Új Dunántúli Napló, 1991. június (2. évfolyam, 148-177. szám)
1991-06-15 / 162. szám
űj Dunántúli napló 1991. június 15., szombat polcomon fi szó szülöttei Mohácsi Jenő és a rádió Az író életútjának újabb dokumentumai „Mi a költő? Szerencsétlen ember, aki mély kínokat rejt szívében, de ajkai úgy vannak formálva, hogy miközben sóhajok és kiáltások hagyják el, mindez úgy hangzik, mintha szép muzsika lenne." Mindig is tudták, de Kierkegaard mondta ki talán először ilyen leplezetlenül, hogy a vers kínok táplálta dallam, énekese pedig felkentje s egyben áldozata sorsának. Ezért a kritikust, ha költeményeket olvas, a kifosz- tottság jóleső érzése tölti el, hiszen neki, hogy ismét a nagy dán gondolkodót idézzük, nincsenek gyötrelmek a szívében és muzsika az ajkán. S még jobban tiszteli a poétát, aki a magáé mellett az ő fájdalomadagját is cipeli. Igaz, hogy a kimondásra váró szavaknak is egyedüli birtokosa. Alkalmasint Csoóri Sándor is effélére gondolt, amikor a költőket a szó szülötteinek nevezte, miként a Magvető Kiadó immár hagyományos könyvheti antológiájának, a Szép versek 7990-nek általa írt előszavában olvashatjuk. A kötetet szerkesztő Alföldy Jenő tapasztalt és érzékeny szeme megbízható áttekintést ad az év lírai terméséről. Mértéktartására jellemző, hogy bár a korábbiaknál bővebben merít a politikai költészet anyagából, a válogatás szempontja, természetesen, itt is esztétikai. Határ Győző Dal az ellenforradalmárról vagy Já- nosy István Teréz anyához című versében például egyszerre ragad meg bennünket a bátor hang ereje és az emelkedett poézis méltósága. Egy elmélyültebb elemzés a versgyűjtemény alapján bizonyára tárgyszerűen kimutatná m'ai líránk legfőbb törekvéseit. Nekem azonban, nem lévén elegendő helyem a körültekintő értékeléshez, személyes olvasói benyomásaimra kell hagyatkoznom. Ilyen megszorítással mondhatom, hogy a könyvet lapozgatva Határ Győző, Kányá- di Sándor, Csorba Győző, Csanádi Imre, Petri György, Imre Flóra és Berták László versei részesítettek a legmaradandóbb élményben. Ahogy Határ metsző, szinte kamaszos iróniája, mely a szavak fölényesjátékos hajlitgatására is kiterjed, az értékelés bölcsen magabiztos komolyságával szövetkezik, ahogy Csorbánál a tömör látlelet, a tévedhetetlenül pontos rajz a lélek sötét szólama mögött megnyit egy ismeretlen távlatot, s miképpen Kányádi versében, a Sörény és koponyában a szemünk előtt kiteljesedő látomás ránk teríti a leszálló alkony ijesztő palástját- az a nyelv wittgensteini képességét igazolja számomra. Azt, hogy mindent, amit ki lehet fejezni, világosan lehet kifejezni. S ezáltal jelezni tudjuk a kimondhatatlant is. És Bertáknál: a verdeső szárnyak viaskodása a könyörtelen nehézkedéssel és a késként megálló pillanattal, s Imre Flóránál: amikor az üvegfalú percen átsejlik, s az észrevétlen megnyíló parton feldereng a fényből font látomás — a költészet kivételes pillanatait idézik. Vagy amikor Csanádi szapphói strófái (Flóra) átörökítik nekünk az elsuhanó, lenge, röppenő szépséget. Petri Györgyről külön kell szólanom. A Szépirodalmi Kiadó könyvheti ajándékként nyújtotta át az olvasóknak Verse/-t, e puritán című kötetet, mely műveinek eddigi legteljesebb gyűjteménye. Kétségtelen, hogy korunk egyik legkiemelkedőbb magyar lírai életművét tartjuk a kezünkben. Megrendítő, ám gyötrelmes olvasmány. Petri konokul negatív beállítottsága a léttel szemben, örökös befelé zuhanása a lélekkel tátongó Semmi feneketlen kútjába, ismétlődő önlefokozása és groteszk romlásvíziói sokszor bizony letaglózzák az embert. De akkor honnan, e versek miféle rejtekéből árad felénk a katartikus sugárzás? A költő autonóm szemléletmódjából fakad talán, abból, hogy az élet elkendőzött arcáról könyörtelenül letöröl mindenféle sminket? A következetes látásmód, a tények kíméletlen végiggondolásának gyümölcse? Annak eredménye, hogy Petri ki tudta küzdeni a maga kritikus és kérlelhetetlen különállását? Vagy szikár prózaisága ragad meg bennünket, a hétköznapi gesztusok és tárgyak szürke halmaza, melyből mégis egy elemi erejű líra fénye árad? Azt hiszem, Vas István talált rá a megfejtésre. Szerinte Petri pesszimizmusa teremtő jellegű, melynek „mór önnön komolyságánál, súlyánál és ereditéségénél fogva létre kell hoznia önnön feloldását." Lehet, hogy ez a feloldás nem a költő "'verseiben születik majd meg, hiszen legújabb műveinek világa sem derültebb, de az olvasó lelkében mindenképpen létrejön. S nem gaz- dag-e, aki még a keserűségével is adományozni tud? Juhász Ferenc anya-síimfó- niája, a Föld alatti liliom (Szépirodalmi) az 1969-es Anyám című éposz könyvpárja. S bár ezúttal is ízlésem sugallatát követem, úgy vélem, hogy a költő szándéka mindvégig hordoz ugyan egy tiszteletet érdemlő, sőt helyenként lenyűgöző heroizmust, de az egyéni létet átvilágító értelem néha a téma érzelmi mezsgyéin túli területekre téved, s ilyenkor a sűrű, mámoros versnyelv is fegyelmezetlenné burjánzik. A kötet gerincét adó Halál-dalok főmotívuma a hiány: „Kérdezném: de hangja nincsen, / árnya sincs és könnye sincsen. / Hogy fejem mellére hintsem nincs vigasza, hogy segítsen" — vallja Juhász. A ciklus legszebb darabjai épp e hiányt fordítják termőre. Mint Az eltévedés dzsungelében, melyben a szigorú szerkezet a szöveg jelentését felfokozva hordozza, az eltévedés-elenyészés-keresés tudatmélyből feltörő élményét és a dzsungelképzet dús vegetációját. Utassy József két kötetet is megjelentetett a közelmúltban. Mindkettő igazi dalköltői ihletről tanúskodik, s a dal, mint Hegeltől tudjuk, olyan, akár a mezei virág, mely minden évszakban virít. Megvan a jogosultsága ma is, még akkor is, ha a költő, miként Utassy Keserves című könyvében (Szép- irodalmi), a hitvesztés és a gyász élményével viaskodik. Rezeda-álom című kötetének (Csokonai Kiadó) egészét a természet bűvölete hatja át: a Mátra-vidéki, Tarna-melléki táj otthonias szépsége. A költő szülőföldjének virágokkal behintett képe itt az emlékezés terévé válik, ahol a dal varázsa a felnőtt tudatából előhívja a gyermeket. A műfaj korlátái azonban óhatatlanul leegyszerűsítik a szemléletmódot, s így, bár az évszakok forgása az életkorok változását is sejteti („szeptemberedek" — írja például, s az ősz „levél- hullaillatot" küld feléje), e jelzések nem mindig sűrűsödnek telített lélekállapottá. Utassy amúgy is mintha túl sokat bízna a dallamra, melynek zson- gító hatására néha erőtlenné válik a képalkotás. A költők a szó szülöttei, idézem ismét Csoóri Sándort. Úgy tűnik, írta, most az a dolguk, hogy „a száműzetésbe hajszolt alanyt hazahívják, és minden, apránként elvett jogot visszaadnak neki." De ezt az ajándékot végül is mi kapjuk, versolvasók. így leszünk mi is a szó leszármazottai. Nogy Imre Régi újságok, képeslapok böngészése közben bukkantam rá a Színház és Mozi 1930 áprilisi számában erre a fényképre. A bécsi rádió Stúdiójában készült „Az Ember tragédiája hatalmas sikerű premierje" alkalmából. A főszereplök és a rendező között álló férfi Mohácsi Jenő, okinek a Tragédia „remekbe készül; fordítása" köszönhető volt. E fénykép is igazolja Bóka László visszaemlékezését: „Monoklit csiptetett a jobb szemére, racs- csolt, őszülő rőtesszőke haja gyéren is lobogott, öltözködésében mindig volt valami rendkívüli - vagy ezüstszürke gaA hajó késett, taxival vittek a vonatig, amely beindított motorral rám várt. Mindezt természetesen, magától érthetődően, a köszönésre csak bólintás: OKÉ, OKÉ! Felesleges minden szó, mert minden egyértelmű, a jegy áráért vállalták, hogy elvisznek odóig, ameddig a jegy szól és akkor, amikorra a menetrendben érkezni kell. A tengernek nem parancsolnak, a hajó késhet, de be kell pótolni, a vonat várt, majd siet, ha mégis késne, meg vagyok győződve, hogy a többi utasnak mindez OKÉ, mert egy utas vagyok, akinek helyébe ő is lehetne. Mindez végig természetes. Gyalog megyek, megtakarítok egy buszjegyet. Esik. Megáll egy busz mellettem: Nem kívánok felszállni? — Hiszen esik! — Nem! OKÉ! így is rendben, nyilvánvaló, hogy edzem magam. A buszról az állomásig talán 200 méter. Természetes, hogy taxival megy mindenki. Koffert cipeltem, észre kell venniök. Nehéz diszkréten elhárítani, de ez is OKÉ. Sportember, sportszer - ilyesmit mondanak, nem tudom, így is gondolják-e? Legvalószínűbb, hogy sehogyan sem gondolják, mert nem OKÉ túlságosan belegondolni más dolgába, csak addig, ameddig megfelel a saját normánok, a magasnak. ahol taxi nem luxus, az étkezőkocsi természetes és aki papírból szendvicset eszik a fülkében - OKÉ - biztosan diétázik, fogadalma van, valami cserkészmásniját vagy selyemmellényét csodáltam meg." Szülővárosának, Mohácsnak az íróról elnevezett könyvtára kiadásában megjelent bibliográfia (Kotvász Márta és So- moskövi Istvánné munkája) is idézi Bóka arcképvázlatát, sokA műfordító Mohácsi Jenő és a Tragédia szereplői a bécsi Stúdióban sok gondosan összeválogatott adattal, életrajzi dokumentummal, műjegyzékkel együtt. De sem ez a kiadvány, sem a Mohácsi életútját évtizedes kutatások eredményeként feltáró dr. Siptár Ernő nem említi a Tragédia bécsi rádióbemutatóját. Azt természetesen feljegyezték, hogy Mohácsi 1930-ban készült el kétévi keszokás, mindenképpen tiszteletre méltó magánügy. Szépségversenyre is elmehetne szőke hajával, világoskék szemével, alakja is biztosan jó a népviselet alatt. Az, hogy mégis itt van —, mert egyetemi tanulmányra gyűjt a nyári hónapokban — természetes és magánügy, mint a szépsége. A vendéglátó gazda ősei kastélyában éttermet tart fenn. Biztosan mozog azon a szűk mes- gyén, amely az udvariasság, pincéres hajlongás, bizalmaskodás és fennköltség között van. A vendéglátók milliomosok, ha egyetlen mondatot vagy csak utalást tennék arra, hogy jobb állást szeretnék, már nem volnék úriember, aki éppen sofőr. hanem végleg az maradnék, akinek lehet borravalót adni, de házon kívül. Nem lakom a luxus hotelben, félórányiról járok be a kongresszusra. Mindez OKÉ és sportszerű. Ha ebéd helyett szendvicset fogyasztok egy félreeső szobában és rámnyitna valaki, ő volna zavarban. A költő emlékét sértené az anyagi vonatkozás, az irodalmi díj csak eszmei: diploma és három üveg kitűnő bor díszdobozban. ünnepély, állófogadás és bankett után, ha látmény munka után Az ember tragédiája német fordításával. 1930 februárjában HubayJenő egyik zenedélutánján Péchy Blanka elszavalta a fordításból a Kepler-jelenetet. A műsort a rádió is közvetítette. A fordításra felfigyelt a sajtó és a közvélemény. Ezzel a rádióközvetítéssel lépett a mű az ismeretlenség homályából a közvélemény elé, indult el égyre feljebb ívelő pályáján, első állomásként a bécsi Stúdióban. Mohácsi 1933 őszén jelentette be hivatalosan a magyar rádióban, hogy „a bécsi Burgtheater számára új német színpadi nyelvre fordította a Tragédiát. Teljes átütőerővel 1934 ianuáriában kezdte meg külföldi diadalútját a Tragédia a bécsi burgszínházi előadás- sorozattal, mely folytatódott Hamburgban, ahol dr. Németh Antal rendezésében 29 alkalommal játszották, valamint a berni Stadttheaterben. Érdekes módon a Csongor és Tünde ródióváltozata is először a bécsi Stúdióban hangzott el, majd megjelent a Bánk bán fordítása is. A rádiójáték történetében úttörő jelentőségű Eszterházi vigasságok-at a budapesti rádió 1933-ban mutatta be, az életrajzi krónika szerint is. Arról azonban nem esik említés, hogy a Pécsi Nemzeti Színház 1933. április 5-én műsorára tűzte a kritika szerint „drámai lüktetésű történetet, melynek főszereplői Bessenyei György magyar gárdista hadnaay, nemzeti irodalmunk újjáterem- tőie, Haydn József, az Esterházy herceqek világhírű karnagya és Delphin Margit fiatal bécsi táncosnő". A színház akkori vezető színészei közül Danis Jenő, Bende László, Harcos Irén nevét őrizte meg a plakát, valamint a darabot rendező Fodor Oszkár szín- igazgatóét. Mohácsi -később ígv emlékezett erre: „Pécsett volt a darab ősbemutatója. Azóta a rádió adta kétszer. Fodor Oszkárnak nem lehetett fővárosi minta után indulnia. A sajátjából adta a rendezői ötnának a pályaudvaron aludni, teljesen OKÉ, tapasztalatszerzés hobók és tinédzserek világában. Ugyanígy a szállás, a fellelhető legolcsóbb panzió valami hobby lehet. Nagyszerű gondolat a változatosság kedvéért fedélközön utazni, vagy kuporogni egy pádon, vagy beülni a sorba a bóbiskoló, dohányzó, italos, mosdatlan emberek közé. Ketten fél tucat osztrigát rendelni minden nélkül — valami különleges diéta lehet. Mindez magánügy, s mint ilyen sérthetetlen és feltétlen OKÉ. Hobby és sportszerű, hogy éjjel utazom és nappal nézem a várost, idő- és pénzmegtakarítás nem lehet ok és cél diplomás embernek, ha orvos ilyesmit csinál, annak komolyabb oka lehet, mindenképpen OKÉ, tiszteletreméltó magánügy. Franciák, olaszok és a többi nyugati a patinás étterembe vonulnak ebédelni, ketten magyarok, három lengyellel egy pressóba megyünk szendvicsre, feketére. OKÉ. A magyarok és lengyelek néha testvérnek érzik egymást. Biztosan együtt szeretnek lenni. A bunda árát munkám közel négy évtizedében összesen sem kerestem volna meg. - Jól óllleteket, amelyek a színpadon, az adottságokon belül és Fodor kitűnő művészeinél megvalósulásra találtak. Anyagi sikere Fodornak ezzel a komoly darabbal nemigen volt. Lelkessége és társulata tagjainak kedvessége nekem felejthetetlen." Az ősbemutatóra Mohácsi Jenő is Pécsre érkezett. A Dunántúl c. napilap munkatársának azt nyilatkozta, hogy „dunántúli embernek érzem magam . . Másnap a Janus Pannonius Társaság ülésén Az ember tragédiája németföldi sorsáról olvasta fel székfoglalóját. Két német nyelvű rádióelőadására is rábukkantam: „Vörösmarty's Csongor und Tünde” címmel 1936. ápr. 14-én, míg 1937. dec. 23-ón a Szózatról tartott előadást: „Das Jubileum eines ungarischen Nationalgedichtes” címmel. Mohácsra is hazalátogatott 1938-ban. A Duna-vidék c. mohácsi lap okt. 16-i számában olvasható Mohácsi nyilatkozata, mely szerint „22 éve nem látta szülővárosát és jóleső csodálkozással állapítja meg, milyen sokat fejlődött azóta ez a kedves kis város." Meseköltő a Dunán címmel megjelent elbeszélésében pedig Hans Christian Andersen mohácsi látogatását örökítette meg. Zenéhez való vonzódásáról tanúskodnak operalibrettói, valamint Rózsavölgyi Márk életéről írt, Hegedű és koldusbot címmel 1942-ben megjelent regénye. Utolsó könyve, a Dante hitveséről szóló Gemma 1944 tavaszán került az olvasók kezébe. Rádiójáték is készült belőle. S bár a Pen Club al- elnökévé választotta, a megsemmisítés felé robogó vonat egyik vagoniában érte utol a halál 1944 júliusában. Ugyanilyen júliusi napon, 46 esztendővel később - most egy éve — távozott az élők sorából a tudós dr. Siptár Ernő, aki oly naay gonddal és hozzáértéssel örökítette meq a Tragédia fordítójának tragédáját. na a feleségének, lepje meg vele! Habozásom OKÉ. Biztosra veszik, hogy van ilyesmi otthon, vagy állatvédők vagyunk. Meddig OKÉ minden? Ameddig a szűkös valutakeret tart. Ameddig vendég vagyok, ameddig idegen, külföldi utazó, turista. Ameddig csak néhány napra kérek szobát, eszem, nézgelődök. Addig bérelhetek, ehetek, nézhetem, amit akarok. ' „nt pénzért, jegyért, tervszei íen időhöz, helyhez kötve. Ameddig nem akarok dolgozni, abból élni, enni, lakni. Az már helyet jelentene, az a hely számozott, bekerített, bezárt, ajtaja nehezen nyílik. Sokára vagy soha. Addig mindez csak illúzió. A szabadság és luxus illúziója. Szűkre szabott szabadság és rövid távú illúzió, kiszabott idő és megadott tér szabályozza. Ami szabad és tágas benne: az irás és pecsét egy papírlapon. Szép, szabad, határtalan akkor lesz, ha emlékké válik. Amikor minden OKÉ. Nem több az étvágy, mint az étel, nem kényelmetlen a fedélköz, a második osztály ülve egész éjjel, gyaloglás, kofferek cipelése, harmadosztályú panzió gyanús ágyneműje. Amikor szavakká, betűkké rendeződik az emlék, és éppen olyan távolságra van már az a bolygó ember, mint amilyen távolban volt ő akkor ott, idegenek között. A mikor a vándor hazatért helyére, vállon veregetjük: OKÉ! Jól csináltad! Konkoly-Thege Aladár Dr. Nádor Tamás
