Új Dunántúli Napló, 1991. május (2. évfolyam, 118-147. szám)

1991-05-27 / 143. szám

uj Dunántúli napló 1991. május 27., hétfő Tanulmányok Juhasz Gyula történész 60. születésnapjára Varietas Históriáé Az utóbbi évtizedek hazai történetírásának egyik nagy egyénisége Juhász Gyula, aki­nek 60. születésnapjáról — régi, kedves szokás szerint — külön kötettel emlékeznek meg bará­tai és tisztelői. Az általa vezetett Magyar­ságkutató Intézet jelentette meg a közelmúltban „Varietas Históriáé" címmel a kötetet, Diószegi László, Dippold Pé­ter, Fejős Zoltán, Lévai Edit és R. Sülé Andrea szerkesztésé­ben. Juhász Gyula munkásságá­nak egyik fontos területe a Kárpát-medencében és a vi­lágban élő magyarság múltjá­nak kutatása, az általa veze­tett, sajnálatosan csak az utóbbi időben fölállított intézet is ezt a célt tűzte ki maga elé. Nem csoda tehát, ha a kötet­ben is a legnagyobb hangsúlyt ezen tanulmányok kapták. örvendetesen sok szó esik Erdélyről és az erdélyi magyar­ságról, szó van az ottani ma­gyarok oktatásügyéről 1918 és 1940 között (Balogh Júlia), „képviselőiknek" részvételéről Románia vezetésében 1945 és 1990 között (Barabás Béla), az erdélyi magyar iskoláról 1918— 1940 (Diószegi László), a romá­niai magyar színházakról (Enye- di Sándor), a romániai magyar­ság számáról (Sebők László), a társadalmi változások hatásá­ról a nemzetiségekre 1920—1940 (R. Sülé Andrea). A szlovákiai magyarságról Bán B. András ta­nulmánya szól (a két világhá­ború közötti évtizedek jogállá- sánatk és politikai életének né­hány kérdése), a Kárpátalján élőkről Bállá Gyula értekezik (a hitélet és az egyházak szerepe), a horvátországiról Bojtár Endre ír (az 1945 és 1970 közötti évti­zedek irodalmáról). Az ameri­kai magyarsággal két tanul­mány foglalkozik: Amerika 1880 és 1914 közötti hazai „imázsáról" (Puskás Julianna), illetve a chicagói magyar szer­vezetek identitásában jelentke­ző folklórról és hagyományról (Fejős Zoltán). Egyedi dolgozatoknak minő­sülnek az alábbiak: Éger Györgyé, aki a Régió, az Et­nikum és a Vallás összefüggé­seire világít rá (regionális jel­lemzők és az etnikai összetétel változása néhány hazai határ­térségben 1880 és 1980 között). Haraszti Sándorné emlékezé­sei férjéről (közzéteszi Hanák Gábor), Arday Lajosé, aki Ju­goszlávia és a Szovjetunió fejlődésének hasonlóságairól és tendenciáiról beszél, valamint Kovács Éváé, aki a felvidéki zsidóság két világháború kö­zötti identitásával foglalkozik Kassa példáján keresztül. Egy kisebb egységet képez­nek azok a tanulmányok, ame­lyek a két világháború közötti időszak magyarországi történé-- seivel foglalkoznak. Molnár Imre, a kassai kormányprogram szerepét vizsgálja történeti iro­dalmunkban, Romsics Ignác a bethleni konszolidáció válsá­gát, és gróf Bethlen István lemondását taglalja 1930- 1931-ben, Schneider Márta Farikas Gyula irodalomtör­ténész berlini éveit eleveníti föl, mig Tóth Pál Péter a má­sodik világháború előtti „utol­só békeév”-et, 1938-at veszi górcső alá, a magyarországi történések összegezésével. A könyvet Várady Géza összeállí­tása zárja, aki Juhász Gyula műveinek bibliográfiáját állítot­ta össze 1959 és 1989 között. Summázatul elmondhatjuk, hogy egy ilyen jeles történész 60. születésnapja alkalmából újabb értékes kötettel gyarapo­dott történeti irodalmunk - mindannyiunk örömére. Még hosszú és termékeny . alkotói korszakot kívánunk Juhász Gyu­la történésznek. Dr. Vargha Dezső Volt egyszer egy mozgalom A Virágos Pécs Folytatása következik ? Iskolai törvények 1849-50-ből A magyar ifjúság nevelésének mai problémái közepette, a számtalan tudományos elmélet kidolgozása és alkalmazása mellett nem érdektelen némi történeti visszapillantás arra, hogy a múltban milyen elvek, „tör­vények” érvényesültek a nevelésben. Az Egyetemi Könyvtár gazdag kézirattárában erre vonatkozó dokumen­tumokat is találhatunk. Ezek között jelentős az „Iskolai Törvények 1849-50. évre” című kézirat. Az alábbiakban itt ismertetjük: „Eő Császári és Apostoli Fel- ségesKirály által megerősített iskolai, s nevelési Rendszerből, és kegyelmes királyi Intézmé­nyekből szerkesztett ISKOLAI TÖRVÉNYEK. - A haza, és em­beriség közjavára növekedő ta­nuló Ifjúság általán törekedjék főleg jámbor, szerény, és eré­nyes lenni: mire nézve kötelez- tetik a következő iskolai Tör­vények lelkiismeretes megtartá­sára, mellyek illetik Iször A Vallást. 2or Az iskolábajárást. 3or Az erkölcsiséget, önmaga, s másokiránti kötelességeket, és 4er tiltják mind azt, a mi a tanuló ifjúságnak lelke — vagy testére nézve káros, és veszélyes lehetne.” A „Törvények" szövege mai átírásban és lényegére rövidít­ve a következő: /. CIKK. A vallást illető iskolai Tör­vények. 1. Kiki ájtatosan végezze el a reggeli és esti imádságokat: hol többen vannak egy szállá­son, együtt végezzék imádsá­gaikat. „Ezt minden jó Keresz­tény meg szokta tenni." 2. A szentegyházba kiszabott időben párosán, csendben men­jen az ifjúság . . . meghagyatik és parancsoltatik, hogy min­denkinek legyen imádságos könyve... 3. Vasár- és ünnepnapokon a hittanítástól senki el ne ma­radjon, arra jókor megjelenjen, netalán késő jövetelével a hit­tanítót beszédjében, a hallga­tókat pedig figyelemben hábor­gassa. Délután sár vagy eső miatt senki el ne maradjon. 4-5. (E pontok a kötelező gyónásról, áldozásról, valamint a körmeneteken való megjele­nésről intézkednek.) II. CIKK. Az iskolába járást illető tör­vények. 1. Más helyről jött, s itt is­kolázni kívánó ifjú tartozik is­kolai bizonyítványát az illető tanoda igazgatójának bemu­tatni. kitől bevétetvén nevét, születése helyét, életmódját, fo­gadott szállását, élelmezését, s annak bérét, följegyzés végett az illető tanítójáról közli. Ven­dégfogadóban, bormérő -háznál szállást fogadni tilos . . . 2. Jókor, reggel ki-ki magát szükséges könyvekkel (ellátva): az első harangszóra jelenjen meg az iskolában. Tanulmá­nyait ki-ki rendesen, s napon­ként mondja fel; ezen felmon­dási időben keményen tiltatik az iskolán kívül a víz körül, az utcán, folyosón, a ház körül álldogálni, vagy futkosni. 3. Csak a gimnázium ajtaján szabad a be- s kijárás . . . 4. Az iskola a növendék if­júságra nézve szent hely, hol boldog jövendőjének alapját veti meg: illő, hogy ezen tudo­mányok és szép művek által szentesített hely külsőkép is tiszteletben tartassék; miért át­lépvén a gimnázium küszöbét vegye le ki-ki kalapját és sap­káját. 5. A tanítási órákon köteles mindenki illő csenddel, s figye­lemmel jelen lenni, azért: 6. ki két vagy három ízben nyomós ok nélkül az iskolából kimarad, úgyszintén, ki az isko­lában lármázik, civakodik és alkalmatlankodik, ha intés és érdemlett büntetés után meg nem iobbul, az iskolából vég­kép kizáratik. III. CIKK. Az erkölcsiséget, maga, s mások iránti kötelességeket il­lető iskolai törvények. 1. Minden tanuló ifjúnak mindenkor ugyan, de főleg va­sár- s ünnepnapokon feje, tes­te, ruházatja tiszta, csinos le­gyen; magaviseleté mindenütt szerény és tanulóifjúhoz illő, és méltányos. 2. Minden tetteit úgy intézze, hogy azok jámborságát, sze­rénységét, igazságszeretetét ta­núsítsák. Valódi belső buzga­lommal hódoljon Istennek; az emberek között pedig legyen nyájas, szíves, önmagára néz­ve legyen szorgalmas, pontosan megtanulván a tanulandókat, és leírván az írandókat. 3. Tisztelje főkép az uralkodó Fejedelmet... 4. Tisztelje, szeresse sztilőit, kiknek fáradhatatlan gondja, s tetemes költsége ápolja, neveli, taníttatja. 5. Ki-ki nemcsak tulajdon tanítóját, hanem minden tiszte­lendő tanító urakat tiszteljen, mivel mint iskolatanítók az ifjú­ságnak nagy Jótevői. 6. Legyenek mindenkor tisz­telettel a korosabbakhoz, em­berséggel az egykorúak és ha­sonlók iránt, kész jóakarattal a kisebbekhez. - Érdemes, tiszta férfiakat, kalap, sapka levevés- sel köszöntsenek. 7. Nem csak nyilvánosan, hanem tulajdon szállásán, sőt magányban is jámbor, tiszta életű legyen minden tanuló ifjú . . . F. M. Dunaszekcső szabadság harcos papköltője 1886. január 18-án hunyt el Dunaszekcsőn Garay Alajos, az obsitos költőjének, Garay Já­nosnak hat évvel fiatalabb öccse. Szekszárdon született 1818. december 24-én. Bátyja nyomdokain maga is folyama­tosan kacérkodott az irodalom­mal. Versei már 17-éves korá­tól teret kaptak a szépirodalmi folyóiratokban. Ám az utókor inkább csak lelkes buzgalmát, nemes szándékát értékelheti, mintsem maradandó alkotásait. Merőben más kiválóságai te­hetik őt vonzóvá a múlt lelke­sítő példái iránt fogékony mai olvasó számára: lángoló, az óvatoskodást nem ismerő ha­zaszeretete, az olykor túlzáso­kig is szertelenkedő szociális érzékenysége, tevékenységi kö­re határait nem ismerő sokol­dalúsága. 1842-től a pécsi egyházme­gye több falvában ténykedett segédlelkészként, majd plébá- nosi minőségben. Alsómocsolá- di papként oly szivvel-lélekkel állt ki a szabadságharc ügye mellé, hogy annak bukása után Bécs követelésére elvesztette az egyházmegyei szolgálatra való jogát. A számkivetettség éveiben csak az irodalmi aktivitásban talált némi kárpótlást. 1852-ben megjelent műve, a „Dalhan­gok a katolikus egyház őstör­ténete — s szokásaiból", papi pályájához való ragaszkodását tükrözi. Négy évvel később „Falusi élet” címen tett közzé elbeszélésgyűjteményt, s benne a földhözragadt nép iránti meleg együttrezdüléséről ha­gyott hátra szociográfiai hitelű mozzanatokat. 1860-tól a fővá­rosban kapott rangos felada­tot: titkára lett az irodalmi tevékenységet szervező Szent István Társulatnak. Négy év alatt azonban meg­elégelte a fővárosi élet forga­tagát. Közben a kiegyezés elő­készítő fuvallatai is érződhet­tek már. így újból falusi pap lehetett, sőt 1867-től három éven át a pécsi tanitóképezde hittanára. Innen került 1870-ben Dunaszekcsőre plébánosnak, s élete hátralevő 16 évét ebben a hangulatos folyóparti köz­ségben töltötte. Tolla az új helyzetben is ren­dületlenül sercegett a papíron. 1878-ban jelentek meg kötet­ben hazafias egyházi szónok­latai. 1881 derekán, amikor már széles körű kapcsolatokat épített ki a szomszédos kisvá­ros szellemi elitjével, őt is ott találjuk az év korácsonyán útjára induló Mohács és Vidé­ke alapítói között. Erősen szo­ciális indíttatású Írásai egy év­század múltán is tisztelgő elis­merésre késztetik a kutatót. 1882. november 5-i polémiáján ban például szenvedélyes han­gú röpiratban foglalt állást a pécsi székesegyháznak Czobor Béla régészprofesszor által sür­getett átépítése ellen: „A kol­dusbotra jutott magyar nép ki­vándorol ősi hazájából, a föld­hözragadt szegény szégyenli meztelen gyermekét iskolába küldeni — és mások ugyanak­kor nem tudnak százezrekkel mit csinálni!" 1871-ben tett első szervezke­dési kísérletének meddősége láttán 1883 szeptemberében is­mét közgyűlésre hivta egybe a városházára a mohácsi csata méltó megörökítését célzó „em- lékszobor-egylet" választmá­nyát. 1885. január 25-én a Fünfkirchner Zeitung cikkírójá­hoz címzett dörgedelmet a Mo­hács és Vidéke hasábjain ar­ról, hogy a dilettáns festő ál­tal készített bádogfeszületet „ízléstelen mázolmányával” nem hajlandó Dunaszekcső ha­tárában beszentelni, helyette maga állíttat művészi kivitelűt. A minden szépért-jóért, igaz ügyért lángpallossal harcoló Garay Alajost nemcsak döb­bent hívei kísérték 1886-ban végső nyugvóhelyére, hanem Mohács is saját halottjaként gyászolta meg. Még 29 évvel halála után is kegyelettel idéz­te meg emlékét 1915. augusz­tus 29-én a helyi sajtó Mohács című versének közlésével. Bojtár László Ha a múlt század végén vagy e század elején Pécsett valamilyen rendezvény — pél­dául dalosünnep - volt, az or­szág minden részéből ideérkező vendégeket az Indóháznál (a mai Főpályaudvaron) nagyszá­mú helyi notabilitás és városi polgár várta és kísérte föl a ma is ismert útvonalon a Szé­chenyi térre. Amerre elmentek, a mecsekalji város polgárai az ablakokból integettek nékik, amelyek tele voltak virággal - főleg muskátlival. Pécs mindig virágos városnak számított. Nemcsak a főútvo­nalakon, hanem nagyon sok helyen szerették a virágokat, amelyek az ablakokba kitéve sajátos szépséget adtak a vá­rosnak. Tavasz idején pedig, amikor a Mecsek is virágba borult, különösen szép látványt nyújtott a környék. A két világháború közti idő­ben a kormányzóné védnöksége alatt hirdették meg a Virágos Magyarország mozgalmat, amelyhez városunk is csatlako­zott - márcsak a tradíció okán is. Cikkünkben egy akkori je­les pécsi polgár. Szigriszt Ist­ván kitüntetéséről készült repro­dukciót mellékeltük, amely a Baranya Megyei Levéltárban található. Az 1931-es iratot olyan nevek írták aló, mint id. Reuter Ca­millo vagv Kiss lózsel. Beval­lom. azért elevenítettem föl eme nemes hagyományt, hogy a mai folytatására bíztassak mindenkit, így tavasz idején, remélvén azt, hogy egyszer va­lóban virágos lesz Pécs váro­sa ... Dr. Vargha Dezső Száz éve történt Ferenc József a székesegyház űjraszentelésén 1891. június 21-én került sor az István király alapította pécsi szé­kesegyház renoválás utáni újra- szentelésére. Dulánszky Nándor pé­csi megyés püspök korábban audi­encián járt a királynál, s meghívta az újraszentelésre, Pécsre. A ki­rály igent mondott. Kardos Kqlmán főispán áprilisban értesítést ka­pott a magyar miniszterelnöktől a király érkezéséről, s egyúttal fel­szólították a program előkészíté­sére. Ez így alakult: a király Pécsett általános kihallgatást ad, fogadja a szomszédos törvényhatóságok küldöttségeit, meglátogatja a város régi és új közintézményeit. Soron volt már ez idő tájt a püspöki pa­lota felújítása is. Rumbold János budapesti építő és szépitőmestei tervei alapján vörös bársonnyal borított diadalkapu emeltetett a székesegyház előtt a király foga­dására. A megye birtokosai vala­mennyien hozzájárultak a költsé­gekhez. A királyt fogadó száz fős bandériumot kiszolgált huszárokból toborozták, kiknek tizedesei a megyei urak lettek. A zászlótartó Perczel Béla volt, a bandérium vezetője pedig Jeszenszky Lajos. A király június 21-én, reggel 7 órakor érkezett Pécsre, majd a fogadtatás után 9-ig pihent, ez­után került sor az audienciára. Utána részt vett a székesegyházi ünnepi misén. Ebéd után elláto­gatott a tettyei népünnepélyre és ökörsütésre. Megtekintette ugyanitt a baranyai népviseleteket. Este fáklyásmenet s kivilágítás volt a király tiszteletére, aki másnap délután 5 órakor Fiúméba utazott. Benkő Károly Visy Zoltánról - mohácsi szemszögből A pécsiek kegyeletében osztozva olvashattuk az Új DN május 11-i számában dr. Vargha Dezső cikkét arról az örvendetes eseményről, hogy a 35 éves korában, 1938-ban elhunyt, ígéretes pályája derekához még alig közelítő építész hajdani lakóházát emléktáblával jelölte meg a Pécsi Városszépítő és Városvédő Egyesület. Az írásból kitűnik, hogy Visy a hősi emlékmű és a tüdőbeteg­pavilon megtervezésével, valamint az egykori püspöki kastélynak, gimnázi­ummá való átépítésével Mohács vá­rosképében is itthagyta kezenyomát. Élni szeretnék az alkalommal, hogy további adalékokkal is rávilágíthas­sak: Visy a szálak sQrű szövedékei­vel kötődött városunkhoz. 1926-ban, mint friss diplomás, építésvezetőként volt segítségére Árkay Aladárnak, a városháza létrehozásában. 1935-ben, a hősi emlékmű megkonstruálásának évében az évszázados belvárosi is­kolát is ő tette alkalmassá a kor­szerű követelmények kielégítésére. Amikor 1936-ban átadta a felújított gimnáziumot, így lelkendezett a Mohácsi Hírlap: ,,A nagyon régen elhanyagolt épület ódon jellege megőrzésével öltözött új köntösbe”. A következő évben a tüdőpavilon mellett, amelyet a maga korában o teraszos építkezés legérettebb, leg- esztétikusabb példái közé soroltak, a kórház egyéb szárnyainak tervei is az ő műtermében születtek meg: a fertőző osztályé és a kápolnáé. (Ez utóbbinak szentélyfreskóját szin­tén pécsi művész, Gebauer Ernő al­kotta.) Visy utolsó mohácsi tényke­dése — halála évében - a Gólya utcai Szeretetház megalkotása. Csa­ládi vonatkozások is városunkhoz láncolták: apósa nagy tekintélynek örvendő mohácsi jogász volt, dr. Szlávy Kornél közjegyző. Adalékaink közreadásában egyesü­letünket az a szándék vezeti, hogy legalább jelképesen odahelyezzük a magunk koszorúját is a pécsi Anna utcában felavatott emléktáblára. Bojtár László, a Mohácsi Városszépítő és Városvédő Egyesület alelnöke

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom