Új Dunántúli Napló, 1991. április (2. évfolyam, 89-117. szám)

1991-04-20 / 107. szám

2 aj Dunántúli napló 1991. április 20., szombat Komoly játék a főiskolán Pollack-napok Fáraók és piramisok Vigyázz, ne -lépj a múmiára — akaszthatták volna ki a fel­iratot a piramisok bejárata mellé, nehogy a szép számú érdeklődő megrongálja a te­tőtől talpig bebugyolált, vál­lalkozó -kedvű oktatókat. A pécsi Pollack Mihály Műszaki Főiskola a héten megrende­zett diáknapjainak ugyanis ki­emelkedő eseménye volt a diákrektor választása, amely azonban nem -napjainkban, hanem a fáraók korában ját­szódott. A diáknapok rende­zői tavaly a lovagkort sze­melték ki egy kis „időutazás­ra”, idén pedig Egyiptomot akarták megjeleníteni a főis­kola udvarán. A választáson öt fáraónak öltözött rektorje­lölt indult, hátuk mögött erős csapataikkal. Minden csoport fölépítette a maga 8-9 mé­teres piramisát, összeeszká- -báltók a harci szekereket és még számos ötletet valósítot­tak meg. Ebben még az sem akadályozta meg őket, hogy közben szakadt az eső, hullt a hó. A nemes versengés a 12 tagú zsűri közreműködésé­vel eldőlt, s tegnap elfoglal­hatta helyét a főigazgatói szo­bában a talárba öltözött diákrektor, „Jones", alias Csapó Attila, aki „Totya" és a „Madjer” jelöltekkel fej-fej mellett halad egy darabig. A talár kölcsönkapott, évek óta a POTE-től „veszik bér­be” az öltözéket, melyet egy nopra magára ölthet az ifjú rektor. A negyedéves Csapó Attila csendesen mosolyog és sikerét egyértelműen mélyépí­tő szakos kis csapatának tu­lajdonítja, akik kiálltak mel­lette. Az asztal körül -két volt vetélytársa és Bencsik Zoltán, a rendezők vezére viszont ki­igazítják. Nagyon fontos a csapatmunka, de azért a je­lölt személye sem harmad­rendű kérdés, mert valódi egyéniségnek kell lennie, aki mellé fel lehet sorakozni. A választásig számos próbát kellett kiállni, megoldani kü- lönböző tréfás feladatokat, s gyűjteni az erőt a piramis és harci szekér építésére. A főiskolások szeretnék is meg­köszönni az őket segítő válla­latoknak, szövetkezeteknek a segítséget, amellyel hozzájá­rultak a verseny megrende­zéséhez, kölcsönadtak anya­gokat, csővázakat. Játék vagy komoly feladat ez, tudakolom, mire rögtön megadják a választ: komoly játék. Az év kiemelkedő ese­ménye számukra a diáknapok rendezvénysorozata, melyre visszajárnak az öreg-diákok és melybe több oktató is szív­vel, lélekkel bekapcsolódik. Gondosan tanulmányozzák a verseny előtt a választott tör­ténelmi kort, s hetekig készü­lődnek, hogy minél ragyo­góbb ötletekkel álljanak elő. A diákrektor országlása egy napja alatt pedig dicsérete­ket oszt, intézkedik fellebbe­zési kérelmekben. A határt azonban sosem lépjük át', nem akarunk visszaélni a ta­nároktól, a főiskola vezetőitől kapott bizalommal, jegyzi meg Bencsik Zoltán és hozzáteszi, Vétek Lajos fővédnököt külön is említsem meg, mert egyike volt azoknak, akik végig bá­báskodtak a Pollack-napok mellett. S hogy a hallgatók­nak mit jelent a négynapos rendezvény, mutatja az a rendkívüli tény is, hogy a 400 fős előadó rendre meg­telt dugig. B. A. Magánkönyuesboltok Ez év második negyedétől a könyv­kereskedelemben is megkezdődik a privatizáció — jelentette be pénteken a sajtó képviselőinek a Művelődési és Közoktatási Minisztériumban Láng Péter szóvivő. A tíz vagy annál ke­vesebb dolgozót foglalkoztató köny­vesboltokat privatizálni kell, az en­nél több alkalmazottal működőket pedig kérelemre privatizálni lehet. A tájékoztatón elhangzott, hogy első lépcsőben a fővárosban tíz, vidéken tizenöt könyvesbolt kerül magán­kézbe. A stílus a régi, az üzlet új! Új cipobolt nyílt a POPCORNER divatházban, Pécsett a Jókai u. 7-ben- Márkás férfi- és női sportcipők, sportruhák- Import és hazai női és férfi divatcipők nagy választékban- Férfi és női cipők már 500 Ft-tól, velúr csizmák és vászon csizmák reklámáron kaphatók! Ez az ön stílusa Pécsett a POPCORNER divatházban, a Jókai utcában! LA-BOSA BT. l Pécm, Citrom a. 7. Az Ikarosz szárnyán gurulunk Színvonalas a programunk Keresse ezt az emblémát, megtalálja az irodát. AJnálatalnk: Csak nálunk tengerparti üdüléssel, régi görög városok megtekintésével kisázsiai körüt indul augusztus 1-9-ig. A részvételi díj csak 13.000 Ft., mely kényelmes utazást, szállodai elhelyezést és félpanziós ellátást tartalmaz. Nagy görög körüt, tengerparti üdüléssel. 12 nap szálloda! elhelyezés, félpanzióval 7-18-ig 26.000 Ft Üdülés Görögországban. 10 napos augusztus 2-11 -ig. Elhelyezés 2-3 ágyas apartmanokban 7 éjszaka 120 DEM +5300 Ft/fő. Opatija 10 napos ebből 7 éjszaka szállodai elhelyezés, félpanzióval július 12-21 -ig 12.400 Ft Isztambul (Jugoszlávián keresztül) 6 nap 3 éjszaka, fólpanzióval, programokkal. Április 21-26., április 28 - május 3., május 12-17. 6400 Ft + vízum. Bécs 1 napos csütörtöki napokom, csoportoknak igény szerinti időpontban. 700 Ft/fő. Panduric8 István IKAROS KFT. Pécs, Apáczai Cs. J. körtér 1. Tel.:41-325 (222«i Ismét a kárpótlásról (Folytatás az 1. oldalról) rendjét úgy alakították ki, hogy a törvénytervezet részle­tes vitája után, s a határo­zathozatalt megelőzően a bi­zottságoknak még lehetőséget adjanak egy utolsó tárgyalási fordulóra a kárpótlás tegfon- tosabb kérdéseiről. A kárpótlási törvénytervezet mellett a háromnapos ülés napirendjén szerepel még a Polgári Törvénykönyv módosí­tásáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása és lezárása, valamint két — környezetvédelemmel, illetőleg erőgazdálkodással kapcsolatos - országgyűlési határozatter­vezet tárgyalása. A keddi ülésnap délutánján ezúttal is interpellációk és kérdések ke­rülnek a plénum elé. A sajtótájékoztatón szóba került az Alkotmánybíróság csütörtökön közzétett, a kár­pótlási törvény egyes rendel­kezéseinek alkotmányossági vizsgálatával foglalkozó hatá­rozata. Ennek kapcsán Sza­bad György házelnök pozití­van értékelte, hogy az Alkot­mánybíróság elvi szinten ér­telmezte a maga szerepét a törvénytervezetek előzetes nor- makontrolljóval összefüggés­ben. Mint mondotta: a ha­talmi ágak szétválasztásának klasszikus elve is a bírói és a törvényhozói terület elhatáro­lását követeli meg. Hozzá­fűzte: természetesen lehetővé teszi, hogy a már törvényerő­re emelt rendelkezést az Al­kotmánybíróság utólag felül­vizsgálja, sőt - amennyiben ellentétben áll az alaptörvény valamely paragrafusával -, úgy meg is semmisítse azt. Zsolnay Vilmos emlékére A Zsolnay emlékszoba egy részlete Fotó: Proksza László Emlékszoba és képtár nyílott Pécsett (Folytatás az 1. oldalról) rehozásóról), és tisztelettel megemlékezett a család tagjai­ról. Az emlékszobáról Ivánka Andrásné, aki gyermekkorát Pécsett töltötte, így vallott: „örülök ennek a szobának, vi­szontlátom itt mindazokat a dolgokat, amik között felnőt­tem. Agilis nagynéném nagyon kiállt a csalód és a hagyomá­nyok mellett, az ő kívánsága teljesült most.” A képtárban, melynek anyagát Kovács Orso­lya válogatta össze, Mattya- sovszky-Zsolnay László, Sikors- ki-Zsolnay Júlia és Zsolnay Vil­mos festményei láthatók. Mattyasovszky-Zsolnay Tamást a diákévek fűzik Pécshez, a cisztercitákhoz járt 8 évig. Meghatottan emlékezett a vá­rosról. A mai program egyik legfőbb érdekessége, hogy a tíz órakor kezdődő ünnepélyen a Keres­kedelmi és Vendéglátóipari Szakmunkásképző Intézet felve­szi Zsolnay Vilmos nevét. Mind­ez a szervező, Kehidai László testnevelő tanár nélkül nem valósulhatott volna meg, aki hatszáz diák kérését teljesítve nekilátott és két év alatt kiépí­tette a családdal a kapcsola­tot. A középiskola az ünnepre évkönyvet jelentetett meg. He­rold Gyula igazgató a névadó előtt megkapta a városi önkor­mányzat válaszát, melyben a polgármester hozzájárult a szakközépiskolai képzés beve­zetéséhez is szeptembertől. A családtagok az ünnepély után a Zsolnay Porcelángyárba, majd a Zsolnay Mauzóleumba látogattak. Sz. Lelovics I. 40 éves a II. számú Belgyógyászati Klinika Jubileumi ülést tartanak ma délelőtt a POTE II. számú bel­gyógyászati klinikáján, a klini­ka alapításának 40. évfordulója alkalmából. A pécsi 11-es belklinika 1951- ben indult dr. Hámori Artúr egyetemi tanár vezetésével, aki hosszú évekig állt a klinika élén. Az őt követő, a klinika életében a második professzor dr. Burger Tibor egyetemi ta­nár jelenleg is a klinika igaz­gatója. A jubileumi tudományos ülést a POTE rektora nyitja meg. Ezt követően elsőként a klinika profeszora, majd a kli­nika volt és jelenlegi orvosai tartanak előadásokat. Az ülés ma délelőtt 10 órakor kezdődik a II. számú belgyógyászati kli­nika tantermében. Magyarországra érkezett a horvát elnök (Folytatás az 1. oldalról) tatott a horvát elnökkel, majd a házelnök ebédet adott Franjo Tudjman tiszteletére. A késő délutáni órákban Göncz Árpád köztársasági el­nök rezidenciáján fogadta Franjo Tudjmant. A horvát elnök Budapesten találkozott a Magyarországi Horvátok Szövetségének képvi­selőivel is, majd Szolnokra lá­togatott, ahol megnézte a Szig­ligeti Színház diszelőadását. amelyet abból az alkalomból tartanak, hogy befejeződött az intézmény teljes felújitása. A mintegy 7 millió dollár értékű beruházást az Ingra nevű hor­vát cég végezte. Magyar reformátusok világtalálkozója júniusban (Munkatársunk telefaxjelentése) Közel ötmillió református hitre 'keresztelkedett imagyar él határainkon belül és kívül. S ha mindnyájan nem is tud­nak részt venni a június 21-e és 30-a között megrendezen­dő világtalálkozón, képviselő­ik, egyházi vezetőik bizonyára ott lesznek. Erről tájékoztat­ták tegnap Budapesten a saj­Tízezrek - külföldről is Szánkózni lehet a hegyekben A virágzó faágakra csütör­tökön lehullott és a növényeken részben meg is telepedett hó talán még nem okoz terméski­esést a gyümölcsösökben, a kiskertekben — vélekednek a mezőgazdászok. Gondot az esetleges fagy okozhatna vagy az, ha a hűvös, hideg esővel együttjáró időjárás hosszabb időre megtelepedne környékün­kön. Ekkor ugyanis nem szor­goskodnának a méhek a virá­gok, a virágzó ágak körül, és elmaradna a megtermékenyü- lés. Az elmúlt tíz év alatt a Pécs feletti Mecsek-tetőkön hó esett áprilisban 1982-ben, 1986-ban, 1987-ben, 1988-ban, de mind­egyik alkalommal még aznap elolvadt a csapadék. Most vi­szont a Misinán és Árpád-tetőn április 16. óta tartja magát a most már 12-14 centis hólepel, ami három nap alatt 36 órán át tartó havazással alakult Jci. Erre viszont nem volt példa az elmúlt 15 év alatt, amióta a nagyárpádi meteorológiai állo­máson figyelik a szokatlan csa­padékhullásokat. Gajdon Lász­ló, az állomás 69 éves vezetője életében nem tapasztalt ilyet, hogy áprilisi hó napokon át megmaradjon a Mecseken, amely síelésre, szánkózásra al­kalmas. Hazánkban itt van most a legtöbb hó, hisz a Ké­kesen például mindössze 8 centis a hólepel. B. N.-Cs. J. tó képvselőit többek között a Ráday Kollégiumiban, előre- taocsájtva: 53 év utó n ke­rülhet sor a Magyar Reformá­tusok Második Világtalálko­zójára, hosszú csendet meg­törve. Dr. Hegedűs Lóránt püs­pök, a zsinat ‘lelkész» elnöke szerint a júniusi világtalálkozó a megújuló egyház missziói újrakezdésének legkiemelke­dőbb alkalma is amellett, hogy a külhonban élő refor­mátusok „rendezhetik” kap­csolataikat az óhazával. Ta­lán kevesen tudják, de közel 40 országiban leledzik szerve­zett, magyarokat tömörítő re­formátus központ. Az 1938-as, első világtalálkozó — melynek szervezője dr. Vasady Béla, ma is él az Amerikai Egye­sült Állaimokiban — központi gondolata így fogalmazódott: „Krisztusban /elhivattunk ke­resztyénnek, Krisztusban tarta­tunk meg magyarnak is.” Az idei találkozó alapigéje a 90. zsoltárból merített: ,,Te- benned biztunk eleitől lógva." Az eseménysorozat fővédnöke Göncz Árpád köztársasági el­nök, s résztvevője Antall Jó­zsef miniszterelnök is. S bár a megnyitó június 21-én, pén­teken a budapesti Kisstadion­ban kezdődik istentistzelettel, a fő helyszín Debrecen lesz, ahol a Nagyerdei Stadionban Tőkés László nagyváradi püs­pök hirdet igét, majd meg­annyi eseményre kerüli sor. Kulturális, tudományos és egyhá zm űvészeti k '«állítások, sáiim póziumak, I elkésztalá Iko- zó, gyülekezeti találkozó, kó­rushangverseny színezi a prog­ramot. Kecskeméten a ma­gyar református iskolák világ- találkozója, Nagykőrösön, Pá­pán és Sárospatakon öreg­diáktalálkozók, Cegléden nők találkozója, Budapesten pres­biterek találkozója, Zánkán ifjúsági világtalálkozó, Debre­cenben cserkésztalálkozó lesz. A rendezvényekre közel száz­ezer embert várnak, Romániá­ból 15—20 ezer főt, Nyugat- Eurápából 4-5 ezer főt, a ten­geren túlról 1500-2000 ven­déget. Mint azt a tegnapi sajtó­tájékoztatón hallhattuk, He­gedűs Lóránt püspök szavai­val : a világtalálkozó jelentő­sége abban áll, hoqy kifeje­zésre juttatja és erősíti azo­nosságtudatunkat, testvérisé­günket és küldetésünket, re­mélve, hogy lidércfény helyett csillaqlótós, borongás szürkü­let helyett hajnalfény támad a résztvevőkben. Hiszen ma a testvériség a1 legfőbb élet- szükséglet határainkon kivül és belül, az emberiség jövőjé­nek egyetlen garanciája. Kozma Ferenc Havas tavasz Megemlékezés a bolgár katonai temetőben (Folytatás az f. oldalrálf nők ki. A harkányiakkal együtt közös az óhajunk, hogy az ed­digi bolgár katonai múzeum bővüljön és egész Bulgáriát be­mutató kiállítássá váljék. Re­méljük, mihamarább felveszi a kapcsolatot Harkány és a bul­gáriai Sumen városa, ahol Kos­suth Lajos emlékének áldoz egy múzeum, ehhez minden se­gítséget megadunk. Szíjártó J.

Next

/
Oldalképek
Tartalom