Új Dunántúli Napló, 1991. május (2. évfolyam, 118-147. szám)
1991-05-17 / 133. szám
1991. május 17., péntek aj Dunántúli napló 13 Politikai Foglyot Szövetsége Baranya Megyei Szervezete közgyűlése A Magyar Politikai Foglyok Szövetsége Baranya Megyei Szervezete értesíti tagjait és a volt MUSZ-os katonákat, hogy rendes évi közgyűlését 1991. május 18-án, szombaton délelőtt 10 órakor tartja a pécsi Irányi Dániel téri Liszt Ferenc hangversenyteremben. Az MPFSZ „MUSZ 1951- 1956"-os tagozatának ez egyben alakuló ülése is lesz. A közgyűlés helyszíne megközelíthető a főpályaudvarról a 38, 38/A, 39 és 40 autóbuszokkal. (A távolsági járatokkal jövők nyugati irányból a főpályaudvarnál leszállva a fent jelzett autóbuszokkal, míg a keleti irányból érkezők a Lánc utcai rendelőintézetnél leszállva gyalog érkezhetnek meg az ülés helyére.) . A közgyűlésre a belépés csak névre szóló meghívóval vagy MPFSZ tagsági igazolvánnyal lehetséges. A MUSZ-os bajtársak a katonakönyvükkel léphetnek be. A terem délelőtt 9 órától áll a rendelkezésünkre. Pontos megjelenést kérünk. MPFSZ Baranya Megyei Szervezete választmánya Játékok nem csak gyerekeknek Dr. Dienes Zoltán professzor, kanadai és angol állampolgár, május 18-án 11 és 15 órakor, majd 19-én 9 és 14 órakor a gondolkodást fejlesztő játékokról előadást tart bemutatóval egybekötve Pécsett, a PAB- székházban. Több tucat maga készítette játékot mutat be. Pécsi útját dr. Klein István egyetemi docens, a pszichológiai tudományok doktora készítette elő, aki egyébként együttműködik a külföldi játéktervezővel. A rendezvény nyitott, amelyre tanárokat, felnőtteket, szülőket, gyerekeket is várnak. Tájékoztató Pécsett, az üustriaLottérél nyeremények ebben a térségben még váratnak magukra. A tájékoztató végén azonban megtudhattuk, hogy egy 800 ezer schillinges nyeremény viszont Harkányba került, s hogy a szelvényt egy ismerőse töltötte ki a szerencsés nyertesnek. Ami a hagyományos magyar lottó nyereményalapjában felhalmozódott 150 milliós összeget illeti, arról úgy vélekedett Mezgolits úr, hogy ennél jobb hírverés nem is kell a lottójátéknak. Elmondta azt is, ő maga is rendszeresen lottózik, s hogy az AustriaLottó soron következő fődíja mellett természetesen pályázik a magyar rekordösszegre is. Balog Nándor Nem tudni, hogy tudato- san-e, mindenesetre a hazánkban dúló Icvttóláz csúcsán tartja nagyvárosainkban sajtótájékoztató-sorozatát a Lottó Unió Kft., a „6 a 45-ből" lottójáték (mely AustriaLottó néven szerepel), és a Joker játék magyarországi üzemeltetője. Igaz, hogy a jelenleg sokunkat izgalomba hozó 150 millió forintos nyereséget nem a szóban forgó magyar-osztrák vegyesvállalat Ígéri, hanem a hagyományos hazai lottójátékunk, ám mint a pécsi Pannonra Szállóban tegnap megtartott sajtótájékoztatón kiderült, az AustriaLottó üzemeltetőinek sem kell szégyenkezniük. A budapesti székhelyű cég első üzleti évében (1990-ben) 110 millió schillinges forgalmat bonyolított, és nem tekintik titoknak, hogy tiszta nyereségük csaknem elérte a 35 millió forintot. Ez persze mind szép, ám a játékosokat elsősorban az érdekli, mennyit ér el a saját „tiszta nyereségük", mekkorák esélyeik, hogy a tapasztalatok alapján mekkora nagyságú nyereségekre számíthatnak. Mint a Lottó Unió Kft. két ügyvezető igazgatójának - dr. Emil Mezgolits és Erich Piffer — tegnapi beszámolójából kiderült, 1990-ben csaknem 3 millió szelvény érkezett hazánkból Bécsbe, ahol ösz- szesen 15,9 millió tippet értékeltek ki. Az AustriaLottó első évében a magyar játékosok majdnem 370 ezer egyedi nyereményt értek el 30,9 millió schillinges összértékben. 1990-ben a legnagyobb magyar nyeremény (5+1-es találattal) 800 ezer schilling volt, ezen felül a joker meg- játszásával 14 magyar fogadó nem kevesebb, mint 100 ezer Schillinget vehetett fel egyenként. A lottózási kedv élénkítése céljából kisorsolt Peugeot 205 Cabrio személygépkocsikból kettő került Magyarországra, az egyik egy budapesti postás alkalmazotté, a másik egy szegedi kamionosé lett. Idén viszont már több millió schillinges nyereségek is voltak. Az Új Dunántúli Napló kérdésére dr. Emil Mezgolits elmondta, hogy Pécsre 5000 és 30 000 schilling közötti nyeremények kerültek az elmúlt évben, hogy az igazán magas Hideg tavasz, fagyok nélkül Átvészeltük a fagyos szenteket, Pongrác, Szervác, Bonifác nem hozott hideget a kertekbe, bár az ilyenkor szokásos hőmérsékletnél 3-5 fokkal hűvösebb van. Mezőgazdászok, tsz-szakemberek szerint nincs gond a gyümölcsösökben, a földeken leszámítva az április közepi fagy néhol kellemetlen hatásait. (Akkor gócokban néhány szőlőskertben és gyümölcsösben fagy károsította a növényeket.) A gabonaféléknek például kedvez ez a borongás, késő őszt idéző időjárás, sőt egy baranyai német mondás azt tartja: „Csapadékos, nedves április, hűvös május ad jó gabona- termést és sok szénát". Úgy legyen. 1950—1980 között a leghűvösebb május 1978. május 11-20. között volt, amikor a napi átlaghőmérséklet mindössze plusz 6 fok volt, 1985. május 4-én három centis hó hullt a Mecseken. S persze visszavan még a kis fagyosszentek, vagyis a május 25-i Orbán. Ha hó nem is fog esni, de a nyárfák termés pihe- szöszmösze addigra sűrűn fog hullani. (Felvételünk a tavaszi hangulatú pécsi Pintér-kertben készült.) Cs. J. Fotó: Proksza László Bódé a szobor előtt Az egymás mellett állá pavilonoktól szinte látni sem lehet Körösi Csorna Sándor szobrát Fotó: Läufer László Riadtan telefonáló hölgy: „Hát ezt látni kell! Valami kukoricapattogtató bódét építenek a Körösi Csorna Sándor szobor elé. És amikor kérdőre vontuk az építőt, még pocskondiázta is kiváló honlitársun- kat. . Ismerős a szobor előtt: „Na, kapott megint a művészet..Egy ott lakó férfi: „Aláírásokat gyűjtünk, mert egyszerűen nem tudjuk ezt elviselni. . ." A tény: az elmúlt évtizedekben született pécsi köztéri szobrok egyik legszebbi- ke elé valóban építenek egy bódét, s ahogy oda tették, abból nyilvánvaló lehet, • hogy a bódé a fontosabb. Hát hová tette a szemét az engedélyező hatóság? Vagy úgy véli: a szabad vállalkozásnak mindent szabad? Ezt is? De azt is tudom: van még jó néhány hely a városban. Lehetne például bódékat építeni Hunyadi szobra és a Szentháromság köré, Leonardo da Vinci is elbírna legalább egyet, Szepessyt sem szabadna kihagyni, de Zsol- nayt sem ... És ha nem lenne elegendő jelentkező, pályáztatni kellene. A Körösi Csorna Sándor szobrot illetően pedig: a bódénak tucatnyi helyet lehetett volna 100 méteres körzetben kijelölni. H. I. Kedvezményes vásár a TERRANOVÁ-nál! A TERRANOVA a BNV ideje alatt 1991. május 22-29-ig 15%-OS kedvezménnyel árusítja a Pori Itos hőszigetelő rondszori az Extra hőszigetelő rendszert valamint a BNV-n bemutatott új termékeit a vékony vakolatokat és homlokzatfestékeket Megrendelhető: a BNV ideje alatt d 18-as pavilon melletti kiállító területen valamint a Magyar TERRANOVA KFT. 2085-Pilisvárásvár, Fő u. 130. Tel.: 26/30-022 Fax.: 26/30-388 OÉÁ. Anyagellátó Üzeme Budapest, XIII., Meder u. 8. Tel.: 1200-230 telephelyén yy\ TIRRANOVA ■ anAjdn Bíróság előtt a férje megölésével vádolt asszony Újabb tanúk meghallgatása szükséges Tegnap a Baranya Megyei Bíróság dr Oltai László vezette tanácsa elnapolta az emberöléssel vádolt Viseta Andorné tárgyalását. A bizonyítási eljárás során ugyanis újabb tanúk meghallgatása vált szükségessé. A vádlott január 14-én egy családi veszekedés alkalmával egy evőkéssel megszúrta férjét, aki később belehalt sérülésébe. A védelem tanúinak vallomásaiból "az elhunyt férjet erősen italozó, agresszív embernek lehetett megismerni, aki feleségével erőszakos, és még a gyermekeivel is durva volt, ha azok anyjuk védelmére keltek. A vád által megidézettek állításaiból pedig egy csendes, de alapvetően vidám kedélyű, minden munkát elvégző és minden sérelmet elviselő ember képe körvonalazódott ki. A feleség elmondása szerint a végzetes veszekedéskor ittas férje késsel fenyegette és bántalmazta. amikor megszúrta őt, de nem volt szándékában megölni, mert szerette. A hosszúra nyúlott első tárgyalási napon a bíróság precízen és aprólékosan tárta fel a bizonyítékokat, így számos tény merült fel. Sz. J. Pécs Városi KBT A balesetok megelőzéséért A rendőrségnek és a közlekedésbiztonsági tanácsnak is akad tennivalója Pécsett. Gondoljuk csak el, hogy az elmúlt esztendőben 1494 _közúti közlekedési balesetnél intézkedtek a rendőrök a városban és a városkörnyéken: ebből 565 esetben történt személyi sérülés, s ami a legszomorúbb, 29 balesetnél halálos áldozatok is voltak. A Pécs Városi Közlekedésbiztonsági Tanács «tegnap megtartott tanácskozó testületi ülésén dr. Cserép Attila rendőr alezredes, kapitányságvezetőhelyettes azt is elmondta, a halálos kimenetelű balesetek okai között „előkelő" helyen van az elsőbbség meg nem adása, a sebesség nem megfelelő alkalmazása és a gyalogosok hibája. A gyalogosokról szólva hangsúlyozta, sajnos nem minden esetben kapják meg tőlünk járművezetőktől a KRESZ-ben előirt áthaladási jogukat a „zebrán". Példaként hozta fel a Bolgár Néphadsereg úton, a temető előtt levő kijelölt gyalog- átkelőhelyet, ahol 40 kilométeres sebességkorlátozást léptettek életbe, a sok gyalogoselütés miatt. S lévén, hogy a sebesség betartását Traffipax- szal ellenőrzik, a korlátozás óta nem volt súlyos baleset ezen a helyen, örvendetes, hogy a gyermekbalesetek száma is némileg csökkent, ami talán annak is betudható, hogy jó kapcsolatot alakított ki a KBT a város és városkörnyék óvodáival, iskoláival, s hatékonyabbá vált a biztonságos leözlekedésre való nevelőmunka. A feladatokról dr. Cserép Attila elmondta, szorgalmazni szeretnék, hogy a vállalatoknál, intézményeknél ismeretfelújító előadásokat tartsanak, s hogy a gyermekeken keresztül alakítsák ki a szülőkben a helyes közlekedési magatartást. Az ülés végén Szőke Attila rendőrőrnagy, aki évekig volt a Pécsi KBT ügyvezető elnöke, jutalmat vett át. R. N. Fesztivál a békéről a skóciai Perth-ben Jól érzik magukat a pécsi diákok Már több, mint egy hete elutazott Pécsről az a tíz -diákból és a felnőtt kísérőből álló csoport, akik Magyarországot képviselik a skóciai Perth-ben a „Peace, Child" amerikai alapítvány által szervezett nemzetközi fesztiválon. A világ legkülönbözőbb pontjairól — Amerikából, Kínából, Franciaországból, Kenyából, Németországból, Szovjetunióból és más országokból — érkezett 140, 13—17 éves diák egyrészt rögzített, másrészt improvizatív játékot-színhá- zat?, show-műsort? — készít a békéről, a környezetszennyezésről, a modern civilizáció káros hatásairól, barátságról... Telefonvégre kaptuk a csoportot — mi újság Skóciában?- Mi már itthon nagyon készültünk az útra, az előre elküldött dalokat tanulgattuk, vártuk a találkozást más népek gyerekeivel, no meg persze a legendás Skóciával — mesélte a csoport egyik tagja, aztán rögtön kivette kezéből a kagylót a másik, hogy látott már színházat - közelről —, és bizton állíthatja, hogy a skót rendezőknek egészen különös fogalmuk van erről a dologról. Ez nem színház, inkább egy show-műsor. Ettől persze még lehetne jó is, de napi 12 órát a próbatermekben eltöltve úgy, hogy a világ legfontosabb dolgait — mint például a béke — imamalomként őrölni, nem az igazi. — Szombaton lesz a bemutató, amit egy hétig játszunk a 30 ezer lakosú Perth-ben, aztán az utolsó héten indulunk az országjáró kirándulásra. A jól megérdemelt munka jutalmaként? — mondták a kicsit fáradt, de nagyszerű ellátásban részesülő, csak a produkcióban kissé csalódott gyerekek, akik egyébként lopva már kötöttek barátságokat. Meglepetésként hatott, de tény, a Szovjetunióból érkezett gyerekek a legjobb fejek - és ezzel csak megszakad a beszélgetés, hiszen hazaérkezvén ennél sokkal többet is megtudhatunk — reméljük. Z. M.