Új Dunántúli Napló, 1991. május (2. évfolyam, 118-147. szám)
1991-05-31 / 147. szám
1991. május 31., péntrtt uj Dunántúli napló 13 Befejeződött a kolozsvári delegáció programja Sajtóértekezletet tartott tegnap a városházán a Kolozsvárról érkezett és három napig Pécsett, illetve Baranyában tartózkodott delegáció. Dr. KrippI Zoltán, Pécs Megyei Jogú Város polgármestere bevezetőjében azt hangsúlyozta, hogy a romániai vendégek programjának szervezésében azt tartották elsődlegesnek, hogy a különböző területek szakembereit megismertessék egymással, s hogy kialakulhassanak, fejlődhessenek a különböző szintű kapcsolatok. Lapunk munkatársának kérdéseire válaszolva loan Giur- gea, a Kolozsvári Kereskedelmi és Iparkamara alelnöke elmondta, jók a kilátások a pécsi és kolozsvári, illetve a Kolozs és Baranya megyei kereskedők, vállalkozók, üzletemberek együttműködésének megteremtésére, a meglévő 'kapcsolatok erősítésére. Közös vállalatok létrehozására is van esély, melyhez a két helyi kereskedelmi kamara segítséget tud adni. Ennek szellemében utazik a közeljövőben Kolozsvárra pécsi kamarai küldöttség, s vesznek részt a Pécsi Ipari Vásáron kolozsvári cégek. Mihai Talpenau kolozsvári polgármester szerint közös akarat, hogy a kolozsvári magyar Barátságház még a nyáron megnyíljon: annál is inkább fontos ez, mert hozzájárulhat a két nép történelmének, kultúrájának jobb megismeréséhez, a meglévő problémák tisztázásához, a románok és magyarok becsületes és őszinte egymps mellett éléséhez. A romániai delegáció tagjai délután látogatást tettek a pécsi közgyűlésen, - majd elutaztak Pécsről. R. N. Eddig csaknem százan ettek betegek Tömeges ételmérgezés Nagydobszán Középsúlyos ételmérgezés történt Nagydobszán, az Általános Művelődési Központ iskolájában feltehetően arany- galuska vagy a tyúkleves fogyasztása. miatt és tegnap kora délutánig több mint félszázan kerültek be a pécsi gyermek- klinikára, gyermekkórházba, a megyei kórházba, valamint a szigetvári kórházba. A kórházi ápolásra szorulók többsége általános iskolás, valamint néhány óvodás és nyugdíjas. Az iskola konyhájáról időseket is ellátnak. A nemeskei és a dobszai körzeti orvosi rendelő pillanatokon belül központi vizsgáló hellyé változott, ahol a szigetvári kórház szakorvosai is rendeltek és megvizsgáltak csaknem háromszáz gyereket, felnőttet. Döntésük után pécsi, szigetvári mentők vitték el a betegeket, akik egyebek között rossz közérzetre panaszkodtak, többen beláza- sodtak, hasuk fájt, hányták, nehezen jártak. Az ebédet egyébként szerdán délben fogyasztották az iskolakonyháról. Otthoni ellátásra jelenleg 36-an szorulnak, többségében iskolások. Az iskola bezárt, várhatón kedden kezdődik a tanítás. A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság szakemberei szerint az első adatok arra utalnak, hogy nem történt kötelességszegés, mulasztás. Az Állami, Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat. megyei és szigetvári szakemberközössége megkezdte a vizsgálatot. Még nem tudni, hogy az aranygaluska vagy a tyúkhúsleves okozta-e a középsúlyos ételmérgezést. Cs. J. Adómentes! Az Új 'Dunántúli Napló május 28-i (keddi) számában Adóköteles jaz üdülés? című cikkben foglaltaik félreértésre adtaik alkalmat a megye lakossága számára, ezért kérjük a következő pontosítást. A pénzügyminiszter helyettes államtitkára 35 166/1991. sz. állásjogkalásábam a következő szerepel: Nem számit adókötelesnek az az összeg, amit az üdülés önköltségéiből a szociálpolitikai ellátási rendszer keretében, az erre a célra központosított forrásokból fi- nainszíroznak, — mert ez mint természetben nyújtott egészségügyi, illetőleg szociális ellátás —r adómentes. E körbe tartoznak a gyógy- üdültetés keretében és az üdülési és Szanatóriumi Fő- igazgatóság által kiadott üdülési beutalók. Medvetzky Antal, az MSZDSZ Megyei Képviseletének vezetője Hétszáz újonc a siklósi kiképzőbázison A bevonulok személyi adatait egyeztetik a siklósi laktanyában Fotó: Proksza László Bevonultak a határőrök A határőrségnél évente négy bevonulás van — honvédségnél csak kettő —, ezért egy- egy alkalommal kevesebb az újoncok száma is, csendesebben zajlanak az eseményék. Annák a hétszáz baranyai, tolnai és Pest megyei 'fiatalnak viszont, akik most vonultak be a siklósi kiképzőbázisra, szokatlan eseményektől volt hangos a tegnapi nap. Mint Kovács Tibor, a kiképzőbázis parancsnoka elmondta, a körmendi kilképzőa'lalku- ilat megszűnésével jelentősen megnövekedtek a feladataik, lényegesen több katonát 'kell kiképezniük, megoldani elhelyezésüket és az ellátásukat. A laktanya teljes kihasználtságát jelzi az is, hogy két napirendet kellett bevezetniük, hisz a nagy létszámú állomány egyszerre nem férne el az étkezdében, az alakuló téren, vagy lépcsőkön. Ennek megfelelően a katonák egyik része 5-kor kel és 21 órakor van a' takarodó, míg a másik felének 6-kor van ébresztő és 22-lkor takarodó. A felszerelés, elhelyezés, beosztások meghatározása után hétfőn kezdődik a négyhetes alapkiképzés, amit a szakkiképzés követ majd. A katonai eskü június 15-én, előreláthatólag 10 órakor kezdődik. Általános látogatás minden vasárnap és ünnepnapokon 9-12 óráig van a siklósi laktanyában, azonban a parancsnok tanácsára most a hét végén nem érdemes még látogatni, hisz a siklósra bevonult újoncők egy részét az ország más kiképzőbázisaira viszik át. Éppen ezért ajánlatos megvárni az első levelet, amikor már biztosan tudják a fiatalok, hova kerültek, hol lehet látogatni őket. H. Zs. DHL Worldwide Express— Pécsett A világ legnagyobb futárszolgálata Valamikor, 1969-ben három kaliforniai fiatalember, Dolsey, Hilblom és Lynn rájöttek arra, hogy az üzleti élet gyorsítására a postát megkerülendő futárhálózatot lehet létesíteni, csomagot, szerződéseket, hivatalos számlákat, bizalmas küldeményeket a feladó kezéből a címzett kezébe adva. Nevük betűinek rövidítése, a DHL ma már a világon mindenhol ismert, 186 országban, 1390 irodát működtetnek, 110 repülőgép és 7800 földi jármű segíti a mammut-futárszolgálat precíz működését. Tegnap Pécsett, a Hunyor Szállóban a DHL Budapest Csomagküldő Kft. kereskedelmi igazgatója, Michel Boda tájékoztatta a meghívottakat, a sajtó képviselőit és a potenciális ügyfeleket lehetőségeikről. A Timesped céggel kötött szerződésük értelmében kissé vidékivé is vált a DHL Miskolcon, Debrecenben, Békéscsabán, Kecskeméten, Győrben, Szombathelyen és természetesen Pécsett is képviseletet nyitottak a Timesped révén. Tehát házhoz jöttek információval is és árlistával is. Csak példaként: a Salamon- szigetekre fél kilónyi dokumentációt vagy üzleti papírt — szerződést — 5400 forintért visznek el, s három napon belül a címzett kezébe adják. A DHL eddig is működött Kelet-Európábán — éppen Budapestén volt a központja —, de a Timesped pécsi kirendeltségén keresztül mostantól „helyben" igénybe vehető, s a kirendeltség a futárszolgálatról minden további tájékoztatást megad. K. F. MPFSZ Baranya Megyei Szervezete közgyűlési határozatai A Magyar Politikai Foglyok Szövetsége Baranya Megyei Szervezete 1991. május 18-án tartotta éves közgyűlését, ahol a következő határozatot hozta a tagság: 1. Fölhívja Pécs Város Dn- konmáinyzatát és lakosságát, hogy a II. világháborúban és 1956-ban elesett hősök emlékére állíttassunk méltó emlékművet, ha kell, az önkormányzat indítson ezzel kapcsolatban gyűjtést. 2. Fölhívja1 Pécs Város önkormányzatát és lakosságát, hogy 1991. október 23-ára állítsunk emléktáblát a Színház téren lévő Kamaraszínház épületén az 1956-os Baranya Megyei Nemzeti Tanács megalakulásának emlékére. ■ Mindkét alkalommal vállalja1 a Bara- nyo Megyei Szervezet, hogy anyagilag is részt vesz eme nemes kezdeményezésekben, és tagságát is adakozásra buzdítja. Magunk mögött tudhatjuk a Történelmi Igazság- tétel Bizottsága és a Recski Szövetség regionális szervezeteinek a támogatását is. 3. A közgyűlésen megalakult az 1951 és 1956 között m unka szollgá la t ra béhívottak tagozata, akiknek képviselői helyet kaptak szervezetünk választmányában, vezetőségében is. Fölhívjuk tehát mindazokat, akik érintettek, hogy jelentkezzenek Pécs, József Attila u. 10. szám alatti központunkban. 4. A Magyar Politikai Foglyok Baranya Megyei Szervezete 1991. június 13-áin, csütörtökön kegyeleti utazást szervez a fővárosi 301-es parcellához illetve a váci fegyház- ba, emlékhelyei,nklre. Kérjük tagjainkat és az érdeklődőket, hogy utazási igényeikkel jelentkezzenek szervezetünk Pécs, József Attila u. 10. sz. központjában vagy a 72/ 26-542-es telefonszálmunlkon, hétfőin, szerdán, péHiteiken! MPFSZ Baranya Megyei Szervezete vezetősége Többmilliós biztosítási csalássorozat Pécsi rendérők nagy fogása (Folytatás az 1. oldalról) megtudhattuk, hogy a bűncselekménysorozat felderítése még kezdeti stádiumban van, ám a bizonyítható kárérték már így is meghaladja az ötmillió forintot. Az országosan is kiemelkedő jelentőségű bűncselekménysorozatra közokirathamisítások terelték a figyelmet. Egyik még 1990-ben, a másik néhány hónappal ezelőtt történt. A szemfüles nyomozók (elsősorban a 11-es számú rendőrállomáson dolgozó Simon László rendőrfőhadnagy és Palkovics Sándor rendőralhadnagy) azonban úgy vélték, hogy a közokirathamisítási ügyek messzebbre vezetnek. így jutottak el a bűnszövetkezethez. A főszereplőnek lebukásakor vagy 35 autó volt a nevén. Az információk szerint csak 1990-ben 60 kocsit vett a „főhős", ám a „rossz nyelvek” szerint mintegy 200 személy- gépkocsihoz volt így vagy úgy köze. Számos alkalommal vettek itthon totálkáros nyugati autókat, majd azok forgalmi engedélyét és rendszáníát külföldre csempészték. Ott hasonló típusú gépkocsikat vásároltak, majd a rendszámokat felszerelve rájuk, ezeket behozták Ma-, gyarországra. Jó haszonnal értékesítették őket vagy néhány alkatrészt a totálkáros autókról a frissen behozottakra szerelve még a biztosító társaságokat is jócskán „megfejték". Ugyanilyen célból gyakorta törték vag.y törették össze kocsijaikat, nagyobb pénzt felvéve a biztosítótól, mint amennyiért a járművet értékesíthették volna. Az egyik szereplő egy 400 ezer forintért vásárolt Ford Sierrát „lopatott" el magától, hogy aztán a biztosítótól 1 milliót markolhasson fel. A harminc év alatti, büntetlen előéletű, részben az autós szakmában érdekelt fiatalok közül eddig nyolcat vettek a rendőrök őrizetbe és ebből öt személy előzetes letartóztatásba került. A sikeres nyomozóknak — mint megtudtuk — egyelőre nem adtak jutalmat, nem tűztek ki célprémiumot a biztosító társaságok. Az ügy fejleményeiről folyamatosan tudósítjuk olvasóinkat. Akik tudtu- kon kívül lopott autót vettek, azok a bűncselekménysorozat póruljárt szereplői lehetnek, hisz járműveiket lefoglalhptják. Ez a történet is bizonyítja, hogy érdemes gépkocsivásárláskor a forgalmi engedély és a rendszám egyeztetése mellett a motor és alvázszám eredetiségét hozzáértőkkel ellenőriztetni. Balog N. Kásáné dr. Kovács Magda, az MSZP és Derdák Tibor, az SZDSZ képviselőjét láttuk érdeklődő beszélgetésbe merülve tegnap délelőtt Pécsett, az Ifjúságért Egyesület Déryné utcai irodájában. A hivatalos fórumqjdól eltekintve ez idáig kevés példa adódott arra, hogy ellenzéki, de különböző pártokhoz tartozó képviselők közös programon vegyenek részt. Mi van a háttérben? — kérdeztük. Kósáné dr. Kovács Magda: - Mint pedagógust és mint képviselőt is nagyon érdekel Ellenzékiek - együtt Derdák - Tibor képviselőtársamnak a fiatalok, különösen a cigány fiatalok körében régóta folytatott szociális és közművelődési tevékenysége. Szerettem volna személyes tapasztalatokat szerezni, ezért kértem a találkozást. Ide, az irodába azért tértünk be, mert kíváncsi voltam arra, hány olyan munkanélküli fiatal kér segítséget, akik az első munkahelyüket rövid idő alatt elveszítették. A foglalkoztatási törvényben ugyanis van egy joghézag. Az a fiatal, aki el tud helyezkedni, de egy-két hónap alatt ismét állás nélkül marad, az pályakezdőként már, saját jogon — a munkaviszony rövidsége miatt - még nem kaphat munkanélküli segélyt. Ennek megszüntetésére a fiatal szocialisták most mozgalmat indítottak. Derdák Tibor: — Egy többpárti delegáció tagjaként Párizsban kezdtünk érdeklődni egymás munkája iránt. Bár a politikai motivációink nem egyformák, úgy vélem, hogy a személyes kapcsolatok kialakításában és az értelmes együttműködésben ez nem lehet akadály. Képviselőtársam főként szociális kérdések iránt érdeklődik, ezért szántuk ezt a napot baranyai látogatásra. Pécsről Siklósra, Magyarmecskére, majd Gil- vánfára megyünk. T. É.