Új Dunántúli Napló, 1991. április (2. évfolyam, 89-117. szám)
1991-04-13 / 100. szám
IO aj Dunántúli napló 1991. április 13., szombat Az egyetem falai rangjához méltó versenyszellemet sugározzanak Pécs Magyarország Oxfordja? Beszélgetés dr. Kelényi Gábor professzorral, a POTE választott rektorával Még a múlt nyáron, vaskos könyvbe álmodták reformgondolataikat a Pécsi Orvostudományi Egyetem tanórai-oktatói; a munkálatokban több mint százan vettek részt dr. Kelényi Gábor professzor irányításával. A mű a hazai felsőoktatás átformálásának alaptéziseit adja, az oktatás, gyógyítás és tudományos tevékenység témaköreiben fölvázolja az autonóm egyetem működésének rendjét -, s ezzel etalont teremt a társintézetek számára is. Bár a fogadtatás egyértelműen pozitív, a Fehér Könyv fölkavarja az indulatokat is, hiszen tételeivel -, és szándékában -, jól érzékelhető határt választó vonalat húz a múlt és a jövő között, s e határt átlépni nem mindenki számára könnyű. Másrészt a népes team vitára bocsátva a munkát, nyitva haqvta a további formálás módosítás lehetőségét is. Még egy, nem mellékes von- zata akad az egyetem falain belülről jövő erjedésnek: megteremtette a hatalomváltás lehetőségét is. Mint azt lapunkban mór hírül adtuk, dr. Ke- lénvi Gábor, az egyetem választott rektora lett, s bár funkcióia felsőbb megerősítések után válik teljessé —, ami néhány hét kérdése csupán —, szeretnénk bemutatni őt, terveiről, szándékairól vallatni. Rá iellemző fanyar iróniával jegyezte meg:- Rengeteg munka vár ránk, s ettől már a gyakori „részvétnyilvánító” látogatások sem rettenthetnek vissza. Azt kell megvalósítani, amit a múlt nyáron kidolgoztunk: minél magasabb szintre vinni az ak- tató-gyógyító-tudományos tevékenységet, megteremteni az universitast.- Professzor úr! Szőkébb otthonában, itt a Pathológiai Intézetben a professzori szobában Maayarország, Baranya és Pécs térkéoei-képei és egy kép Oxtordról...- Az előbbiekről könnyű válaszolni: itt élünk. Persze praktikus szempontok is vezéreltek, sok külföldi vendég akad, s igy könnyebb őket is eligazítani. Ismernünk kell szűkebb és tógabb pátriánkat. Én magam nem vagyok pécsi, nem vagyok „tüke”, de immár közel negyven éve itt dolgozom, s pécsinek érezhetem magam. Oxford — már rázósabb, bár korábban elhangzott kissé fellengzősen, hoqy Pécs Magyar- ország Oxfordja. Roppant túlzó kijelentés ez, de egy bizonyos, s erre mindig figyelmeztethet: ha mi kis célokat tűzünk ki magunk elé, akkor kis eredményeket is érünk el. Napjainkban óriási lehetőségek nyílnak nemcsak az egyetem, hanem egész társadalmunk előtt, s nekünk a legmagasabb célokat kell kitűznünk. Azt, hogy az egyetem rangjához méltó legyen széles körű autonómiával rendelkezzék, s falai mind a tanárok, mind a diákok számára a versenyszellemet sugározzák. Hogy itt ne elégedjék meg senki a középszerűséggel, ' az éppen elegendő 'helyett a többet, a jobbat nyújtsa, s ne külső pressziókra, hanem az emberből — egyénből belülről jövő szándéktól, késztetéstől vezérelve.- Ezek szerint ön a múlt egyetemével nem azonosítja magát...? — Mondjuk ki őszintén, ne szégyelljük: az eredmények negyven év után siralmasak. Ez csőd. De szilárd meggyőződésem, hogy hosszas, kemény munkával a régi egyetemi col- lege-ok, mint Oxford, ahol én is jártam az évszázados falak között, visszahozhatok, az a miliő nálunk is megteremthető. Egy sereg elkötelezett egyetemi polgár és alkalmazott van a pécsi egyetemen, akik ezt világosan látják, s akik maradéktalanul részt vettek és vesznek terveink megvalósításában. Akik hajlandók áldozni is ezért, mert ingyen nem adják. Sok gondunk van, gazdasági-személyi problémák és még millió egyéb, melyek ösz- szefonódnak és sokszor az ember szeretne Nagy Sándor lenni, aki a gordiuszi csomót egy csapással átvágta. Ugye, milyen egyszerű lenne? De nekünk ki kell csomózni, megfontoltan, lassan.- Az autonómia az egyetem kardja, nem? . .. — A minap erről beszélgettem a miniszterünkkel, akinél bemutatkozó látogatáson voltam. Végül is tényleg itt a kard, hiszen a minisztérium szinte minden hatáskört leadott az egyetemeknek. Ahogy átnéztem e listát, meg is döbbentett: itt én az Egyetemi Tanáccsal elevenek és holtak „ura" lehetek ...- Akkor ön mégiscsak könnyű helyzetben van, hiszen azokat a belső reformokat, melyeket végre akar hajtani, éppen az ön vezette team dolgozta ki, tehát nem szembesül csak régen óhajtott, önmaga által is megálmodott célokkal. — Először is a hatalom nem valamiféle diktátori pálca; jelenti elsősorban a megfelelő kollégák, munkatársak, azaz a jó „csapat" megválasztásának lehetőségét, a munkamegosztást és a szélesebb körű Egyetemi Tanács egyetértésének megnyerését. De az előbbiekhez még hadd tegyem hozzá, az ördög mindig a részletekben van. Könnyű volt mai szemmel megírni a Fehér Könyvet, elveket hangoztatni és bizonyos mértékben megkezdeni a megvalósításukat, de az igaz megvalósítás hosz- szú küzdelem lesz. Kétségtelenül előnyben vagyunk más egyetemekkel szemben, hiszen nekünk a koncepciókon már nem kell rágódni, de azért ahogy látom, máról-'holnapra látványos sikerekről aligha fogunk tudni számot adni. — A rektorváltás után bizonyára önben is felmerült; az egyetem társadalmát feltehetően megosztotta, a várakozáson és az örömön túl bizonyára akad feszültség, izgalom, idegesség is. Mit hallunk majd a debütáló rektor programbeszédében? — Hadd szögezzem le elöljáróban: én még nem vagyok rektor. Megválasztott rektor vagyok, s ha a köztársasági elnök úr úgy gondolja és aláírja a kinevezést, a miniszterelnök úr ellenjegyzi és a népjóléti miniszter úr nem is tudom, mit csinál vele, akkor kerülhet sor a programbeszédre. így addig csak feltételes módban beszélhetek. Az egyetem jelenlegi légköréről csak egy szubjektív megfigyelést: amikor kihirdették a megválasztásom eredményét, döbbenetes vastaps fogadta, ami biztosan nem személyemnek szólt, hanem annak, hogy az emberek fölmérték, itt valamilyen lényeges, nem személyi változás történt, s ennek örülnek. S miért gondolom, hogy nem személyem volt a taps kiváltója? önnek azt tudnia kell, hogy a patológiával foglalkozom, kevésbé forogtam egyetemi körökben, szemben egy klinikussal, s nem vagyok ismert személyiség. Elkötelezetten és nagy örömmel állok a változások élére, mint „első a hasonlóak között”, és tudom: az egyetem polgárainak többsége ezt, a megújulást várja. A kérdés nyilvánvalóan az: mit fogunk tudni tenni, újat alkotni?...- Kelényi professzor egyébként mit csinál? — Több évtizede nyirokcsomó betegségek kutatásával foglalkozom, így többek között nyirokcsomókat vizsgálok mikroszkóp alatt, hogy az adott betegség természetét megállapítsuk. Évente több ezer esetet kapunk véleményezésre az ország különböző területeiről. Ezt a munkát és ennek tudományos oldalát sosem fogom föladni. Természetesen rendkívül fontos, amit eddig is gyakoroltunk a Reform Bizottságban, 'hogy hetente egyszer a szűkebb körű vezérkar ösz- szejött, s megbeszélte a legfontosabb teendőket. Erre a jövőben is szükség von, kiegészítve egy nagyobb csapattal, amibe ott vannak a rektorhelyettesek, a tudományos bizottságok elnökei. Szorgos szervező munka vár mindenkire; az egyes bizottságoknak ki kell dolgozniuk a koncepciók megvalósitásának útjait, s megkezdeni a legsürgősebb teendőket. Sok mindenről kell tájékozódnom, így környezetünkről is. A sajtót tisztelem és követni akarom mind a külpolitikai, mind a belpolitikai történéseket. Ugyanakkor rendszeresen tájékoztatni szeretnénk a hírközlő szervek munkatársait az egyetemen történtekről is.- Nem szeretnék tapintatlan lenni, de ugye ezután nem fogják a vakbelet is másképpen műteni? — Talált a kérdés, ahogy mondani szokták: van benne valami. Válaszként hadd mondjam el, példaként, hogy akad egyetemünkön egy nemzetközi hírű etikai szakember, Blasszauer tanár úr, aki eddig nem volt tagja az egyetem etikai bizottságának, s mit sem tudott például a lombikbébi- ügy hátteréről. A minap megkértem, állítsa össze az egyetem etikai bizottsági tervét. Ö elkészítette, ragyogó munkát tett az asztalra. S hogy jön ez az appendectomiához, ami ugye egy kidolgozott műtét? De ott is jöhetne újdonság, másutt is! Egy sereg kérdés merülhet föl, amiről az etikai bizottságnak állást kell foglalnia. Vallom: az egyetemen nem történhet semmi olyan, ami az általános etikába ütközhet. Ezért szeretnék a belső, kizárólag szakmai etikai tanácson kívül egy amolyan csúcsetikai bizottságot létrehozni, amiben ott van ön is és egy ügyvéd, egy bíró, egy pap ... Hogy még világosabb legyek, bár ez nem éppen ide tartozik, ha például az USA-ban dolgozó kutatóorvos egy kísérletet akar elvégezni, amelyhez mondjuk a betegtől le kell venni 2-2 milliliter vért, úgy ez nálunk Magyarországon különösebb gondot nem jelent. Az USA-ban ezzel szemben ehhez az egyeDr. Kelényi Gábor Fotó: Läufer László tem, vagy kórház etikai bizottságának engedélyére van szükség. Lehet, hogy ez egy kicsit szőrszálhasogatónak tűnik, de az biztos, hogy ott nincs lombikbébi-ügy, s nálunk sem lesz, ha az etikai bizottság eredményesen dolgozik. — Végezetül hadd kérdezzem meg: hogy került Kelényi professzor nem pécsiként Pécsre? — Budapesten végeztem az egyetemet, s igen vonzott a radiológia. Ratkóczi profesz- szornál dolgoztam, aki akkor nagyon bölcsen azt mondotta: mielőtt döntesz, nézz körül, menj el egy fél évre belgyógyászatra, pathologiára, máshová, tehát egy bizonyos előtanulmányhoz kötötte a döntés megérlelését. így kerültem el Szombathelyre, Romhányi professzorhoz, ami egy életre sorsdöntő élményem lett, s Szombathelyről egy fél év után már „fertőzött" patoló- gusként tértem haza. Később, Romhányi professzor pécsi kinevezésekor hívott engem, s így kerültem 1952-ben Pécsre, felszámolva pesti kapcsolataimat. Mindkét professzor képe itt a falon- dolaozószobám- ban . . . rengeteget köszönhetek nekik. Tudja, azt szokták mondani, az ember ne szakmát válasszon, hanem főnököt is. Nekem szerencsém volt. Kozma Ferenc Előadás előtti pillanatok az egyetem főbejáratánál Kutatómunka a Patológia Intézetben A magyar csillag még miniig a legfényesebb Még mindig Magyarország a legfényesebb csillag Kelet- Európábán, jóllehet, lakossága, nem feltétlenül látja ezt ugyanígy — írja a Business Week című amerikai gazdasági hetilap két Magyarországon járt újságírója. A közvéleménykutatások eredményei alapján a magyarok meglehetősen zordnak ítélik a gazdasági helyzetet. Az egyik legfrissebb vicc szerint: tavaly az alagút végén fény látszott, az idén a fény végén alagút van. A helyzet azonban valójában nem ennyire rossz. Magyarország a volt keleti tömb legnyugatiasodottabb országa. Tavaly 700 millió dollárnyi nyugati tőke áramlott ide, több mint a fele annak az 1,2 milliárd dollárnyinak, amely a térség egészébe érkezett. Az ország közép-jobb kormánya szilárd, nincsenek etnikai gyűlölködések, vallási ellentétek. A két évtizednyi gulyáskommunizmus Magyar- országot a piacgazdaság kiépítése terén szomszédaihoz képest előnyhöz jutatta. A magyaroknak amúgy pedig van elég pénzük, hogy Bécs- be járjanak bevásárolni. Jelenleg Magyarországnak - folytatják a cikk szerzői, Gail E. Shares és Ken Olsen —, a senki földjéről kell katapultálnia. Ez a senki földje a parancsirányítású és a piaci gazdaság között húzódik. Mindkét szisztéma néhány legrosszabb jegyével kell a magyaroknak megbirkózniuk, úgy mint Európában, a legnagyobb egy főre jutó külföldi adóssággal, 30 százalék feletti inflációval, az ipari termelés tavalyi 10 százalékos visszaesésével, amely -, közgazdászok szerint - az idén is folytatódik, mielőtt 1992-re a nemzeti össztermék alakulásában fordulat következne be. A hajléktalanok és a bűnözők száma gyarapszik, és sokan kételkednek abban, hogy sikerül-e valaha is elérni a nyugati szomszédok életszínvonalát. A reformfolyamat lendületének megtartása végett Antall József miniszterelnök kormányának kordába kell szorítani az inflációt, a nemzetgazdaság legfőbb ellenségét —, folytatja a cikk. A privatizációs folyamat gyorsításra szorul. A tisztségviselők egy csoportja óvatos, és nem okarja túl gyorsan kiárusítani az állami vagyont, többek között a volt kommunista párt kövérre hízott macskáinak, vagy külföldiek kezébe juttatni. Mások szerint viszont gyorsan rendezni kellene a privatizációt, hogy a vállalatokat mielőbb áram- vonalasíthassák magántulajdonosaik. Késedelmek adódnak abból is, hogy a 40 évvel ezelőtti államosítás miatt rengeteg a tulajdonok, a jogos tulajdonlás körüli vita az országban. A gyorsítást viszont egyre nagyobb nyomás sürgeti. A szabályok változnak, a beruházókat jobban bátorítják. Csépi Lajos, a privatizáció irányítója elmondta, hogy idáig 60 ajánlat érkezett a legkülönfélébb vállalkozások megvételére, többek között a Gundel étteremre. Reményei szerint az év végéig 400 nagy- vállalat talál tulajdonosra. Megkezdődött 16 ezer állami bolt és kisvendéglő árverezése is, s Csépi szerint kis költői túlzással élve: az egész ország eladó. Mindemellett több száz nagyvállalat készpénzhiánnyal küszködik, nagyrészt a szovjet piac kiesése miatt. Az idén a magyar exportnak várhatóan a 14 százaléka irányul a Szovjetunióba a tavalyelőtti 30 százalékkal szemben. Becslések szerint a csődbe jutó állami vállalatok 7 százalé- a nemzetgazdaság 7 százalékát jelentik. Az évek óta tartó bankreform-kísérletek ellenére a legtöbb pénzintézet még mindig állami tulajdonban van, s gúzsba kötik őket azok a visszafizetetlen hitelek, amelyeket a veszteséges állami cégeknek folyósítottak. Mégis néhány magyar vállalat prosperálni kezd. Az export nyugat felé tolódása 1990-ben 950 millió dolláros kereskedelmi többletet eredményezett. A külföldiek tulajdonjogairól rendelkező új törvénynek a beruházások felfutásával kell járnia. Magyar- ország volt az első, amelynek apró tőzsdéje ismét megnyílt Kelet-Európába. Antall József miniszterelnök politikáját sokan határozatlansággal vádolják, s az elmúlt év sikereit a technokraták javára írják. Antall azonban már egy éve hivatalában van, és sokan politikai túlélését jósolják. Ha még egy évig meg tudja óvni az országot attól, hogy visszarendeződjenek a folyamatok, akkor Magyarország egyszer s mindenkorra megkezdhet eltávolodni gazdasági poklának tornácáról — írja a Business Week. Fotó: Szundi György
