Új Dunántúli Napló, 1991. április (2. évfolyam, 89-117. szám)
1991-04-06 / 93. szám
1991. április 6., szombat uj Dunántúli napló 7 wr Újabb utcanév ismertető táblák Pár hónappal ezelőtt a városunk nyugati részén lakók körében meglepetésként 15 családi ház külső falára a Pécsi Városszépitő és Városvédő Egyesület gondozásában utcanévismertető tábla került. E táblákat Egyesületünk a Bonyhádi Zománcárugyárnál saját költségén készíttette el. főleg azzal a célkitűzéssel, hogy mind az utcalakók, mind az utcanév után érdeklődők tájékozódhassanak azokról a neves hazánkfiairól, akik jeles szerepet töltöttek be történelmünkben, irodalmunkban avagy más területen. Az eddig kihelyezett táblanevek között találjuk irodalmunk kedves alakját, Rákóczi Ferenc kamarását: Mikes Kelement, a mohácsi csatában hősi halált halt Móré Fülöp pécsi püspököt, Batsányi Jánost. a •forradalmi költőt, de szerepel még Bánki Donét, Ajtósi Dürer Albert, Erkel Ferenc, Endresz György és mások. Most újabb utcanévismertető táblák kihelyezésére kerül sor. Egyesületünk 45 neves személy utcanévtábláiát készíttette el. Mivel e táblákból minden utcában kettő kerül felszeqezés- re. — egy az utca elején, egy pedia az utca végén —, ezért 90 táblát csináltattunk, amelyeket most mór a városfenntartó intézménv helyez el a város különböző pontjain. A 45 utcanév között qyakran találunk olyan személyeket, akiknek pécsi vonatkozásuk is van. Igenekként említjük Heim Pál, Garay János, Vas Gereben, Babits Mihály, Bornemissza Gerqely, Székely Bertalan, Liszt Ferenc nevét. Egyesületünk utranévbizott- sága az utcák kijelölésénél qondosan ügyelt arra is, hoqy csak azok az utcanevek kerüljenek zománcos kiöntésre, amelyek helyzete stabil, vagyis nem várható más névre való átcserélésük. Itt jeqyezzük meg, hogy néhány tábla Gellér B. István festőművész-tanár tervezésében újszerű kivitelben készült el. Ezek kihelyezésére később kerül sor. Bízva bízunk abban, hogy lakosságunk a fekete-fehér kivitelű, nemzetiszínű szalaggal megjelölt táblákat a korábbiakhoz hasonló szeretettel fogadja utcájában. Dr. Marton István, a Pécsi Városszépitő és Városvédő Egyesület elnöke Járható út-e a biotermelés? mm A kukacos alma nem piacképes • * m mm Az exportra történő termeléshez hiányoznak a szervezők - vélekedik Sántha Attila tanszékvezető „A mezőgazdaság iparosodásának káros mellékhatásai elősegítették olyan alternativ földművelési formák kialakulását és megerősödését, amelyek szakítva az ipari készítmények — műtrágyák, növényvédőszerek, szintetikus takarmánykiegészítők - alkalmazásával, természetes anyagokra és természeti folyamatokra igyekeznek az agrártermelést alapozni ...” — írja az „Agrártermelés és környezetvédelem” című könyvében dr. Sántha Attila, a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem élelmiszer- és környezetgazdaságtan tanszékének vezetője. Sorait apropóul használva arról kérdeztem a közgazdaságtudományi kar tanárát: alternatívát, járható utat jelent- het-e mezőgazdaságunk, azon belül is növénytermesztésünk számára a biotermelés. Az a biotermelés, melyről nekem mindig egy balatoni gyümölcs- árus jut eszembe, aki büszkén kínálta a nyáron kukacos almáját és körtéjét, mondván, hogy az biotermék, kemikáliától, növényvédőszertől teljesen mentes.- Azt azért mindjárt az elején tisztáznunk kell, hogy a kukacos alma nem piacképes. Legalábbis a külpiacokon már csak azért sem, mert a nemzetközi növényegészségügyi szabványok sem engedik meg a kórokozók utaztatását az országhatárokon át. Tehát amikor biotermesztésről beszélünk, akkor azért másról van szó. Bár tény, hogy éppen a kórokozók következtében a biotermelés 20-50 százalékkal kisebb mennyiségű, és általában kevésbé tetszetős terméket eredményez, mint a tömegméretekben alkalmazott iparszerű termelés.- Milyen irányzatok élnek mai mezőgazdaságunkban?- Hazánkban a leginkább elterjedt az iparszerű mezőgazdaság, melyet a nagy mennyiségű ipari anyagok (köztük műtrágyák, növényvédőszerek) és eszközök alkalmazása jellemez. A másik a biológiai gazdálkodási irányzatok csoportja, melyek különböző módon ugyan, de tagadják az ipari eredetű anyagok és eszközök (kivéve a gépek) használatát. A harmadik forma az előző kettő köztese, az ökológiai követelményeket is figyelembe vevő intenzív termelési irányzat. Tulajdonképpen a másik két forma szélsőségeit hagyja el, megtartva előnyeiket. Használ műtrágyát és növényvédőszereket, de azok minimalizálására törekszik. Nagy mértékben támaszkodik a szervesanyag gazdálkodásra, a növényvédelem területén a vetésváltásra. Én úgy vélem, hogy hosszú távon ez a harmadik forma lehet mezőgazdaságunk számára a járható jit. bóra csak a nyugati piacokon tudják megfizetni.- Tehát a hazai fogyasztásra szánt bioterméktermesztésben nálunk még nem igazán lehet lantázia? — Mivel Magyarországon igen erőteljes az önellátást biztositó kiskertmozgalom, ezt nem mondanám egyértelműen. Már csak a kemikáliák szakszerűtlen alkalmazása, a sok esetben előforduló önmérgezések is azt indokolnák, hogy pl. a vegyszeres gyomirtás helyett mind többen fogják meg a kapát.- És a külpiacra termelés? — Kérdés, hogy találnak-e piacot? Ugyanis a híresztelésekkel ellentétben a nyugateurópai piacok biotermékfelvéAz eddigi, o nagyüzemi iparszerű termelés már csak azért sem tartható, mert a létalapja van megszűnőben. A rendkívüli mértékű ipari anyag- és energiafelhasználást a megnövekedett árak miatt sem tud- ja_ folytatni, a túltelített piacok pedig a fogyasztás szempontjából jelentenek korlátot. A kínálati piacon a fogyasztó egyre inkább azt a terméket keresi, amely kisebb kockázatot jelent számára.- Ami lehet a biotermék is . .. — Igen, ha meg tudja fizetni. A biotermék ugyanis éppen azért drágább, mert esetében a termelő vállal jelentős kockázatot. Nem kevesebbet, mint azt, hogy az egész termést elpusztítják a kártevők, hogy nem fogy majd a kevésbé tetszetős termékük. Fogyasztói oldalról elmondható, hogy a drágább biotermékeket jobteié nem korlátlan. Ez a piac is meglehetősen zárt, merthogy zárt termeltető és értékesítő láncokat alakítottak ki a termelőtől az áruházakig, és nem iqazón akarják, hogy áraikat dömpingárral leverje valaki. No nem arról van szó, hogy nem lehet megtalálni a kapcsolódási pontokat, csak én éppen azokat az értékesítést vállaló termelésszervezőket hiányolom Magyarországon, akik a forgalmazóktól visszafelé megszerveznék a termeltetést. És természetesen megbízható szervezőkre gondolok, nem olyanokra, akik az utóbbi időben a biogiliszta-tenyésztéssel és a prémes állatok tartásával bolondították el a vállalkozni akarókat. Egy biztos: a lehetőségeink nagyobbak annál ezen a területen, mint amennyit jelenleg kihasználunk. Balog Nándor „Nyitottak vagyunk minden igényre” Az ANG Kft. alapítói között ott van a világ egyik legnagyobb vállalata Tanított a pécsi egyetemen, majd gyakorló külkereskedő lett, aztán a TANIMPEX vezérigazgató-helyettese, majd Japánban a magyar kereskedelmi kirendeltség vezetője, és a szokásos négy év helyett ötöt töltött el Tokióban kereskedelmi tanácsosi beosztásban. Végül visszatért Pécsre, a katedrára: dr. Rekettye Gábor egyetemi docens, a JPTE Közgazdaságtudományi Karán oktat 1989-től. Azonban a gyakorlati élet ismét hívta: most együtt műveli mindkettőt, tanít, ugyanakkor egy kereskedelmi és szolgáltató kft., az ANG International Company ügyvezető igazgatója. A kft. hat és félmilliós kis alaptőkével jött létre. Az ügyvezető igazgató szerényen kezd a japán és magyar cégek, valamint német és magyar magánszemélyek vállalkozásának ismertetésébe. Aztán amikor rákérdezek a cégekre, kiderül, hogy németországi leányvállalatán keresztül a világ egyik legnagyobb vállalata, a japán Nissho Iwai kereskedőház is köztük van. (Ennek a cégnek a tavalyi kereskedelmi forgalma meghaladta a százmilliárd dollárt!) Mellette szinte eltörpül a másik japán alapító, a Nichibu Kft. A magyar alapító cégek: a Pécsi Aqroker Rt., az ÉPGÉP, a MEZŐGÉP, a Szigetvári Állami Gazdaság. A magánszemélyek között ott vannak a JPTE közgazdaságtudományi karának oktatói is - hiszen maga az alapítás az egyetem és a Pécsi Agroker régi óhajának megvalósulása. Nem mást akartak, mint azt, hogy profi külkereskedelmi céget hozzanak létre a Dél-Dunántúlon. Ez a főtevékenység, de kiegészítőként bejött a szolgáltatás is. (Ez utóbbi terület az egyetem oktatóié: piackutatási tanulmányok, vállalati átvilágítások készítése, közvéleménykutatós gyakorlati végrehajtása és értékelése.) A főprofil azonban a kereskedelem. A Toyota kisteherautók behozása Magyarországra már beindult — ez évben a tervek szerint száz—százötven darabot értékesítenek a Pécsi Agrokerrel együttműködve. A kft. külkereskedői beszereztek műtrágyát, gépeket, gépalkatrészeket, elsősorban a magyar- országi alapító cégek megrendelésére, de egyre bővül az igénylők köre. Vállalkozóknak Az ANG Inter Kft. által behozott termékek a Bionit-S takarmányadalék és az Oko-Kats takarékos macskaalom a pécsi Agroker Áruházban. Fotó: Proksza László péjdául faanyagot, gépet biztosítottak, s tervezik olcsó távol-keleti árucikkek - kerékpárok, háztartási eszközök, bútorok, ruhaneműk — behozatalát.- Teljes körű kereskedelmi kiszolgálásra törekszünk - tájékoztat dr. Rekettye Gábor. - Ha van piac és termék, akkor a külkereskedelmi tevékenységi részt végezzük. Amennyiben eay vállalkozónak van terméke, de nincs piaca, illetve alapanyaga a termeléshez, vóllal- iuk n beszerzési forrósok és az értékesítési kör felkutatását. A külső piacokon igen kiterjedt kapcsolattal rendelkezünk: enyrészt a több mint száz országban irodát működtető Nissho Iwai és a Nichibu cé- qeken keresztül, másrészt én maaam személyesen ismerem az összes magyar kereskedelmi kirendeltség vezetőjét, dolgozóit. De mindössze jó fél éve működünk, tehát nem tudni mén hová feilődik a kft.-nk. Nvitottak vagyunk minden igényre, például a külföldi tőke bevonását tervező magyar gazdálkodóknak, vállalkozóknak seaítünk a partnerkeresésben, elsősorban japán befektetőkre gondolva. Várjuk a jelentkezéseket. L. Cs. K. Profilban HELSTAB KLARA, a Pécsi Fiatal Vállalkozók Kamarájának elnöke. Felsőfokú kereskedelmi végzettséggel hat évig dolgozott a Baranya Megyei Vendéglátó Vállalatnál. Tavaly ősszel megnyerte a Baranya Megyei Rendőr-főakapitánysóg sajtóreferensi állására kiírt pályázatot, azóta 'agilison, jó szervezőkészséggel végzi felelősségteljes munkáját. Vállalt feladatai az elmúlt hónapban gyarapodtak, amikor a Pécsi Fiatal Vállalkozók Kamarájának megbízott elnökévé választották. A szervezetnek megalakulása óta tagja, korábban maga is részt vett vállalkozásban, ismeretségi köre is vállalkozó típusú emberekből áll. Szabadidejében vállalt funkciójához a Dél-dunántúli Regionális Gazdasági Kamarától kap segítséget. A PFK fiatal elnöke. A fogékony emberek bevonásával, személyiségfejlesztő programok szervezésével kívánja szélesíteni a fiatal vállalkozók körében a dinamikus marketing szemléletet. Alapelve megegyezik a Nemzetközi Ifjúsági Kamara krédójának egyik gondolatával: „A Föld nagy kincse az emberiség személyiségében rejlik.” TOLNAI GABOR, a Látássérült Gyerekek Rehabilitációs Központjának igazgatója. 1942. decemberében született. Édesapja mérlegkészítő iparosként, szakmájában az ország egyetlen aranykoszorús mestere volt. A minden dologban a lehető legtöbbet produkálni, a legnagyobb teljesítményt kihozni önmagunkból szemléletet továbbadta gyermekeinek. Fia 14 évesen, apja elvárása ellenére döntött, kürtös lesz, zenei pályára lépett. Az atyai neheztelés addig tartott. míg a fiatalembert fel nem vették a Zeneakadémiára. Tolnai Gábor kemény embernek tartja édesapját, úgy van és a legfontosabb mun- érzi, ezt örökölte tőle, ami bel- kád a szeretet." ső tartás. Elfogadtatta magával, hogy a sikerekért mindig többet kell dolgoznia, mint másnak, és ezek a sikerek sosem jelentettek jelentős befektetést, inkább állomást az új feladat keresésére. Koncertező, zenekari muzsikusként is mindig pedagógus maradt, ezért sem érez különbséget a huszonhét éves muzsikus és a mostani igazgatói pálya között, mert mindkettőben a tanítás, a nevelés a cél. A győri bencés gimnáziumban irta fel egy szerzetes a mondatot, amely Tolnai Gábor jelmondata lett: - „Legfontosabb óra az életedben a mostani, legfontosabb ember számodra, akivel éppen dolgod SZAPPANOS FERENC, a Déldunántúli VÍZIG igazgatója. 53 éves, Orosházán született, 30 éve él Pécsett. A Budapesti Műszaki Egyetemen szerzett mérnöki oklevelet, majd szakmérnöki képesítést. Dolgozott a Baranya Megyei Építőipari Vállalatnál, a DÉL- VIÉP-nél, a BARANYATERV-nél és összesen — két részletben — 22 évet jelenlegi munkahelyén, 1978-tól a VÍZIG műszaki igazgatóhelyetteseként. Foglalkozott vízrendezési, árvíz- védelmi és folyószabályozási kérdésekkel, komplex tározók létesítésével, a Balaton vízvédelmével, vízgazdálkodási társulatok szervezésével, felügyeletével, vízkár elhárítással, a magyar—jugoszláv vízügyi együttműködéssel, vagyis a szerteágazó igazgatósági tevékenység szinte valamennyi területével. Hivatali munkája mellett folyamatosan végzett különböző társadalmi tevékenységet, jelenleg a Magyar Hidrológiai Társaság Baranya Megyei Szervezetének elnöke. Új munkakörében legfontosabb feladatának az igazgatóság folyamatos, jó színvonalú működésének biztosítását, az átrendezendő, illetve újjászerveződő közigazgatással jó kapcsolatok kialakitását, és az önkormányzatok vízügyi tevékenységének segítését tartja. Gáldonyi Magdolna - Kaszás Endre A biokertészkedést teraszon is el lehet kezdeni. Képünkön cserépben nevelt törpe almafácska.