Új Dunántúli Napló, 1991. április (2. évfolyam, 89-117. szám)

1991-04-10 / 97. szám

1991. április 10., szerda uj Dunántúli napló 3 Bevált az import­liberalizáció Egyetemi tanácsülés • • Ot rektorhelyettes a POTE-n Kinőtte helyét a látássérült gyerekek intézménye Épülettel pályáznak épületre Egy forintot kapnak minden kozármislenyi polgár után Tolnai Gábor, a pécsi Lá­tássérült Gyerekek Rehabi­litációs Központjának igazga­tója a hét végén érkezett haza munkatársaival Belgi­umból és Németországból, ahol hasonló célokat meg­valósító intézményeknél sze­reztek tapasztalatokat. A mindössze néhány hónapja intézményvezető megismerke­dett a budapesti vakok és a debreceni csökkentlátók isko­lájának munkájával is. Mielőtt bárki azt hinné, hogy az igazgató az intéz­ményt fenntartó Világ Világos­sága Alapítvány pénzét költi, leszögezzük, talán ma még igen rendhagyó módon, ma­ga finanszírozta a külföldi utat, amit majd az adóható­sággal számol el. Tolnai Gábor személyében jó kezekbe került a pécsi intézmény, és fél éves mű­ködése alatt kiderült, nagy szükség van a zénepedagó- gusi képzettséggel rendelke­ző, ugyanakkor menedzser szemléletű igazgató tapasz­talataira. Fél év alatt ugyanis kinőtte az amúgy csodálatos pécsi, Bálicsi úti épületet a rehabilitációs központ, amely­ben most 29 vak, illetve lá­tássérült gyermeket gondoz­nak az igen képzett fiatal nevelők. Bár a hely szűkös, felvételit tartottak hétfőn — egyelőre hét gyermeket vettek fel -, aminek alapvető oka, hogy tudni szeretnék amennyiben kedvező fordulatot vesz az intézmény sorsa, milyen igé­nyekkel számoljanak. Dr. Se­bestyén Ibolya gyermeksze­mész főorvos felmérései sze­rint a déli megyékben leg­alább kétszáz látássérült gye­reknek van szüksége a gon­dozásra. Az alapítvány az ő érde­kükben is pályázatot nyújtott be a pécsi önkormányzathoz a Bajcsy laktanya egyik épü­letébe, amelyben 50-60 gyer­meket tudnának elhelyezni. Úgy pályáznak, hogy közben adnak is: felajánlották cseré­be a Bálicsi úti házat, ame­lyet az alapítvány épített, a dél-dunántúli gyermekszemé­szeti központ javára. Igen jó körülmények közé kerülhetne így az orvosi ellá­tás, ugyanakkor a rehabilitá­ciós gondozás is. Fél év nem nagy idő, de milyen öröm, hogy az eszes nyolcadik osz­tályos fiú, aki eddig csak magnetofon segítségével ké­szülhetett, most speciális be­rendezésen tanul olvasni, vagy az óvodáskorú kisfiú, akit értelmi fogyatékosnak hittek — tegyük hozzá sajnos sok ilyen eset van — a kö­zösségben megnyílt. Társaik­kal együtt lehetőséget kap­hatnak itt felkészülni az ön­álló életre. A következő lépés, a tanu­lás, amelyben jó partner a Jurisics úti Általános Iskola, és a mindennapi nevelés mellett szakmához juttatni őket. Ehhez is keresi már a forrásokat az intézményigaz­gató, aki elsőként a kozár­mislenyi önkormányzathoz fordult, lévén maga is ottani lakos. Kapott segítséget: ha­vonta egy forintot fizet az intézmény számlájára minden állampolgára után az ön- kormányzat. Újpetre képvise­lőtestülete is csatlakozott a kezdeményezéshez. Ha min­den baranyai polgár utón csak egy forintra számíthat­nának, a szép célok megvaló­sulnak ... Gáldonyi M. AlESEC-vendégek Baranyában (Folytatás az 1. oldalról) délykérők nem használják ki. Az úgynevezett globálkvóta- rendszeren belül alkvótákat határoztak meg, azaz felso­rolták, hogy mely árukból meny­nyi importálható. Ilyen áruk egyebek között a bútorok, a háztartási tisztítószerek, a ci­pők, a ruházati termékek, a konzervek, az italok, a do­hány, a déligyümölcs és az ékszerek. Miután nincsenek szigorú határok az egyes al- kvóták között, számos termék­ből több behozatalra adtak engedélyt az eredetileg terve­zettnél, ami a hazai üzletek kínálatában is megmutatkozik. Így például háztartási tisztító- szerekből kétszeres volt a túl­lépés, cipőből két és félszeres, konzervekből, italokból, do­hányárukból azonban keveseb­bet importáltak a külkereske­dők. Külön kategória — a 640 millió dolláros kereten felül - a személygépkocsi. Autóból eddig mintegy 100 ezer darab­ra adtak ki behozatali enge­délyt. Az NGKM a jövőben preferálni szándékozik a fej­lődő országokból származó importot, hogy ezzel is előse­gítse kinnlévőségeink behajtá­sát. Az államtitkár szólt arról is, •hogy az importliberalizáció ki- terjesztése miatt több vállala­tot is sérelem ért. Martonyi János véleménye szerint a ha­zai iparvédelmet nem az im­portengedélyek szigorúbb el­lenőrzésével, hanem a vám­rendelkezésekkel kell megol­dani. A behozatali vámok je­lenleg nem mondhatók maga­saknak, hiszen a háztartási tisztítószerekre például átla­gosan 9-30, a bútorokra 7—12, a cipőkre 8,9—12,1, a ruházati termékekre 9,8—20 százalékos vámot kell fizetni. S bár az NGKM vizsgálja a vámvéde­lem növelésének lehetőségét, sok megkötéssel kell szembe­néznie. Az Európai Közösség­gel és az EFTA-val folytatott tárgyalások ugyanis a vám- csökkentés irányába mutatnak, s ebbe a koncepcióba nehe­zen illeszthető be egy-egy ese­ti vámemelés a hazai áruk védelmében. (Folytatás az 1. oldalról) sem. A tanácsülés elején dr. Lénárd László egyetemi ta­nár, ideiglenes üléselnök, nyílt szavazásra tette föl annak kérdését, szükségesnek érzik-e a tanács tagjai, hogy a meg­növekedett mértékű gazdasági kapcsolatok irányítására külön rektorhelyettest is megbízza­nak. A tagok igennel válaszol­tak, így a korábbi időszakok három rektorhelyettesi funk­ciója helyett ötre: a klinikai, az oktatási, a tudományos, va­lamint a külügyi és a gazda­sági területek koordinálására választottak rektorhelyettese­ket. A tanács tagjai közül száztízen szavaztak, közülük kettő volt érvénytelen. Minden jelölt elnyerte a szükséges mennyiségű szavazatot. E sze­rint száz szavazattal klinikai A lisztérzékeny gyerekek el­látását felvállaló pécsi Ajtósi Dürer úti bölcsőde gondolt egy nagyot — coelipán porból ke­nyeret süt és árusít ezután a szülők igénye szerint, mivel ennek az alapvető élelmiszer­nek az otthoni elkészítése ál­lítja legkomolyabb próbatétel elé a családokat. Szülői mun­kaközösségük már a lisztérzé­keny gyerekek nyári családos üdültetésére is gondolt. Az rektorhelyettes dr. Czopl József professzor, a Neurológiai Kli­nika igazgatója; oktatási rek­torhelyettes dr. Kellermayer Miklós (89 szavazat), a Köz­ponti Klinikai Kémiai Labora­tórium docense; a tudományos rektorhelyettes dr. Szolcsányi János professzor lett (93 sza­vazat) a Gyógyszertani Inté­zetből. Külügyi rektorhelyettes­nek dr. Török Béla professzort (58 szavazat), a Kísérletes Se­bészet vezetőjét, gazdasági rektorhelyettesnek dr. Tekeres Miklós professzort (90 szava­zat), az I. sz. Belgyógyászati Klinika intenzív osztályának vezetőjét választották. A tanács tagjai szavazatu­kat adták az állandó bizott­ságok elnökeinek személyére és az egyetemi tanács elnök­ségének választott tagjaira is. B. A. ország minden tájáról Orfűre várják augusztus 15-től 25-ig az ércbányász üdülőbe az érintett családokat, akik ön­költséges alapon a bölcsőde konyhai személyzetének szak­tanácsaival maguk süthetnek- főzhetnek a nyaralás alatt. Alapítványszámuk, melyet a lisztérzékeny gyermekek megse­gítésére hoztak létre: Mező­bank 24998927/0201800. Sz. L. I. Sikeres évet zárt a KONZUM (Folytatás az 1. oldalról) A részvénytársaság eddigi történetének legsikeresebb üz­leti évét zárta 1990-ben. Az elért 3692,6 millió forintos ár­bevétel közel 1,2 milliárd fo­rinttal (47,4 százalék) több, mint az előző évben volt, a nettó nyereség megközelítette a 210 millió forintot. A KON­ZUM három új üzletet nyitott tavaly, növelte áruháza alap- területét, több termék kizáró­lagos forgalmazója lett. Az ipari tevékenység bővítése ér­dekében az rt. az év végén megvásárolta a Marcali Fém­ipari Gyárat. Bár új üzletek nyitására és gyárvásárlásra idén nem kerül sor, a részvénytársaság veze­tőit idén is az elmúlt évihez hasonló nagyságrendű tervek foglalkoztatják. Az osztalék ki­fizetése után a nyereségből megmaradó tőkét — az év má­sodik felében egy esetleges újabb alaptőke emeléssel ki­egészítve - hármas cél meg­valósítására fordítja majd a cég. Javítani szeretnék vala­mennyi tevékenység hatékony­ságát, amihez arányos terjesz­kedés is párosul majd, de to­vábbra sem mond le az rt. a más cégeknél kínálkozó ked­vező befektetési lehetőségek­ről sem. Az év újdonságai kö­zé tartozik majd a qyorsétkező Dairy Quenn és Pizza Pasta Üzletek kialakítása és megnyi­tása. Mivel a társaság vegyes- vállalati szerződést kötött a Ford Motors Társaság osztrák képviseletével, így nemcsak a Ford autók forgalmazására nyílik lehetősége, de tervei kö­zött szerepel egy teljes márka­szerviz-hálózat kiépítése is. A fejlesztésekhez és a tevékeny­ségi körök fejlesztéséhez mér­ten a részvénytársaság erre az évre mintegy 1 milliárdos (4,7) árbevétel növekedéssel számol, a tervezett adózott nyeresége 300 millió forint. A dinamikusan fejlődő cég részvényei az elmúlt évben már forogtak a budapesti és bécsi tőzsdén. A közgyűlés tegnap úgy döntött, hogy a könnyebb hozzáférhetőség kedvéért a 10 000 forintos rész­jegyeket 400-asokra váltják át. Ezzel egyidejűleg a KON­ZUM részvényei Magyarország­ról elsőként újabb üzleti fóru­mon, a stuttgarti tőzsdén is megjelennek. K. E. Ismét több tucat külföldi egyetemi hallgatót lát vendé­gül a Közgazdászhallgatók Nemzetközi Szervezetének (AIESEC) pécsi helyi bizott­sága. Hétfőn és kedden tizen- egynéhány külföldi (többek között angol, olasz, német és örmény) egyetemista érkezett Pécsre, hogy megismerkedje­nek Baranya, valamint a me­gyeszékhely látványosságaival, hogy ellátogassanak a Me­cseki Szénbányák Vállalathoz. A kis csapat pénteken újabb fél száz, határainkon túlról ér­kező egyetemistával egészül ki, ugyanis ekkor csatlakoz­nak a pécsiekhez a budapes­ti marketing szeminárium részt­vevői. B. N. Kenyérsütés és családos üdültetés Költészettani nagyhét Kezdődött pedig vala a Köl­tészet Napját megelőlegező nagyhét, a költészet születésé­nek megokolásával. Thomson és Klingenderer, Zsolnay és mások kutatásai, valamint a barlangrajzok is tanúsítják, miért is ejtették el jó előre a képzeletben — a barlang el­zárt, a szertartásra alkalmas hűvösében — a táplálékul, ru­házatul szolgáló, fegyverkészí­téshez is felhasználható álla­tot, a későbbi Tamenund, Rá, Avalokitesvara, Kon-ti-ki, Jahve ajándékát. A valóságos küz­delem, az állat legyőzése már csak a szertartás hitelesítését jelentette — nem többet. Ugyanígy jelent meg Kárpát­medence vízrajzi térképének az átrajzolása még a szertar­tás előtt, már az álmokban. A Dunát kívánták volna hámba fogni ezek a kósza álmok, mint egy nyakas lovat, mond­ván, hogy értelmesebb zabo­lára termett. Csakhogy újabb ellen-szer­tartások sorával kellett kiderí­teni, milyen költészet is ez. Miért a rosszabb fajtából, a rontó hatalmak és érdekek fajtájából való. A sokadik el­lenszertartások egyike a szer­dai Napzárta volt, amelyen a szertartást az illetékes tárca víziszonyban szenvedő képvise­lői a háttérből celebrálták, s még aki jóhiszeműen és már annyiszor részt vett ezen, an­nak is csaknem ellopták a ron­tásűző tábláját, amelyre ezút­tal a Duna karikásostorként csattogó vonalát kellett föl­rajzolni. A Duna úgy festett, akár két egymáson lustán elheverő, kitekert versláb. A keserű vigyor persze nem a Csallóköz fenyegetett sorsú ívóvízkészletének szól, hanem a betonnal eltömedékelt fülek­nek, annak, hogy az átmeneti megnyugvás és tisztulás után a vita ismét a politikától szeny- nyezett. S így a költészettan szerint szennyezett lesz a víz is. Mert a költészet a remény, a jövő kenyere. Jól tudták ezt a csütörtöki beszélgetés részt­vevői is, akiktől azt kérdezték, hogy milyen legyen a magyar kapitalizmus. Oly frappáns közismereti kérdés ez, hogy Öli úr már egy órahosszával korábban föllázadt sorsa el­len, éles hangon tiltakozott, hogy neki kell takarítania Gá­bor Gábor fodrászüzletét, amíg dr. Magelheimné a boltot megóvandó lakatos után sza­ladgál. A Szomszédok figyel­meztető képsorai után szo­ciológus, közgazdász, politoló­gus mindahány a kezébe is te­mette az arcát és gondolko­zott. Hogyan is kellene a ka­pitalizmus alapjait lerakni. Piramis kontra tojás. Háromdimenziós, de mégis­csak síkban fogant hasonla­tok, a társadalmi köztehervise­lés kissé avitt szimbolikája, asztalcsapkodás nélkül - te­kintettel a tojásra. Holott az igazi, költői metaforák, ha nem is mindig örökéletűek, de van bennük valami organikus, valami életrevaló. Vagy segít Nostradamus. Korunknak nem is a költészettani, vagy a kö­zönséges hasonlatként hasz­nált tyúktojás az igazi kontrá­ja (egy kígyótojás például egészen más!), hanem maga Nostradamus. A csillagok jö­vendölő költészete. Nostrada­mus démoni szóvivője bőrmel- lényes punk szerelésben, egy létra vagy rúd fallikus, isteni magasába kapaszkodva kia­bálta le ránk szörnyű jóslatait a Pécsi Körzeti Stúdió hétfő esti összeállításában. Mert ne­künk most nem Örkény csa­vargó, szerelmes telefonfülké­je, Juhász Gyula fekete bár­sonyra hímzett hite, nem Rad­nóti szelíd-erős suhogása vagy Csorba Győző férfias költésze­te, nem József Attila művel­hető csillaga, hanem Nostra­damus kell. Mint az analfa­bétáknak, akik olvasni nem tudván, félelmeikben mások­ra bízzák a jövőt. Bóka Róbert Nevelőszülők pécsi fóruma Ismeret, vélemény- és ta­pasztalatcsere céljából rend­szeres találkozási lehetőséget kezdeményezett a nevelőszü­lőkkel a Baranya Megyei Gyermek- és Ifjúságvédő In­tézet. Minden hónap második keddjén délelőtt 9-12 óráig, második csütörtökjén pedig délután 2-4 óráig pszicholó­gusokkal, pedagógusokkal ta­lálkozhatnak azok a nevelő­szülők, akik az esetleges ne­velési bizonytalanságaikat szakemberekkel szeretnék meg­beszélni. Többek között a lát­hatás, a nevelő és a vérsze­rinti szülő, az iskola és a csa­lád kapcsolatáról a serdülő­kori magatartási problémák­ról lesz szó ezeken a talál­kozókon. Az elsőt tegnap dél­előtt tartották Pécsett, az in­tézet Mikes Kelemen utcai épületében. A személyi kérdésekről tanácskoznak a résztvevők Fotó: Läufer László

Next

/
Oldalképek
Tartalom