Új Dunántúli Napló, 1991. április (2. évfolyam, 89-117. szám)

1991-04-27 / 114. szám

1991. április 27., szombat aj Dunántúli napló a Egyesek és mások Az l-es csatorna új keddi sorozata ünnep lesz minden májusi kedd ese, mert a tévé 1-es csatornáján igazi remekművet kínálnak: a híres francia film­rendező Claude Lelouch Egye­sek és mások című hatrészes filmjét. A zeneszerző sem más, mint Michel Legrand, aki már a Cherbourgi esernyők című film muzsikájával belop­ta magát szívünkbe. A sze­replőgárda is kivételes. Ritkán találkozhatunk tévéfilmsoro­zatban ennyi nagy névvel: Robert Hossein, Nicole Gar­cia, Geraldine Chaplin, Da­niel Otbrychski, Fanny Ardant (Truffaut nagy sztárja), Macha Merill, Frani Huster, Jacques Vilieret, Raimund Pellegrin, Jean-Claude Brialy, Jane Caan.- Ez a művészfilm — mondja Gyula Zsuzsa tévészerkesztő hagyománytörés a keddi soro­zatok történetében. Én először tíz évvel ezelőtt láttam a fil­met. Akkor egyetlenegy jele­netsor miatt nem tudtuk át­venni. Ez arról szólt, hogy a Moszkvai Nagyszínház, a Bol- soj szólótáncosa nem tér haza a vendégszereplésről, átlépi a korlátot, eldobja a búcsúztatá­son kapott virágcsokrot, s nem a hazainduló repülőgépre száll, hanem a szabadságot választ­ja. így tehát le kellett mon­danunk a filmről, nem vehet­tük át. De nekem nagyon tet­szett és azóta is nagyon sokat gondoltam rá. Most tíz év el­teltével nagyon nehéz volt megszerezni a filmet, mert idő­közben másé lett a forgalma­zói jog. De most nagyon bol­dog vagyok, hogy ennyi év után ez a film végre magyar közönség elé kerül. A történet ugyancsak szöve­vényes, időben pedig három generáció életét fogja át. 1937-ben kezdődik, így száza­dunk legizgalmasabb idősza­kát kísérhetjük figyelemmel négy - amerikai, francia, né­met és orosz — család életén keresztül, összeköti őket, hogy valamennyien művészek és a sors kiszámíthatatlan akarata folytán a II. világháború évei­ben a Folies—Bergeres, a pá­rizsi mulató színpadára keve­rednek. A német liszt zongora- művész (őt alakítja Olbrychski), megszálló katonaként jut el Párizsba, az amerikai jazz- zenész, pedig mint a felsza­badító seregek tagja. A mu­lató bárénekesnője a francia zsidólány, akit férjével együtt lágerbe visznek. Síró, pár hó­napos csecsemőjüket sikerül az egyik utolsó francia állo­máson kitenni a sínek mellé, pólyájába levelet, aranygyűrűt és pénzt is rakva. A kisfiú megmenekül, egy pap neveli fel. Az orosz szereplők termé­szetesen balett-táncosok. A film érdekessége még, hogy a gyerekeket ugyanazok a színészek játsszák, mint a szülőket, s természetesen ők is találkoznak, csak ők már az algériai háború idején. Mivel a szerzők nem csupán különböző családok történetét kívánták megjeleníteni, hanem átfogóbban a világtörténelem sodrában vergődő egyéni sor­sokat, az ábrázolás eszköz­rendszere is eltér a szokásos­tól. Merészek a vágások, sza­vak helyett a képi utalások beszélnek. Általában lesz te­hát más ez a film, mint ami eddig a sorozatokban meg­szokott. A képek, a zene, a balettek viszik a cselekményt, a muzsika és a látvány mel­lett a narrátor szövege csak kommentál. A hatrészes sorozat legutol­só darabja már nem szövi to­vább a történetet. Az elő­zőekből idéz fel részleteket. Ritka élményként még a for­gatás kulisszatitkait is a kö­zönség elé tárja, láthatjuk munka közben a rendezőt, a világosítót, a jelenetre készü­lődő szereplőt és hallhatjuk, mint minden részben végig Ravel Boleróját és Legrand csodálatos dallamait. J. A. Kutnyánszky Géza rajza Benke László Parton . ültem a parton egyedül, mögöttem az Isten hegedült. Fújt a szél. Valami boldog dallam sodródott a vizen, Isten meg csak bólogatott rá, hogy igen, igen, igen. S mert jó jót mondani jóra, hajlott a fény is, hajlott a nád is, hajlok hát én is a szóra bólogatásig, hiszen az Isten a parton egyedül nekem a boldog magányról hegedül. Szerzetesrendek Magyarországon (2.) A bencések - a bit és a műveltség terjesztői A bencések rendháza Pannonhalmán A Magyarországon elsőként letelepedett szerzet a bencés­rend volt. Alapítója az 5. szá­zad második felében (480 kö­rül) született itáliai Benedek, a „nyugati szerzetesség aty­ja”, aki több évi remetéske- dés utón, tölbb kisebb mo­nostort létesített, ahol az ál­tala összeáll italt Regula, (szerzeteseik részére készített szabálygyűjtemény) szerint él­tek az Istent keresők. Hogy pontosan melyik évhez köt­hető az alapítójáról Bene­dek-rendinek (bencéseknek) nevezett szerzet hivatalos lét­rejötte, nem tudjuk. De azt igen, hogy Benedek 529-ben az itáliai Monte Cassino ma­gaslatán egy Apollo-templom helyén, és köveiből monostort épített, amely azóta is a rend olaszországi anya-apát­sága. Az 547-ben meghalt, s ké­sőbb szentté avatott Bene­dek jelmondata: óra et la- bora (imádkozzál és dolgoz­zál) magával ragadta a kö­zépkori embert, s a rend ro­hamosan elterjedt egész Eu­rópában. Ők térítették meg az angolszászokat, a golfokat, a germánokat. Nagy Károly és Jámbor Lajos a bencés re­gulát emelték a frank biro­dalom szerzeteinek egyetlen normájává, amely évezredek­re szóló szintézise a római jognak és az evangéliumnak. A rend irányvonalára Be­nedeken kívül három rendkí­vüli egyéniség volt döntő ha­tással: Cassiodorus, akinek a tudományok nagyfokú műve­lését, az intellektuális kultú­rát köszönheti a trend, Nagy Szent Gergely, oki a szerze­teseket papi tevékenységre fogta, misszióra küldte, s püspöki méltóságra emelte, valamint Aníaei Szent Bene­dek, oki nagy gonddal kidol­gozott iszertartáskönyv alapján a liturgikus életet, a szent­misét állította a szerzetesi élet középpontjába az evan­géliumi tanácsok (tisztaság, engedelmesség, szegénység) követése és a keresztény élet- közösség mellett. A bencések még Géza fe­jedelem idejében, 996-ban telepedtek meg Magyarorszá­gon, a ma Pannonhalmának nevezett Szent Márton he­gyén. Szent Istvántól szárma­zó kiváltságlevelük (korabeli másolata) fontos kultúrtörté­neti emlékünk. Ebben meg­kapták mindazokat a jogo­kat, amelyeket Monta Cassino is élvezett. A bencések elévülhetetlen érdemeket szereztek egyfelől a magyarság megtérítésével, másrészt az európai Ikultúrkö- zösséghez csatolásával. Ben­cés volt a Rómából koronát hozó Ásztrik apát, Szent Gel- lért csainádi és Szent Mór pé­csi püspök. !Még Szent István alapította a pécsváradi, ba- konybéii, zalavári és zoborhe- gyi apátságokat. Szent István apátságalapí­tásait utódai is folytatták.-1055- ben I. András a tihanyit, Szent László a samogyvárit és még másokat, nem soroljuk tovább. A rend lendületesen ter­jedt magyar földön. A 13. szá­zadiban már mintegy száz bencés monostor működött Magyarországon. Mind meg­annyi lelkiségi, szellemi, gaz­dasági és kultúíközpont. Fő érdemük mindenek fölött a térítések befejeztével a mű­veltség terjesztése volt. Mint annyi minden másnak Magyarországon, a 'bencés rend virágzásának is a török hódoltság vetett véget. 1585— 1639. között még Pannonhal­mán is megszűnt a szerzetesi élet. A török uralom után ismét fellendült a bencésélet, ám II. József 1786-lban — két mo­nostoruk kivételével —, ezt a rendet is feloszlatta. 1802-ben alakultak újjá, tíz iskola fenn­tartását vállalva. Tulajdonkép­pen a bencések ekkor váltók Magyarországon tanító rend­dé. 1944-ben 25 plébániát ve­zettek, és a következő helye­ken voltak gimnáziumaik: Bu­dapest, Esztergom, Győr, Ko­márom, Kőszeg, Pápa, Sop­ron. A rend hittudományi és tanárképző főiskolája Pannon­halmán működött. Az iskolák 1948. évi álla­mosítása után, a bencések csak a pannoinhalmi és győ­ri gimnáziumukat tarthatták meg. A magyarországi bencések száma 1989-ben T45 rendtag, akik négy rendházban szol­gálják a magyarság újkori hit- térítését. Dr. Csonkaréti Károly Posztíasírt-interjú a posztmodern pántlikákkal Auanftgárd a paradicsomban r Szilágyi Ákos fró a nemzedékéről A Művészetek Háza elő­adótermében, Pécsett, ahol o párbeszédünket kezdjük Szilágyi Ákos íróval, az 'ELTE Bölcsészettudományi Karán tanító esztétával, most nyílt egy .kiállítás „Moszkvai fényképek" cím­mel. A kortárs, ugyancsak 40-es éveibe lépő fotográ­fus, a pécsi születésű Szi­geti Péter jó okkal kérte meg éppen Szilágyi Ákost, barátját a tárlat megnyitá­sára, hiszen a .politikai- 'ideológiai problémákra szak­májánál fogva is érzékeny esztéta a szovjet-orosz kul­túra és irodalom egyik leg­jelentősebb hazai kutatója. Nevét az olvasóközönség először versei. „Az iskola- mester zavarban van" című, költői pamfletje, publiká­ciói révén ismerhette meg. A nyolcvanas évek forduló- jón, amikor az infantilis, ideológiailag „bedarált” helyzetétől szabadulni igyekvő „fiatal irodalom" megtenni és megérleli a maga vitáit, Szilágyi Ákos, a József Attila Kör titkára, a Dérczy Péter szerkesztette,, 1982-es első JAK-füzet —, e vitát „Fasirt" címmel ösz- szefoglaló kordokumentum — egyik legmarkánsabb, Szerdahelyi Istvánnal kü- föncsörtét vívó szerzője. Rö­viddel ezután, 1984-ben ke­rül a boltokba esszé- és ta­nulmánykötete r,Nem va­gyok kritikus!" címmel, ben­ne a nevezetes elemzéssel Weöres Sándor „ornamen- tális lírai személyességé­ről”, majd két könyviben is foglalkozik a szovjet pe­resztrojkával, hogy irodalmi, filmesztétikái tárgyú írásait ne is soroljuk. — Tanulságos a tabuk élete és összeomlása. A szovjet tradíción belül ter­mészetesen találunk olyan (eseményeket, amelyek meg­nevezésként, szimbolikus nyelvként élnek tovább, be­lesimulnak a későbbi ko­rok — például a hatvanas évek politikai szlogenjeibe — mondja Szilágyi Ákos a filmre utalva —, sőt, a le­nini tradíció tekintélyelíe- •nessége —, a számukra szent értékék felől — támad jóik a korabeli állapotokat. Egy­szerűen csak a tagadás ■nyelve. Tizennyolc évesen jártam 1968 .Párizsában, ahol a Sonbonnon a diákok azt magyarázták nekem, hogy Sztálin és Mao az Igazi —, tulajdonképpen a konstestáló társadalmak ke­restek maguknak nyelvet a tagadásihoz: Ghe Geuvarát, Marxot és így tovább. Va­S lami hasonló játszódott le nálunk Magyarországon is, a hruscsovi korszakban, amikor föltettük a kérdést, 'hogy mi lesz velünk, mi lesz a szocializmusunkkal? Azt sem szabad elfelejteni, hogy most, amikor mindenki ne­heztel, mert természetesen marxista iskolát jártunk, Lu­kács-Iskolát jártunk, akkor ezt a szellemi muníciót egy hallatlan trtagy vitalitás, a I fiatalság lendülete hordoz­ta és Lukácstól Heller Ag- 'nesig ellenzéki marxizmus volt! Trauffot, Jancsó és mások filmjeiben ma is rendkívüli erőt érzünk, da­cára a baloldali mozgal­mak csődjének. — A Szovjetunióban le­játszódó folyamatokat mennyire lehet megítélni a művészi tükörképük felől, és ami a jelen helyzetet ille­ti, szabad-e egyáltalán jós­lásokba bocsátkozni? Más­felől pedig a „Vad-Kelet" egy egészen más égtájat, művészi-szellemi inspirációt jelent az amerikanizált kul­túra számára —, jó és rossz értelemben egyaránt, és hát Szovjetunió minden­képpen roppant hagy or­szág, épp ilyen roppant méretű hagyománnyal és kulturális örökséggel. — Vlagyimir Paperlin — leegyszerűsítő fogalmazással — „egyes", illetve „kettes" számú kultúrák váltakozása­ként írja le a szovjetorosz kultúra történetét — és ez teória 'helyénvalónak látszik például a hruscsovi nyi­tottabb időszakban vagy a huszas években, szemben a ,,'brezsnyevi barokk” ismét befelé forduló zártságával. Gorbacsov ismét nyit, ezért is mondják, hogy Oroszor­szágban csők két évszakot, a Telet és Tavaszt ismerik. Vagyis történelmi értelem­ben a gyümölcsérlelő nyár és az ősz valahogy mindig elmarad. És hogy a dolog mégsem ilyen egyszerű, pél­da rá a sztálini korszak. Sztálin Hruscsovval ellentét­ben, nem volt utópista, ha­nem kijelentette, hogy ez már a paradicsom —, mind­amellett a huszas évék szovejt avantgárdjának EurÓDÓro kiható szülőihelye is. Most a demokratizáló­dásban reménykedünk . . . — írásaidban |jelentős hangsúlyt kapnak nemze­dékünknek, a negyvenesek­nek ideológiai-politikai ve­tőiéiben megfogalmazott töprengései. Nyilvánvalóan egy elfogultságtól, önsaj­nálattól mentes „szerepér­telmezés" érdekében, de mégis: elodázott vagy el- szalaisztoitt történelmi fel­adatról szólva. — Nemzedéken én nem elsősorban korosztályi kö­zösséget értek, hanem a megélt történelmi tapaszta­latok közösségét. Ebbe te­hát beletartozhatnak más és más korosztályok is. De nem minden generációnak adatik meg, hogy ezt a közös sorsélményt fiatalsá­gából adódó feladatként Is átélje! S ez az 1945-1955. között született nemzedék valóban egy olyan helyzet­be került, amely bivatvo lett volna egy jelentősebb történelmi-társadalmi sze­rep vállalására. Próbált is a lehetőségeivel élni, képez­te magát, ki tiszta., 'ki raiffi- nált módszerekkel jutott elő­re, kialakult egy menedzser- réteg —, ez a nemze­dék a rendszer logikájából adódóan mégis elkésett. Ez a korosztály találta k'i a Magyar Demokrata Fórumot, mégis az öregek csinálják. Pedig a történelem azt kö­vetelné, hogy végre egy fiatal nemzedék vegye a kezébe az ország sorsát, de a 'FIDESZ-korosztály hatalmi­politikai beérésére is egy évtized múltán számítha­tunk. Egyébként most jelent meg az Alföldiben egy in- terjúcsokor; Nádas Péter, Esterházy Péter és mások, köztük én is szerepelek eb­ben éppen generációs meg­fő ntolá síből. — Mit olvashatunk Szilá­gyi Ákostól a legközelebb? — Fej és tudat címmel je­lenik meg verseskötetem. — Ez a kutatói, tanul­mányírói munkásság mel­lékterméke? — Nem, a versesköteteimet épp olyan komolyan veszem, mint a tanítást, az írást, vagy a fordítást, reményke­dem, ennek dz új kötetnek a sikerében is. Bóka Róbert

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom