Új Dunántúli Napló, 1991. április (2. évfolyam, 89-117. szám)
1991-04-16 / 103. szám
IO aj Dunántúli napló 1991. április 16., kedd szerkesztőség postájából S Mire lehetne használni? Havasi István Magyarbóly- ban két elhagyott tsz-épületet is talált: vajon a többszintes dohányszárító az enyészeté lesz, vagy a helyi önkormányzat kiadja vállalkozásbarát családoknak? Felveti azt is. hogy a másik képen látható tsz-hagyaték helyén a magyar- bólyi vállalkozó kedvű emberek a környező falvak önkormányzatainak támogatásával- a sertéstenyésztők örömére — egy húsfeldolgozó üzemet, vágóhidat és egy tárolóhelyiséget szeretnének kialakítani. Tekintettel arra, hogy közel van a jugoszláv határ, azzal a gondolattal is foglalkoznak, hogy felveszik a kapcsolatot a szomszédos országgal, és külkereskedelmi tevékenységet folytatnak. Terület tehát már van, vállalkozókedv is, most már csak pénz, és szervezés kérdése, hogy Magyarbóly új munkahelyekkel, és létesítménnyel gazdagodjon. Havasi István felvételei Megkérdeztük: Miért költözött ki a Pécsi Vízmű ügyfélszolgálata a belvárosból? Több figyelmet egymás iránt! Látszólag olyan semmitmondó dolog, szóra sem érdemes eset: Az anyuka ácsorog féléves gyermekével a cukrászdában, fagyira várva. Majdnem sorra kerül, amikor a kiszolgáló átirányítaná a másik, népesebb sorba. Az anyuka marad, hogy mégse neki legyen igaza, a kiszolgáló előrehívja a mögötte váró kisgyerekes szülőt (12 éves lehetett a kicsi). Az anyuka átlépett a másik sorba és ott kiszolgálták . . . A legfurcsább talán az, hogy miután megalázták, feleslegesen felbosszantották azt, kéri ne mondjuk el nevét senkinek. Tart valamitől... Hány ilyen mindennapi történetünk van, amitől egy időre szomorúak leszünk, vagy akaratlanul továbbadva a bosszúságot, megbántunk valaki mást. Pedig annyi gondunk van, és még az ilyenek is . . . Az biztos, hogy sosem érthetjük meg azokat, akik visz- szaélnek a helyzetükkel, akik hivatalnokoskodnak ott is, ahol nem kellene. Persze, nekik is van gondjuk temérdek, de olyan helyen dolgoznak, ahol ez nem lehet mentség, ha megalázzák azokat, akiknek a pénzéből élnek, akik nélkül nekik sem jutna kenyérkereset. G. M. Az egykori híradós bajtársakat keresem! Az újság nyilvánosságát szeretném felhasználni, hogy célomat meg tudjam valósítani. Mint egykori katona, szeretném a II. világháborúban elesett, eltűnt bajtársaim nevét 'megörökíteni egy emléktáblával, amelyet a pécsi Fejérváry laktanya falán helyeznék el. Felkérem azokat a még élő bajtársakat és azokat a családtagokat, akik segíteni tudnának, hogy az alábbi adatokat küldjék el postán. Név, rendfokozat, esetleg mely évben, hol esett el, vagy hol tűnt el (fogságban meghalt). Ezeket az adatokat azok küldjék el, akik a pécsi IV. hadtest híradó zászlóaljában teljesítettek szolgálatot. Tehát híradókról van szó! ' Bódy Péter 2094 Nagykovácsi, Dózsa Gy. út 4/B Megszűnt a Pécsi Vízmű belvárosi ügyfélszolgálati irodája — panaszolják olvasóink. Azóta a Nyugati-ipari útra kell kimenniük gondjaikkal az embereknek, nehézkes a busz- közlekedés arra, és sokat kell gyalogolniuk. Kérdésünkre Kummer László, a Pécsi Vízmű gazdasági igazgatóhelyettese adott tájékoztatást : A Bajcsy-Zsilinzsky utcai irodát a múlt év őszén szüntették meg, vagyis helyezték át a vállalat területére. Kihasználatlan volt, előfordult, hogy két-három napon keresztül sem nyitották rá az ajtót az ügyeletesre. A panaszos ügyek Az Új DN-ben április 3-án „Kutyakomédia a határon" címmel, a drávaszabolcsi vámhivatal tevékenységét érintő cikk jelent meg. Tartalmából az a következtetés vonható le, hogy a drávaszabolcsi vámhivatal dolgozója minden alap nélkül, önkényesen intézkedett, amikor az utast udvari határ- átkelőhelyre irányította. A valóság az, hogy a hatályos jogszabályi előírások szerint járt el és a kötelességét teljesítette. Az állategészségügyről szóló 1981. évi 3. számú törvényerejű rendelet végrehajtására kiadott 6/1981. (IV. 12.) MÉM-számú rendelet alapján állategészségügyi ellenőrzés alá tartoznak egyéb áruk mellett az élőállatok, így a kutya is. Az állategészségügyi vizsgálat alá tartozó áruk csak a kijelölt állategészségügyi határ- állomásokon keresztül és csak kedvező eredményű vizsgálat intézését pedig az tette körülményessé, hogy a központtal csak telefonon keresztül tudtak érintkezni. Kummer László hozzátette, ők is sajnálják, hogy - hat évvel ezelőtt — kiszorultak a városból. Az utóbbi hónapokban vala mivel több panasz érkezett ugyan hozzájuk, de úgy érzik, még ez sem teszi indokolttá az iroda visszahelyezését. Jelenleg azonban teljes körű szolgáltatással fogadják panaszosaikat kedden és csütörtökön 8-tól 12 óráig. Az idős ügyfeleknek, sajnos, nem megnyugtató ez a után hozhatók be, szállíthatók ki, illetve szállíthatók át az ország területén. A kijelölt állategészségügyi határállomásokon az állategészségügyi ellenőrzési feladatokat az oda állandóan beosztott állatorvosok látják el éjjel-nappali szolgálatban. Kizárólag az állategészségügyi határállomáson működő állatorvos feladatkörébe tartozik ‘ annak megállapítása, hogy az áru, ideértve az utas által magával szállított háziállatot is, megfelel-e az előírt állategészségügyi követelményeknek. Ha az állategészségügyi vizsgálati kötelezettség alá tartozó áru más határállomásra érkezik, az árut - a belépő árut külföldi útvonalon — visz- sza kell utasítani és állategészségügyi határállomásra kell irányítani. A Baranya megyében működő közúti átkelőhelyek közül Rokkant- nyugdíjasok tisztították az erdőt Elmondanánk az Új DN április 2-i számában megjelent „Szigorúbb ellenőrzést Malom- völgyben” című levélre, hogy tévedett az olvasó: Azt írja K. L., hogy a zöld Audi 100, és a fekete Mazda a tiltó tábla ellenére hajtottak a tó területére. Mindkét gépkocsi tulajdonosa mozgássérült rokkantnyugdíjas behajtási engedéllyel rendelkezik. Ennek ellenére a parkolást nem ez indokolta. A gépkocsitól pár száz méterre közvetlen a nyugati sétány felett az elvadult erdőt tisztítottuk március 15. ünnepén azért, hogy szebb, tisztább, kulturáltabb környezetben tölthessék a kirándulók szabad idejüket. Ha ennyire szívén viseli a tó és környéke ügyét. bármikor szívesen látjuk — kirándulótársaival együtt - társadalmi munkára. az udvari vámhivatali kirendeltség a kijelölt állategészségügyi határállomás. Ez a körülmény adott okot arra, hogy a drávaszabolcsi vámhivatal pénzügyőre a kutya behozatalát nem tette lehetővé, és az utast Udvarra irányította. Egyébként a kijelölt állategészségügyi határállomásokról az érdeklődőknek bármelyik vámszerv készséggel felvilágosítást ad. Kovacsics István pénzügyőr főhadnagy, megbízott megyei parancsnokhelyettes A pénzügyőrség válasza egyértelmű, köszönjük a felvilágosítást. Franz Rapp számára csupán az érthetetlen, hogyha a törvény a kiszállításra is vonatkozik, akkor ugyanezt a kutyát, ugyanezen határállomáson néhány órával korábban miért engedték kimenni? Sőt, több alkalommal akadálytalanul ki és be utazhatott. Akkor miért, és most miért nem? Rezes Zsuzsa helyzet.. . Tröszt £. B. A. és Cs. 1., a gépkocsik tulajdonosai fii lat szállítás a Határon Csak a kijelölt állomásokon Tájékoztat az OTP - az átutalási számlákról Az Új DN március 19-i számában jelent meg Koszorús Pálnak, átutalási betétszámlával kapcsolatos írása: február 20-án és 26-án nagyobb összeget fizetett be az átutalási betétszámlájára, amelyből március 4-én szeretett volna felvenni, de ez csak nehézségek árán sikerült, mert nem tudta azonnal adni a befizetést igazoló szelvényt. Az Országos Takarékpénztár és Kereskedelmi Bqnk Rt. Baranya Megyei Igazgatósága a következő tájékoztatást adta: Sajnálattal kell megállapítanunk, hogy az ügyfelünkkel történtek abból a sajnálatos számítástechnikai feldolgozási rendszerünkből adódtak, amin jelenleg a legjobb szándékunk ellenére sem tudunk záros határidőn belül változtatni. A jelenlegi feldolgozási rendszerünk a havi anyag feldolgozását három dekádra bontva végzi; ennek megfelelően készíti az ügyfélforgalom lebonyolításához szükséges könyvelési táblákat, kigyűjtéseket. Ez a rendszer így sajnos nem teszi lehetővé — mint azt a levélíró ügyfelünk sajnálatos esete is bizonyítja -, hogy egy dekádon belül, adott napokon történő befizetéseket — a dekádra vonatkozó feldolgozási időn belül —, amikor is még az adott anyagról nincsenek értékelhető nyilvántartásaink, az ügyfél természetes és jogos kérésére közvetlenül bizonyos segédletek felhasználása nélkül teljesítsük. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ügyfeleink akár már a befizetés napján, vagy közvetlenül azt követően nem juthatnak jogosan az átutalási betétszámlán lévő követeléseikhez. Ahhoz azonban, hogy ez közveltenül megtörténhessen, függetlenül a befizetés napjától bármikor lebonyolítható legyen, szükséges az, hogy az ügyfél bemutassa a befizetést tanúsító igazoló szelvényrészt. Ebben az esetben ugyanis minden kikötés nélkül a normál ügymenetnek megfelelően tudunk az ügyfeleink kérésének eleget tenni. ügyfeleink többsége ismeri és él is ezzel a lehetőséggel, forgalmazás esetén magánál tartja a befizetést igazoló szelvényrészt, ami adott esetben mindkét fél kölcsönös előnyére szolgál, megnyugtató, problémamentes ügyintézést biztosít, ügyfeleink erre irányuló támogató szándékú közreműködését ezúton is köszönjük. Amennyiben az ügyfél valamilyen oknál fogva nem tudja bemutatni a befizetést igazoló szelvényrészt (nincs birtokában, elveszett . . .), úgy ilyen esetekben is lehetőség van a kifizetés teljesítésére. Az adott tételnek a fióknál a napi anyagból történő visszakeresése ad erre lehetőséget. Ez azonban az átlagosnál általában nagyobb ügyfélforgalom miatt, adott esetben amúgy is hosszú várakozási időt meghosszabbítja. A történtekért az ügyfelünktől ezúton is szíves elnézését és megértését kérjük. Folyamatban van egy minden igényt kielégítő, modern, számitógépes folyószámla- rendszer kialakítása, napi könyveléssel és kamatszámítással. Ez a rendszer maximális mértékben kielégíti az ügyféligényeket, meggyorsítja és biztonságosabbá teszi az ügyfélforgalmat. A rendszer bevezetéséig azonban változatlanul ügyfeleink türelmét és megértését kérjük. Hiába dolgoztak a gyerekek? A pécsi Táncsics Mihály Általános Iskola tanulói is vállalták a feladatot, hogy szebbé, tisztábbá tegyék környezetünk parkjait, utcáit. A munkára nevelés minden nevelő feladata, főleg az osztályfőnököké. A gyermekek személyiségét, egyéniségét még jobban megismerhetjük a tanulás mellett, a konkrét fizikai munka révén. Előre eltervezett utcákra beosztva láttunk neki a munkának. Én úgy gondolom — és tapasztaltam is — becsületes, lelkes munkát végeztek a gyerekek. Az én osztályom a 6/c. Zömmel a környező falvakból járnak az iskolánkba. Több éves tapasztalataim alapján - úgy láttam — a „vidéki" gyerek szívesebben dolgozik, mint tanul. (Zárójelben megjegyezném: jó lenne, ha mindkettő egyenletes lenne!) Hosszú utca volt a mienk — a Móra Ferenc utca. Voltak lakók, akik meg-megje- gyezték: „de szorgalmasak ezek a gyerekek!” Voltak tanulóim, akik szóvá tették - és itt a társasházaknál dolgoztunk — a legtöbb szemét a lakótömböknél akadt. Volt itt csizma, lavór, tejeszacskóktól a kombinékig minden . . . Eltakarították a gyerekek! A Móra Ferenc utcai bolt előtt és mellett, ahová a környék lakói vásárolni járnak, g legszemetesebb volt a park, a terület. Szintén a lakásokból kidobált szemét. A pénztáros a boltból kimosolygott - talán jelezve, de rendesek ezek a gyerekek! Én is elégedett voltam velük! Elhatároztam, hogy a tavaszi szünet után, az első tanítási napon több osztály- főnöki dicséretet osztok ki a becsületes munkát végző tanulóimnak. Beírjam? Neveltünk? Tíz nap múltán is (!) többször jártam arra. Ott sorakoznak a kupacok, az eldobott csizmák, plusz még megnövekedett az ablakokon kidobott szemetek „tömege". A jó szándék megvolt bennünk! Talán „annak a névtelen, idősebb néninek a megjegyzése...........de rendes gyerekek vagytok!" - többet ért, mint az én most elgondolkodtató, ellenőrzőbe írandó dicséreteim, ami nem jelezheti ennek a jó szándékú munkának az igazi végét...! Balogh Sándorné osztályfőnök