Új Dunántúli Napló, 1991. március (2. évfolyam, 59-88. szám)
1991-03-30 / 87. szám
1991. március 30., szombat aj Dunántúli napló Arcok a múltból ... Mindenki Gusztinak hívta ezt a pódiumra termett, szárnyaló drámai szopránhangjához illő alkatú művésznőt. A Pécsi Napló hasábjain, a pécsi ínségesek javára, 60 évvel ezelőtt, 1931. március 2-án rendezett hangversenyéről írott kritikában is ezt olvashatjuk: „Góspárné Schlezák Guszti, az osztrákból átma- gyarosodott, a napokban a Wiener Konzerthausban frenetikus sikert aratott, és korábbi pécsi szerepléseiből nagyon előnyösen ismert iiangverseny- énekesnő. Bán János színes aláfestésű zongorakísérete mellett Beethoven pideliójá- nak Leonóra áriájában hallatta széles skálájú, tisztán csengő, melegségével szinte áthevítő, ragyogó hangját, bravúros tudással fölényesen győzve a nagyszabású mű minden nehézségét." Valóban, az „osztrákból át- magyarosodott” jelző igaz. Élete végéig valami sajátos, osztrák akcentussal ejtette ki a magyar szavakat, hiszen Bécsben született, 1894. február 19-én, ott tanult, lépett először pódiumra. Később Svájcban folytatta énekesi pályafutását. Ott ismerkedett meg későbbi férjével, dr. Gáspár Andor fogorvossal. St. Gallenben házasodtak össze, de csakhamar hazatértek Pécsre. 1929 januárjában már arról tudósított az újsághír, hogy G. Schlezák Auguszta dalest keretében mutatkozott be a pécsi közönségnek. Ettől kezdve rendszeresen visz- szatérő sikereket aratott a koncertpódiumdkan. Szívéhez legközelebb álló műfaj a daf- éneklés volt, de repertoárján szerepelt szinte minden oratórium, requiem, mise és opera nagy áriája. „A Pécsi Zenekedvelők Egyesületének rangszavával búgott." — olvasható a Pécsi Naplóban az 1932. dec. 12-i koncertről. Soss Dezső zongoraművészszel közösen rendezett hangversenyéről a Dunántúl 1934. febr. 7-i számában Agócsy László írt elismerő bírálatot. Sikerrel lépett fel a Dóm téren rendezett szabadtéri játékokon, valamint a Katolikus Kör Adventi estjein. A háború után szerepelt az újjáépítési hangversenyen, majd lassú búcsú kezdődött a koncertpódiumtól. Mint leánya, Jaka- bosné Gáspár Zsuzsa elmondta édesanyjáról: hősiesen és fegyelmezetten ment át ezen a válságos korszakon, és sohasem panaszkodott. Megőrizve bécsi kedélyességét, megtalálta vigaszát a tanításban. Azok közül, akikkel foglalkozott, néhányon nagy énekesek tettek, mint ipl. Kováts Kolos. Volt, aki más pályát választott, megtartva zeneszeretetét, mint dr. Muskát József vagy dr. Nemerey Péter. Mások zenepedagógusként vitték tovább a nála tanultakat, vagy saját örömükre élvezték a tőle átvett muzikalitást. Góspárné Schlezák Auguszta hangversenyén G-né Schlezák Guszti Wagnert és Verdit tolmácsolta, kifejezően, tisztán. Kristályos, izzóan meleg hangja o mélyebb regiszterekben az átélt fájdalom megrázó ha1966. május 30-án szívroham fejezte be váratlanul életét. A sors kegyes volt hozzá: sikeres, örömteli, művészi pályafutás végén szép halállal ment el erről a világról - a tanítványai emlékezetében még ma is élő Guszti néni... Dr. Nádor Tamás Guszti néni r~ J ó lenne mindent úgy tenni, mint a többiek. Leborulni, éne- kelni-tapsolni, ragyogni, hin- ni! v Semmit sem ért. öl a padban, kezét összekulcsolva (nem imára, szokása csak), s valahol mellékesen, másodlagosan érzékeli az embereket. Teljesen maga felé fordul. . Érthetetlen, hogy pont itt, most, mikor ennyien vannak körülötte, most érzi azt, amit keresett, s hiába keresett eddig. Kezdi kívülről látni önmagát: elesettségét, semmi-létét, az eltelt-elro- hant évtizedeket. Szorongás fogja el. Ki az ő életének alakítója, hol a magabiztosság, a nyugalom, a derű ... Szellemi-fizikai létét érzi bizonytalannak, hiszen mindent megtett, ami rajta múlott, próbált élni szeretetben, tisztességben, s szinte pillanatok alatt omlott ösz- sze minden, amiben addig hinni tudott. Kiüresült... Amikor a többiek föláll- nak, ő is föláll ... ha leülelőttem az ajtót, házadba Te eresztesz, mikor már sehol sincs menedékem. Ne várj éntőlem imádságokat még, hiszen dadogok csak, mint az újrabeszélő, aki r .... 1 n ek, ő is... Térde még nem hajlik, mikor mindenki térdel, egyedül ül a padban, fejét lehajtja: Légy türelmes, megértő, akárki vagy, látod, megindultam Feléd, hinni akarok a találkozásban, de ki, ha nem Te, aki ért? Hogy hajthatnám meg a térdem, hogy nyithatnám énekre a szám? De lásd, itt vagyok, s örömmel tölt el, hogy itt lehetek, mert Te nyitottad meg most tanulja vissza a szót... Érzi, mindkét kezét megfogják, bekapcsolódik egy hatalmas áramkörbe, teste megremeg, torkából-szájából artikulátlanul bukik elő a hang „ ... szabadíts meg a gonosztól ..." Talán először, mióta bejött, körbenéz. Tömve a templom. Fiatal, ragyogó arcok ... S mi lett az ő hitével, az ő fiatalságával? Itt áll. bekapcsolódva egy eddig ismeretlen erővonalba (a hitébe), közel az öt- venhez, s küszködik az imádság szavaival ........Tiéd a z ország, a hatalom és a dicsőség ...” Az alázat, igen, az alázat hiányzik belőle, ami nélkül nem nézhet egy fűszálra, egy bogárra, a csillagokra ... mert gőggel telített minden sejtje: ő az ember, a korona, a hatalmas ... S lóm eljön, eljött a perc, amikor rá kellett döbbennie, milyen jelentéktelen, milyen pici az Egészhez, az Egyhez képest..., annyi mint egy fűszál, bogár, vagy egy csillag .. . Történik-történjen vele bármi, egy nagy, bölcs akarat szerint kell legyen, mert csak így lehet élet, igazság ezen a földön, ebben a világban ............ÁMEN”. 1 bad királyi város rangjára emelése után is fontos közjogi méltóságnak, főrendnek, jelentős egyházi és világi hatalom birtokosának, nagy anyagi értékek őrzőjének és élvezőjének, köztiszteletben álló személynek számított. A pécsi egyházmegye élére gróf Zichy Gyula után a köz- rendű származású, bonyhádi születésű Virág Ferenc emelkedett. 1926-ban szentelték püspökké. Virág Ferencnek huszonnégy éves korában, 1893-ban Pécsett, Taizs József nyomdájában Hajnal címmel, édesanyjának ajánlott, szép kiállítású, kötött, kemény táblás, tizíves verseskötete látott napvilágot. Azt követően, hogy Virág Ferenc elvégezte a teológiát és pappá szentelték, lemondott a költészetről, nyomtatásban nem jelent meg több verseskönyve. Virág Ferenc sem káplán, sem plébános, sem püspök korában nem publikált verseket. Virág Ferenc hosszú életet élt, 1958-ban halt meg nyolcvankilenc éves korában. A pécsi püspökök sorában alighanem Virág Ferencnek, a pécsi egyházmegye nyolcvanegyedik püspökének jutott az egyik legnehezebb, legfájdal- masabbb feladat, a leg- megalázóbb szolgálati idő. Virág Ferenc püspöksége alatt történt meg az egyházmegye földjeinek elvétele, szétosztása, ingatlanainak államosítása, az egyház és az állam formális szétválasztása, több püspöktársának jogtalan perbefogása és bebörtönzése. Püspöksége alatt ültettek „bajszos püspököket”, az Állami Egyházügyi Hivatal által kinevezett megbízottakat a püspöki palotába, akik a püspök levelezését is ellenőrizték, s a plébánosok kinevezésébe is beleszóltak. Kü.lönös módon Virág Ferenc ebben a méltatlan helyzetben is meg tudott maradni „kegyúrnak", elődeihez méltó mecénásnak, a művészet pártfogójának, sőt költőnek, az irodalom barátjának is. Pécsett 1952 óta Dunántúl címmel, Szántó Tibor szerkesztésében irodalmi folyóirat látott napvilágot. A folyóirat kezdetben a sematikus irodalom szócsöve és gazdag példatára volt, de igen korán, az „olvadás évétől" kezdve, éppen vidéki létét kihasználva, a magyar irodalmi lapok közül a legkorábban és a legszínvonalasabban szolgálta a hazai szellemi élet megújulását. Amikor a többi folyóirat még mindig a szocialista realizmus vezérfonalát követte buzgós, a Dunántúl már 1954- ben és 1955-ben Tatay Sándor, Mészöly Miklós, Kodolá- nyi János, Mándy Iván, Weöres Sándor, Rónay György, a fiatal Kalász Márton írásainak adott helyet. 1955-ben történt: a postás pénzt hozott a Dunántúl szerkesztőségébe. Száz forintot. A piros pénzesutalvány hátoldalán ezt a szöveget találták a szerkesztők: „A folyóirat legutóbbi számában olvasott szép versekért. Virág Ferenc püspök.” A történetet először Bárdosi Németh Jánostól hallottam, akinek verseit ugyancsak közölte a Dunántúl. Amikor 1959-ben ávettem a Dunántúl örökébe lépő Jelenkor szerkesztését, s a folyóiratelőd iratanyagát átvizsgáltam és a levéltárnak átadtam, még magam is kézbe vehettem a pénzesutalvány-szelvényt, s elolvashattam a szegénységében is ajándékozó püspök, a lehetőségeihez mérten mecénásnak megmaradó Virág Ferenc kezevonását. Babits Mihály Húsvét előtt S ha kiszakad ajkam, akkor is,, e vad, vad március évadán, izgatva belül az izgatott fákkal, a harci márciusi inni való sós vérizü széltől részegen, a felleg alatt, sodrában a szörnyű malomnak: ha szétszakad ajkam, akkor is, ha vérbe lábbad a dallal és magam se hallva a nagy Malom zúgásán át, dalomnak izét a kínnak izén tudnám csak érzeni, akkor is - mennyi a véri - szakadjon a véres énekl Van most dicsérni hősöket, Istenem! van óriások vak diadalmait zengeni, gépeket, ádáz munkára hűlni borogatott ágyúk izzó torkait: de nem győzelmi ének az énekem, érctalpait a tipró diadalnak nem tisztelem én, sem az önkény pokol? malmát: mert rejtek élet száz szele, pnárcitM friss vérzizgalma nem tűri géphalóit zengeni, malmokat; inkább szerelmet, embert, életeket, meg nem .alvadt fürge vért: s ha ajkam ronggyá szétszakad, akkor is ez inni való sós vérizű szélben, a felleg alatt, sodrában szörnyű Malomnak, mely trónokat őröl, nemzeteket, százados korlátokat roppantva tör szét, érczabolát, múltak acél hiteit, s lélekkel a testet, dupla halál vércafatává morzsolva a szűz Hold arcába köpi s egy nemzedéket egy kerékforgása lejárat: én mégsem a gépet énekelem márciusba, most mikor a levegőn, a szél erején I érzeni nedves izét vérünk nedvének, drága magyar vér italának: nekem, mikor ittam e sós levegőt, kisebzett szájam és a szók most fájnak e szájnak: de ha szétszakad ajkam, akkor is, magyar dal március évadán, szélnek tör a véres ének! Én nem a győztest énekelem, nem a nép-gépet, a vak hőst, kinek minden lépése halál, tekintetétől ájul a szó, kéznyomása szolgaság, hanem azt, aki lesz, akárki, ki először mondja ki azt a szót, ki először el meri mondani, kiáltani, bátor, bátor, azt a varázsszót, százezerek várta, lélekzetadó, szent, embermegváltó, visszaadó, I nemzetmegmentő, kapunyitó, szabadító drága szót, hogy elég! hogy elég! elég volt! hoqy béke! béke! béke! béke már! Legyen vége már! Aki alszik, aludjon, aki él, az éljen, a szegény hős pihenjen, szegény nép reméljen. Szóljanak a harangok, szóljon alleluja! mire jön új március, viruljunk ki újra! egyik rész a munkára, másik temetésre: adjon isten bort, búzát, bort a feledésre! Ó, béke! béke! legyen béke már! Legyen vége már! Aki halott, megbocsát, ragyog az ég sátra. Testvérek, ha túl leszünk, sohse nézünk hátra! Ki a bűnös, ne kérdjük, ültessünk virágot, szeressük és megértsük az egész világot: egyik rész a munkára, másik temetésre: adjon isten bort, búzát, bort a feledésre!
