Új Dunántúli Napló, 1991. április (2. évfolyam, 89-117. szám)
1991-04-12 / 99. szám
1991. április 12., péntek aj Dunántúli napló 3 Hz Alkotmánybíróság «átlátható adatszolgaltatast akar Az Alkotmánybíróságnak a személyi számok ügyében hozott keddi határozata vihart kavart. Azonnali hatállyal szinte pillanatok alatt félresöpörte a hazai nyilvántartási rendszert, amely természetesen a személyi számra épült. Az Új DN-nél is sűrűn csörögtek tegnap a telefonok, többen értetlenségüknek adtak hangot, mondván nem zavarta állampolgári jogérzetüket a személyi szám használata, és nagy anyagi áldozatnak tartják az átállást, hiszen a most élő rendszer kiépítése is hárommilliárdot vett ki az államkasszából. Igyekeztünk tegnap kommentárt kérni a határozathoz alkotmánybíróktól is, de megállapodásuk, hogy egyénileg nem nyilvánítanak véleményt a testületi határozatról. TerméA személyi szám kiszolgáltatta az állampolgárt Várhatóan hétfőn jelenik meg a Magyar Közlöny szétesnek veszik egyébként, hogy az állampolgárok kifejezik kritikai észrevételeiket az Alkotmánybíróság döntéseiről is. Or. Holló András, az Alkotmánybíróság főtitkára készséges volt. Mindenekelőtt tájékoztatott arról, hogy a Magyar Közlönyben legkésőbb hétfőn megjelenik a határozat - ezt megerősítették a Miniszterelnöki Hivatal jogi főosztályán is —, amely részletes indoklást ad, mintegy húsz oldalon, a döntésről. A határozat háttereként a főtitkár elmondta, hogy az hatályon kívül helyezi az 1986. évi 10-es törvényerejű rendeletet, amely egy univerzális személyi számot kreált, sértve az állampolgárok Alkotmányban rögzített információs önrendelkezési jogát. E szerint keddtől - amennyiben hétfőn megjelenik a Magyar Közlöny - már sehol sem kérhetik semmilyen ügyintézéshez az állampolgár személyi számát. Dr. Holló András elmondta, azért volt szükség erre a határozatra, mert adatvédelmi jogszabály híján az egységes nyilvántartási rendszeren keresztül az állampolgár kiszolgáltatott helyzetben volt a közhivataloknak, ugyanis tudtán .kívül és meghatározott cél nélkül gyűjtöttek adatokat róla, az AIDS-vizsgálatoktól kezdve a szabálysértésig, vagy egy porszívó kölcsönzésig, és fennállt a veszélye annak, hogy ehhez illetéktelen is hozzájuthat. Ez a rendszer — jegyezte meg a főtitkár - a közhivatalok kényelmes munkáját szolgálta. Hozzátette azt is, hogy a 60-as évektől kezdve a világon már szinte mindenütt kidobták ezt az univerzális adatgyűjtést és a szelektív rendszerre tértek át. Ez nálunk is a kormányzat dolga: vagy egy szelektíven felhasználandó személyi szám, vagy valami más kód formájában megoldani. Ugyanis tény, hogy kell egy azonosítási rendszer, csakhogy dr. Holló András hangsúlyozta, olyan módon, hogy az állampolgár átláthassa az adatszolgáltatás rendszerét, rendelkezhessen az adataival és ezt a rendelkezési jogát törvénynyel csak az alkotmányos keretek között korlátozhassák, de még azt sem a lényegi tartalmában. A legfontosabb: az Alkotmánybíróság tudatában van annak, hogy nem megy máról holnapra az átállás, ez év végéig működik az Állami Népességnyilvántartó Hivatal nyilvántartási rendszere — de, az állampolgártól természetesen a határozat életbe lépése után nem lehet kérni a személyi számát —, és 1992. január 1-jére az alkotmányos keretek között kell megalkotni az adatvédelmi törvényt. A főtitkár megjegyezte azt is, az illetékesek tisztában vannak a tennivalóikkal. Azt már a Belügyminisztérium sajtóosztályáról tudjuk, hogy csütörtök délután 4 órára egy asztalhoz ült az összes érintett szakág képviselője, és megállapodtak az átmeneti időszak tennivalóiról. Remélhetőleg pénteken erről már információt is kapunk. Gáldonyi M. Porcelánfestők országos versenye Pécsett A hazai legjobb porcelán- festő tanulók versenyeznek tegnap óta Pécsett, a Zsolnay Porcelángyárban, akik több mint húszán vannak, s a fővárosból, Sátoraljaújhelyről, Hódmezővásárhelyről, Herendről, valamint a pécsi 508. Sz. Tarr Imre Szakmunkásképző Intézetből érkeztek. A kétnapos vetélkedőre a Szakma Kiváló Tanulója verseny keretében kerül sor. Megalakult a Magyar Energetikai Társaság Az új szakmai társadalmi egyesületet a hazai energetikai szakemberek 72 fős csoportja április 5-én alapította a Műegyetemen. A társaság fő célkitűzése, a hazai energetika megújításának szolgálata és társadalmi támogatása. A társaság székhelye Budapest (1027 Budapest, Bem rkp. 33—34.), tevékenysége országos. Az alapítók elfogadták a társaság alapszabályát és megválasztották a 12 tagú országos választmányt. A választmány tagjai: elnök: dr. Jászay Tamás. Jegyző: dr. Ronkay Ferenc. A választmány további 10 tagja: dr. Büki Gergely, Csehi József, dr. Erdősi Pál, dr. Halzl József, Hőnigh Mihály, H. Szo- váti Miklós, dr. Jávosi Márton, dr. Petz Ernő, Rudolf Viktor, dr. Veszély Károly. Hagyomány és ■ ■■ rr JOVO Április: a fásítás hónapja. A fásítási ankét mór húsz éve hagyományosan ennek a hónapnak a programja. A megye erdésztársadalmának összefogása, az egymáshoz tartozás érzésének erősítése — ez az elsődleges célja az idei, Pécs- váradra szervezett rendezvénynek, amelyre Baranyából mintegy 100, a fásítással foglalkozó szakembert várnak. Az alkalmat természetesen . felhasználják tapasztalatcserére, az új és a jövőt szolgáló erdősítési, fásítási technológiák, illetve csemetebeszerzési források ismertetésére is. Az április 16-i ankét záróprogramjaként a résztvevők a Zengő természetes felújításait tekintik meg. II korábbinál több résztvevő a Pécsi Ipari Vásáron Nyitás a kelet-európai demokráciák felé A firenzei Európai Egyetemi Intézet rektora Pécsen Posztgraduális ösztöndíjak A kölcsönös felfedezés stádiumában vagyunk még, jegyezte meg Emile Noel, a firenzei Európai Egyetemi Intézet rektora, aki tegnap Pécsre látogatott az Európai Közösségek Bizottsága budapesti rendkívüli és meghatalmazott nagykövetével, Hans Beck úrral. A Vendégek a Janus Pannonius Tudományegyetemen találkoztak a JPTE rektorával, Ormos Máriával és az egyetem vezetőjével. Emile Noel egy előadást tartott a budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen, s Magyarországon töltött idejét arra is fordítja, hogy kapcsolatokat alakítson ki magyar egyetemekkel, minisztériumokkal. A firenzei European University Institute az Európai Közösség tagállamainak összefogásaként jött létre. Tudományos továbbképző intézet és kutató- intézet, ahol hároméves posztgraduális képzésen vehetnek részt a doktorátusukra készülő hallgatók. Mint Emile Noel úr elmondta, összeállítottak az elkövetkező évtizedre egy programot, melynek elsődleges célja, hogy megnyissák kapuikat a közép-kelet-európai demokratikus országok előtt. Magas Emile Noel Fotó: Läufer László színvonalú képzést kívánnak nyújtani. Jelenleg 300 hallgatójuk van, közülük 20 érkezett Kelet-Európábái, hatan Magyarországról, s a JPTE-ről is van egy aspiránsuk. Terveik szerint ősztől 25 kelet-európai hallgatót fogadnak, akik történelemmel, jogtudománnyal, közgazdaságtudománnyal, politika és társadalomtudománnyal foglalkoznak. Bevezetik az egyéves speciális kurzust és ezáltal több hallgató kinttartózkodását tudják finanszírozni. Elmélyült munka egy év alatt is folytatható, s így jobban biztosítva látják, hogy a hallgató visszatér hazájába és annak javára fordítja a tanultakat. A beszélgetés során felmerült, vajon pályázhat-e az a közép- korosztály is, akik részben a korábbi tudományos-fokozat- szerzési rendszer következtében csak most jutottak el odáig, hogy nekifogjanak egyetemi doktorátusuk megszerzéséhez. A válaszból az derült ki, hogy mivel főként 24-30 évesekre támaszkodnak, az idősebbeket nagyobb számban nem tudják fogadni, de Emile Noel nem zárta ki annak eshetőségét, hogy a jövőben a kiváló eredményeket felmutató középkorúak is pályázhatnak néhány hónapos ösztöndíjra. A beszélgetés után a vendégek felkerestek több pécsi múzeumot és megtekintették az egyetemi könyvtárat. B. A. (Folytatás az 1. oldalról) hazai résztvevő várható, ami azt jelenti, hogy eddig 140 vállalat és szövetkezet jelentkezett. A korábbi vásár adataihoz viszonyítva 25-ről 35 százalékra nőtt a más megyékből jelentkezők aránya. Ezt a rendezők úgy értékelik, hogy az alföldi és a tiszántúli vállalatok körében erősödik a Dél- Dunántúl és a pécsi rendezvény vonzereje, ami egyébként a kapcsolatok bővítésének lehetőségét is jelzi. A budapesti résztvevők hányada megközelítőleg azonos a korábbival, a pécsiek, a baranyaiak aránya viszont némileg kevesebb. Az ágazatok közül eddig legnagyobb számA Külügyminisztérium csütörtökön az alábbiak közlésére kérte az MTI-t: „A washingtoni Magyar Nagykövetség helyzetének megnyugtató rendezése érdekében a Külügyminisztérium Zwack Péter nagykövetet azonnali hatállyal felmentette a külképviselet vezetésére kapott megbízatása alól és erről tájékoztatta az Amerikai Egyesült Államok illetékeseit. Zwack Péter utasítást 'kapott arra, hogy 48 órán belül hagyja el állomáshelyét. A külban a híradástechnika, a számítástechnika és az ezzel kapcsolatos szolgáltatások, továbbá a járműipar képviselteti magát. A vásár programjában bemutatkozik a világkiállítás déldunántúli programirodája is. Rendezvényeiken információs szolgáltatásokat működtetnek, tájékoztatókat tartanak az EXPO pécsi és magyarországi szervezetének helyzetéről, valamint a további elképzelésekről. Tervek szerint a dél-dunántúli programsorozatra különös hangsúlyt helyeznek és bemutatják a budapesti világ- kiállítás terveit, makettjeit. A vásárban várhatóan megjelennek majd az EXPO előkészítésében aktívan részt vevő külföldi cégek képviselői is. képviselet vezetését átmenetileg Bollobás Enikő követ-tanácsos vette át ideiglenes ügyvivőként. A magyar kormány kiemelt jelentőséget tulajdonít a Magyarország és az Amerikai Egyesült Államok közötti kapcsolatok fejlesztésének, a két ország nemzetközi együttműködése zavartalan elmélyítésének. A Külügyminisztérium a washingtoni nagykövetség új vezetésének kijelölésével is ezt kívánja előmozdítani. A Külügyminisztérium közleménye Zwack Péter (elmentéséről Zwack Péter (már nem) washingtoni nagykövet: „Kirándultam egvet a diplomáciába...” Többször beszélgettem Zwack Péterrel, nagyköveti kinevezése előtt, alatt. A minap felhívtam telefonon, s nem csodálkoztam el töretlen optimizmusán és jókedvén, pedig már a hazai sajtóból kálváriájának minden mozzanata ismert. (Túl ismert.) „Kirándultam egyet a diplomáciába, s ez a kirándulás most véget ért.. — jegyezte meg fanyar humorral, hozzátéve, most már tényleg minden Zwack-ügyben érdeklődő újságírót a háta közepére kíván. Persze egyet - a feleségét kivéve. — Tudja — szólt a telefonba, a szokásos mondatkezdésével és némi kivárással — a diplomáciai munkától végképp elköszönök, de azért még akad egy két tervem, a csodákat még megcsináljuk . . . önnek már említettem, hogy a feleségem angol, s a szíve egy kicsit már magyarul dobog. E nyolc hónap alatt rengeteget segített nekem. S nemcsak annyit, hogy az amerikai és_ angol lapokba írt cikkei bevételéből egy kicsit helyrepofoztuk a washingtoni magyar nagykövetség épületét. Hogy is fogalmazzak? Az amerikai demokrácia, ami azért egy kissé más, mint az otthoni, megköveteli: a politikus és a felesége együtt jelenjék meg, együtt képviselje, formálja azt a miliőt, jelen esetben mi, az új Magyarország imagé-nek kialakítását. S a nagyszerű, okos asszony csodálatos társam volt ebben is.- Azért kézenfekvő, hogy megkérdezzem: hogyan értékeli amerikai ténykedését...? — Én mindig az értékén kezelem a dolgokat, s vallom: többet tettünk ez idő alatt, mint bárki az elmúlt negyven évben. S ezzel üzenhetek is: Amerika nem a könyökvédős, hivatalnok-diplomatát honorálja, teljesen más szellemben gondolkodik. A tradicionális diplomáciai munka már a múlté ...- S a felesége? Gondolom nincs telve örömmel... — Kissé letörte az ügy. De már túl van rajta.- Akkor nincs más hátra: marad a gazdasági munka, visszatérés a Soroksári úti Uni- cum-gyárba? — Azért a politikának más mezsgyéi is akadnak. Újra kezdem más vonalon. Biztosan ön is úgy gondolja, hogyha valami elsőre nem sikerül, vagy nem úgy sikerül, ahogy azt az ember szeretné, azért nem kell meghátrálni, elveket, célokat föladni. Én úgy fogok továbbra is élni és ténykedni, hogy szükség legyen rám. Magyarország csodálatos úton halad, s leghőbb vágyam, hogy a hazai demokrácia formálásában részt vehessek.- Akkor ez is egy üzenet? — Vegyük annak. ... és nagy szeretettel üdvözlöm pécsi barátaimat is. Kozma Ferenc A feleség a politikában is társ volt