Új Dunántúli Napló, 1991. március (2. évfolyam, 59-88. szám)
1991-03-31 / 88. szám
Olvasószolgálat Hírek, tudósítások, események közölhetők hétfőn 14—f 8 óráig a 15-000 telefonszámon. Hírszerkesztő: ZABftADI MARIANNA- Értesítjük Kedves Olvasóinkat, hogy lapunk következő száma kedden reggel, a szokott időben jelenik meg. O Biciklitúra. Sántos-Cse- rénfa—Kaposvár lesz az útvonala annak a biciklitúrának, melyet a kaposvári Városi Művelődési Ház szervez április harmadikára. Indulás a művelődési ház elöl délelőtt fél nyolckor lesz. O A Közép-Európa Táncszínház tart két előadást április 9-én, a Bonyhádi Művelődési Központban. Délelőtt fél 11-kor és délután két órakor a Mesenincs királyfi című gyerekdarabot, este hét órakor pedig a Zsiványok meséje című produkciót mutatják be. O Már csaknem ötven ásott kút apadt el Pécsett, az Urögi völgyben, ugyanis a vízadó források hozama jelentősen megcsappant tavaly május óta. Vannak gazdák, akik a Pécsi Kertészeti és Parképítő Vállalattól vásárolnak öntözővizet. VDR KRÓNIKÁI von krónika! O Lehotka Gábor orgonaművész és a Szekszárdi Szövetkezeti Madrigálkórus, Jobbágy Valér vezetésével Bach- és Lehotka-műveket ad elő Szekszárdon, a Művészetek Házában április 10-én este hat órai kezdettel. Másnap ugyanott este fél 8 órai kezdettel pedig Lányi Péter zongorakoncertjére kerül sor, aki többek között Chopin- és Mozart- műveket játszik. EE-05-07 Előrejelzés az ország területére vasárnap estig. Eleinte jobbára borult idő várható, sokfelé esővel, néhol havas esővel, hóval. Vasárnap napközben többfelé felszakadozik a felhőzet, már csak elszórtan fordul elő csapadék. Éjszaka foltokban köd képződik. Néhol időnként megélénkül az északkeleti szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet mínusz 1 és plusz 4; a legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap általában 7 és 12 fok között alakul. Szombat reggeli vízállások: Mohács 281 cm, apadó, vizhő 10,2 fok; Barcs 78 cm, áradó, vizhő 4,3 fok; Drávaszabolcs 186 cm, apadó, vizhő 5,4 fok; örtilos 110 cm, áradó, vizhő 6 fok. Tűz ütött ki szombaton délután 3 órakor a Somogy megyei Lulla község egyik portáján. A Kossuth L. utca 6. szám alatt egy kisebb melléképület födémé, tetőzete égett és a lángok martaléka lett egy ARO típusú kisteherautó. A becsült kár 400 ezer forint. A tüzet a siófoki állami tűzoltók oltották el. * Halálos baleset. Gerde község külterületén, március 29-én egy Trabant személygépkocsi gyorshajtás következtében az úttesten kisodródott és frontálisan ütközött egy tehergépkocsival. A Trabant vezetője a helyszínen meghalt. Utasa $úlyos, életveszélyes sérülést szenvedett. O Fonyódon üésezett a Balatoni Szövetség Somogy megyei szekciója az elmúlt hétvégén. A fonyódi polgármesteri hivatalban megtartott ülésen legfőbb célkitűzésül a vízminőség javítása, a pénzbevételek helybeni megtartása szerepelt, de fontos hangsúlyt kap a továbbiakban a köz- biztonság erősítése, különös tekintettel a fonyódi és siófoki piacokra. O Toliforgatók címen havilapot jelentetnek meg a pécsi Siklósi Úti Általános Iskola VI. a osztályainak diákjai. A szerkesztő bizottságban jelenleg tízen vannak, lapjukat, amely az iskolai életet is bemutatja, számítógépes szerkesztéssel készítik. A szerkesztői munkát két tanuló, így Kővári Krisztina és Börczi Vera vezeti. Huszonöt év után ismét lányzenekar a magyar könnyűzenében. A Morálisa együttes nagylemeze rövidesen megjelenik. O Felújítják a peterdi haranglábat. Az elhanyagolt haranglábat a tavasz folyamán helyrehozatja a peterdi önkormányzat. A hibákat, sérüléseket kijavítják, a harangláb környékét pedig parkosítják. O Szivklub működik két éve a szekszárdi TIT és a kórház közös szervezésében. A klub szívbetegségben szenvedő, kórházi ápoltaknak utókezelését szolgálja, lehetőséget ad, hogy 2—3 havonta orvosok segítségével tájékozódjanak a helyes táplálkozás, életmód, mozgási kultúra terén. A klub a napokban tartotta összejövetelét, melyre legközelebb júniusban kerül sor. Lottónyeremények A Szerencsejáték Rt. közlése szerint a 13. játékheti lottónyeremények a jövedelemadó levonása után a következők: 5 találatos szelvény nem volt. A következő hétre átvitt jutalom nettó összege 40 911 543 forint; a 4 találatos szelvényekre egyenként 195 739 forintot; a 3 találatos szelvényekre egyenként 1678 forintot; a kettesekre egyenként 80 forintot fizetnek. A közölt adatok nem véglegesek, a nyeremények ellenőrzése még tart. Képletelemzés „A jövő titkai” jeligére A márciusi nyertes egy fiatal lány, aki a Mérleg havában született (amikor a Nap ebben a jegyben látszott). Tengelyeinek elhelyezkedése szerint kap az élettől kisebb-nagyobb ajándékokat - például mint most is: az Ö szelvényét húzták ki. (A nyertes és a 200 forintos vásárlási utalvány tulajdonosa: Zsigmond Rita, Pécs, Sa- rohin t. útja 29.) Születési órája szerint Ascendense Rák, uralkodója a Hold, ami a Kosban járt. A Kos ura, a Mars viszont a Mérlegben áll, együtt a Plútóval, Uránusszal és a Nappal. A Mérleg érdekeltség igy ebben a képletben igen erős, és még hangsúlyosabbá teszi a házhelyzete, mert ez a halmozódás a IV. házban - az otthon, az eredet területén helyezkedik el. A szülött életében jelentős szerepet játszik a szülőkhöz való kötődés, illetve az a körülmény, hogy szinte képtelen leválni a szülőkről, mindenkitől, akihez kapcsolódik, támogatást, segítséget vár, szeretné, ha kézen fogva vezetnék egész életén át. Kiemelt az apával való viszony, vagy az apával történő esemény kihatása, és azt eredményezi, hogy a szülött imajdani házastársában *»s apát fog keresni. Az anyához (aki valamilyen szinten népszerű ember) olyan szeretetten lelki kötődést mutat a képlet, ami oldani tudja az itt is meglévő ellentmondásaikat. A szülött egyébként — annak ellenére, hogy sérelmeit őrizgetni képes, és nehezen ereszti el problémáit — hullámzó hangulataiban túlnyomórészt gyorsan túl tud lépni az őt érő bántalmak keserűségén, de fennáll annak a veszélye, hogy eközben megbetegiti magát. Különösen a csípőtájék, mozgásszervek, az emésztőrendszer érzékenységével kell számolni, valamint a vese megbetegedésével, nőgyógyászati gondokkal, esetleg gyakori fejfájással. A fogak sem épek, az általános regenerálódási képességgel - öröklött alapokon - is van gond - ez a képlet sajnos elég sok egészség- ügyi problémára utal. Ügyelnie kell a mozgással, közlekedéssel, mert hajlamos vakmerő cselekedetekre, kevés a veszélyérzete. Ezzel kapcsolatban környezetétől bizonyára már eddig is kapott kritikát, amivel továbbra is számolnia kell: nem mindig nézik jó szemmel megjelenését, megnyilvánulásait. (Különösen nőnemű ismerősei, testvére - ha van.) Ez titkolt bosszúságot is okoz a szülöttnek és meg is torolja időnként sérelmeit. A titkokat még jobban körül lehetne járni, de ez meghaladja részint a nyilvánosság, részint a terjedelem határait. Annyit még okvetlenül el kell mondani, hogy a szülöttnek érdemes okkultizmussal foglalkozni, s erre minden bizonnyal meg is fogja találni előbb-utóbb a módot, annál inkább, mert társaságszeretete mellett a zártabb környezetben való munkálkodásra érez inkább hajlamot, semmint több ember között való ténykedésre. Ez utóbbit — családi okok miatt — egy ideig nem kerülheti el, mivel későn érő, pályája nem alakul ki azonnal. Gál Judit Ha ezt a szelvényt kitölti, kivágja és elküldi lapunk, az Új Dunántúli Napló szerkesztőségébe, sorsoláson vehet részt. A szerencsés nyertesnek ELKÉSZÍTJÜK A HOROSZKÓPJÁT, és vásárlási utalványt is kap ráadásként. Jelige: .................................................................................... Név és cím: ................................................................................ Születési hely, év, hó, nap: .......................................................... A születés órája, perce: .............................. (Ha ez az adat hiányzik, a horoszkóp nem készíthető el.) A borítékra írják rá: Bolygóvilág, embersors. Címünk: 7601 Pécs, Hunyadi út 11. Pf.: 134. MEGNYÍLT! ' \| ^ MEGNYÍLT! CAPRICCOvegyeskereskedés Márkás olasz-osztrák divatáruk, illatszerek, delikátes termékek, játékok. Nyitvatartás hétfőtől-péntekig: 9-21, szombaton 9-13 óráig Pécs, Jókai u. 6. Irodának | z képviseletnek £ M r MC • több helyiséges « £ 60 m2-es W MC jjj különbejáratú házrész « z bérbeadó z £ Érdeklődni: £ 4» * * Pécs, Farkas István u. 2. * SZÍNHÁZ Nemzeti Színház: A három sárkány (este 7 órakor). Stúdiószínház: Amit a lakáj látott (este f8 órakor). FILM Uránia: Reszkessetek, betörők! (Dolby stereo) (f4, f6, f8). Kossuth: Reszkessetek, betörők! (10, 12). Munchausen báró kalandjai (2). Nicsak, ki beszél még (4/ 6) . Tini nindzsa teknőcök (8). Apolló-terem: A film varázsa (f6). Park: T i ni nindzsa teknőcök (f5, f7). Reszkessetek, betörők! (f9). Nevelési Központ: Bújj, bújj ördög (f4, fó). Komló: Élve vagy halva (5, 7). Mohács: Végtelen történet II. (4). Kedves ellenségem (6, 8). Siklós: Tűz, jég és dinamit (5, 7) . Szigetvár: Ovi-zsaru (6. 8). RÁDIÓ PÉCSI RÁDIÓ 9.00: Húsvéti magazin. 11.00: Műsorzárás. 13.00: Szerbhorvát nyelvű műsor. 14.00: Német nyelvű műsor. 15.00: Hírek (Petőfi). 15.05: A pécsi stúdió háromnyelvű szolgáltató és kereskedelmi műsora. (Közben hírek: 16.00, 17.00, 18.00 regionális; 16.30 német és szerbhorvát nyelvű.) 18.30: Magyarnyelvű krónika. 18.40: Szerbhorvát nyelvű műsor. 19.00: Magyar nyelvű hírek. 19.05: Német nyelvű műsor. 19.25: Esti zene, sport, információk. 20.00: Gruss und Kuss Radio Budapest, zenés riport-, üzenet- és kívánságműsora külföldi és hazai németek számára. 21.30: Műsorzárás. TELEVÍZIÓ MAGYAR TELEVÍZIÓ TV 1. 7.58: Műsorismertetés. 8.00: Igy szól az Úr! 8.05: Kéménymesék. 8.25: Családi torna. 8.30: A hegy gyomrában. Új-zélandi sci-fi-soro- zat. — VI. rész. 8.55: Gyere be! Ezúttal a Ferihegyi repülőtérre. 9.25: Muzzy in Gondoland. 9.30: Ebadta ebek — ism. 9.40: Cimbo- raság. Kálmán László. 10.20: A Vörösróka-hegy. Angol filmsorozat. — III. rész. 10.45: Walaki. Magyar mesefilmsorozat. — II. rész. 10.55: Húsvéti református istentisztelet közvetítése Tatáról. 11.55: Kapcsoljuk Rómát! II. János Pál pápa húsvéti üzenete és Urbi et orbi áldása. 12.35: Képújság. 14.05: Képújság. 14.12: Műsorismertetés. 14.15: Szép magyar tánc. Borozdán futó. 14.20: A holnap cirkusza. 15.10: Műsorajánlat. 15.15: örömhír. 15.30: Zenélő filmkockák. A kis herceg. Amerikai film. 17.00: Walt Disney bemutatja: 1. Kacsamesék. 2. Ausztrál expressz. 3. A Csipet-csapat. 18.45: örökségünk. Székesfehérvár — Palotaváros. 19.00: A HÉT. 20.00: Híradó. 20.15: Szeszélyes évszakok. 21.25: Telesport. 22.10: Van öt perce? Schubert: Magyar melódia. 22.20: A bál. Olasz-francia—algériai film. 0.05: Képújság. TV2. 9.00—12.00: Tévémagiszter. Művelődési magazin. 13.00: Képújság. 13.15: Tv2. Benne: Riportok. — Időjárás. — Zene. — Teledoktor. — Táncháztalálkozó. 13.50: Álljunk meg egy szóra! 14.00: Bajnoki férfi kosárlabda-mérkőzés. 15.30: Humberto cirkusz. Csehszlovák tévéfilmsorozat - ism. 16.22: Tv2. Benne: A rövidfilmstúdiók műhelyéből. 1. Húsvéti anziksz. 2. Oscar. 3. Lo- csolkodás. 16.35: Foci angol módra • • - — IX. rész. 16.55: Táncháztalálkozó. 17.28: Ministránstalálko- zó. 17.45: 1. Vrungel kapitány kalandjai. 2. Hogyan született? 3. Jancsi és Juliska. 18.11: Tv2. Benne: Mi történt a jövő héten? 18.30: Táncháztalálkozó. — Hírek. - Műsorajánlat. 19.00: Valamit visz a víz. Magyar film. 20.33: Tv2. Benne: Tavaszi Fesztivál *91. 20.40: Dvorak: D-dúr mise. 21.30: Napzárta. Kb. 22.15: Titoktartásra felesküdve. Amerikai tévéfilm. Kb. 23.50: Tv2. JUGOSZLÁV TELEVÍZIÓ 1. MŰSOR 9.25: Műsorismertetés. 9.30: Hírek, időjárás. 9.35: Rajzfilm. 10.00: Gyermekmatiné. 11.00: Agrárius. 12.00: Jó ebédhez szól a zene. 13.00: Lakatlan vidékek. 14.00: Hírek. 14.05: Délutáni hangulatok. 16.00: Felfedezések. 18.45: Rajzfilmek. 19.10: Tévétorna. 19.30: Tv- napló I. 20.00: Ráadás. 21.05: Zene mindenkinek. 21.35: Tv-napló II. 21.55: Sportszemle. 22.25: Hírek - turistáknak. 2. MŰSOR 7.00: Műsorkezdés, műsorismertetés. 7.35: Tv-naptár. 7.45: Hírek. 7.50: Hogy volt!? 13.00: Körkapcsolás. 19.30: Tv-napló. 20.45: Hírek. 20.50: Határtalan játék. 22.55: Határtalan álom. SKY EUROSPORT 10.00: Nemzetközi sport. 11.00: Kosárlabda. 12.00: ökölvívás. - Síugrás. — Tenisz. - Golf. — Toronyugrás. 20.00: Amerikai labda- Dokumentumfilm. 7.10: Maci Laci. 11.00: Talkshow. 12.15: Kocsival Oroszországban. 13.00: Az apám földönkívüli (amerikai sorozat). 13.25: Knight Rider (amerikai sorozat). 14.15: James Bond. 16.10: Két teve egy lovon (francia komédia). 17.45: Művészet és küldetés. 17.50: Német countryzene. 18.45: Híradó, időjárás. 19.10: Különleges nap - kvíz. 20.15: Aligátor (amerikai horrorfilm). 21.55: Tévétükör — magazin. 22.30: Késői kiadás. 22.50: Halálos póker (kanadai film). 0.30: Tatárpuszta (NSZK—olasz—francia film). 2.45: Aligátor. 4.10: Johnnyt keressük (román westernparódia). SAT1 8.05: Zapp. 8.30: Neon Rider. 9.30: Varázslatos Jeannia. 10.00: Nem tudom, ki vagyok (amerikai ifjúsági film). 11.00: így láttuk. 11.05: Csak miattad. 12.45: Bingo. 13.10: Hotel (amerikai sorozat). 14.00: Braxton (amerikai—francia kalandfilm). 15.10: Elza kölykei (angol film). 16.45: Újdonságok a moziban. 17.10: Családunk becsülete. 18.45: Híradó, időjárás. 18.50: Sportklub. 19.30: Szív küldi szívnek. 20.00: A vidám nagynénik kirándulnak (osztrák komédia). 21.35: Hírek. 22.00: Kígyóméret (angol krimi). 23.35: Valentina (olasz erotikus sorozat). 0.50: Angelica jutalma (spanyol film). 1.55: Műsorismertetés. rúgás. 23.00: 24.00: Síugrás. RTL 6.00 : Mr. T. 6.45: Jetsonék. 7.35: Rajzfilm. 9.30: Stan és Legyen Önmaga főnöke! Sikeregzisztencia Keresünk vidéken élő partnereket, átlagon felüli kereseti lehetőséggel! (Fő- vagy mellékállásban). Fontos Önnek a függetlenség és a siker? Tud bánni az emberekkel? Ha igen, vegye fel velünk a kapcsolatot. Önálló ügynökségeket közvetítünk nyugati termékekre. Atovábbi részletekről szívesen értesítjük. írjon az alábbi címre: MDZ, Postfach 565, CH-8025 ZÜRICH vagy az alábbi FAX számra:0041/1/2511740 (1827)