Új Dunántúli Napló, 1991. május (2. évfolyam, 118-147. szám)
1991-05-18 / 134. szám
aj Dunántúlt napló 1991. május 18., szombat Ligeti András a Pécsi Szimfonikus Zenekar élén Ligeti András vezényelte a Pécsi Szimfonikus Zenekart az „A" bérleti és Egyetemi sorozatot záró hangversenyen. (Az orgonabérletben van még hátra két meghallgatásra érdemes koncert.) Hétfőn este a pécsi egyetem aulájában „mindössze" két mű hangzott el, de olyan két szimfónia, mely nem az elcsépelt, unalomig hallható remekművek közé tartozik. Az egyik, a 61 éves Prokof- jev 1952-ben komponált, utolsó nagyobb szabású, befejezett alkotása, a 131. op. számú, „Ifjúság" elnevezésű VII. szimfónia, a másik a 124 évvel korábbi, Beethoven halála után egy évvel írt, op. 14-es Fantasztikus szimfónia, a 25 esztendős Berlioz első nagy jelentőségű kompozíciója. Megszólaltatásuknak az est vendégdirigense, Ligeti András, a Magyar Rádió Sízmfonikus Zenekarának Európa-szerte elismert tehetségű karmestere ígért különös varázst. Bensőségesen meleg tapssal köszöntötték a szülővárosába hazalátogató Ligetit azok a zenekedvelők, akik bizonyára az ő kedvéért jöttek el. Talán az évadvégnek tudható be, hogy ezúttal nem minden bérlettulajdonost vonzott a program, és zenekarunk sem érte el korábban már nemegyszer nyújtott teljesítményét. Pedig Ligeti nyilván tisztában lévén a zenekar képességeivel, nem kívánt lehetetlent, csupán az elérhető maximumot. Ez azonban csak részben valósult meg. A televízióban is gyakran látott, mindig alapos felkészültségről tanúskodó, kissé kimért mozdulatai nyomán már a Prokofjev szimfóniában sok szép részlet bontakozott ki. jóllehet annak fiatalos derűje, frissesége legfeljebb a zárótételben volt érzékelhető igazán. Felvillantak a zenekar erényei, de a helyenként késedelmes belépésekben megnyilvánuló gyengeségei is. A partitúra nélkül vezénylő Ligeti és a zenekar kvalitásai a szünet utáni nagy műre, Berlioz Fantasztikus szimfóniájára összpontosítva mutatkoztak meg. Ligeti határozott elképzelésekkel irányított Berlioz öttételes, izlg- vérig romantikus, csapongó fantázia szülte, drámai mozzanatokkal teli zenéjében. A mostoha akusztikai környezet ellenére, helyenként élmény- szerűen kelt életre Berlioz partitúrája, zengő tónusú vonóskarral, erőteljes rézfúvókkal. Kiemelkedően jól sikerült a III., Adagio-tétel, amelyben néhány fafúvós szép egyéni teljesítményét dicsérhetjük, valamint az ötösök bravúrosan helytálló csapatát. Ez a rossz interpretációban hihetetlenül unalmassá váló tétel ezen a koncerten mindvégig lekötötte a hallgatóságot, akárcsak a Dies irae motívumait felcsen- ditő zórótétel. A mű elhangzása után feltörő hatalmas ovációt Ligeti Berlioz Rákóczi indulójának elvezénylésé- vel köszönte meg. Dr. Nádor Tamás A Jelenkor Kiadó újdonságaiból Rakovszky Zsuzsa: Fehér-fekete A lassan sorozattá terebélyesedő Jelenkor-versesköny- vek között Rakovszky Zsuzsa uj kötete igazi meglepetés. Már előző, „Tovább egy házzal” c. művével is bizonyosságát adta, hogy ott van a helye a mai középgeneráció legjobbjai között, s ez az érzés mostani versei olvastán csak elmélyülhet bennünk. Az egész kötetet egyfajta jó értelembe vett nosztalgikus, fáradt-mosolyú légkör lengi be, de ugyanakkor ez nem jelenti a keménység és pontosság hiányát, a kontúrok föloldósát. A köznapi lét kis kattogásai, reccsenései dolgoznak ezekben a versekben. s Rakovszky mesterien tudja irányítani ezt a féléi Mircea Dinescu: olvas Dinescu Európa-hirű költő, 40 éves. A Ceausescu-rezsim- ben háziőrizetben élt. müvei publikálatlanok maradtak. Az 1989-es fordulatkor tevékenyen részt vállalt a harcokban. A mostani válogatás betöltött verseit és újabb írásait tartalmazza. Hiba lenne a fontiekből kiindulva azt gondolni, hogy Dinescu lírája priméren politikai indíttatású, lángoló diktátor-ellenes versek sorakoznak a kötetben. Nem így van. Persze sok esetben lehetetlen nem kiolvasni a sorok közül bizonyos politikai felhangokat, azonban az ilyesmi mindig a költészet eszközeivel valósul meg. Dinescu az egész könyvön át metes zenéjü zenekarrá ösz- szeálló „társaságot". Mondatai, egy látszólag mindenki által beszélt nyelv mondatai a keze között csak őáltala beszélt nyelv mondataivá lesznek, hosszan hömpölyögve, mégis szinte két ujjal összecsippentve fölmutatva valamit, amit talán már ezerszer láttunk magunk is, de épp most. oly különös módon csillan ebben a fényben. Egy külső-belső korlátáit kereső, ezekbe a korlátokba kapaszkodó s ezeket a korlátokat magától ellökő ember személyisége, gondolatai tárulnak elénk a Fehér-fekete c. könyv lapjain, a titok és föltórulkozás kettős szorításában. A halál újságot misét mond, fohászkodik, versáldozatot mutat be, mindazokkal a „szerény" eszközökkel, melyek egy XX. század végi költő számára adottak ma a földön. Nem csodálkozhatunk Így az olyan verscímeken mint: „Mezei állomás”, „Keljfeljancsi", „A macska meg a halál", hisz mindezek részét képezik valami hatalmasnak. Dinescu mindezekből levet facsar és fölfogja egy nagy kehely- ben, amit fölajánl: „íme, ez a mi termésünk". S mindez kiegészül groteszk, ironikus, fanyar nyelvével, mellyel egy kísérteties, szakadatlan és nagyon nehéz ünnep közepébe visz el bennünket. Méhes Károly Jutalomjätek — A ívig özvegy „A színház: mese felnőtteknek” Faludy Lászlót köszöntjük 80. születésnapján Régi, megsárgult fényképek, újságcikkek, egy igazi stepci- pő, érdekes történetek, s számos más rekvizítum idézi Fa- tudy László színművész 63 éves színészi múltját. A 80. születésnapját ünneplő színész, a Pécsi Nemzeti Színház tagjaként ma is játszik. Legutóbb A víg özvegyben és A húszmilliomodik év című drámában láthatta a közönség az egyébként táncos-komikusként induló Faludy Lászlót. Május 18-án, születésnapi jutalomjátékként természetesen A vig özvegyet láthatja a pécsi közönség. De mi is előzte meg mindezt, menjünk vissza kicsit Aradra — kérem, amikor otthonában felkerestük születés- napi beszélgetésre.- Az egész család a színházban élt. Apám tenorista. anyám primobalerina volt Aradon. Én igazán csak 16 éves koromban „fertőződtem meg", talán reménykedett is a rokonság, hogy rendes szakmát választok. Meg is volt rá a hajlandóságom, hiszen fogorvos szerettem volna lenni. Végül is kitanultam a fogorvoslást, fogász voltam, praktizáltam is Bukarestben, aztán később 50-től 54-ig Kecskeméten.- Hogyan tett a logászból színész?- Hát azért a gyökerek egész mélyek voltak, hiszen én már 5 éves koromban táncoltam, s éppen itt, a pécsi színház színpadán. Igazából azonban akkor lettem színész, amikor 1928-ban táncos boyként az aradi színháznál a Mit susog a fehér akác című operettet játszottuk, s a táncoskomikus tüdőbajos lévén nem játszhatott. A másik nem vállalta a beugrást, s a színház vezetése körbenézett — kiért nem kár. Én tudtam o szerepei, elvállaltam . . . így lett a táncos boyból táncos-komikus. Aztán volt még egy történet. Kecskeméten, ahol fogász voltam, amikor megkeresett az akkori színigazgató, akinek nem kellett sokszor mondania, leszerződtem a kórusba, s rögtön játszottam. Végtére is egy színész ne fogászkodjon.- Ugorjunk kicsit vissza, a megsárgult lényképekhez. Teherautó platóján, vastag ruhákba, takarókba bebugyolált vidám társaság . . .- Igen, ez 1930-ban készült, amikor nem sikerült társulathoz szerződni, játszani pedig szerettünk volna, Így daliztunk ... Ez azt jelenti, hogy engedély nélkül jártuk a vidéket, előadásokat tartottunk. Na most, ezt sokáig nem lehetett csinálni, kenyérkereső munka után kellett nézni, így lettem kocsis 1933-ban. Három évig voltam kocsis, meg is van még az engedélyem. Ez egy olyan világ volt.- Kalandos élet.. .- Hát, voltam én katonaszökevény, mindenféle „rossz fiú". Egyébként apám sem volt egy nyughatag ember. Amatőr repülős volt. Ö csinálta Magyar- országon talán az első omotör repülőgépet 1909-ben. Sok újság számolt be a repüléseiről, de főleg a 11 zuhanásáról. Olyankor mindig elmaradt oz esti előadás ... — Mikor került Faludy László a Pécsi Nemzeti Színházhoz? — Harminchat éve vagyok itt, 1955-ben szerződtem Te. Előtte voltam több helyen, legtovább talán a Budapesti Nemzeti Bábszínjátékban játszottam, egészen a bevonulásig. Úgy érzem, szeret a pécsi közönség,- tapssal fogadnak, s ami fontosabb, tapssal is engednek el. Táncos-komikus létemre sok prózai szerepet is kaptam. Illyés irt egy mododró- mát. Csak az igazat cimmél, oz egy 80 perces előadás volt, szerettem, sikerrel ment. De nagyon szívesen emlékszem a Csórdóskirálynő Miskójának szerepére is. — Hogyan látja a szinházak mai helyzetét egy egész színháztörténetet megtapasztalt színész? — Eléa nagy a baj. A leq- szomorúbb az, hogv „kiszoktattuk" a közönséget a színházból. Elvesztette az egész azt a rítus íeltegét, ami régért nagyon jellemezte. Persze, nerr> mindeov, hogv milyen színházba kell járniuk az embereknek. Oav értem, hogy igazán szép, meleg színházi estéket csak eqv réqi típusú színházban (épületben) lehet létrehozni, mint amilyen a miénk is lesz, ha megnyílik a nagyszínház végre. Szerintem csak ilven formában lehetséges a nézőknek a színésszel való eqyüttiátszás. Ma már más a viszony a közönséggel. Kár, hogy eltűnt a sztárrendszer, s ezzel együtt az emberek tudatából az is, hogy „ez a mi színészünk”. Azt hiszem, a színházhoz két doloa kell. Szaktudás és pénz. Ha kevés a szaktudás, akkor persze, sok pénz szükséaes, fordítva viszont renaeteget lehet megtakarítani. Úgy fogalmazhatnám röviden, hogy a színház: mese felnőtteknek. S ezt az örömet mindenképoen meg kell adni az embereknek.. Z. M. Csák Gyula Figyelmeztető táblák 1. Csehov egyik hőse elhanyagolható bűnnek érezte, hogy rablógyilkosságot követett el. ugyanakkor gyötrődve kérte Isten bocsánatát, amiért a gyilkosság napján, amely történetesen böjti napra esett - szalonnát evett. Távolinak, idegennek s talán megmosolyogtatónak tűnik ez a nyakatekert erkölcsi felfogás, holott ma is közöttünk él. noha segédeszközök ezrei próbálnak hasonló eltévelyedésektől óvni bennünket. Az utcánkban például építkeznek. Arrafelé haladva táblát lát az ember, mely figyelmeztet: „Vigyázat! Építkezés! Közlekedés a túloldalon!" Miután a járókelő ezt elolvassa, egyáltalán nem lépked a másik oldalra, hanem az alkalmi kerítés tövében tapics- kol, és kíváncsian kukucskál be egy résen. Odabenn óriási daruk mozognak, s mindeniken ott virít a felirat: „A daru hatósugarában állni tilos!" Kinyújtogatják hosszú nyokukot a daruk az utcára is, de egykedvűen sétálgatunk alattuk. „A vezetővel beszélgetni tilos!" — olvassuk a villamos első peronján, s valaki csaknem mindig cseveg a vezetővel. A villamos belsejében a „Terhes anyák részére" fenntartott helyen gombóccá gyúrt fülű birkózó ül, mellette egy terhes anya - áll. Ahol az a felirat van, hogy „Dohányozni tilos!" - ott rendszerint vágni lehet a cigaretta- füstöt. Ha egy ajtón azt látjuk, hogy „Idegeneknek belépni tilos!" - oda majdnem bizonyosan beinvitál bennünket a kíváncsiság. Több ezer munkást foglalkoztató gyárban jártam egyszer, ahol puszta szórakozásból huszonkét feliratot számoltam meg, amelyek tanácsa, figyelmeztetése, óvása senkit - engem sem - akadályozott abban, hogy nemlétezőknek tekintsék a feliratokat. A közlekedésrendészeten dolgozó ismerősömet megkérdeztem : hányféle tábla szabályozza a forgalmat? A válasz: hetvenhárom! Azt is megkérdeztem : van-e figyelmeztető jelzés, amelyet még nem sértettek volna meg? A válasz: nincs. A baleseti kórházban dolgozó orvosbarátomtól megkérdeztem: akad-e olyan sérülés, amit elkerülhetett volna a páciens, ho o táblák által előirt módon közlekedik? Azt felelte: nincs. 2. Szélesebb körű nyomozás után kiderítettem, hogy manapság hozzávetőlegesen hétezer féle, általános érdekű figyelmeztető tábla közé préselve élünk. E figyelmeztetések többségének megsértése nem jár közvetlen, törvényes felelősségre vonással, ezért bátran megsértjük. Éppen ebből a gyakorlatból következően felír» <# vetődhet: kell-e ez a sok tábla? Abban az esetben persze, ha a feliratok jegyében élnénk, nyilvánvaló lenne a hasznuk, ugyanakkor az is nyilvánvaló: ha betartanánk a táblák tanácsait, egyáltalában nem kellenének táblák. Aki lábujjhegyen közlekedik a könyvtár olvasótermében, az akkor sem fütyörészne, ha nem lenne csendre intő tábla a falon. A táblák jótékony hatását mégsem kérdőjelezhetjük meg teljesen. 3. Amint ismeretes, az első „táblagyártó” ember Mózes volt. Neki támadt az ötlete - vagy Mástól kapta a sugallatot —, hogy bizonyos szabályokat kőtóblákra véssen? Csakhogy ezek erkölcsi-magatartásbeli szabályok voltak! Ez az ötlet aztán hatalmas lendületet adott későbbi korok szabályalkotóinak. Az ő két kőtáblára irt tíz tanácsa helyett egyre vaskosabb törvénykönyvek szabályozzák az emberi együttélést. Olyan roppan! mennyiségű a szabály, hogy ma már feltehetően egyetlen ember sincs, akf mindet ismerné. Hát még aki mindet be is tartónál? Azt, hogy Mózes metódusát kik fejlesztették és kik fejlesztik manapság tovább, nehéz lenne pontosan kimutatni. Semmi okunk azonban, hogy jóhiszeműségükben kételkedjünk. Távolról sem akarnék hát szakmájukba kontárkodni, csupán amatőr agytornászként elbíbelődöm a gondolattal, és belekérdezek a levegőbe: megvan-e a kellő körültekintés, megfontoltság a „táblástémák" föllelésénél és kiszö- gezésénél? Az nem vitatható, ha egy földi vándor számára - mégha gépkocsin, vagy repülör» vándorol is — jól jön az útirány jelzése. Helyénvaló-e viszont, ha azt olvassuk egy irodában, hogy „Távozás előtt oltsd el a villanyt!", avagy „ügyelj a tisztaságra!”, ellenben sehol nem lelünk olyan táblát, hogy „Mellőzd az intrikát" és „Légy jó mindhalálig!" Háttérbe szorul hát az erkölcsi intelem, és előtérben a praxis. így aztán semmi cso- dálnivaló, ha egy fegyelmezett állampolgár komolyan veszi, hogy „Virágot tépni tilos!", ellenben a virágágyás mellett nemi erőszakot követ el egy kiskorú, és — akár Csehov hőse - ez utóbbi vétkét minősíti a kisebbnek. Divatos bölcselők szerint az erkölcsiség olyan gondolkodást -nem igénylő reflexjelenség, ami valamennyi ember ösztöneiben él. Vagyis jól tesz- szük, ha kiírjuk, hogy „Kéretik a lábakat letörölni!", azt ellenben szükségtelen kiírni, hogy „Kéretik nem háborúzni!" — hiszen ez utóbbi amúgy is belénk-tápláltan létezik. Sajnos: nem így van.
