Új Dunántúli Napló, 1991. április (2. évfolyam, 89-117. szám)
1991-04-10 / 97. szám
Pécsi kerékpárosok Ausztriában Nemzetközi országúti versenyen indultak az ausztriai Cleisdorfban a PSC kerekesei, összesen 320-an álltak rajthoz osztrákok és külföldiek. A pécsiek közül a serdülőknél Gyarmati összetettben 6., az ifiknél Frőhlih a 4. helyen végzett. A PSC-versenyzőket erre a viadalra külön meghívták az osztrák rendezők, a pécsiek a kinttartózkodásukat saját forrásból fedezték. Bérczy hazatért Belgiumbál Tegnap este hazaérkezett Belgiumból Bérczy Balázs, a PMSC volt középpályása, aki ebben a szezonban a Beer- schot színeiben szerepelt. Ottani klubja súlyos anyagi gondokkal küzd, és már nem tudja vállalni a külföldi labdarúgók fizetését sem. Arról, hogy Bérczy ismét Pécsett, esetleg más magyar vagy külföldi egyesületnél folytatja pályafutását, még nem született végleges döntés. A Guernica az olimpián? Barcelona főpolgármestere, Pasqual Maragall, aki egyben az 1992. évi nyári olimpiai játékok szervezőbizottságának elnöke, bejelentette: a katalán főváros az ötkarikás versenyek alatt szeretné kiállítani Pablo Picasso mesterművét, a Guernicát. A főpolgármester szerint a Guernica a művészettörténet remeke, jelkép nemcsak Picasso, hanem a spanyol kultúra történetében is, egyszóval mindenképpen érdemes arra, hogy a jövő évi olimpiai játékok vendégei Barcelonában csodálhassák meg. Fellebbezett a Milan Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) ellenőrzési és fegyelmi bizottsága április 24- én tárgyalja az AC Milan fellebbezését. Az olasz klub annak a büntetésnek a felülvizsgálatát kérte, amelynek értelmében egy évre kizárták a csapatot valamennyi európai kupából. Mint ismeretes, a francia Marseille elleni negyeddöntő visszavágó mérkőzésen a befejezés előtt levonultak a Milan-játékosok a pályáról. K. o. két perc alatt Több, mint 3 éves kihagyás után sikeresen tért visz- sza a szorítóba az egykori nehézsúlyú profi ökölvívó világbajnok, az amerikai Larry Holmes. Honfitársát, Tim „Doki" Andersont az első menetben kétszer is padlóra küldte, így a k. o.-győzelemhez mindössze 123 másodpercre volt szüksége a 41 éves veteránnak. Szabad pályák, szabad küzdőterek Aranyérem után ezüst a Babits DSK-nak Alig néhány hete, hogy az Országos Serdülő Kupát nyert a PMSC-től megvált, vagyis nevet váltott pécsi leányegyüttes. Az országos négyes döntőben már Babits DSK néven szereplő gárda, az OSK-n szerzett aranyérme mellé egy újabb nemes fémet gyűjtött az elmúlt hét végén. A pécsi diákcsapat az idősebb korosztályúak versenyén is a négyes döntőbe verekedte magát és helytállt a négyes körmérkőzésen. Budapesten, a Vasas sportcsarnokban lebonyolított Országos Ifjúsági Kupa döntőjének négyes körmérkőzésén — egy vereséggel, a kupagyőztes Győrtől — egy döntetlennel a Spartacus ellen és egy győzelemmel a tornát rendező Vasassal szemben, a második helyen végezve ezüstérmet szereztek. A torna különdíjainak odaítélésénél a pécsiek közül Varga Viktória állt a legközelebb a díjhoz, mivel lőtt 28 góljával a kupadöntő második legeredményesebb játékosának bizonyult. Az Országos Ifjúsági Kupa döntőjében szerepelt pécsi csapat eredményei: Babits DSK-Bp. Spartacus 20-20 (9-10). A pécsi góllövők: Stix 6, Varga 5, Sütő 3, Sebestyén 3, Hegyi 1, Gyöngyösi 1, Peringer 1. Babits DSK-Vasas 22-20 (12-9). A pécsi góllövők: Varga 13, Stix 4, Sütő 2, Sebestyén 2, Gyöngyösi 1. Győri SSE-Babits DSK 27-19 (16-11). A pécsi góllövők: Varga 10, Sütő 3, Stix 3, Gyöngyösi 2, Peringer 1. A leány OIK-döntő végeredménye: 1. Győri SSE, 2. Pécsi Babits DSK, 3. Bp. Spartacus, 4. Bp. Vasas. A Babits DSK együttesét ezúttal is Tóth János edző készítette fel a versenyre. K. L. Sportolók és edzők Baranya legjobbjai Hosszú évek hagyományainak megfelelően ezúttal is jutalmazták — az elmúlt év eredményei alapján — Baranya legeredményesebb serdülő és ifjúsági sportolóit, valamint a legeredményesebb munkát végzett edzőit. A megyei szak- szövetségek kiválasztása és javaslata alapján ítélték oda a címeket és díjakat öt serdülő, nyolc ifjúsági sportolónak, valamint három edzőnek. A díjakat vasárnap délelőtt — a PMSC-Goldberger NB I. B-s női kézilabdamérkőzés szünetében, a Pécs városi sport- csarnokban — Tallósi István, a Megyei Ifjúsági és Sporthivatal munkatársa nyújtotta át a sportembereknek. Legeredményesebb utánpótlásnevelői jutalmat kapott Garzó Gábor, a Pécsi Húsos SE birkózóedzője, Nikolausz Csa- báné, a Bázis atlétaedzője és Tóth János, a Babits DSK (tavalyi eredményeit még, mint a PMSC edzője érte el) szakvezetője. Legeredményesebb serdülő sportoló címet és jutalmat kapott: Gyarmati Ferenc, a Pécsi SC kerékpározója, Herlics- ka Dóra, a PVSK kosárlabdázója, Nagy Dóra és Otterbein István, a Bázis atlétái, valamint Sütő Diána, a Babits DSK kézilabdázója. Legeredményesebb ifjúsági sportoló címet és jutalmat kapott: Ábrahám Eszter, a PVSK kosárlabdázója, Gyöngyösi Krisztián, a Pécsi Húsos birkózója, Fröhlich Attila, a Pécsi SE kerékpározója, Horváth Péter, a Pécsi SC sakkozója, Perlaki Mónika, a Bázis atlétája, Petrovics Szilárd, a Pécsi Spartacus teniszezője, Szente Gábor és Takaró Bea, a PMSC kézilabdázói. K. L. Tömegsport. Üjpetrén, a Fut ä Petre elnevezésű utcai futóversenyen 27-en álltak rajthoz, a férfiak 5, a nők 2,5 km-es távon, A végeredmény. Nők: 1. Szűcs Melinda, 2. Sóstai Erika, 3. Kulcsár Gabriella. Férfiak: 1. Zoltai Zoltán, 2. Benke István, 3. Ambruszt Zoltán. Lábtenisz. Ormánság Kupa, Sely- lye. Eredmények. Egyéni: 1. Farkas János (Kaposvár), 2. Burcsa Béla (Kaposvár), 3. Névery Endre (Vác). Páros: 1. Novák-Kovács (Bp.). 2. Kopp-Kara lyos (Fát), 3. Horváth— ifj. Horváth (Kaposvár). Atlétika. A szombaton Dunakeszin megrendezett országos mezei futóbajnokságon a 13 éves Pintér korcsoportjában, 3 km-en az első helyen végzett. Természetjárás. A Baranya Megyei Természetbarát Bizottság április 14-én, vasárnap Dél-dunántúli Piros Túrát szervez a Szekszárd — Szálka — Mőcsény — ófalu — Me- cseknádasd 32 km-es útvonalon (a túra 16 km-nél is abbahagyható). Találkozás a pécsi autóbuszpályaudvar 11-es kocsiállásánál 6.45 órakor. Az útiköltség kb. 300 forint, túravezető Lakatosné Novotny Sarolta. Duatlon. A Szekszárdi Duatlonon, melyet 5—30—5 km-es (futás — kerékpár — futás) távon rendeztek, a pécsi triatlonosok közül a felnőttek között Tóth 3., a serdülőknél Rozgonyi 1. lett. Labdarúgás. Megyei II. osztály, Tamási-csoport: Mágocs—Szederkény 3-0, Lippó—Kozármisleny 0-3, Duna- falva—Geresdlak 1-2, Babarc-Kásád 1-2, MTE—Magyarbóly 3-0, Véménd —Dráva szabó les 4-1, Sátorhely—Vó- kány 2-0. A bajnokság élcsoportja: 1. Véménd 17, 2. Mohács TE 26, 3. Sátorhely 25 ponttal. Megyei II. osztály, Czibulka-csoport: Kétújfalu —Kővágószőlős 2-1, Vajszló—Baksa 1-0, Tarcsa—Boda 0-1, Somogyapáti —Bogádmindszent 1-2, Orfű—Nagy- peterd 4-3, Gödre—Szentegát elmaradt. A bajnokság élcsoportja: 1. Boda 23, 2. Szentegát 21, 3. Baksa 20 ponttal. Új Dunántúli Napló, az Axel Springer-Magyarország Kiadó Kft. pártoktól független lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató Főszerkesztő: LOMBOSI JENŐ Főszerkesztő-helyettesek: BÁLING JÓZSEF, GÁRDONYI TAMÁS és MIKLÓSVÁRI ZOLTÁN Kiadja: az AS-M Kft. Baranya Megyei Irodája, MOLNÁR GYÖRGY irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs. 7601 Hunyadi út 11. Pf.:134 Telefon: 15-000. Szerkesztőségi telex: 12-421. Telefax: 22-301 Kiadói telex: 12-320. Készült a Pécsi Szikra Nyomdában. Pécs. Engel János út 8. 7630. Telefon: 32-177. Telex: 12-211. Felelős vezető: DR. FARKAS GÁBOR Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármelyik hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10/A 1900, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással Postabank Rt. 219-98636 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 199 forint, negyedévre 597 forint, félévre 1194 forint, egy évre 2388 forint ISSN 0865-9133 UJ ■■■ ................................ D unántúli napló Tájfutás W Újabb pécsi medikus aranyérem Tegnap reggel 9 órakor nagy zaj verte fel a Jakab- hegy oldalát. Pedig csak 25 férfi és 15 női váltócsapat látványos tömegrajtja okozta az erdő lakóinak riadalmát. A váltóversennyel folytatódott, az egyetemisták és főiskolások országos bajnoksága. Nyoma sem volt a hétfői egyéni verseny feszült légkörének. A gyors pályák, az egymásért való küzdés remek hangulatot teremtett és szakmailag is minden igényt kielégített. A hölgyek 3x6 km-es pályáján a szombathelyi lányok egy pillanatig sem adtak esélyt vetélytársaiknak. Mögöttük a pécsi tanárképzősök majdnem dobogóra kerültek. A pécsiek csillaga, Kovács Ildikó elszánt küzdeniakarással csapattársait is tőlük szokatlanul jobb teljesítményre sarkallta, minek eredménye pontszerzés lett. A férfiak 3x8 km-t futottak. Az egyéni viadal alapján a pécsi medikusok toronymagas esélyesként álltak rajthoz. A budapesti bölcsészek fordított erő sorrendű taktikája miatt a befutó emberük elsőként indult, és csak másodikként a pécsiek. Az egyéni bajnok, Pavlovics Gábor begyújtotta rakétáit és ez ellen már nem volt ellenszer. A záróünnepségen a JPTE rektorhelyettese, dr. Szűcs Pál köszöntötte a győzteseket, majd a JPTE dékánjai társaságában adta át a helyezettek érmeit, valamint a szebbnél szebb tiszteletdíjakat. Eredmények. Nők, főiskolai váltóbajnok: Szombathelyi Tanárképző, 2. Miskolci Egyetem, 3. Budapesti Kertészeti Egyetem, 4. JPTE Tanárképző Kar (Varga, Kovács, Vin- dics). Férfiak: 1. Pécsi Orvosegyetem (Kovács F., Kovács L., Pavlovics), 2. Budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem, 3. Miskolci Egyetem. Kiss Endre Prost tesztel - és bizakodik A három hét múlva esedékes San Marino-i Grand Prix- ig visszalévő időt a csapatok szokás szerint arra használják, hogy teszteljék kocsijaikat, próbálják kiküszöbölni az esetleges hibákat. Alain Prost, a Ferrari francia pilótája az imolai gyakorlás után bizonyos előrelépésről számolt be, ám rögtön hozzátette, hogy a két nagy rivális, a McLaren és a Williams versenyautói még mindig ütőképesebbek. — A Ferrari jobb, mint a legutóbbi két világbajnoki viadalon, az autó gyorsabb és stabilabb, de a fejlődés üteme nem éri el a kívánt szintet - mondta a háromszoros világbajnok, Prost. — A legnagyobb ellenfelek előnyösebb pozícióban vannak, s ez körönként, legalábbis itt Imolában, általában fél, olykor egy másodperces hátrányt jelentett számunkra. Kupaszerda - slágermérkőzésekkel Közeledik a május, s ha május, az a futballban, az európai „hadszíntéren" a kupadöntők hónapja. A finálékig persze el is kell jutni. Erre kínál lehetőséget a szerda este, amikor az öreg kontinens három klubtornájának elődöntőit bonyolítják le — azok sorában is az első 90 perceket. A kupaszerda slágermérkőzései között hiába is próbál szemelgetni a szurkoló, hiszen mind a hat erőpróba valódi „nagyágyúkat” vonz gyepre. Még akkor is, ha a BEK- címvédő, olasz AC Milan, vagy a kupagyőztesek között legutóbb nyertes — szintén itáliai — Sampdoria már csak tisztes távolból figyelheti a versenyfutást. (Az UEFA Kupában élen végzett Juventus viszont még dicsőségre viheti az olasz színeket.) Az elődöntők mai párosítása : BEK: Bayern München (német)— Crvena Zvezda (jugoszláv), München, 20.15; Szpar- tak Moszkva (szovjet)—Olym- pique Marseille (francia), Moszkva, 18.00. KEK: Legia Warszawa (lengyel)—Manchester United (angol), Varsó, 17.15; FC Barcelona (spanyol)—Juventus (olasz), Barcelona, 20.45. UEFA Kupa: Sporting Lisboa (portugál)—Internazionale (olasz), Lisszabon, 22.00; Bröndby IF (dán)-AS Roma (olasz), Bröndby, 19.00. Maradona továbbra is nemzeti bálvány Maradona közügy. Állítható ez annak ellenére, hogy a neves argentin csillagot doppinghasználat miatt az Olasz Labdarúgó Szövetség Fegyelmi Bizottsága 15 hónapra eltiltotta a játéktól. Amióta a kokainhasználatról hírek érkeztek, az argentin sajtó szinte rendszeresen közvéleménykutatást végez. A kérdés kurta volt: vétkes-e Maradona? A nagy többség akkor igennel válaszolt, mindössze 8 százalék vélte úgy, hogy előttük továbbra is „tiszta” a hírneves játékos. Mára változott a helyzet, a kérdezettek 69,5 százaléka hisz abban, hogy a világklasszissal csúnyán kibabráltak, következésképpen továbbra is „nemzeti bálványnak" tartják az eltiltott labdarúgót. Hatvanhárom százalék egyáltalán nem ért egyet azzal, hogy megbüntették a futballideált. Carlos Menem, aki nem is olyan régen még Diego Maradonát Argentína „sportnagykövetének" nevezte, nyilatkozott a mexikói televíziónak. Az államelnök azt mondta, a 15 hónapos büntetés „erősen túlzott”, bár arra nem tett célzást sem, hogy esetleg indokolatlannak tartaná... ITT termékek széles választékban! TV és videomagnók fagyasztók, háztartási gépek Hitelre, előleg befizetés nélkül pécsi és szigetvári lakosoknak! Hírgép Műszaki Bolt Pécs, Líceum u. 1. Tel.:27-777 (21161 Sütő (a levegőben) a pécsiek irányító átlövője ejtésből szerez gólt a döntőbe kerülésért lejátszott mérkőzésen Fotó: Koródi Gábor