Új Dunántúli Napló, 1991. május (2. évfolyam, 118-147. szám)
1991-05-19 / 135. szám
Zeneszerzés 18 évesen „Szerintem kicsif nagy körülöH'em a felhajtás" Siker Mit tehet az ember, ha zeneszerzés előkészítőre jár, szolfézst és zeneelméletet tanul, ezenkívül imádja az operákat, az irodalmat, Puccinit, Debussyt, Webbert. és ha nem is erőssége a nyelvtudás, de van önbizalma? Természetesen zenét szerez. Matyó Tamás, a pécsi Művészeti Szak- középiskola negyedikese valahogy így gondolja. De hasonlóképp vélekedett mór jóval ifjabb korában is, amikor meghallva Erkel Himnuszának előjátékát, még aznap írt egy hegedűdarabot. Nemrég, a művészeti napokon saját osztálya adta elő egy darabját az eddig megírt 70 közül. — Mikor még a siklósi zeneiskolába jártam, nem gondoltam, hogy zeneszerzést is tanulok egyszer. Győrffy István, a mostani zeneszerzéstanárom gyakran eljött Siklósra, nézegette a darabjaimat, aztán valahogy belecsöppentem. Azóta több darabot, .kórusművaket, dalokat írtam, nemrég pedig befejeztem a három éve elkezdett első operámat. Nagyon szeretnék egyszer majd vezényelni, de ez attól is függ, felvesznek-e most a Zeneakadémia karmesiterkép- ző szakára. — Művésznek tartod magad? — Nem. Még a Zeneakadémia után sem biztos, hogy oz leszek. Szerintem az igazi művész az, aki a tanultak segítségével valami új formát, valami mást tud kitalálni. A régi dolgokhoz visszamenni nem tanácsos, olyan forma és tartalom kell. ami modern. Nem feltétlen a zenének kell ■modernnek lennie, ‘hanem a ‘kifejezésnek. A művész legfontosabb feladata, hogy a tehetségét és a közönségét maximálisan kiszolgálja. Ettől lesz igényes a műve. Matyó Tamás bármennyire magabiztos, mégis úgy érzi, túl nagy a felhajtás körülötte. Nincs eléggé felkészülve és talán nem tudja majd azt •nyújtani, amit várnáik tőle. •Ez a nyár pedig elég nagy feladatokat ró rá: júniusban az akadémia három szakára ■felvételizik, de nem nagyon hiszi, hogy sikerül. En biztos vagyok benne! Pataki V. Százesztendős a tabló-történelem El-elnézegetjük a belvárosi kirakatokban az érettségiző diákok tablóit. Évről évre visz- szatérő képek; fiatalok és szépek, közhelyvilágunkban a tiszta reménykedés tükrei. De vajon felmerült-e bennünk: e hagyomány hol kezdődött, kinek az ötlete lehetett ez ünnep csoportos megörökítése? Talán akad, aki ezt is tudja . .. Mindenesetre a fotográfia történetéhez kell nyúlni, s nem is olyan messzire. S. Horváth Csilla történész szerint, aki a Vórostörténeti Múzeumban a fotókkal foglalkozik, talán, ha százesztendős lehet az érettségi tabló; nagyapáink, dédapáink maturanda korba érve megkapták az első sétapálcát, s indultak a fotográfushoz, hogy nagykorúságuk megörö- kittessék. Előbb az ötlet a csoportképeké volt, s nyilván a végzős osztályok mellett az iparosok, egyletek, körök tagjai is egy-egy közös ünnepet így tettek emlékezetessé. Ebből formálódott aztán a tabló. Persze, ehhez előbb a fényképezési kellett föltalálni. A lexikonok szerint J. H. Schulze német orvos figyelte meg első Ízben, hogy a „pokolkőoldatba kevert krétapor a lény hatására megfeketedik". Ez az 1700-as évek elején volt, de száz esztendőt kellett várni, míg 1839-ben Daguerre a róla elnevezett fotó- eljárást kiötlötte, majd nemsoSétapálcára támaszkodott a vén diák kára rá Talbot papirképet csinált. A fáma szerint hamar keresett ember lett a fotográfus, igaz, drága passzió az „ősfotó”, csak a legtehetősebb polgárok engedhették meg maguknak a luxust. Pécs első fotográfus mesterembere Szent- kuthy István 1860-ban hirdeti meg műhelyét egy lapban, majd még ebben az évben Knezevits György. De nem sokáig maradnak, hisz egy-két fotó elkészülte után a fizetőképes kereslet csappan, s így járják tovább vándorútjukat. nagyvárosról nagyvárosra. B. Horváth Csilla szerint a fotográfia megjelenése nem egyértelmű öröm: a művészetet, főleg a festészetet féltők ellentámadásba indulnak, féltve a fényképtől a festőt. (Mint ahogyan a tv-start idején féltettük a mozit, a szinhózat, a könyvet!) Tehát közel százesztendős az érettségi tabló. Az ős-tabló ritka. s talán illusztrációnk, mely annak idején a kolozsvári m. kir. áll. tanító-képző-íntézet 1898—99. tanévben végzett növendékeinek „baráti emléke" azok közé tartozhat. S lám, nincs új a Nap alatt, talán a pödrött bajusz és a hajviselet mondja: ez bizony nem az idei érettségire készült. . . Kozma Ferenc Mi lesz Takács Marival? Arcát, kellemes hangját mindenki ismeri az országban. Már hogyisne lenne igy. amikor évtizedek óta beszél hozzánk a televizíp képernyőjén keresztül, felvezeti a jó és rossz műsorokat, s volt idő, amikor meséket is mondott. Takács Mari bemondónő — mert hát róla van szó — ezúttal nem mesél, beszélgetésünk során véleményét mondja el, mely egyben tükrözi azokat a viszonyokat is, melyek a Magyar Televízió házatájón uralkodnak. — Tényleg munkanélküli lesz a közeljövőben? — Tehet, hogy hihetetlen, amit mondok, de nem tudom. Nagyon elkeseredett vagyok, mert senki nem áll szóba velem, senkitől nem lehet tájékoztatást kérni, hogy lesz-e helyem az 1-es program új műsorstruktúrájában. Annyit tudok csak, hogy én is rajta vagyok egy olyan listán — de ilyen állítólag még három létezik —, melyen 157 név szerepel, s akiknek a közeljövőben megszűnik a munkaviszonyuk. De mondom, erről egyetlen új főnökkel sem tudtam beszélni, amit hallottam, az az, hogy átszervezés címén nem tartanak igényt a munkánkra. — Iái értem önt, senki nem beszélte meg a dolgot, nem is kérdezték, nem kérték ki a véleményét? — Ez pontosan igy van. S éppen ez a bizonytalanság az, ami elkeseríti az embert: nem azért, mert 1957 óta a televízióban dolgozom, hiszen ■manapság már ezt sem tartják érdemnek, hanem, mert ennyire ‘Semmibe veszik az embert. Ez azért szörnyű, nem? — Ragaszkodik a képernyőhöz? — Dehogyis!! Én sem úgy képzeltem, hogy onnan megyek nyugdíjba. — Nem kérték tel, hogy az utánpótlást tanítsa, segítse az ifjú bemondókat? — Semmire nem kértek fel, de különben is, a tervek szerint nem lesznek bemondók, hanem műsorvezetők — például színészekkel. — Ezek szerint a többi bemondó kenyere is bizonytalan? — Igen, de rajtunk kívül még sok-sok emberé. Ami biztosnak (látszik, ‘hogy június elejéig dolgozom, mert állítólag akkor indul az új műsorstruktúra az 1-esen. De lehet, hogy ez is csúszni fog... — Mi a véleménye az átszervezésről? — Biztos, hogy szükség van rá, de ahogyan ezt végrehajtják — az rettenetes! Sem a célját, sem a részleteit nem ismertette senki, csak annyit tudok, amennyit a sajtóban, rádióban elmondtak a vezetők. De a többiek is igy vannak. — Ezek után talán naiv a kérdés: milyen a hangulat a Magyar Televízióban? — Bánat, szomorúság, szenvedés árad az emberek többségéből, általános az elégedetlenség, óriási a bizonytalanság. S tudja, az a legborzasztóbb, hogy az értékeket is felszámolják — tudom, most az, ami az elmúlt évtizedekben történt, mind rossz —, pedig ami .jó volt, azt azért meg kellene menteni ! — Mi lesz Takács Marival? — Még nem tudtam utánanézni, hogy jogilag mi a helyzet, de azt mondják, hogy átszervezés cimén megszüntethető a munkaviszony. Hát — ez van. Roszprim Nándor Radio mellett... A fővárosiak — nem kevés gőggel — fűszerezik ekképpen mondanivalójukat: „Pestiesen szólva . . .” Vagy: „Ahogy Pesten mondják . . ." Hát Pécsen — nyilván „vidékiesen” — meg azt mondom: .gyakran hallok olyan témát ismételni - lerúgott csontként - mint „... bio- tóplálkozás, . . . reform-étkezés, . . . modern-evészet, zöldségek . . ." egyebek. Felfedezésemet nyomban közlöm kollégámmal, aki helyeslőén bólint: „Ja, ja!” Majd e fölöttébb meggyőző válasz után leszalad az udvarra és fölhoz valami zöldet. „Edd meg!” A növényt kutyatejhek, aztán gyermekláncfűnek is nevezik, én öregapám lámpájának ismerem, mert ha az ember a fehér, fürtös fejét megfújja, akkor sok-sok apró „ejtőernyő" hullik alá, szállítva a magokat. így szaporodik. Nos ennek a szárát rágom szét, egyre szomorúbb ábrázattal. „A feleségem is ezt eszi ..." - biztat lelkesen. „Ő egy hős!" — mondom neki, mert a kutyatej szára iszonyatos epe-keserű. „Hát ez nem jött be...” — mondja kedveszegetten. Néhány nap múlva olvasom — talán a Kurirban (?) — hogy Ameri kában is diva t a reform- táplálkozás és például eszik a kutyatej szárát és levelét is. Én már túlestem rajta. És meg sem hatódtam. A másik örökzöld téma manapság - vagy „vidékiesen” szólva — visszaköszönő téma: hivatkozás a népre. A képviselő - legutóbbi parlamenti ülésen — figyelmezteti képviselő- társait: ,'A nép azt kívánja tőlünk, kerüljük az éles vitákat . , .” Jó szándékában nincs okom kételkedni. De az intelem — esetenként más szavakkal — gyakran elhangzott már nem csak a Tisztelt Házban, hanem politikusi nyilatkozatokban is. Még meg is tapsolja, néha kellő erővel, néha bágyadtan. Aztán néhány perc voltam szokva, az egysíkú, bólogató parlamenti ülésekhez. Ezért nem is érdekelt. Most: első betűtől az utolsóig végigolvasom, vagy hallgatom. De nem kell mindig a népre hivatkozni. Frázissá válik és unalmas lesz. „Vidékiesen szólva... ff múlva úgy egymásnak esnek — na nem mindegyik, csak a rendszeresen hadakozó néhány közszereplő — hogy ami lezajlik köztük az nem éles, hanem otromba vita. Hogy ez tetszik-e a népnek vagy sem, azt nem tudom, mert — eltérően a fentebb említett képviselő gyakorlatától — e felől nem érdeklődtem népi körökben. Nem is tudom miért nem. Mindenesetre nekem nem tetszik. Az otromba vita. Az éles vita annál inkább. Mert évtizedeken át máshoz „Hol vannak a képviselők . . .?!” — kérdezte a tévé, rádió mikrofonja elé citált utcai állampolgár és a kérdés elhangzott a sajtóban közölt levelekben is. Mert ugye ritkán jelenik meg mind a háromszáznyolcvan valahány képviselő az ülésen. A néző csak több-kevesebb üres széket lát a T. Házban. „A hiányzást vonják le a fizetésükből...!" Vagy: „Kapjon fegyelmit, aki hiányzik, úgy mint más munkahelyen!” — olvasom egy levélben. A képviselők már erre megadták a választ, nem is egyszer. Legutóbb két képviselőnő — pénteken délelőtti rádióműsorban - nyilatkozott: örülnek, hogy a mikrofon előtt ismét vázolhatják - nagyjából! - a képviselői munka mikéntjét. Rengeteg anyag van a kezükben — törvényjavaslatok és egyebek — elolvasni gondosan és felkészülni az ülésre. Aztán: időrabló a különféle bizottsági munka. Aztán: frakcióülések. Aztán: az ülés ideje alatt - kint a folyosón többnyire — mert rövid a szünet — kisebb viták zajlanak le, vagy éppen a napirendhez szükséges információ- csere zajlik le gyorsan, négy vagy többszemközt. És ugye . . . hol vannak akkor még a választó polgárok, akikkel találkozniuk kell, nagyjából rendszeresen. Aki pedig mindezt nem hiszi — ezt már én mondom — ne legyen rest és kérdezze meg alkalomadtán saját képviselőjétől. Akire valamikor voksolt. . . Megkezdődött az országos színházi találkozó Tegnap este Jeles András rendezésében színre vitt „Valahol Oroszországban” című darabbal megkezdődött Kaposváron a X. Országos Színházi Találkozó. A május 26-ig tartó rendezvénysorozaton tíz színház 14 művel mutatkozik be. Ma 15 órától Schwartz-Greene-Tebelak ,,Hit kell" című rockjátékát, 19 órától Ibsen Vadmacskájának stúdiószínházi előadását, hétfőn 19 órától Marquez Száz év magányát láthatja a közönség a Szolnoki Szigligeti Színház repertoárjában. Kedden bórakor mutatkozik be a Pécsi Nemzeti Színház a vendéglátó Kaposvári Csiky Gergely Színház pódiumán Tennessee Williams A tetovált rózsa című színművével, maid csütörtökön este fél 11-kor Sárosy István Húszmilliomodik év című drámájának stúdiószínházi előadására kerül sor. vasamapi A kolozsvári tanítóképző tablója az elmúlt század végéről
