Új Dunántúli Napló, 1991. április (2. évfolyam, 89-117. szám)

1991-04-26 / 113. szám

Rádió BEDLAM koncert Április 27-én 19 órai kezdettel Pécsett, a Nevelési Központban koncertezik a kazincbar­cikai The Bedlam heavy metál zenekar. Az együttes 1987-ben alakult Reaper névvel. Saját bevallásuk szerint „állat Slayeresek” voltak, no meg persze Kreator rajongók, és termé­szetesen átdolgozásokat is játszottak (Kill Again, Master of Puppets ). 1988-ban vették fel a Bedlam (Tébolyda) nevet és a csapat stílusa egyre inkább eltolódott a technothrash irányba. Még ezévben elkészült a Reality of Present demo, és beindultak a komoly koncertutak. 1989 augusztusában vették fel második demojukat, a General Rejection-t. A csapat rendszeresen hallható a Garázs című műsorban, ahol a közönségszavaztok alapján a Beatrice, Pokolgép, Aurora, Moby Dick, Ossián után a hatodik helyet érték el. IH Galéria Zdravko Mandic jugoszláviai festőművész kiállítása látha- j tó az IH Galériában április 31-ig. A művész Zrenjaninban, az { egykori Nagyberekben él és dolgozik, az ottani modern ga- ? léria igazgatója, és az écskai művésztelep vezetője. Többnyi- j re akvarelleket és olajfestményeket készít. Több ízben láthat- , ta már műveit a magyar közönség, Pécsett legutóbb i 1979-ben volt önálló kiállítása. A szombai Jó pihenést című magazint ezúttal Somogyvári Valéria szerkeszti. A reggeli hí­rek után a műsorkezdéssel egyidőben induló pécsi zarán­dokúiról szólunk, majd sorra következnek változatos témá­ink. Két kitekintés a nagyvilág­ba: egy vállalkozói küldöttség­gel pécsi, szakember járt az Egyesült Államokban, és pécsi tagjai is voltak a Vulkán-expe- dícóinak. Jegyzetírónk ezúttal arról mondja el véleményét, hogy mi a háttere napjaink is­mert jelenségének, mármint hogy szegény országunknak gazdag bankjai működnek. Gazdagodást eredményez a napjainkban nagyon dívó mű­kincskereskedelem is, egyik képviselője mondja el szakmai titkait. Bizonyára sok szakmai titkot kell ismerni a betörőknek is, akik egyre „otthonosabbak” a lakásokban, hiszen 10 perc alatt találnak rá az értékekre, mert valószínűleg mindenki azonos helyre rejti, feltételez­ve, hogy nagyon „csalafintán” járt el. Szép portrét adunk köz­re egy magyarhonos görögről. Érdekes téma a sugármérés kisipari módszerrel, de ott voltunk Siófokon a magzat­védő nemzetközi orvos­kongresszuson, sok jótaná­csot hallhatnak majd a beszélgetésből azok, akik utódra várakoznak. Növény- védelmi tanácsaink, infor­mációk és hétvégi műsore­lőzetesek teszik remélhetően hasznossá a kétórás összeállítást. „Aki egy várost könnyűszer­rel akar megismerni, az für­késsze, hogyan dolgoznak ott, hogyan szeretnek, hogyan hal­nak meg.” Ezt az Albert Ca- mus-től kölcsönzött mottót választotta vezérgondolatul a Vasárnapi magazin mostani szerkesztője, Kovács Attila, akinek „Pécsi Komolyzenei Hangtükör” című zenés pilla­natképét hallgathatják azok, akik vasárnap reggel 9 órakor bekapcsolják rádiójukat a pé­csi rádió adására. A szeretet és megbékélés jegyében készült vasárnapi beszélgetés után, melyet László Lajos folytatott Botfai Levente pálos szerze­tessel. Pécs város zenei életé­ben igyekszünk megmutatni miként dolgoznak, élnek és sajnos halnak szeretett váro­sukért az itt élő muzsikusok, így bepillantást nyerhetünk a hangversenyterem gondokkal küzdő Pécsi. Szimfonikus Ze­nekar egyébként rendkívül si­keres életébe, a Pécsi Nemzeti Színház operatársulatának „öt szűk esztendejéről” is képet kapunk, miként a jövőről is. A kórusmozgalom örvendetes és kevésbé örvendetes válto­zásai után a Nemzeti Filharmó­nia és a Zeneművészeti Főis­kola pécsi tagozatának optimizmust sugárzó helyzet­képe teszi a magazin vége felé egy kicsit bizakodóbbá a váro­sunk zenei jövőjéért aggódó hallgatók hangulatát, melyet egyébként Beethoven, Elgar, Gastoldi, Gershwin, Schubert, Sztravinszkij és Verdi muzsi­kája is igyekszik színesíteni. A 10 órás hírek után pedig ugyanerre vállalkozik a most „csak” levélben érkezett kéré­seket teljesítő kívánságműsor szerkesztője, Lenk Irén is. Üvegvásár Ötödik alkalommal rendezi meg a Janus Pannonius Múze­um a Pécsi Üvegvásárt. Ezúttal május 1-én délelőtt 9 órától kora délutánig tart az antik üve­gek, használati üvegtárgyak, régi üvegpalackok és üvegter- vezők darabjaiból álló vásár, ahova eladókat és vevőket egyaránt szívesen várnak. Művészetek Háza Április 30-án délután fél há­romkor nyílik Asztalos Erzsébet üvegművész kiállítása a Művé­szetek Házában. Este hét órától pedig hangversenynek ad otthont a ház. Ludmány Emil brácsmű- vész és Papp György hegedűmű­vész kamarakoncertjén Bach, Schubert, Schumann, Britten és Berlioz műveket szólaltat meg. Közreműködik A. Galla Judit csel­lón és Varga Márta zongorán. Kopasz énekesnő A Leőwey Gimnázium szín­játszó csoportja Ionesco: Ko­pasz énekesnő című ellenszín- művét adja elő a Pécsi Kisszínház Anna utcai színpa­dán. A bemutató április 26-án este hét órai kezdettel, a továb­bi előadások 27-én és május 1-én illetve 2-án lesznek hét órától. A rendező Décsi Tamás. Vendégszerep Csepregi Éva estjére várják az érdeklődőket május 2-án 19 órakor az IH-ba, ahol Végvári Ádám közreműködésével lép fel a népszerű énekesnő. A mű­soron húsz dal és három vers is szerepel. „Elmondom a ver­seket, bár nem vagyok színész, nem tanultam versmondást és hármasra érettségiztem ma­gyarirodalomból...” Vasasi Szalonzenekar A pécsi Nevelők Háza nyug­díjas klubjában lép fel 28-án 16 órakor a pécsi Vasas Sza­lonzenekar, Huba János veze­tésével. Csontváry koncert Április 28-án vasárnap délelőtt fél 11—kor a Csont­váry matiné vendége a Pécsi Egyetemi Kórus. Műsoruk­ban többek közt Schütz, Brahms, Mendelssohn, Liszt, Monteverdi, Ravel, Kodály műveket szólaltat meg a Tillai Aurél vezette kórus. Sírkő és kakaó A következő héten két alka- lommal láthatják a Pécsi Kisszínházban Eörsi István: Sírkő és kakaó című zenés „traktátusát a nyárspolgárság végleteiről”. A Bagossy László rendezte pécsi előadás zenéjét Papp Zoltán rendezte. Az előa­dások pedig április 29-én és 30-án láthatók az Anna utcá­ban 7 órai kezdettel. Rovatszerkesztő: ZÁBRÁDI MARIANNA Ifjúsági Ház Április 26-án és 27-én délelőtt kilenc órától délutánig Virág- kötészeti bemutató és vásár lesz a pécsi Ifjúsági Házban. A bemutatót Pappné Szabó Judit virágkötő tartja. Április 26-án 16 órától az IH paranormális műhelyében az ufókról lesz szó, s az érdekeltek megnézhetik a Harmadik típusú találkozások című filmet. A pécsi Liszt hangversenyteremben lép fel április 26-án 19 órától az Ifjúsági Ház vonószenekara. Műsorukban Händel Tar­tini, Britten műveket szólaltatnak meg Marosy László és Mihályi István vezényletével. Közreműködik Krommer Lucia gordonkán. Április 28-án az IH moziban láthatják a Vakond a nagyváros­ban című rajzfilmet 15 órakor, ezt követően 17 órától levetítik a Tengeralattjáró című filmet. Az IH színjátszócsoportja új előadással jelentkezik. Április 30-án 19 órakor mutatják be Balatonyi Nándor rendezésé­ben, a hatvanas éveket, a Beatles slágerek hangulatát idéző zenés darabot, melynek szerzője Munkácsi Miklós. A darab címe pedig: Mindhalálig zene. Zongorán közreműködik Szabó Dániel. Anna A hatrészes német tévéfilmsorozat szimpatikus fősze­replője ez alkalommal táncosként arat sikert. Anna (Sil­via Seidel) és dzsessztáncos partnere (Eric Castry) HÉTFŐ, 19.00 0 Nagy Péter Angol-amerikai-olasz koprodukcióban készült a látvá­nyos történelmi film. A címszerepet Maximilian Schell játssza kedd, Katalin cárnő Ursula Andress alakítja Katalin cárnőt a Nagy Péter című filmben SZERDA, 20.05 Becaud A világhírű francia énekes egyórás filmben mutatja be művészi pályájának legszebb dalait CSÜTÖRTÖK, 22.20 Wurlitzer Dallas Lucy (Charlene Tilton) új és váratlan meglepetésekkel bontja meg a Ewing család annyira áhított békéjét SZOMBAT, 9.15 Carlos Santana a rockzene hazai rajongói körében is az egyik legnépszerűbb sztár. Budapesti vendégszereplé­sei tanúskodnak erről VASÁRNAP,

Next

/
Oldalképek
Tartalom