Új Dunántúli Napló, 1991. április (2. évfolyam, 89-117. szám)

1991-04-22 / 109. szám

1991. április 22., hétfő aj Dunántúlt napló 7 A jubileum évében Mozart művei iieazatj. StlnhA* if50 ár.LS5s«j;H252i ' tf91- _­1. B dar sainfonia, /K.182./ háro» tételb«n„ AXiagro spiritoso. Aad&ntino grassioao. Eretnekek A Zenélő Ifjúság 1942. ápr. 27-i Pécs zenei múltjának kuta­tóját örömmel tölti el, ha do­kumentumokat, korabeli pla­kátokat, újságcikkeket talál, melyek Mozart egy-egy alkotá­sának megszólalását hirdetik. Néhányról már beszámoltunk. Ezúttal századunk első év­tizedeinek tavaszi koncertjei között tallózunk. Egy plakát például arról tudósít, hogy 1901. március 28-án a Vörös­kereszt-Egylet pécsi fiókja ren­dezett „a Pécsi Magyar Nem­zeti Színházban díszelőadást, melyen Bravour-változatokat énekelt Mozart A. egy thémája után Adam A-tól Csurgói Adél úrnő, a Pécsi Nemzeti Színház tagja, az 52. cs. és kir. gyalog­ezred zenekara kísérete mel­lett". E bravúr-variációkat már én is gyönyörködve hallgattam négy évtizeddel később, a Ze­nélő Ifjúság nagy sikerű kon­certjein, Gyurkovics Mária ko- loratúr hangján. (A ciszterci gimnázium diákstúdiója meg is örökítette.) Gyurkovics Mária emlékezetes élményt nyújtott 1941. január 28-án, a Pécsi Művészeti Hetek záróprogram­jában is, amikor a m. kir. Operaház művészeinek ven­dégjátéka során a Szöktetés a szerájból c. Mozart operában lépett a pécsi közönség elé. „Ferencsik János vezénylete adta az operának a lüktetést, a lendületet, fiatalos heve ma­gával ragadta az énekeseket és hallgatóságot. A 25 éves Mozart derűje áradt minden mozdulatából" — írta kritikájá­ban Agócsy László. Ugyancsak ő értékelte a Szöktetés 1937. március 31-i előadását, melyet a korabeli napilap, a Dunán­túl híradása szerint a Pécsi Nemzeti Színház igazgatósága nagy áldozattal - am. kir. Operaház művészeivel hozott színre. A kibővített színházi ze­nekarban „zenei tekintélyek, mint Kürschner Emánuel, a ze­neiskola igazgatója s még né­műsorlapja hány előkelő pécsi filharmoni­kus önzetlen közreműködésével járult a teljes művészi siker­hez". Amikor 1942-ben három lel­kes pécsi zenetanár: Agócsy László, Horváth Mihály és Nyolczas Ipoly kezdeményezé­sére megindult a Pécsi Zenélő Ifjúság hangversenysorozata a Nemzeti Színházban, az első hangversenyt, április 27-én, Mozart művészetének szentel­ték. E koncert több száz pécsi fiatalnak jelentette az első, egész életre szóló Mozart- élményt. Nem mindennapi jelentősé­gű operamatinét rendezett a zeneiskola, Monteverditől Mo­zartig címmel 1951. április 22- én. Ekkor, kereken 40 eszten­dővel ezelőtt került színre elő­ször Pécsett A színigazgató c. egyfelvonásos Mozart-opera, Horváth Mihály zeneiskolai Pécsett igazgató fáradságot nem isme­rő betanításában és vezénylete mellett. Mozart szerepét, zene­iskolai növendékként Bonett Kálmán énekelte, Schikaneder színigazgató Ernőházi József volt, a két primadonnaként Ke­resztény Béláné és Spineth Fe- rencné tündökölt, együtt a töb­biekkel: Hotter Józseffel, Ken­de Jánossal. Néhány nappal később, 1951. május 27-én Mo- zart-hangversenyt rendezett az Orvos-Egészségügyi Szakszerve­zet Pécsi Csoportja, G. Schle- sak Auguszta és tanítványai közreműködésével. Zongorán Sass Dezső kísért. Az 1956-os hangversenyévad január 23-án Mozart—Bartók esttel indult: a Varázsfuvola- nyitányt, a Haffner szimfóniát Rozsnyai Zoltán vezényelte. Ugyanebben az évben a III. pécsi Ünnepi Hetek zenei ese­ményeit „Zenélő Május” címen rendezték meg. Május 6-án, a nyitó hangversenyen a Liszt Fe­renc Kórus és a Szimfonikus Zenekar Mozart Requiemjét adta elő, Antal György vezény­letével. És egy tavaszi operabemuta­tóról is szólunk: 1965. március 12-én a Don Juan gazdagítot­ta a társulat Mozart-repertoár- ját. Idézet a korabeli kritiká­ból: „Operaegyüttesünk min­den tagja becsületes igyeke­zettel vette ki részét a nehéz munkából. Az ennek nyomán felcsendülő gyönyörű Mozart melódiákat a közönség hálás tapssal fogadta, ami annak bi­zonyítéka, hogy nem volt hiá­bavaló a fáradság és a nagy feladathoz méltó lelkesedés.” Dr. Nádor Tamás Az erdélyi 'határtól o stájer végekig elterülő 13 várme­gye, a Délvidék sokféle népe a magyar középkor századai­ban .földet művelt, dús lege­lőkön lovat, marhát, ima'kk- termő tölgyesekben sertést tartott. Somogy, Baranya, Tol­na és Szeróm boráért, fájáért, a síkvidékek gabonájáért a he­ti- és országos vásárokon mindent be lehetett szerezni, s kereskedői gazdagságát to­vább növelte a Balkánra és Itáliába menő utak forgalma is. E gazdag táj birtokáért a 13. század elejétől Mohács koráig fel -fel lobba nó úri ha­talmaskodtak és erősödő tö­rök pusztítások nyomón gyak­ran tapasztalták az emberek, hogy „aki vet, ritkán arat, s aki szőlőskertet művel, aligha szüretel”. Az állandósuló bi­zonytalanságra' imár a 15. szá­zad második .felére önpusztí­tó s sál reagáltak az embe­rek. Erre utalva idézi a kor­társ Bátori László pálos szer­zetes Esdrás prófétát: „Az emberek (itt) nem kívánnak fiákat, mert elrabolják őket, vagy csatamezőn esnek el.” E torzuló szociális magatar­tással természetesen járt együtt az emberek érdeklődé­se a menedéket kínáló vallá­si tanok iránt. Az eretnek mozgalmak alapját a 10. századiban élt bolgár Bogumil tanításai ad­ják, oki szerint Isten csak a lelket teremtette, de a földi világ a Sátántól származik. Szerinte bűnös dolog minden adó és szolgáltatás, s ezzel együtt a különböző rangú munkáltatók hatalma is. Bogu­mil tanításának bosnyák köve­tőit, itáliai eredetű elnevezés­sel patarénusokként emlegetik a magyar források. Az oltalmat kereső eretne­kek sorát a1 14. század köze­pén a mezítelen testüket szö­ges korbáccsal verő flagel- lónsok nyitják. Arany János szerint: „Oélrül ez a népség indult valahonnan, S mint hógulya meggyűlt iminnen-amonnan. Ki paraszt, ki műves, kinek odva szerzet, Mindenféle kor, nem, állapot és nemzet.” A ferencesek harmad rend je csillapította, majd o hatalom szétszórva csoportjaikat, elné­mította őket, de ‘ittmaradt utánuk a nemzeti nyelvű is­tentisztelet gyakorlata1, és an­nak tudata, hogy gyónás és bűnbocsánat nélkül is lehet üdvözölni. Az egyházi szertartásokat utcákon-tereken profonizáló flagelláns forma eltűnt ágyán, de az eretnekség megmaradt. 1356-ban VI. Ince pápát már arra inti Lajos magyar királyt, hogy itthon számolja fel az eretnekséget, mert „ ... nem illik, hogy éppen az ő or­szágában virágozzanak azok”. A pópa vélhetően a valdens mozgalomra gondol, amely­nek hívei legnagyobb részt a Dróva-völgyön érkeztek a Dél­vidékre. Közösségeik vezetői csizmadiák, fazekasok, ková­csok, szabók voltak, akikkel a népesebb településéken mindenütt lehetett már talál­kozni. Nem szabad itt sem megfeledkeznünk arról, hogy ők nevelték először bibliaol­vasásra a Délvidék népét. Stájerországból a Szerém- ség felé vezető útjukon nem kerülhették ki a polgárosodó Vajszíót, amely 1354-ben nyert hetivásár tartására jogot I. Lajos királytól. Ebben az ok­levélben találkoztam ugyan javaikat adó-vevő emberek­kel és kereskedőkkel, de ah­hoz, hogy nevesíteni tudjam a közösség vezetőit, és pol­gárait, egy fél évszázad múl­va bekövetkezett politikai gyilkosság kellett. 1404. március 3-án jelenti Gyulai Frank és iNémeti Ist­ván fia János (ez utóbbi va­lószínűleg vajszlói részbirto­kos) megyei alispán, hogy a sámodi uradalom jobbágyai veichi (vejti) Imrének Berta­lan nevű testvérét, amikor Ma>- iróti János 'bánihoz ment Vojsz- ló iható ráiban megölték, két Ifami Harisát félholtra verték, kíséretét szétkergették. A vizsgálatot Maróti bán, a bosnyák függetlenségi törek­vések és a tőlük elválasztha­tatlan ipatarénus szekták 'kö­vetkezetes ellenségének kéré­sére indították. A tettesek között találkozha­tunk Jakab fia, iPéter Barnabás fiával, a vajszlói vajdával (ko- rabeli jelentése kapitány), tár­sai között van Jakab varga, a „Fazekas”-naik mondott Ja­kab fia Brictius (?), Pál ko­vács Benedek és Jakab csiz­madia Antal fia, hídvégi An­tal nemes ember iMáté és Pál fia, továbbá az uradalomhoz tartozó kisebb települések né­pei és jobbágyai. A főbenjáró ügyben készült jelentés kísérő iratait nem si­került megtalálnunk,, de a raj­taütés bibliai nevet viselő sze­replői, a hátterüket adó szlai- vóniai és boszniai események, az egész szituáció erős vajsz­lói eretnek közösség létezését sejtetik már ekkor. 17 év múl­va, 1421 -ben a ferencesek' ge­nerális gyűlése V. Márton pá­pától az elharapózó tévhit felszámolására Zala, Somogy és Baranya megyék Duna és Dráva menti egész területére inkvizítort kér, mert szerintük Isten az eretnekek 'bűnei 'mi­att rendelte e tájra a pusztító török hadakat. Kiss Z. Géza kandidátus Ágoston Edit és Bonett Kálmán a Don Jüanban I. Lajos király (1342-1382) Reprodukció Thuróczy János: A ma gyarok krónikája című művéből Néhány gondolat a helytörténet védelmében Most, amikor a szülőföldhöz és a szőkébb pátriához való kötődés egyre többet 'jelent az emberek életében, és az eh­hez való ragaszkodásnak min­den fórumon egyre nagyobb jelentőséget kellene tulajdoní­tani, a művelőit megbecsülni. Megrökönyödve veszem észre, hogy erről a hatalom helyi kö­reiben méltánytalanul kevés szó esik, ismét a régi reflexek élednek újjá. Még a legutóbbi években is a történeti kötődés, a hely- történet megbecsülése is csak esetleges fontosságú volt, sok függött az illető párt- és álla­mi vezető fölkészültségétől, sok esetben művelőinek mun­káját vállveregetéssel köszön­ték meg — ha egyáltalán meg­köszönték -, sok évi kutató­munka megbecsülése is csak esetleges volt. Most, hogy megtörtént Ba­ranyában és Pécsett is a hely- hatósági választás, a helytör­ténet művelői azt hitték, tá- gabb terük lesz építő jellegű javaslataik megtételének ér­dekében, a várostörténeti ku­tatásaiknak figyelembevéte­léért, de több aggasztó jel arra mutat, hogy ez koránt- sincs így. 'Hogy baj van az elmúlt év­tizedek történelemoktatásával, az a február 28-i közgyűlés utolsó két napirendi pontjá­nál is kiderült. Már az is jel­lemző volt, hogy ezeket a kér­déseket a végére tették, nem is beszélve arról, hogy a pé­csi képviselőtestületi ülés ki­tűzött napirendi pontjai a rendkívüliek miatt órákkal ké­sőbb kerültek sorra. Sajnos, Pécs ünnepnapjáról nem sok előzetes jelent meg a sajtó­ban, hála azonban az ez ügy­ben megszólaló illetékes ku­tatóhelyeknek — a Baranya Megyei Levéltárnak és a Könyvtárnak —, szakszerű elő­terjesztés történt ez ügyben. Egy fiatal képviselő az 1367. szeptember 1-jei időpont mel­lett az 1780. szeptember 5-i dátumot is javasolta, ugyanis ekkor cikkelyezte be a me­gyei közgyűlés Pécs szabad király rangra emelését. Aki csak egy kicsit is jártas a történelemben, annak tudnia kellene, milyen volt a viszony a vármegye és a civitas kö­zött. (Mint szélsőséges példa, Mikszáth: Fekete város című regényére utalok.) Egy várme­gyei eseményt városi ünnep­nek javasolni — enyhén szól­ván is furcsa egy városatyá­tól, foroghatnak is a sírjuk­ban a múlt pécsi városvezetői. De a cifraságok a belváro­si utcaneveknél kezdődtek iga­zán. Az este fél hétre már belefósult képviselők közül a fiatalabbak egynémelyike azért nem szavazott a régi utca­nevekre, mert egyszerűen fo­galma sem volt arról, miért kaptak az Irgalmasok, a Fe­rencesek vagy Szepesy Ignác utcát 1945 előtt. Apropó, Sze­pesy Ignác.' Nagyon sajnála­tos, hogy volt képviselő, aki azért szavazott ellene, mert Szepesynek szobra is áll (közbevetőleg megjegyezve, akkor mi van Kossuthtal?). Sajnos, a jelen kutatói közül előtte megkérdezhette volna Borsy Károlyt, aki elmondta volna néki, a szoborfelirattal ellentétben miért írjuk a ne­vét egy s-sel, és miért éppen a Leonardo da Vinci utca vi­selte a nevét — ha már a pécsi egyetem 1367-es alapí­tási dátumát fogadta el a vá­ros ünnepnapjának az előtte lévő napirendi pont alkalmá­val. így Borsy Károly több éves kutatómunkáját vette sem­mibe, és csak ez egy példa . . . Sajnos, nem elég előtte né­hány könyvet átlapozni, az év­tizedes szakértelmet egy ilyen — a pártállam sokat szidott gyakorlatában dívó — „gyors­talpaló" nem tudja pótolni. Különben nem ejtett volna szót — az 1780-as pécsi álla­potról szólván — a püspök és a városlakók „jobbágyi sorá­ról" kettejük viszonyát jelle­mezvén. S mivel a baj nem jár egyedül, a minden szak­értelmet, szakszerű indoklást nélkülöző előterjesztés a bel­város utcaneveinél sem na­gyon tájékoztatta az utca­nevek sorsát eldöntő képvise­lőket. Nem rajtuk múlott, hogy nem csináltak nagyobb bajt, de a város többi része még csak ezután következik. így csak reménykedhetünk abban, hogy a helytörténet is meg­kapja a rangját — a többi tudományág mellett —, és a tisztelt képviselők közül egye­sek rájönnek a jelentőségére végre. Dr. Vargha Dezső

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom