Új Dunántúli Napló, 1991. június (2. évfolyam, 148-177. szám)
1991-06-26 / 173. szám
aj Punomon napió 1991. június 26., szerda Eszközöket az oktatáshoz! Semmit se ingyen, mégis segítve- Az alapítvány ötlete onnan származik, hogy egy alkalommal találkoztunk egy olyan iskolával, melyben a gyerekek komoly eredményt értek el számítógépes versenyeken, annak ellenére, hogy számítógépük egyáltalán nem is volt — kezdte Mehlholler Albert, akivel az Alma Mater Alapítvány létrejöttének körülményeiről és céljairól beszélgettünk. Az Eurohíd osztrákmagyar kft., melynek ö az ügyvezető igazgatója, az alapítók egyike. A társulásban ott találjuk még az angol-magyar érdekeltségű Magyar Macmillan Könyvkiadó Kft.-t, a pannonhalmi bencés apátság gimnáziumát, a pápai református gimnáziumot, illetve a Szigetvár és vidéke takarékszövetkezetet. Ez az alapítvány - mely nem tévesztendő össze a hasonló nevű körrel - azt tekinti feladatának, hogy az oktatás bármely szintjén segítséget nyújtson az intézményeknek, olyan eszközökhöz juttatva őket, mely a minőségi munkához, a technikai feltételek javításához elengedhetetlenül szükséges. — Visszatérve a legelején említett iskolához — folytatta Mehlhoffer úr -, a történet folytatása az, hogy később találkoztunk egy olyan vállalattal is, mely kinőtte a számító- gépes rendszerét, neki már ki esi volt, de oktatási célokra még bőven megfelelt. A többi magától adódott. Jó fél évig érleltük a gondolatot, de végül kialakult a mai forma. Nem kunyerálunk, nem könyörado- mányokat várunk, aki csatlakozik hozzánk, különféle előnyöket élvezhet. Ezek közül az egyik az, hogy azok, akik felajánlásokkal csatlakoznak az alapítványhoz, nyereségadókedvezményt kapnak, erre állami garancia van. Az alapítvány titkára, Faragó Antalné elmondta: a szándékuk az, hogy az iskola se kapjon mindent ingyen, saját áldozatot is kell hoznia, ez egyfelől bizonyos szelektálásra is lehetőséget teremt, a vállalkozóbb oktatási intézmények nyilván előnyösebb helyzetből indulnak. Másfelől mindenképpen megéri az alapítványtól kérni eszközt, segítséget, ugyanis az árnak csupán harminc százalékát kell kifizetniük. Megtudtuk, hogy bár az alapítvány hivatalosan csak néhány hete működik, máris több igénylő küldte el pályázatát, köztük van, aki a nyelvoktatásához kér tankönyveket, mások technikai eszközöket szeretnének kapni, van, ahol hangszerre lenne szükség, mig máshol utaztatáshoz kellene a támogatás. A szükséget szenvedő iskolákból valószínűleg nem lesz hiány, inkább vállalatok, gazdálkodó szervek csatlakozását várják, akik egyetértenek az alapítványi céllal, emellett azonban a saját tisztességes hasznukat sem hagyják figyelmen kívül.- Nem az a tervünk, hogy nyereségesek legyünk, ez egy nonprofit jellegű munka — zárja a beszélgetést az igazgató. - Az viszont elengedhetetlenül fontos, hogy az oktatás minőségét és technikai feltételeit javitó eszközök eljuthassanak oda, ahol szükség van rájuk, ne fordulhasson elő, hogy félredobva porosodjanak még használható gépek. Ügy látszik, az Alma Mater Alapítvánnyal mindenki jól jár. A hunyadi út 84. szám alatt és a 33-944-es telefonszámon bővebb inlormációk is megtudhatók e pécsi székhelyű szervezetről. Hodnik I. Testvérek - nemcsak a zenében Jótékonysági hangversenyt tartott a Világ Világossága Alapítvány által létrehozott Látássérült Gyerekek Rehabilitációs Központja javára a pécsi bazilikában Szabó Antónia (orgona) és Szabó Pál Barna (fagott). A komlói testvérpárost nehezen találtam meg, Antónia napokig Grazban koncertezett, vizsgázott. Édesanyjuk felkészített: „Kicsit elvarázsolt mind a két kölköm, de boldogok - mondta —, azt csinálják, amit szeretnek". A szülők orvosok, zeneszeretők, egyéb zenei előzmény nincs a családban. ff Kicsit elvarázsolt a két kölköm Pali a szüleivel lakik, harmadéves a pécsi Zeneművészeti Főiskolán, Zseni Nándor szárnyai alatt. Zongorán kezdte Komlón, de látta, ezzel nem viszi sokra, áttéri a fagottra. Első tanára Döme Pálné volt. Pali szeretne bejutni a Zene- akadémiára, aztán zenekarban elhelyezkedni, tanítani. A koncertet az édesanyja szervezte, Tolnai Gábor segítségével. Talán azért esett éppen a látássérült gyerekekre a választás, mert nővérével mindketten rövidlátók mondta némi tűnődés után. Hogy mért tartja édesanyja elvarázsoltnak? Nehezen viseli a „normális" embereket — nevette el magát. Nővére, Antónia a grazi Zeneművészeti Főiskolán harmadéves. Ö is Komlón kezdte, a legendás hírű Tóth Ferenc osztályában, majd a pécsi Művészeti Szakközépiskolából Budapestre került a Zeneakadémiára, s innét Grazba. A diploma megszerzése után barokk zenekarban szeretne játszani, és tanítana is. Orgonáim egy eldugott kis templomba jár, de otthon, a pesti panelben zongorázik is. A szomszédok jól bírják, kivéve a fentit, aki rögtön Kovács Kati lemezt tesz fel. Antónia férje nem játszik hangszeren, viszont koncerteken felesége játékát követve lapozni remekül megtanult. Antónia, ha a zenét elvennék tőle is feltalálná magát. Olvasna, sportolna, csupa olyat, amitől eddig az esetleges sérülések miatt eltiltották - teniszezne, sietne. És mellesleg szeretne tíz évvel fiatalabb lenni, mert ennyi idő telik el szerinte, míg Magyarországon meg lehet élni aból, amit imád — az orgo- nálásból. Sz. Lelovics I. A csonka csal ad esete a Sag ivari ban Marad a művelődési ház A válás utáni nagytakarítás, osztozkodás nézhet így ki - rosszabb helyeken. Az avitt műbőrfotelek, a teleszkópos asztalok, a többi kiszolgált bútordarab megkezdte vándorútját a Ságvári Művelődési Házban. S még örülhetünk. Mert a bútorok egy része marad, s ez azt jelenti, marad a Ságvári is — művelődési háznak. No meg színháznak - harmadiknak. Mert a jelenlegi — egyáltalán nem szívderítő — látványnál sokkal rosszabb is bekövetkezhetett volna — tekintve az évek óta húzódó csatározásokat. A Ságvári a MÉV tulajdonaként működött hosszú évek óta, s lehet, hogy ezután is így lesz, de ez még egy újabb csata — kinek kell manapság egy művelődési ház. A vállalatnak, az önkormányzatnak? Az uránvárosi körzetben lakó emberek, mint egyetlen közeli kulturális centrumra, bizonyára igényt tartanak továbbra is a mozira, s a ház egyéb szolgáltatásaira. Hogy a Ságváriban működő, országos hírnévre szert tett, számtalan sikert maga mögött tudó Harmadik Szinházat ne is említsük, amely méltán válthat ki büszkeséget Pécs város vezetőinek, polgárainak lelkében. Számomra megnyugtató, hogy tovább működhet a ház, még ha közel 1000 négyzetméter területi veszteséggel is, hiszen a vállalat által létrehozott Kereskedelmi és Idegen- forgalmi Kft. nagy területre tart igényt, nagy terveinek megvalósítására. „Sajnos" törvény rendeli el, hogy művelődési intézményeket eladni, megszüntetni — csak úgy — nem lehet. Hát kompromisszumokkal, de mindenki lemondott valamiről. Készülnek a területeket elválasztó vasajtók, a megállapodást felrúgó fenyőfaajtók a jószomszédi viszony megalapozására. — Csak legyen vége már - sóhajt fel kétéves csatározásainak megtörtségéből 1/'meze János, a Ságvári igazgatója. Egyébként színházi rendező, aki ügybonyolítás, szélmalomharc csatái miatt lassan másfél évada nem tudott új bemutatóval a közönség elé állni. „Az első menet 89-ben koncepcionális csata volt - a létért, a második menet a területekért folyt, aztán jött a pénzügyi vita, ami akár jól is végződhetett volna. 1990 őszén ugyanis odaítélt a minisztertanács az intézménynek 12 millió forintot, ami meg is érkezett az akkori tanácsra, melyről mi hivatalos értesítést sem, és egy fillért sem kaptunk eleddig. Akkor kitaláltuk, hozzunk létre egy alapítványt, melynek induló összege lenne A pécsi Ságvári Művelődési Hát régi épülete új funkcióval a Laterum Idegenforgalmi és Kereskedelmi KM. tulajdonába került Fotó: Proksza László ez a 12 millió, amely szépen kamatozna évente. Aztán jött egy levél dr. Boross Péter belügyminisztertől dr. Krippl Zoltán polgármesternek, mely arról a rossz hírről tudósít, hogy az Országgyűlés egyszeri költségvetési pénznek határozta meg a 12 milliót, ezért alapítványba vinni nem lehet. Az egyszeri összeg tehát ésszerűtlenül áll valahol, a törvény értelmében . . ." A pénz csak akkor használható fel, ha kiderül, az önkormányzat átveszi — a MÉV átadja -, illetve bérbe adja csupán a művelődési házat a városnak. Addig pedig többnyire a különböző alapítványokhoz pályázott és elnyert pénzekből — melyeket a Harmadik Színház szerzett művészi munkája elismeréséért, a további produkciók létrehozásáért — tudja lehetővé tenni az igazgató, hogy a ház kinyisson, üzemeljen. Persze az alapítványoknak év végén el kell számolnia a Harmadik Színháznak a művészi munkájáról. De ez már egy másik kérdés. A művelődési ház, ha csonka család módjára is, de valahogy megpróbál tovább létezni. Z. M. Kertész leszek, fát nevelek...*’ (?) Most végzett kilencedikesek között Istenkúton A József Attila-, önbiztató sorok, amelyek a lélek nyugalmát a természettel való dolgos kapcsolatban keresik, megvalósulni látszanak? Legalábbis néhány, kényszerűen az iskolapadba kapaszkodó kisdiák számára? Pécsett az Istenkúti Általános Iskola, mint arról már többször hírt adtunk, tavaly szövetkezett a Pécsi Kertészeti és Parkfenntartó Vállalattal, hogy kilencedik osztályt indítson. A kezdeményezést az átszervezések révén megalakult Megyei Munkaügyi és Foglalkoztatási Központ támogatta, hiszen a gyerekek szerződhettek a vállalattal, hogy betanított dísznövénykertészként, parkgondozóként dolgozhassanak tovább. Nemcsak önigazoló szándékból, de joggal vélik úgy az iskola pedagógusai ebben a gyerekeket is az utcára lökő gazdasági helyzetben, hogy a kilencedik osztály nagy lehetőség diáknak-tanárnak egyaránt. — Ha mást nem érünk el vele — mondja Csorba József politechnikai szakoktató tanár — mint azt, hogy a gyerekek nincsenek az utcán, időt nyernek a döntéshez, és persze azért lehetőséget is az elhelyezkedésre — már akkor sem hiábavaló ez a forma! Nem szívesen árulkodók azokról a nehezen visszatartott majd mégis kicsorduló köny- nyekről sem, amelyek Kunszl Éva tanárnőnek, a kilencedikesek osztályfőnökének a szemében jelenték meg. Rá is kérdeztem : — Végül is ez az egy év korai búcsúval járó, „rövid szerelmet" jelentett ezekkel a segítségre szoruló, más iskolákból visszautasított gyerekekkel.. . — Hogyne nőttek volna a szívemhez ... És tudja, a közvélekedés szerint ide csak hülyék jelentkeznek. Hogy így ítélik meg, arra nagyon jellemző az is — mondja a tanárnő mosolyt erőltetve az arcára -, hogy a saját iskolánkból nem is jöttek hozzánk gyerekek! Pedig néhányra nagyon ráfért volna a kilencedik osztály! A Gyiviből, a kisegítő iskolából viszont telefonáltak és érdeklődtek a szülők is. Most egy saját, istenkútiba járó kislányunk is idejön. Pedig felvették kesztyűsnek, csak éppen az itt folyó munka jobban tetszik neki. Jövőre pedig kétéves házigondozó-képzést szeretnénk elindítani, ahogy már korábban terveztük. Nagyon sok idős ember szorulna segítségre a környékünkön is. A magyarürögi öreg kultúrház időáek háza lenne, már egy vállalkozó pedagógus-büfés házaspár is akadt, aki az öregekre ügyelne és büfét nyitna számukra. Körülöttem megilletcdöü lányok és várakozással teli fiúk — vajon mit kell tollbamondaniuk? Bár egyáltalán nem beszédesek. Még a társait gyakran megnevettető vörös hajú fiú, Molnár Feri sem, akire persze az sincs ráírva, hogy édesapja meghalt, megjárta a nevelőotthont, és azt is úgy kell kipréselni belőle, hogy még a szobafestő-felvételi vizsga elől is meglógott. Mert a kérdés most ismét az, a kilencedik osztály befejeztével hogyan tovább? És hova? Mert ebben még mindig tanácstalan néhányuk. — Van ugyan szerződésem a parkfenntartóval - mondja Bíró Csaba, akit a pedagógusok igencsak dolgos gyereknek ismertek meg az egy év alatt-, de lehet, hogy már másnap otthagyom őket és kőműves mellé szegődök. Amit a parkfenntartónál kapok: bruttó 7 ezer forint, nettó 6 ezret jelent. Ennyiért ki dolgozik?- Tulajdonképpen azt ígérték, hogy dísznövénytermesztők leszünk - zúgolódik Molnár Feri.- A szerződés viszont azt jelenti, hogy a vállalatnak néhány hónap múlva már pénze sem lesz — teszi hozzá Biró Csaba. Virágboltba menne eladónak Horváth Éva. A Dolgozók Gimnáziumába készül, bár az érettségi megszerzésében nem lát semmi kecsegtetőt. Csaba pedig később azt is elárulja, fölvették őt vájártanulónak is, csak éppen elment tőle a kedve. Talán csak Szabó Gabriella az igazán elégedett, az édesanyja mellé kerül egy szociális otthonba, ahova próbaidőre vették fel.- Ez a papír, amit itt kaptunk, csak arra volt jó, hogy ne másutt legyünk — mondja Mató Rita, aki világéletében gyerekekkel szeretett volna foglalkozni az osztályfőnöke szerint. Most még nem tudni merre fordul a sorsa. Van kislány, aki csak azért nem megy a parkfenntartóhoz, mert az utcán kell dolgozni, van o|(. eredendően megh^e|t ezz&1 lehetőséggel. Ki a szülői segítségben (ha ), ki csak a szerencséjében bízik. Egyikükkel sem lehet madarat fogatni. — Döntő többségük kimondottan hátrányos helyzetű, ahol most a gondok csak fokozódnak - mondja búcsúzás- Kor isunszi cvu. — «minor megjelentek nálunk, félénkek voltak, majd föloldotta őket a tudat, hogy valamennyien hasonló okok miatt vannak itt, és ahonnan nem hiányoznak a tehetséges gyerekek sem. Itt győződtem meg csak igazán a családlátogatás jel ..tőségéről, és tapasztalhattam, hogy szülők előttem soha nem csukták be az ajtót... Kérdés, hogy munkánk mire lesz elég. Most ismét próbálkozunk, jelentkezik az iskola az Országos Képzési Tanács pályázatára, hogy a munkanélküliek képzését segítő moduláris tananyagokra épülő proqm- és bevezetésükre ' - •',n0 magolást. - KaPlon ‘Qn •*. szeretnénk megho.iuni a kétéves házigondozó-képzést is. Sok a jelentkező! Bóka Róbert
