Új Dunántúli Napló, 1991. május (2. évfolyam, 118-147. szám)
1991-05-13 / 129. szám
8 aj Dunántúli napló 1991. május 13., hétfő ‘elepiileseink címerei es zászlói A múlt iránti tisztelet Ormánsági önkormányzatok Válasz Péteri Ferenc mozsgói krónikásnak Merre tovább? Megváltoztak a viszonyok, megváltoztok az emberek, s ez kihat az 1972 óta folyamatosan működő baranyai községi króníkaírásra is. A Baranya Megyei Tanács tanácsi határozattal 1971-ben rendelte el a krónikairást, de a Baranya Megyei Levéltár szakmai felügyelete alatt működő, s mint ilyen, az országban egyedülálló mozgalom a községi önkormányzatok önállóvá válását követően elvesztette korábbi egyöntetűségét annyiban, hogy már nem mindegyik község újonnan megválasztott képviselő-testülete. polgármestere érezte úgy, hogy folytatni kell eme nemes hagyományt. A Baranya Megyei Levéltár a megváltozott viszonyok között csak arra vállalkozhat, hogy a segítségét ajánlja föl azoknak a településeknek, amelyek továbbra is szivükön viselik az éves eseménynaptárból, összefoglalóból és dokumentum-gyűjteményből átló krónikák további vezetését. Ezért megkereste minden község önkormányzatát a megyében ez ügyben, de még nem mindenhonnan érkezett válasz. Reméljük, fontosabb teendőik után ezt is megteszik a községi önkormányzatok. Járási, majd városkörnyéki krónika referensként csak any- nyit mondhatok, hogy a községi krónikák elbírálása, a tanácsadás közben sok értékes adattal, élménnyel lettem gazdagabb a falvak életével, mindennapjaival, történetével, ‘jelentős eseményeivel kapcsolatban. A krónikásak jó része — legtöbb tanácsi, majd ön- kormányzati vagy tsz-dolgozó és pedagógus — az évek során egyre gazdagabb összeállítást küldött be, a legjobbak pedig értékes adatokkal, dokumentumokkal segítették a településük hagyományainak föltárását, gyorson változó életük megörökítését. Az évente megrendezett szigetvári krónika-értekezleteken eszmét cseréltek a további munkához, sok ötlettel, tapasztalattal tértek haza. Az újonnan bekopcsolódóknak bátran ajánlhattak az évek óta jó munkát végzőket, a legutóbbi időkig megvolt a folytonosság. A nagytudású, tapasztáit krónikások egyike Péteri Ferenc, akinek összeállításait Mozs- góról, Almáskeresztúrrál, Csertőről és Szul'imánról évről évre örömmel vehette a kezébe a levéltáros. Félő, hogy eme nemes hagyomány most megszakad egyes területeken, ezért kérek minden illetékest, hogy viselje a szívén továbbra is a krónikaírás ügyét. Most, amikor a nagy változásokat meg kellene örökíteni, ne járjunk úgy, mint az 1950-es évek elején, amikor minden régi hagyományt egy tollvonással megszüntettek, hagyományos értékeket a sárba tapostak, és amiből nagyon nehéz újrateremteni ismét bármit is! örülök, hogy Péteri Ferenc ilyen optimista, jó lenne, ha néki lenne igaza, ehhez azonban az kell, hogy minél többen gondolkodjanak így, s ne legyen akadály a pénztelenség és a tunyaság, az újfajta szemetlenzősség és a nemtörődömség. Mert a folyamatosság az együttes elhatározásban és a mindennapi adatrögzítésben lesz csak biztosítható ... Dr. Vargha Dezső Napjainkban a címerek reneszánszukat élik. Újból divatossá válnak a családi, intézményi és városi címerek. Tulajdonképpen a legtöbbször nincs másról szó, mint a régi elfelejtett, hagyó-- mányok egyikének a felelevenítéséről. Tudjuk azonban azt, hogy a települések közül címert régen általában csak a szabad királyi joggal rendelkező városok használhattak. Hivatalosan ez alól csak egy-két esetben tettek kivételt. (Pl. Tolna mezőváros V. László királytól cimer- és pecséthasználati jogot kapott.) Baranyában ilyen település nem létezett, még Pécs is csak 1780-ban kapta meg a rang elnyerésével címerpecsétjét. Mindezek alapján arra is gondolhatnánk, címert csak olyan település használhatott, amely erre az uralkodótól engedélyt kapott. Ez azonban nem fedi teljesen a valóságot. Ugyanis az is ismert tény, hogy címert eredetileg nemcsak adomány útján lehetett kapni. Címert bárki készíthetett magának egy kikötéssel: az nem hasonlíthatott más ismert címerhez. Mohács mezővárosnak a XVIII— XIX. században ilyen nem adományozott címere volt. Mindezeknek figyelembevételével, tehát az ősi szokásra hivatkozva kijelenthetjük, hogy a településeket semmi sem akadályozhatja meg abban, hogy elkészítsék saját címerüket (pecsétjüket, zászlójukat). A kérdés ezek után az, milyen címert készíttessenek maguknak a települések? Természetesen, tervezhetnek teljesen újat, modern témájút is. Ez Régebben Mór, majd Zetkin Móra lett annak a Kossuth Lajos utcából északra törő, keskeny utcának a neve, amely rövidesen visszakapja régi nevét: a Szent Mór nevet. A Pécs első püspökét, Boni- pertust fölváltó Mórról nem születtek legendák, életéről is kevés irodalmi em'lék maradt reánk. Azt azonban illik tudni, hogy a magyarországi legendairodalom első alkotása Mór pécsi püspök tollából került ki 1064—70. között. Két felvidéki szerzetes életéről íródott természetesen latin nyelven a legenda: Zoerard András hitvallórál és Benedek vérazonban számtalan veszélyt rejt magában. Gondoljunk a sok, szakszerűtlenül, szabálytalanul megtervezett és elfogadott ún. „szocialista címer"-re, melyek zavaros szimbólumrendszerük miatt hamar népszerűtlenné váltak s anélkül, hogy eltörölték volna őket, egyszerűen kimentek a divatból. A legkézenfekvőbb az, ha a település a régi XVIII—XIX. századi pecsétnyomóját újítja fel és emeli címerré. Ezeken a pecséteken ugyanis olyan rajzolat került bevésésre, mely abban az időben arra a falura a legjellemzőbb volt. Természetesen ezek jórésze ma már nem jellemző az adott településre. Pl. Dunaszekcső és Sellye pecsétjén az egykori vár látható, melyek napjainkra még romjaikban sem láthatók. Ettől azonban még szerepelhetnek a címeren, ugyanúgy, ahogy egyikmásik család sem változtatja azt meg azért, mert ma mór nem tűzi kardjára a török fejét, vagy nem tart medvevadászatot stb. A pecséteken látható jelek egy régi valóságot ábrázolnak, hagyományokat őriznek, ápolnak, és ennél többet nem is kíván a pecsét nyújtani. Így tehát lehet szőlőfürt egy olyan falu pecsétjén is, ahol ma már egy tőkényi szőlő sincs, de volt valaha. Hivatkozhat o korsó a hajdani fazekasokra, a bognárszerszámok az egykor ott virágzó mesterségre, a hal az egykori, - azóta elfelejtett fo- lyamkanyarultra s gazdag halászatra, a gabonaszállító hajó a forgalmas kikötőre s keresketanúról, akiket a legendáira annyira tisztelt, hogy történetüket a pécsi Székesegyház egyik oszlopfőjén ki is faragta. A legenda eredeti kézirata sajnos elkallódott, de reánk maradt két másolata: az 1411-i müncheni és az 1491 -i párizsi szöveg. Mór püspök családnevét nem ismerjük. Ebben a korban családnevek még nemigen voltak, és mint szerzetes, nem is használhatta volna. A hagyomány szerint magyar szülőktől származott az ezredik év körül, talán a Dunántúlon vagy a Nyitra vidékén. Az említett legendában delmi központra. Mindezek a múltat idézik, amit a település minden polgárának tudni illik, amire mindenki büszke lehet. Az ősök, esetleg telepesek iránti tisztelet az, amit rögzítenek e pecsétekből alkotott címerek. Baranya megyével kapcsolatban máris kijelenthetjük: valamennyi településnek a múltban volt rajzos pecsétje, némelyiknek több is, bőven lehet tehát válogatni ezek közül, - nyilván a legrégebbit, a legszebbet javasoljuk. Van olyan baranyai település, melynek igen korai időből ismert a pecsétje. Pl. Viszlóé (Diósviszló) 1607-ből, Hernád- fáé 1671-ből, a török megszállás idejéből. Mennyire szép lenne, ha valamennyi baranyai falu a hagyományokat őrző pecséttel, címerrel, sőt zászlóval is rendelkezne, s ez látható lenne hivatalos levelein (az állami pecsét mellett), a polgármesteri hivatal homlokzatán, a házasságkötő terem falán, az ünnepségeken, az iskolában. Nem lenne ez. más, mint egy szép hagyomány ápolása, az ősök, a múlt iránti tisztelet egyik megnyilvánulása, az egészséges haza- szeretet ébren tartása. Ez a folyamat indulóban van. Egymás után jelentkeznek a települések pecsétjük felújításáért, cimerpajzsra emeléséért: színes zászlójuk megtervezéséhez, valamint mindezek kivitelezéséhez kérnek tanácsokat. Dr. Bezerédy Győző, a Baranya Megyei Könyvtár osztályvezetője olvasható, hogy István király uralkodása idejében iskolás- gyerek volt Szent Márton hegyén, a mai Pannonhalmán. Az Imre-legendábál tudjuk, hogy amikor Szent István király Imre fiával együtt imádkozni jött Szent Márton egyházába, a trónörökös herceg hét csókkal köszöntötte az erényes életű Maurust, akit azután a király 1036-ban „pechy pyskpekkee tewee”. (Az Imre-legenda hiteles szövegét és kritikái méltatását a jeles pécsi történész, Mátyás Flórián tette közzé 1881-ben.) Az 1046-ban történt Vatha- féle pogánylázadás Szent Gel- lért, Csanádi püspök és Bonifác pécsváradi apát halálát okozta. A lázadás elől Mór elmenekült Pécsről, később azonban visszatért székhelyére. Tudunk arról is, hogy részt vett a Kijevből hazaérkezett I. Endre székesfehérvári koronázásán (1047), majd 1055- ben ott látjuk a kézjegyét a tihanyi apátság alapító okA világtörténetet végigkísérték a vérségi, területi, gazdasági, társadalmi és vallási közösségek törekvései, hogy „eszes-okos" vének tapasztalataira támaszkodva birkózzanak a megpróbáltatásokkal. Fundamentumukat generációk tapasztalata alkotta, működésüket a közösség által szentesített szokásjog szabályozta. Tagjaik akkor is oltalmat találtak ellenség, tűz, víz vagy a hatalom kártevései ellen, ha hosszú időre megbénult az idők rendjén rájuk telepedett állam. A török által hódoltatott Magyarország - és benne a Duna- és Dráva-völgy — ősi önkormányzatai a reformációtól még hathatós ideológiai és szervezeti támogatást kaphattak, de két évszázad múlva a Habsburg-lközgazdászak felzárkóztatási kísérlete majdnem elpusztította őket. 1754-ben erdővédő törvényt alkottak, nem gondolva arra, hogy itt még nem vált el egymástól a mező- és erdőgazdaság, tehát az egész határra szüksége van a falvak népének, hogy fenn tudja magát tartani. Másfél évtized múlva a kincstári jövedelmek biztosítása céljából bevezették 1767-1772. között a telekrendszert, de arra nem gondoltak, hogy idők múltával koldusbotra jutnak az első telkesgazdák leszármazottai. Még olyan humánusnak tűnő intézkedés, mint a vallási türelem bevezetése is, súlyos következményekkel járt a protestáns önkormányzatokra, mert csak jogi lehetőséget adott a felzárkózáshoz, de a szükséges anyagi eszközöket az egyházi épületek felépítéséhez, lelkész és tanító tartásához helyben kellett előteremteni társadalmi munkával. A vajszlói uradalom községeinek példáján kívánom tük- rörtetni az önkormányzatok vergődéseit. Az uradalomhoz tartozó Besencét, Hidvéget, Páprádot, Sámodot és a központjukként szereplő Vajszlót a szerzetesrendek vagyonának 1782-ben történt államosítása a Pécsett székelő Kamarai Adminisztráció alá helyezte, és a lassú ügykezelés miatt hosz- szú éveken át tartott az „átmenet" keserves korszaka. Iga- ri tulajdonosuk az új állami birtokrendszer megszületéséig nem volt, de a zavarosban halászás örömeit mind a régi tisztek, mind a közösségi vezetők számára megrontotta a jövő bizonytalansága. Tanulságos emléke ennek az állapotnak az a vizsgálat, amelyet Kossovich Imre vajszlevelén, a hitelesség igazolására. 1064. április 11-én, húsvét napján nevezetes esemény színhelye volt Pécs városa: a hercegek kibékülése után Géza herceg személyesen helyezte a koronát Salamon fejére, Mór püspök pedig neki ajándékozta András remete övének egy darabját. Mór — Maurus 1036-tól haláláig, 1070-ig állott a pécsi egyházmegye élén, amely akkor még a Száváig terjedt. Az ő idejében építtette Péter király a pécsi székesegyházat, ahová utóbb temetkezett is. Mór püspök legendáját Szabó Károly fordította latinból magyarra 1864-65-ben. A magyar nyelvű legendáknak a külföldi legendákkal való egybevetése Vargha Damján pécsi egyetemi tanár érdeme. Mór püspök emberemlékezetet meghaladó, folyamatos tiszteletét IX. Pius pápa 1848. június 22-én kelt bullájában ekként állapította meg: „Eleiéi tiszttartó ellen rendelt el 1790-ben az Adminisztráció. Az iratok aláírói között kézjegyükkel és községük pecsétjével szerepelnek a vezetők, de előbukkannak „volt”, vagy „hajdani” jelzővel az „előke- lőbbek"-nek nevezett korábbi elöljárók is. Először öreg Tóth János vajszlói bíró panaszolja, hogy 1789-ben még ő is „szabados" volt „minden némű” uradalmi adótól és szolgálattól, de Kossovich tiszttartó most minden robotot és árendát meg akar rajta és bírótársain venni. Az egyéni sérelmeknél is fontosabbnak érezték azonban a vezetők, hogy a tiszttartó nem adja át a megválasztott új bírónak a hatalmát jelző pálcával együtt a község pecsétjét, hanem önkényesen használja azt. Szabálytalanul bánik a taxa címen szedett bognárpénzzel és halászati áren- dával, mert csak a restanciát írja be a jobbágyok könyvébe, de a fizetést nem nyugtázza. Azt is fájdalmasan panaszolják, hogy ha a házilag készített „fakó" (azaz vasalat- lan) Szekérhez való fát nem pénzen veszik az uradalomtól, hanem „alattomba ször- zik", akkor az elkészült szekerek után egy forint helyett, kettőt kell fizetniük. Azért viselik nehezen az új birtokos parancsára bevezetett szigorításokat, mert a tiszttartó csak tőlük követelt változást, de továbbra is felében készíttetett magának „ . .. siklósi bognárok által enyihány kocsikat..., általuk verette le szívóját, hordotta be házához szénáját", nekik pedig még .......a fáér t, amelyet télen gyertya helett” égetni szokták és a ké- vékötésre használt porong- vesszőért is fizetni, vagy robotolni kell ezután ... A vizsgálatnak vége lett, Kossovich tiszttartótól megszabadultak, de 1792. július 3-án a közülük való Naszvadi Sámuel vajszlói nótárius még azt is írja az öt község „szabados" bírójáról, hogy .......most ani Nemzetes Tiszttartó Úr ki adott rajtok, mert tová'bb az Uraságnak nem lésznek szükségesek.” Az elbocsátás olyan gyors és kíméletlen volt, hogy „Szolgálattyokat, fáradozásokat, napvesztéseiket" nem térítették meg. Velük zárult le a szabad határhasználat korszaka, amelynek védelmében Táncsics Mihály koráig folytatják majd reménytelen harcukat a „Községek" leendő bírái. tének nyilvánvaló szentsége halálától fogva méltán részesült a hívek részéről nyilvános egyházi tiszteletben." Kiemeli a bulla, hogy bár a régi kort sok homály fedi. bár az országot ért sok csapás folytán a régi magyar egyház emlékei csaknem mind hiányoznak. mégis a történelemből és a hagyományokból világos, hogy Mór püspök tisztelete mindmáig fennáll: képét nem egyszer festették meg, misekönyvek vannak 1499-ből, amelyek Szent Mór dicséretét zengik. Székesegyházunk Mór-kápolnájában öt képben csodálhatjuk Székely Bertalan festményeit: Szent Imre köszönti Szent Mórt; Mór próbatétele; a Vatha-lázadás után Pécsre tér vissza; Szent Mór prédikál; megkoronázza I. Endrét. ünnepét 1913-ban október 25-re rögzítették. Tóth István dr. Kiss Z. Géza Ricsi utcák - hires emberek Szent Mór Palotabozsok címertervei i
