Új Dunántúli Napló, 1991. május (2. évfolyam, 118-147. szám)
1991-05-04 / 120. szám
1991. május 4., szombat uj Dunántúlt napló 11 „Vajon a realisták, avagy a belső tűztől fűtöttek viszik előrébb az emberiséget...?” Matheovits Mindszentyrő! Fotó: Lauter László Hugyai mentették fel Mindszenty bíborost? Mindszenty József 1949 februárjában a bíróság előtt A történészek még sokat vitatkozhatnak, hogy vajon melyik év volt a fordulat éve; mikor startolt az egypártrendszer felé Magyarország. Talán a Magyar Közösség perével? Talán az 1948-as leszámolásokkal tarkított munkáspártegyesüléssel? Mindenesetre Matheovits Ferenc képviselőt 1949. január 10-én, az Ország- házból hazamenve tartóztatták le. nem sokkal azután, hogy Nagy Imrénél tiltakozott az őt követő ÁVH-s kíséret miatt, amire Nagy Imre — akkor az országgyűlés elnöke — csak agnyit tudott mondani: „Őszintén sajnálom, ami veled történik." A nagy idők nagy tanúi közül kevesen élnek már köztünk. Egyikük a Pécsett lakó Matheovits Ferenc, a keményfejű, nyakas székely-ivadék, kinek gerincét megtörni képes hatalom nincs, nem létezik, nem is volt soha. Számára az elvhűség nem puszta szó. Politikai nézetei, meggyőződése csontjaiba ivódva, kompromisszumot nem ismerőén vezették döntéseiben, előrébb valón családjánál, önmagánál... Hite a keresztény emberé. Maga mércéjével mér, s tudja, amit tett, helyes volt, százszor is, ezerszer is azt tenné és úgy tenné. S nem kívánja megmagyarázni, szóba önteni, nem kér senkitől visszaigazolást. Hetvenhét éves öregember; börtönéveinek súlyát is tudva, matuzsálem-korú. 1945-ben - rendőri felügyelet alatt. 1949-től 1956-ig börtönben. 1957-től egy év internáltként. 1964 és 1974 között napra pontosan 10 esztendő ismét a börtönben. S miért? A kérdést ugyanígy, kétféle értelmezéssel lehet feltenni. Az egyik miértre nincs válasz, mert nehéz arra felelni, hogy az új Magyarországot, a demokráciát, a legteljesebb emberi jogokat kívánó, azért politikai porondra lépő embert miért kell likvidálni? A másik miértre igen egyszerű felelni: a bolsevizmus totalizmusra tör, s még útitársakat sem tűr maga mellett. Főleg a számára tűz-víz ellentéteként jelentkező keresztény ideológiát nem. S Matheovits Ferenc az 1947-es választások során a választásokat teljesen kézben tartó kommunista párt mögött másodikként befutó Demokrata Néppárt vezető személyisége volt. Ügy képviselte a keresztény szellemiséget, ahogy a hatalommal való együttműködést—kompromisszumokat is fölvállaló pártvezér, Branko- vics István ellenére is mert tenni, s ahogy a napokban, lakásán beszélgetve vele megjegyezte: „Amikor letartóztattak ‘49 januárjában, már nem voltam párttag: ötödmagam- mal kiléptem, mintegy protestálva Barankovits ellen . . Minderről később a történészek óvatosan fogalmazva így vélekedtek: a keresztény pártot Matheovits Ferenc vezetésével többen elhaqyták, mivel fenntartás nélkül követni akarták Mindszenty irányvonalát, és az intrazingens (megalkuvás nélküli, — a szerk.) ellenzékiséget sürgették. — Ez tényleg igy volt? — Ha nem is szó szerint, de iaen — jegyezte meg Matheovits Ferenc. — Tudtam, mint olyan sokan mások, hogy bármilyen kompromisszumot fölvállalunk, kevés, magát a keresztény eszmeiséget kéne föláldozni, ezt kívánják Rákosiék. Rákosival beszélgetve ez kiderült: engem eq>' személyes beszélgetés során arra kért, álljak félre, hagyjam a politika porondját másoknak . . . Nyilván nem tette ezt a Mindszenty-vonalat „követő" Matheovits Ferenc. Ö már 1947-ben, a párt keszthelyi konferenciáián így fogalmazott: „Tessék tudomásul venni, hogy ez nem fáklyamenetes, dinom- dánomos kéoviselőség. Ha becsületesen, bátran harcolunk célkitűzéseinkért, és bátran- becsületesen megtartjuk választóinknak tett Ígéreteinket, akkor azért üldözés és - börtön lesz az osztályrészünk. Aki erre nem érez magában eléq lelki erőt, az már most mondjon le!" Pócza Lajos, aki emigrációban írta meg a Demokrata Néppárt történetét - az 1945- ben alakult párt az egyik legrövidebb életű párt volt Magyarországon — igy fogalmazott Sidney-ben nyomtatott munkájában; válaszolva arra a kérdésre, hogy vajon a realisták avagy a belső tűztől fűtöttek viszik előrébb az emberiséget: „Matheovits Ferenc nem volt naiv. Nemcsak meggyőződése volt erős, de törvénytisztelete, kötelességtudata, áldozatkészsége és lelkiereje is. A valóságot nem kellett lelmérnie, mert akkor már az események igazoltak, hogy _ egy valóban demokratikus érzésű, keresztény világnézetet valló, törvénytisztelő, gerinces magyar ember számára csak három lehetőség maradt: a börtön, a disszidálás és az ön- gyilkosság ..." Ma házigazdám így vélekedik: „Mindszenty József hamvainak hazahozatala a múlt politikai bűneit rehabilitáló jelenünk koronája ..." — ön ott lesz Esztergomban? — Feltétlenül. — Mint meghívott...? — Nem gondoltam volna, hogy akad ma valaki, aki emlékszik még rám. Éppen ezért ért váratlanul a személyre szóló meghívás a Mindszenty Alapítvány Kuratóriumától. De nem is ez a dolgok lényege. Nálam a részvétel, az ottlét. Azt hiszem, érti ...? — ön hallott arról, hogy 1955-ben a baranyai Püspök- szentlászlórr tartották Mindszenty bíborost négy hónapig lógva? — Nemrégiben jutott a tudomásomra, gondolkoztam is azon, hogy vajon miért? Leg- V/alószínűbb az, hogy a börtönben egészsége nagyon megromlott, a Rákosi kurzus sem merte fölvállalni annak ódiumát, hogy ott haljon meg. Persze az is meglehet, hogy az akkor lassan beinduló rehabilitáció, az internálótáborok fölszámolása után a Mindszen- ty-ügy rövid időre ismét a hatalom asztalára került. . . Matheovits Ferenc több alkalommal találkozott a prímással, utoljára 1948. december 23-án kereste föl, nem feltétlenül kellemes feltételek között, hiszen aikkor már a belépést ÁVH-sök ellenőrizték. — Képviselői igazolvánnyal igazoltuk magunkat, Kisházy Mihály és dr. Gáh József esztergomi képviselőkkel együtt. A bíboros úr azzal fogadott: „Hát vannak még olyan emberek, akik el mernek jönni a magyar bíboroshoz?"... S beszélgetésünk során kitűnt, tudja, hogy hamarosan le fogják tartóztatni, ami három nap múltán be is következett.- Milyen embernek ismerte őt? — Nehéz szavakkal jellemezni. Megnyilatkozásaiból, magatartásából, törhetetlen jelleméből tűnik ki egész szellemisége és- öröksége... Ma már mindenki tudja: a legitimáció talaján állt, élesen szembehelyezkedve a bolse- vizmussal. Vállalta a mártí- romsógot is ... Én viszont sohasem voltam legitimista, számomra a polgári demokrácia volt a követendő példa. Elém tesz néhány gépelt oldal; Matheovits Ferenc készült a beszélgetésre. Írásba öntötte gondolatait Mindszenty Józsefről, a pontosság, a szabatosság kedvéért. Talán a bíboros 1948. június 6-i, má- riagyűdi beszéde, abból néhány kiragadott mondat, amire felhívja a figyelmem. Mindszenty többek között azt mondta: „Magyar véreim! Az országnak keleti, mostani szomorú határszélén Székelyhid- nak táján egy szuroksötét történelmi éjszakának idején, a török martalócok négyezer magyart kardélre hánytak vagy rabszijra fűztek. Ennek hallatára a Szigetnek egész lakossága elmenekült, a völgyben a martalócok utolérték, s egy szálig lemészárolták őket. Azt a helyet mindmáig Vérvölgynek hívják. Nincs a történelmi magyar földnek egyetlen egy talpalatnyi helye, amelyhez ne fűződnék tíz és lél évszázad alatt a történelmi gyásznak hasonló eseményei. És voltak olyan századok, amikora búcsúsok százai, ezrei között janicsárok lappangtak. A janicsárok olyan törökök voltak - jelentős részben —, akiket magyar édesanyák szültek, de a török martalócok összeszedték az apró kisgyermekeket, elvitték őket a török kaszárnyákba, ott nevelve fel. És ezek voltak a legkegyetlenebbek a magyar néphez. Isten őrizze ezt a nemzetet olyanoktól, akik vétségben azonosak ugyan velünk, de lelkiségük janicsár-lelkületű és elfordultak ennek a nemzetnek múltjától, lelkiségétől és mindattól, ami lelkünket betölti. Isten óvja a magyar hazát a janicsártól, akit magyar anya szült, de a magyar haza ellen támad!" Mindszenty Józsefet 1956-ban a fogságból a rétsáqi páncélos ezred katonái szabadították ki. Bal szélen Pálinkás őrnagy, egykori pallavicini őrgróf. — Engem a szüleim lakásán fogtak le a Mindszenty-ügy- ben, a vádirat szerint jogi, közgazdasági és művelődés- ügyi tervezetet nyújtottam be az esztergomi érseknek. „Bűnösségemre” vonatkozó adatokat már dr. Zakár András püspöki titkárból kiverték, s kihallgatom, Décsi Gyula közölte velem: „Szükség van arra, hogy a külvilág előtt bizonyítsuk, Mindszenty az országgyűlési képviselőket is irányította, ügyüket mi döntjük el, nem a bíráság!...” Az elmúlt negyven év fele- börtönben. Ez járt a Mindszenty-ügybe „keveredett" Matheovits Ferencnek. És negyven év pölitikai számkive- tettség. Érthető tehát, ha ma azt mondja: Mindszenty József bíboros, esztergomi érseket nem egy politikai kurzis avatta szabadsághőssé, hanem a tárgyilagos világ, öntudatos értékítélete. És örök példaképül szolgál nemcsak a mai- Európa felé igyekvő - magyarságnak, hanem követendő példája kell legyen minden idők magyarságának, amint égő-lobogó fáklyaként bevilágít a magyar jövendőbe. Ez az ő testamentuma, erre emlékezzünk akkor, amikor majd elindul földi porhüvelye szeretett hazájába, hogy megpihenjen végső nyughelyén, magyar vérei között, akikért élt. ..” Kozma Ferenc — „Elhamarkodott és jóvátehetetlen lépés volt” VI. Pál pápa 1974. február 8-án hozott döntése, amellyel a száműzött Mindszenty iózsel bíborost fölmentette esztergomi érseki tisztéből — vélekedett dr. Cserháti Iózsel nyugalmazott püspök. A Kirche Intern (Az egyház belülről) című osztrák katolikus folyóirat áprilisi számában meqielent interjújában dr. Cserháti József, a magyar püspöki kar akkori titkára 'fölidézte: Agostino Casa- roli, a Vatikán „külügyminisztere”, aki éooen Lengyelországban tartózkodott, a „haját tépte”, amikor értesült a pápai döntésről. A Bécsben, 1975. május 6-án elhunyt Mindszenty bíboros földi maradványait ma, május 4-én helyezik örök nyugalomra az esztergomi főszékesegyház kriptájában. Cserháti József püspök fölelevenítette, hogy VI. Pál pápa 1973 decemberében Rómába kérette, s azt kérdezte tőle, miként fogadnák a magyar katolikusok, ha a bíboros — akit a budapesti kormány és Vatikán közötti hosszas tárgyalások nyomán a Szentszék 1971-ben rábírt, hogy ausztriai száműzetésbe vonuljon — „örökre elhagyná az országot s esztergomi székét". A magyar nép hosszú éveken át annyit szenvedett és tűrt, any- nyi megaláztatást kényszerült elviselni, hogy ezt a „próbát is képes lesz kiállni” — felelte dr. Cserháti. A nyugalmazott pécsi püspök szerint egyébként Moszkva és Budapest elkeseredett of- fenzívát folytatott a prímás hazájából való gyors eltávolítása érdekében, s Rómának is az állt érdekében, hoqy keleti politikájának útjából minden akadályt elqördítsen. VI. Pál — aki a kihallgatás közben fel - alá járkált, mert Ízületeit meggyötörte a forró sirokkó — arról faggatta a magyar főpapot, ismer-e olyan Mindszenty bíboroshoz közelálló személyt, aki meggyőzheti őt: szabaddá kell tennie esztergomi érseki székét egy alkalmas utód számára. Dr. Cserháti előbb Zágon Iózsel győri kanonokot ajánlotta, aki rábeszélte a bíborost az Egyesült Államok budapesti nagykövetségének elhagyására, ám a pápa azt mondta: Mindszenty immár nem szíveli Zágont, aki közreműködött Magyarországról való eltávolításában. Őszentsége Casaroli bíborost sem tartotta alkalmasnak e küldetésre. Kurtán megjegyezte, hogy Mindszenty rossz véleménnyel van Casa- roliról, sőt megveti őt. A magyar püspöki konferencia titkára harmadikként Lékai László akkori veszprémi püspököt javasolta, aki a bíboros titkára volt, s a második világháború végnapjaiban osztozott Mindszentyvel sopronkőhidai rabságában. Ám VI. Pál finom érzékkel meg akarta kímélni Lékait attól a veszélytől, hogy Mindszenty esetleg a fogadásától is elzárkózzon, ami alááshatta volna a fiatal püspök tekintélyét. Az audiencia végén a pápa fölkérte Cserháti püspököt, hogy mielőbb keresse fel Bécsben Franz König bíborost, s együtt próbálják visszalépésre bírni a magyar prímást. Róma kívánságára König bíboros három ízben is fölkereste Mindszentyt: először még 1973 novemberében, majd december első napiaiban, végül pedig 1974 januáriának elején. Ám Mindszenty mindany- nyiszor elutasította, hogy a kommunistáknak ilyen örömöt szerezzen, hiába hivatkozott König az egyház egyetemes érdekére. Mindszenty titkárainak köny- nyű dolga volt: csupán ugyanazt a lemezt kellett ismételgetniük, amit meg is tettek, így jött el február nyolcadika: a prímás budapesti elítélésének 25. évfordulója. (A Ráko- si-rendszer 1948 karácsonyán fogsáaba vetette s 1949-ben „hazaárulás" vádjával életfogytiglani börtönre ítélte, de az 1956-os néofelkelés során kiszabadították.) Éppen az évforduló napján nyitották meg Bécsben a hadászati fegyverek korlátozására vonatkozó SALT-tárgyaláso- kat. Mindszenty titkársága kora reggel nyilatkozatot tett közzé, amely a prímás hajdani törvénytelen elhurcolása és szégyenletes elítélése elleni tiltakozást tartalmazott. E nyilatkozatot Rómában a SALT-tárgya- lások elleni sértésként értelmezték bizonyos körök részéről, amelyek fölhasználták Mindszenty nevét. Casaroli távollétében a pápa egyedül, vívódva mérlegelte, mit tegyen. A vatikáni rádió késő délelőtt jelentette, hogy VI. Pál fölmentette Mindszentyt esztergomi érseki tisztéből. „Elhamarkodott, jóvátehetetlen lépés volt" — emlékezett dr. Cserháti József püspök. —' A nyugati katolikusok botrányosnak érezték a pápa álláspontját, aki szerintük ejtette vértanú bíborosát s kilátástalan politikai manőverekbe fogott. Casaroli Varsóban állítólag a haját tépte, de nem másíthatta meg a történteket. Az esztergomi érseki szék immár üresen állt. Matheovits Ferenc
