Új Dunántúli Napló, 1991. április (2. évfolyam, 89-117. szám)

1991-04-06 / 93. szám

I—II. Újabb békés pontosztozkodás ? Két olyan együttes találko­zik ma délután a Tisztántúlon, amelyiknek egyaránt van szé­píteni valója a múlt heti for­duló után. A Veszprém ellen Újmecsekalján elért döntetlen a PMSC-t, míg a Csabaiak siófoki, szintén gól nélküli mérkőzése a vendéglátókat sarkallhatja nagyobb teljesít­ményre, így aligha várható, hogy békésen telne el a so­ron következő 90 perc. Ámbár az előző fordulóban nyújtott teljesítmény alapján sokan is­mét arra számítanak, hogy a két együttes — amúgy képle­tesen — keresztbe tesz egy­másnak, és ismét megosztoz­kodnak a pontokon. A két gárda korábbi eredményeinek statisztikájából figyelemre mél­tó az a tény, hogy tavaly ősz­szel éppen a Békéscsaba volt az egyetlen, amely Pécsett le tudta győzni Garami József csapatát. Ö az eddigi váltakozó sike­rű, egymás elleni találkozók után nagy küzdelemre számít, és szeretné megőrizni a PMSC tavaszi veretlenségét. A Bé­késcsabát jó együttesnek tart­ja, és mint mondta, különösen erős középpályás sorukra kell figyelni. Tüske Csaba technikai veze­tő szerint, ahhoz, hogy a PMSC év végén az élmezőny­ben végezhessen (jelesül az első ötben), ezen a találko­zón semmiképpen sem lenne szabad pontot veszíteni. A játékosok közül Megyeri is mindenképpen pontszerzés­re számít, ő szerinte már az „x" is jó lenne. Braun már többet vár a találkozótól, mint a csapatkapitány: — 2-0-ra nyerünk. Miklyát ismerem, jó csatár - gondot is okozhat -, de nem annyi­ra, hogy ne tudjuk lekapcsol­ni. A csapat már csaknem tel­jes lesz, Czérna és Kónya sé­rülése is annyira rendbe rend­be jött, hogy megkezdték az edzéseket, és lehet, hogy ma délután mór a cserepadon foglalhatnak helyet. A kezdő 11 a következő lesz: Bodnár - Tomka, Balog, Braun, Palaczky - Megyeri, Medgyes, Bódog (Lőrincz), Czéh - Lovász, Belansky. Szűcs Zsolt Segítési lehetőség előtt a Mohács Vasárnap ismét hazai pá­lyán játszanak a Mohácsi Új Barázda Tsz SE labdarúgói, és talán nem túlzás azt monda­ni, hogy az utolsó előtti he­lyen álló Ajka ellen amolyan kötelező győzelem vár rájuk. Annál is inkább, mert az elő­ző heti Komló elleni, minden­nek, csak jónak nem nevezhe­tő mérkőzésen „elajándékoz­ták" a két pontot a Duna- partiak, és most nincs jobb alkalom, mint a hazai közön­ség előtt feledtetni a kisiklást. Weiszbart Józsel edző is elégedetlen a csapat legutób­bi teljesítményével, mint el­mondta, főként a csatársor góllövőképessége hagy maga utón kívánnivalót, de a véde­lemnek is keményebbnek kell lennie, ha az Ajka ellen va­lóban nyerni akarnak, ami ugye, nem lehet kétséges. Bár a mérkőzés előtt még talán kissé korai a számok­kal játszani, a jelenleg 17 ponttal a 10. helyen álló Mo­hács egy esetleges győzelem­mel nagyot ugorhatna előre a tabellán, hiszen jelenleg hárman is azonos pontszám­mal állnak a középmezőnyben. Ugyanakkor szoros meccsre számítanak Mohácson, hiszen a vendégeknek talán még in­kább létérdekük a pontszerzés, amiért nyilván mindent el is fognak követni. A vasárnapi kezdő csapat­ból Becker sárga lapjai, Ko­vács l. pedig betegsége mi­att hiányzik majd. így az An­tal - Újvári, Rumszauer (Ka­tona), Kiss, Reit — Nagy, Mar ti na, Hrotkó, Héjas (Kovács L.) - Simon, Jelenő összeállí­tású együttes lép pályára. Sz. Zs. Esélytelen a Komló Dunaújvárosban Tizedik idegenbeli meccsü­kön sem számíthatnak arra a komlió labdarúgók, hogy meg­szerzik első győzelmüket. Du­naújvárosba kell utazniuk, ahol ebben a bajnokságban még nem sikerült vendégnek nyernie, és döntetlent is csak két csapat ért el. Egyértelmű esélyese tehát a Dunaferr az összecsapásnak, és mór a pontszerzés is óriási fegyver­tény lenne a komlóiak részé­ről. Talán éppen az esélyte­lenség az, ami összehozhat valami kedvezőt a Bányász­nak, akik tudják, nem ezen a találkozón múlik majd a bentmaradásuk. Tornára már nem számíthat Kresz László edző, a tavaszi meccseken középpályán szere­pelt játékos téli szabadsága lejárt és visszatért Finnország­ba. Stemler térdsérülése ko­molyabb, mint arra számítot­tak, a csatárnak lehet, hogy még a következő fordulót is ki kell hagynia, és a két ruti­nos játékos kiválása már ko­moly veszteség. A Mohács el­leni kezdőcsapatból kimaradt Kiszely, helyére Szatmári hú­zódik előre a csatársorba. Hosszú idő után kezdő lesz a középpályán Nagy Antal és Hohmann, így tulajdonképpen a vasárnap a második félidő­ben szerepeltek próbálnak meglepetést okozni Dunaúj­városban. Sok variálási lehető­sége nincs az edzőnek, hiszen összesen 14 mezőnyjátékosa van. így a Tábit - Miklós, Vukmann, Tigyi, Andreidesz - Katona, Nagy, Hohmann, Dö- mény — Szatmári, Pálcsa ösz- szeállítósban kezd a Komló. G. G. Tájfutás Konzum- Mecsek Kupa Szinte minden nevező megérke­zett a 33. Konzum-Mecsek Kupára, igy a terveknek megfelelően, nyolc nemzetből 32 korcsoportban rajtoló 860 futó 4 óra hosszan, mint lassú folyam hömpölygött a befutó go­nosz emelkedőjén a célba. A női elit 6 és fél km hosszú pályáját 48 perc alatt teljesítette a Mecsek-specialista budapesti Paál, megismételve tavalyi sikerét. A 17 éves PVSK-reménység, Kovács, a felnőtt elitben indult és ragyo­gó ötödik helyezést ért el. A férfi válogatottak találkozó­ján az első tíz versenyző között mindössze másfél perc volt a kü­lönbség. A 11 km-es pályán 65 perc kellett a videotons Viniczai- nak a győzelemhez. A külföldiek közül a legsikere­sebben a románok szerepeltek, ne­kik hat, míg a jugoszlávoknak ket­tő és Svájcnak egy futamgyőzelem jutott. A pécsiek közül a legnagyobb közönségsikert a PVSK válogatott­ja, Kovács érte el. A vb-helyezett ezúttal népes mezönyű gyermek- versenyt rendezett profi módon, mi­ként szervezésben jeleskedett a ha­zai versenyzők szine-java. (K. E.) Röviden Szponzori szerződést kötött az idei évre a PMSC és a Gál & Gál Faipari Kft. Ezzel a piros-feketék labdarúgó- és férfi kézilabda-szak­osztálya 500 000—500 000 forintos reklámhirdetési szerződéshez jutott. * Megkezdték a jegyek árusítását az április 13-i PMSC-FTC NB l-es labdarúgó-mérkőzésre. Jegyeket árulnak az újmecsekaljai pályán, a Rózsa cukrászdában, az újmecsek­aljai buszvégállomásnál lévő újsá­gospavilonban és a Mecsek Taxi kocsijaiban. Kézilabda IUB I. Biztos pécsi győzelem PMSC-Tisza Volán 29-22 (14-7) NB I. férfi mérkőzés. Pécs városi sportcsarnok, 800 né­ző. V.: Bergmann, Sziklai. PMSC: Szente — Kovács I. 2, Németh Z. 6, Kakas 2, Ko­vács T. 2, Kovácsevics 8, Ku­nos 2. Csere: Tóth (kapus), Horváth T. 5, Kovács J., Hor­váth Z. 1, Gelb 1. Edző: Kaj- csa András. Bartók gól nyitányával indult a találkozó, azt követően azonban fej-fej mellett haladt a két együttes egészen a 10. perében kihagyott szegedi büntetőig. A félidő első har­madában kialakult gólpánbaj után a pécsiek percről percre növelve előnyüket, elhúztak, és 10 perc alatt négygólos előny­re tettek szert. A játékrész utolsó harmadában Szente ro­lót „húzott" kapuja elé, így a vendégek 10-7 után már képtelenek voltak a hálójába találni. S mivel Németh Z. mellett Kovácsevics és Hor­váth -T. is „gólszagot" kapott, már csak az volt a kérdés, hogy a szünetet jelentő síp­szó előtt mennyivel ússza meg a teljesen szétesett csapat­munkát produkáló szegedi gárda. Szünet után — különösen védekezésben - feljavultak a volánosok, íqv nem tudta elő­nyét növelni a PMSC. A 40. perctől ugyan Kakas és Ku­nos is feliratkozott a góllövő­listára, a csereként beállt Farkas és Bárány gólerőssége jóvoltából partiban maradtak a vendégek. A második félidő közepétől viszont már csak azért voltak képesek a lé­péstartásra, mert a Tóthot és Farkast nem „érző" pécsi Tóth kaipus képtelen volt találkozni a labdával. Az 53. percre 25-20-ra megközelítette a sze­gedi együttes a hazaiakat, ám ekkor Németh Z. és Horváth T. vezérletével erősítettek a pécsiek, s végül is visszasze­rezve az első félidőben kive­rekedett hétgólos előnyt, biz­tosan hozták a találkozót. Kovács T., a pécsiek beállása egy ellopott labdából kialakított ziccer­helyzetét értékesíti a szegedi kapus Árváival szemben Fotó: Szundi György Tíz percen ót nem birta lesza­kítani ellenfelét a hazai együttes, s ennek leginkább a védekezési hibák voltak az okazói. A Szente által kifogott bUntetö szárnyakat adott a Németh Z. és Kovácsevics által vezérelt pécsieknek, így húsz perc alatt valósággal (6-6-ról) le­radírozták ellenfelüket. Szünet után már több hiba csúszott a PMSC játékába, arra azonban még oda tudtak figyelni a piros-feketék, hog, megtartsák az első 30 perc­ben kikényszeritett előnyüket. A pécsieknél Szente kapus mellett a gólerős Kovácsevics, Németh Z. és Horváth T., míg a vendégeknél Bá­rány, Tóth és Bartók játszott átla­gon felül. Kapu László A MINŐSÉG SOHASEM MEGY KI A DIVATBÓL A hétvége sportműsora Április 6., szombat: Labdarúgás. NB I.: Békéscsaba— PMSC, Békéscsaba, 16.30. Tartalék­bajnokság: Békéscsaba-rPMSC, Bé­késcsaba, 14.30. NB l-es ifjúsági bajnokság : PMSC—Békéscsaba, Pécs- újhegy, 13.00. Serdülőbajnokság: PMSC—Békéscsaba, Kovácstelep, 13.00. Megyebajnokság: Pécsi Ki­nizsi-Pécsi Zsolnay, Kovácstelep, 10.00. Pécsi Postás-Töttös, Postás- pálya, 10.00, PEAC—Harkány, egye­temi sporttelep, 16.30. Kézilabda. NB I., férfiak: Debre­cen—Komlói Bányász, Debrecen, 111.00. NB II., férfiak: Iregszemcse PEAC, Iregszemcse, 16.00, Cellka- lor—Mecseknádasd, Celldömölk, 17.00. NB I. B., nők: Pécsi Hu- nor-Székesfehérvári Köfém, Vadász u., 15.00. Kosárlabda. NB I., nők: Tungs- ram-nPVSK, Budapest, 19.00. NB I., férfiak, B-csoport: IPVSK—Nagykő­rös, Pécs városi sportcsarnok, 17.00. NB II., nők: P. Postás—Zala Volán, Babits Gimn., 11.30. NB II., fér­fiak: PEAC-Péti MTE, Pollack Mi­hály Műszaki Főiskola, 11.00. Modellezés. Ércbányász Rali RC— Forma Sport autóverseny, PMSC- sporttelep (Újmecsekolja), 9.30. Tájfutás. 33. Mozaik—Mecsek Ku­pa, Lapis, 9.30. Teke. NB II., férfiak: Pécsi Gáz­mű-Dombóvári Spartacus, Bázis- csarnok, 10.00. Tömegsport. ,,Futa Petre” utcai futóverseny, Újpetre, 10.00. Április 7., vasárnap: Labdarúgás. NB II.: Mohácsi Új Barázda Tsz SE—Ajkai Hungalu, Mohács, 16.30, Dunaferr—Komlói Bányász, Dunaújváros, 16.30. NB Ml.: PVSK—Somberek, Vasút-pálya, 16.30, Siklós—Bály, Siklós, 16.30, Paks—Mázaszászvár, Paks, 16.30, Szentlőrinc—Vasasi Bányász, Szent- lőrinc, 16.30, Sásd—Újpetre, Sásd. 16.30, Beremend—Sellye, Beremend, 16.30, Szajk—Bicsérd, Szajk, 16.30. Kézilabda. NB I., nők, B-csoport: PMSC—Goldberger, Pécs városi sportcsarnok, 11.00. Asztalitenisz. NB I.. férfiak: BVSC II.—PEAC-Zöldért, Budapest, 10.00. NB II., nők: Balatonszárszó— Pécsi Spartacus, Balatonszárszó, 10.00. Röplabda. NB II., férfiak: PEAC-Szombathelyi Tanárképző, POTE- csarnok, 13.00. Tájfutás. 33. Sprint—Mecsek Kupa, Nevel és-i Központ, 9.00. Modellezés. Ércbányász Rali RC— Forma Sport autóverseny, PMSC­sporttelep (Újmecsekalja), 9.30. aj Dunántúli napló Új Dunántúli Napló, az Axel Springer-Magyarország Kiadó Kft pártoktól független lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató Főszerkesztő: LOMBOSI JENÓ Főszerkesztő-helyettesek BÁLING JÓZSEF, GÁRDONYI TAMÁS és MIKLÓSVÁRI ZOLTÁN Kiadja: az AS-M Kft. Baranya Megyei Irodája, MOLNÁR GYÖRGY irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, 7601 Hunyadi út 11. Pf.:134 Telefon: 15-000. Szerkesztőségi telex: 12-421. Telefax: 22-301. Kiadói telex: 12-320. Készült a Pécsi Szikra Nyomdában. Pécs, Engel János út 8. 7630. Telefon: 32-177. Telex: 12-211. Felelős vezető: DR. FARKAS GÁBOR Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármelyik hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10/A 1900, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással Postabank Rt. 219-98636 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 199 forint, negyedévre 597 forint, félévre 1194 forint, egy évre 2388 forint ISSN 0865-9133 1 D1IIIN1I Levis r PÉCS, BOLTÍV KÖZ 2. A LEVI’S termékek teljes kínálata Nálunk nincs olcsóbb! Ajánlatunk 501 -es az igazi farmer 529-es szuperbő uniszex gombos nadrág 806-OS strech női nadrág 726-OS, 741 -es ezüstcímkés női nadrág mini és normál szoknya, 6-féle jogging és férfi mellény 6 színben, bársonynadrág 5 színben Nyitvatartás: hétfőtől péntekig 9-18 óráig szombaton 9-13 óráig QUALITY NEVER GOES OUT OF STYLE

Next

/
Oldalképek
Tartalom