőről, és közben mosolygok magamban azon a játékosságon, a'hogyan a rejtett hibákra vezeti rá a gyerekeket Erzsi néni. Régen volt, de valamikor nekünk is ilyen élményt tudott szerezni egy fölfedezés, valami új, valami érdekes tanulnivaló. Ha ezt a kíváncsiságot örökre megőrizhetnénk ... — Nálunk még fölfedeztetni kell, élményt szerezni — mondja. — Hiszem és vallom, hogy a legtöbbet a dicséretpedagógiával érjük el, nekem is mindig szárnyakat adott, ha megdicsértek. Mindig a jóval kezdjük az értékelést, azt kell először kiemelni, ami helyes volt. Erre nehezen áll ró ma a környezet, a gyerekek gyakran nem ezt látják. Nekünk nemcsak tanítanunk kell hát, hanem gyakran a családot is kiegészíteni, pótolni. Erzsi néni harminc éve tanít, 1960-ban középfokú tanítóképzőben végzett. Szívesen emlékszik vissza szentlászlói első éveire, ahogyan mondja, az ottani, akkori igazgató tanította meg őt igazán arra, mit jelent tanítónak lenni, „csupa nagybetűvel". — Ha visszagondol, milyen sikereket vagy kudarcot tudna kiemelni? — Lehet, hogy szerencsés vagyok, de csalódottságot nem éreztem soha ezen a pályán. Született optimista vagyok, és úgy gondolom, nincsen elveszett gyerek, mindenkiért küzdeni kell. Nem volt nagy törés az életemben, jó kollégáim voltak és vannak, segítjük egymást a munkában, örülök annak is, hogy a Kaposvárról gyakorlatra hozzám kerülő hallgatók közül van néhány, aki letelepedett itt, nem sok van köztük, aki elhagyta volna a pályát. Azt hiszem, egy sincs. Az is boldogság, hogy a lányom is pedagógus lett, pedig még másodikos gimnazista korában is azt mondta: bármi, csak nem taná r. . . — Hogyan látja a pálya jövőjét? Hiszen egyre több lehetőség van, különösen, ha az alternativ pedagógiai módszerek térnyerésére gondolunk. — Egy gakorlott pedagógusnak most remek a helyzet. Nagyon jó, hogy megválaszthatjuk az utunkat, nem írják elő úgy, mint régen, amikor ho megpróbáltunk is ráállni a „vonalra”, az ember személyisége csak-csak kilógott. Mindenesetre vigyázni kell arra, hogy a szabadság ne csapjon át szabadosságba. Ezen túl én nagyon fontosnak tartanám, hogy maradjanak meg a tanácsadó szakmai intézmények, pedagógiai intézetek, hiszen nem szabad csak a magunk kis körében maradni, ki kell lépni egy-egy iskolából, lehetőséget kell teremteni a másokkal való eszmecserére, a tapasztalatok átadására, de például arra is, hogy egy másik, magasabb iskolatípus elvárásaival, igényeivel mi is megismerkedjünk, hogy fölkészíthessük ró gyerekeinket. Sokan úgy fogják föl, hogy az ilyen intézmények léte vagy nem léte pénzkérdés, de szerintem a jövőn nem lehet spórolni.- Nem kell ahhoz még harminc év. se, hogy valaki elfáradjon, kiégjen. Erzsi néni hogy van ezzel? — A gyerekek várnak minden reggel. Mellettük nem lehet elfáradni. Minden gyerek más, színes egyéniség! Én el sem tudom képzelni, hogy nekem valaha ne szóljon a csengő! Pedig most — szerencsére csak egy időre - szabadságot kap az iskolacsengő is. De ahogyan visszaemlékszem, amint annak idején vártuk a nyarat, úgy vártuk már ősz felé az évkezdést is. Erzsi néni kis tanítványai valószínűleg ugyanígy lesznek ezzel . . . Hodnik I. Az álmok lassan valóra válnak, legalábbis, ami a JPTE egyetemi egy- és kétszakos testnevelési képzésének bevezetését illeti. Az egyetemi szintű testnevelési és sport- szakemberképzés előkészületei még 1983-ban kezdődtek. Azóta a felvetett kérdés egyre időszerűbbé vált, amelyhez az iskolai testnevelési óra száma örvendetes gyarapodása is hozzájárult, s az a tény, hogy a Magyar Testnevelési Egyetemen végzett hallgatók kevesen vannak ahhoz, hogy az ország középiskoláinak testnevelő tanár igényét kielégítsék. S a jövőben, remélhetőleg, mind a középfokon, mind az általános iskolákban emelik a testnevelés óraszámait. A JPTE Tanárképző Karán a testnevelőképzés főiskola szinten folyt, ugyanakkor nemegyszer állt elő az a helyzet, hogy a hallgató a másik szakját az egyetemi képzésben szerezte. Az indokok fölsorolásából végül nem lehet kifelejteni a dél-dunántúli régió iskoláinak igényeit, melyek között az egyetemi szinthez kötött doktorandus képzés, valamint egy kutatási központ kialakításának terve is szerepel. Az egyetemi tanács igent mondott az egy- és a kétszakos egyetemi testnevelőképzésre, a Testnevelés- és Sporttudományi Intézetben összeállították a szakok óra- és vizsgaterveit. Tanítanának sok más ismeret mellett sportpszichológiát, sportszociológiát, testnevelés-elméletet, iskolai és népi sportjátékokat. Dr. Vass Miklós, a testnevelési tanszék vezetője optimistán tekint az új képzés elé. Szeretnék hasznosítani azt az előnyt, amely abból fakad, hogy az egyetemi testnevelőképzést ezúttal egy tudomány- egyetemen indítanák. A különböző karok és tanszékek oktatói taníthatnának náluk, s a POTE is felajánlotta segítségét az egye? szakmai tárgyak oktatásánál, így nincs szükségük újabb tanszék szervezésére, s ez a költségvetésükre is jótékony hatást fejt ki. A Testnevelési Tudományos Világtanács tagjaként módjukban áll közelebbről megfigyelni a nemzetközi irányvonalakat a testnevelő tanárok és szakemberek képzésében, s tantárgyi szerkezetüket a fő irányokhoz is tudják igazítani. Arra is gondoltak, szintén tudományegyetemi létükből ki- nálkozóan, fakultációs lehetőségeket, pl. közgazdasági, jogi, újságírói képzési alkalmakat is ajánlanak majd hallgatóiknak. Az egyetemi tanács beleegyezése után a minisztérium jóváhagyása szükséges ahhoz, hogy 1992-93-ban elkezdődjön az egyetemi képzés. B. A. Jövőre 90 gyereket fogad a pécsi német nemzetiségi óvoda A nyáron költöznek az intézmények Népművelők klubja a városért A pécsi, Kóczián úti német nemzetiségi óvodába járó gyerekek szülei panasszal fordultak szerkesztőségünkhöz. Az óvoda június 28-tól augusztus 20-ig nem üzemel, csemetéik elhelyezéséről a szülőknek kell gondoskodniuk. Ez nyilvánvalóan kellemetlen, hiszen a szabadság kevés, és nincs minden családban iskolás korú testvér. Az önkonmányzat áprilisban hagyta jóvá a német — ahová sok gyéreiket helyhiány miatt nem tudtak felvenni — és a nagyobb, Lengyel Gyula utcai logopédiai óvoda helycseréjét. Augusztustól így a nemzetiségiben 20—30 gyerekkel tudnak többet fogadni a korábbi létszámnál. Az óvoda vezetői megértik a szülők gondját, elsősorban hozzájuk szeretnének alkalmazkodni, mondta Köves Csöbörré, az óvodavezető helyettese. A költözésre, az épületék teljes kiürítésére, takarításra, festésre, felújításra azonban egy hónap kevés lenne, talán kettő sem elég. Júniusban még 40 gyerek jár az óvodába, így addig nem kezdhetnek hozzá a költözéshez, nem húzhatják ki a széket a gyerekék alól . . . Ajánlottak viszont néhány másik óvodát, Vasason, Rácvárosban, de a költözés alatt a város összes óvodája tudja fogadni a gyerekeket, az egy hónapos takarítási szüneteik idején kívül. A kényelmetlen megoldás miatt a szülők megértését kérik, arra gondolva, hogy augusztus végétől már lényegesen jobb körülmények között foglalkozhatnak a gyerekekkel. Munkatársi közösség, népművelők klubja - vagy valami hasonló lehetne a meve annak a spontán szerveződött csoportnak, amelynek tagjai a Pécs városában működő köz- művelődési intézmények vezetői, munkatársai. Dr. Fülöp Istvántól, a csoport megbízott vezetőjétől tudakozódtunk a szervezet létrejöttének okáról. Fülöp István elmondta, hogy a szervezet, úgy, ahogy nevet sem választott, ugyanúgy rugalmasan, mindenféle formális megkötöttség nélkül, nyitott kapukkal működik. Létrejöttének oka a rendszerváltásból adódó átmeneti időszak áthidalása, az önkormányzat kulturális bizottságával való együttműködés, a közös munka hatékonyságának növelése, az intézmények munkájának összehangolása, koordinálása. Ez utóbbira jó példa volt a gyermeknapi rendezvénysorozat vá rosszé rte. A körülbelül húsz intézményt magába foglaló szervezet havonta egy alkalommal tart gyűlést, ahol az aktuális tennivalók megvitatásán túl távlati tervekről is szó esik. A legközelebbi, az egész várost megmozgató rendezvény, melynék organizálósát vállalták, a szeptember 1-jére kitűzött „város napját" ünneplő rendezvény lenne. A népművelők klubja kész tervezettel állt az önkormányzat elé, melynek megvalósitását a gyermeknapra szerették volna. Az időbeli kompromisszum tehát - az önkormányzat kérésére — a szeptemberi dátumeltolást jelenti. Abban pedig csupán reménykedhetünk, hogy a más hírforrásokból táplálkozó szervező jelöltek a közös cél érdekében hajlandók a jó szándékú népművelőkkel együttműködni. Ha a szeptemberre tervezett fesztivál létrejön, egy, a századfordulóról mára hagyományozott népünnep elevenedik fel, s a tradícióira, kulturális értékeire oly büszke város hű lesz önmagához. A szándék mind az intézmények, mind az önkormányzat részéről jó, a megvalósítás pedig kettejük hatékony .együttműködésének lehet ékes bizonyítéka. Z. M. Tröszt É. Nem fogjuk ezf az utat elfelejteni Skóciában jártunk Szellemesek lettünk és repcenektárt vedeltünk, mint az olümposzi nagyok. A repcét Skóciában ugyanis napsütés helyett ültetik, tehát sokra van szükség. Sárgállnak, zöldellnek — és a földeken lovak legelnek. A betakarítható napsugárból időnként örök romok buknak föl, kísértetek nyomják nemlétező ablaküvegükhöz orrukat. Hogy hogy kerültünk e huzatos vidékre? Egy Peace Child szervezet jóvoltából. A Peace Child gondolata a perthy-i püspök fejében fogant meg először. Mégpedig, hogy különböző országokból fiatalok gyűljenek össze és a békéért próbáljanak valamit tenni. Pécs városa is kapott lehetőséget az utazásra, pontosabban néhány gyerek utaztatására. Május 5-én érkeztünk meg Perth-be, éjfélkor futott be a vonatunk. Már vártak minket vendéglátóink, indián módjára •fülükkel a síneken 'lesték a vonatot. A Peace Child összes résztvevője családoknál lakott, akik két-három, sőt négy gyereket is befogadtak a három hétre. Másnap a magyar, csapat „bezöldülten” érkezett próbára a RÖVIKÖT Vállalat jóvoltából, amely divatos- szabású, terepszínű melegítővel ajándékozott meg bennünket. Olyanok voltunk benne, mint a jövő megvédendő facsemetéi. Ezen a napon pontosan megtudtuk jövetelünk célját. Egy musicalt kellett összeállítani, amely a békéről, a környezetvédelemről szólt. 2025- ből visszatekintő, értetlenkedő gyermekszemek előtt játszódik le az első békenap, amely megmentette a Földet a pusztulástól. Ez így túl direkt ahhoz, hogy elvezessen a megértéshez, inkább a megundo- rodóst célzó ösvényre léptünk. Hogy úgymond, a darab egészen simára súrolta a banalitás határát, mígnem maga lett a banalitás. Ennek ellenére küzdöttünk, hogy összeálljon két hét alatt a mű. Zenével, tánccal. Segítettek nekünk a helybeli polgárok, szervezetek. Ebédekkel, szeretettel. A szponzorálás ott teljesen természetes. A főpróbára ellátogatott Pricess Alexandra is, aki el volt ragadtatva. A darabot csak . az utolsó, nyolcadik előadásra tanultuk meg teljesen, úgy, hogy hibátlanul elő tudtuk adni: a nézőtér tele volt.. Az utolsó héten végre belekóstoltunk Skóciába, Edin- borgh-be, Glasgow-ba vittek minket. Mindenhol különböző vállalatok vagy maga a városi önkormányzat támogatja a mozgalmat. Mondhatni, hogy ajándékokban fürdőztünk, az Északi-tenger ugyanis olyan hűvös hullámokat vetett, hogy mi inkább nem vetettük közé magunkat. Helyette a munkába ugrottunk fejest esténként. A tenger gyönyörű. Ez egy felesleges megállapítás, de.nem kihagyható. A skót szél mindenkit szeleburdivá varázsol és sirályokat hajigái a víz fölé. A szervezett utazásokon kívül a vendéglátók is elvittek minket kirándulásokra. A magyar csoport utolsó nap Glamis várának erkélyén tördelte a kezét és bűvölte a mélységet: ha őrület, legyen vad. A várban csak három kí- sértetről tudnak. A tulajdonos hercegnő olyan, mint a saját kertésze. Kezet szorított mindenkivel, üdvözölt és ebéddel kínált, és fittyet hányt magas méltóságára. A vár körül ott legelt saját juhnyája. Ezzel a nappal véget is ért a három hét. Jordánok, amerikaiak, oroízok, skótok, észtek, lettek, litvánok, csehek, lengyelek, kínaiak és magyarok együtt zokogtak a búcsúzáskor. Most pedig egy közhely következik: nem fogjuk ezt az utat elfelejteni soha. Szalay Tímea, ■ Leöwey Gimnázium
