Új Dunántúli Napló, 1991. június (2. évfolyam, 148-177. szám)
1991-06-10 / 157. szám
1991. június 10., hétfő tu Dunűntüii napló 15 Labdarúgó IHB I. Hannich Helyett a pécsieket ünnepelték Garami óva inti a játékosait Sajnálom Hannichot. ünneplésre, jubileumra (300. NB I- es mérkőzését játszotta), boldog búcsúra készült (abbahagyja a labdarúgást), aztán ez lett belőle. Ami megjárt neki: ajándék, puszi a vezetőktől, vastapsban mérhető elismerés a nézőktől a kezdő- sípszó előtt. Szóval, minden annak volt alárendelve, hogy a válogatott középpályás örüljön. Ehelyett mi történt? Tapsot kapott, de korántsem tömött lelátók voltak kíváncsiak a hattyúdalára, félig sérülten szinte csak statisztált (bár még Így is szeme volt a labdáinak), vesztes csapat tagjaként vonult le a végén —, mi ez, ha nem égés? Bezzeg a piros-fekete játékosok! Megdicsőültek, még ha az MTK-hívek nem is foglalták imába a nevüket. Bodnárét, akit szókimondósa, gyakori zsörtölődése miatt lehet szidni, de mégis kitűnő kapus, a PMSC oszlopos tagja. (Kár lenne, ha elmenne Újpestre, a szombati meccs előtt egy órával azt mondta: még nem irt alá oda.) Kocsisét, aki beszáguldozta az egész pályát. Vagy Belanskyét, merthogy ő külön kategória. Habár kihagyott egy óriási helyzetet az elején, értékesített egy másikat a legjobbkor, ezzel sokadszor bizonyítva: jó vásárt csináltak vele a pécsiek. Egy szó mint száz, ez a (szombati tartalékos) PMSC (Palaczky sárga lapjai, Lovász sérülése miatt hiányzott) JÖ CSAPAT. És nem félénk. Még akkor sem, ha Kónya, a jobbhátvéd nem akarta megtudni a találkozó előtt egy órával az új szponzor, a Gál und Gól Német-Magyar Faipari Kft. által a bronzéremért felajánlott különprémium ösz- szegét, (informóoióink szeriint 500 ezer forintról van szó). Jobb is, elég azt tudni, hogy a jó produkcióért jó pénz jár. örömmel jelentem: a pirosfeketék számára elérhető közelségbe került a bronzérem. Már egy pont is elég nekik szombaton Üjmecsekalján a Vác ellen a dobogó harmadik fokához. De öngyilkosság lenne eleve döntetlenre beállni az éremre ugyancsak éhes váciak ellen. Tartalékoson, mégis roppant egységesen érte el a PMSC a Hungária körúti sikert. Szombaton viszont ott lehet a pá- Hiába nézed, nem adom! - Megyeri (jobb oldalt) és Pre- szeller harcol a labdáért. Fotó: MTI, Németh Ferenc lyáin a húzódását kii nem hevert Lovász (a francia Bordeaux érdeklődik iránta, 150 ezer dollárt adna érte) és visz- szatér Palaczky is, bár Kónya sárga lapjai miatt hiányzik majd. És persze ott lesz a lelkes hazai közönség, amely ünneplésre készül, úgy, mint annak idején, az ezüstérem megszerzésekor a Békéscsaba ellen. Igaz, akkor az volt a dolog szépséghibája, hogy nem éles meccset játszottak a csapatok, de fátylat rá. Nagy lehetőség előtt áll a piros-fekete csapat. Garami lózsel vezetőedző azonban óva inti a játékosait: még nem szerezték meg a harmadik helyet. Szerinte még visz- szavan egy kemény mérkőzés.- Remélem, a csapatban mindenkinek lesz annyi esze, hogy felfogja: még nincs a kezünkben a bronzérem — mondotta a szakvezető. Igaza van. Azt el is lehet veszíteni. De erre nem is merek, nem is akarok gondolni. Egyébként a PMSC matematikailag még ezüstérmes is lehet. Ehhez az kellene, hogy hét góllal verje a Vácot, az FTC pedig az üllői úton hat gól különbséggel kikapjon a Vasastól. Ami ugyebár ha nem is lehetetlen, de enyhén szólva nem valószínű. Jó nekünk az a hely is . . . harmadik H. L. PMSC-MTK-VM 2-1 (1-0) Budapest, 1500 néző. V.: Pillér. PMSC: Bodnár - Kónya, Balog, Braun - Megyeri, Bódog, Medgyes, Kocsis, Vókó — Czéh (Takács a 67. percben), Belansky. Edző: Garami József. MTK-VM: Zsiborás- Farkas (Hahn a szünetben), Híres, Preszeller - Iva- nics, Hannich, Talapa, Horváth, Pölöskei - Hámori (Lakatos a szünetben), Szabó. Edző: Verebes József. A 7. percben megszerezhette volna az előnyt a Pécs. Kocsis indításával Belansky lépett ki, de ajtó-ablak helyzetben. 7 méterről, ügyetlenül Zsiborást találta el. A 34. perc azonban ténylegesen meghozta a vendégvezetést. Belansky szöktette a partvonal mellett Kocsist, aki az alapvonaltól középre gurított. Czéh jól érkezett, de előbb lyukat rúgott, majd a védők asszisztálása mellett mégiscsak bekanalazta a kapuba a labdát. (1-0). A 66. percben egyenlített az MTK. Híres fejjel Lakatos elé csúsztatott, ő pedig 8 méterről kilőtte a jobb alsó sarkot. (1-1). Mindössze 4 perc kellett csak, és a PMSC ismét magához ragadta a vezetést. A 71. percben Kocsis még a hazai térfél közepén indította Belanskyt. Mindenki beadást várt tőle, ő azonban kilépett, és senkitől sem zavartatva Zsiborásig vitte a labdát. Első lövése még a kapust találta telibe, másodjára azonban a kapu közepébe lőtt. (2-1). Garami József: - Nagy vonalakban az történt, amit elképzeltünk. Persze a gólhelyzetek kialakításában és kihasználásában voltak még gondok. Annak azért örülök, hogy a nagy gólhelyzetek mérkőzésén mi szereztük meg a két pontot. Verebes József: — Most már sorozatban szenvedtünk egygólos vereséget. Egyszerűen képtelenek vagyunk a gólhelyzeteket kihasználni. Nagyon sajnálom, hogy Hannich vesztes meccsen búcsúzott a közönségtől a Hungária körúton. Jók: Bodnár, Kocsis, BeJansky, illetve Hannich. Sárga lap: Kónya a 30.. illetve Hannich a 38. percben. Az NB I. további eredményei Veszprémi FC-UTE 2-2 (1-1). Veszprém, 4000 néző. V.: Hartmann. Gólszerzők Szécsi (30. perc - 11-esből). Kelemen (48.), illetve Eszenyi (42. - 11-esből), Kosa (64.). Volán FC-Tatabánya 2-0 (1-0). Czabán Samu tér, 1000 néző. V.: Puhl. Gólszerzők: Coco-Aires (33. p.), Balogh (63.). Győri Rába ETO-Debreceni VSC 1-1 (1-0). Győr, 3500 néző. V.: Vad. Gólszerzők: Csertői (14 ), ill. Qracsov (72.). Vasas-Bp. Honvéd 1-1 (1-0). Fáy u., 5000 néző. V.: Bay. Gólszerzők: Claude (21), illetve Vancea (47.). Videoton-Waltham-Szeged SC 1-0 (0-0). Székesfehérvár, 3000 néző. V.: Molnár L. Gólszerző: Leboniczky (54. p. — öngól). Békéscsaba-Ferencváros 1-1 (1-0). Békéscsaba, 11000 néző. V.: Nagy L. Gólszerzők: Csanólosi (17. p.), illetve Na- cer (83.). Váci Izzó-Siófok 0-0. Vác, 4000 néző. V.: Szilágyi. AZ NB 1. ALLASA 1. Bp. Honvéd 29 18 7 4 48-19 43 2. Ferencváros 29 14 10 5 46-22 38 3. Pécsi MSC 29 15 6 8 32-20 36 4. Váci Izzó 29 14 7 8 35-29 35 5. Veszprém 29 11 11 7 31-22 33 6. Tatabánya 29 12 8 9 34-29 32 7. VideotonWaltham 29 11 8 10 37-38 30 8. Siófok 29 9 11 9 22-26 29 9. UTE 29 12 4 13 35-39 28 10. MTK-VM 29 10 6 13 37-37 26 11. Győri Rába ETO 29 8 10 11 34-37 26 12. Vasas 29 8 8 13 32-42 24 13. Szeged SC 29 8 6 15 22-36 22 14. Békéscsaba 29 7 7 15 24-38 21 15. Volán FC 29 8 5 16 28-48 21 16. DVSC 29 6 8 15 25-40 20 A góllövőlista élcsoportja 15 gólos: Gregor (Bp. Honvéd). 12 gólos: Fischer (FTC). 11 gólos: Vóczi (Tatabánya). 10 gólos: Belansky (PMSC). 9 gólos: Füle (Vác), Gala- schek (Vasas), Sallói (Video- ton-Waltham). 8 gólos: Répási (Vác). 7 gólos: Balogh I. (Volán), Czéh (PMSC), Csehi (Bp. Honvéd), Földes (Videoton), Keresztúri (FTC), Margineán (DVSC), Simon T. (Tatabánya). NB l-es tartalékbajnokság PMSC-MTK-VM (2-0) (0-0). Salgótarjáni út, 100 néző. V.: Hornyok. PMSC: Bogyai (László) — Báli, Farkas, Soimogyvári, Paizs - Hang, Tallósi. Teszá- rilk, Mink — Vészi, Nagy Cs. (Tóth). Edző: Guzsvámy János. MTK-VM: Piel (Hajtői) — Varsányi, Molnár, Wendler — Knault, Bulkovinlszk’i (Sengjel), Lőriaczi, Kaldenecker, Magyar- Jován, Szokoly (Szölilősi). Edző: Maikay György. Góllövök: Ball, Mink. Sárga lap: Nagy Cs., Báli, Teszárik, Mink, ifi. Magyar. Jók: Paizs, Farkas, Tallósi, Teszárik, ifi. Piel, Jován. NB l-es ifjúsági bajnokság PMSC-MTK-VM 1-1 (1-0). .Pécsújhegy, 100 néző. V.: Szőke. PMSC: Elekes — Pál (Ko- rorrics), Hazenauer, Rózsavölgyi, Lieber — Róíh, Dienes, Kulcsár (Nágli) - Nagy B., Benkovics, Váradi. Edző: Fertőszegi Béla. MTK-VM: Vidák — Nagy J., Lőrincz, Nagy S., Reichenbach, Katona — Ber- náitih, Kasza (Szabó), Becse- nyei — Kovács Z., Simon. Edző: Kenyeres Imre. G.: Váradi ifi. Simon. Jók: Hazenauer, Rózsavölgyi, Benkovics ill. Nagy J., Bernáth, Simon, Nagy S. * NB I. serdülőbajnokság MTK-VM-PMSC 1-0 (0-0). Kovácstelep, 100 néző. V.: Csuti. G.: Demeny. Jók: De- meny ill. Toronicza, Thököly. k Az NB I. utolsó, (30.) fordulójának párosítása. (Június 15., szombat.) PMSC-Váci Izzó, Si óf o k—Vi deotan - Wa 11 h a m, Ferencváros—Vasas, ÚTÉ—Békéscsaba, Szeged—Rába ETO, Tatabánya-Veszprém, Bp. Honvéd-MTK-VM, DVSC-Vo- lán FC (mind 17 órákor). Kézilabda Minden a papírforma szerint PMSC—Dunaújvárosi Papír 37-14 (I4-7) NB I. B női mérkőzés. Pécs, városi sportcsarnok, 200 néző. V.: Marosi, Török. PMSC: Takaró - Mészáros 4, Suga 5, Tóth 6, Ancil, Tábori 5, Szabó 8. Csere: Braxatórisz (kapus), Major 4, Gergely 1, Szemmelróth 4, Papp-Pálfi. Edző: Koleszár György. Villámrajtot vettek a pécsiek, minek következtében a 6. percben máris 7-0 volt a javákra a mérkőzés állása. A tizedik perctől kezdve azonban már kiengedtek, s csupán arra ügyeltek az NB I- be igyekvők, hogy válaszoljanak a kapott gólra, s így tartsák hétgólos előnyüket. Szünetben nyilván dorgálást kaptak a piros-feketék, mert a kapott góljaik ugyan a második harminc percben is a „mesés" hetest hozták, támadásban azonban már nem ismertek pardont, és valóságos „hengert" indítottak az egyre jobban elfáradó, egyben kedvüket is veszítő vendégek ellen. Az osztályból ugyancsak „kimenő” dunaújvárosiak képtelenek voltak megfékezni az egyre jobban játékba és gólgyártásba „feledkezett” hazaiakat. A pécsi csapatban Tóth, Szabó és Mészáros játéka emelkedett az átlagteljesítmény fölé. A pécsi Tábori (fehér mezben a levegőben) ótlövéssel kísérletezik a dunaújvárosi fal előtt Fotó: Kóródi Gábor-------------------------------- * --------------------------------T FSE—Pécsi Hunor 22-18 (10-6) NB I. B női mérkőzés. Vadász utca, 50 néző. V.: Tóth (egyedül, mivél a kiküldött játékvezetők nem jelentek meg). Pécsi Hunor: Tóth - Polai 1, Virágosi 3, Pucs'li 11, Mészáros, Nagy 2, Czaikó. Csere: Kustos, Orbán, Máy 1, Hok- reiter 1. Edző: Tabajdi Ferenc. Az NB l-be került testnevelésiek kezdtek góllal, csakhogy Pucsli nem hagyta any- nyibon és a 4. percben egyenlített. Ettől fogva azonban öt percen át úgy játszottak a fővárosiak, hogy szinte esélyt sem adtak a zöld-fehéreknek, mert a 6. percben már 4-1-re vezették. Ekkor azonban ismét „jelentkezett" Pucsli és szinte egyedül tartotta a lépést a vendégekkel. Szerencsére felnőtt melléje a kapuban Tóth is, így sikerült a lépéstartás a fővárosiakkal. Szünet után a kihagyott ziccerek és büntetők ellenére sem hagyta magát leszakítani a pécsi együttes, minek következtében negyed órán át nem nőtt a különbség a két csapat között. A félidő közepén meglódultak a vendégek és sorozatlövéseikkel 20-13-ra megugrottak. Ekkor azonban Virágosi „rázta” meg magát, miinek következtében az 56. percre sikerült felhozni csapatát 20-17-re. A hajrában már ismét az egyetemisták voltak a jobbak. A hazai együttesből Tóth kapus mellett a gólfelelős Pucsli és o szünet után magára talált Virágosi játszott elfogadhatóan. K. L. A TEMAFORG VÁLLALAT ipari vagy kereskedelmi célú hasznosításra felajánlja, ill. bérbe adja a Mohács, Tímár utca 1. sz. alatti központi helyen, közvetlen a Duna partján lévő telephelyének egy részét Terület: Földszint 560m2 I. emelet 630m2 II. emelet 800m2 III. emelet 800m2 Víz és csatornahálózat, gáz, villamos energia, telefon, telefax, telex, öltözö, fürdő biztosított Érdeklődni lehet: Budapest: 1 -284-016-os telefonon Czakó János Mohács 06-711-1844-es telefonon Litter Péter ifiiiifiif ....i'iTi....iiftrnwmpWiTn^Ti'ISíiit