Új Dunántúli Napló, 1991. március (2. évfolyam, 59-88. szám)

1991-03-29 / 86. szám

Kulturális ajánló Művészetek Háza Húsvét küszöbén a „Jó pi­henést!” mellé természetesen kellemes ünnepeket is kíván zenés szombati magazin mű­sorunk, melynek szerkesztője Kovács Imre. Első órában hal­lunk a Szent Föld szent helyei­ről, Rapcsányi Lászlóval sétá­lunk, szemlélődünk Jeruzsálem útjain, terein. Tám László fotóművész - most ép­pen Dombóváron látható kiál­lítása nyomán - a német falvak keresztútjairól, kálváriáiról be­szél. Húsvéttól—húsvétig: egy év a berzencei polgármester életében. A műsor második órájában meghallgathatjuk az ünnepi mellékletet: beszélge­tés a „közös Bőhm" - akit Má- riássy József színművésznek is hívnak. Bemutatunk egy ki­tüntetett diákfotóst - tanára Tám László - és szólunk szín­házi bemutatóról is. Szeret- nénkhasikerülne: ismét együtt Duna I. és Dunai II. a stúdió­ban, az élő adásban. Húsvét misztériuma és va­lóságának hatása a mai ember­ben - ez a kétórás Vasárnapi magazin alapgondolata - mondja László Lajos szerkesz­tő. A délelőtt 9 órakor kezdődő programban Mayer Mihály pé­csi megyéspüspök szól a feltá­madás örök hatásáról, dr.He- gedüs Lóránt a dunamelléki református egyházkerület püs­pöke egyháza megújulásáról. Tőle kölcsönöztük azt a vezér­fonalat (Nincs bosszú, csak győzelmes szenvedés). Dr.Matheovics Ferenccel az egykori Demokrata Néppárt pécsi országgyűlési képviselő­jével csaknem húsz évig tartó ártatlanul elszenvedett börtön- büntetéséről beszélgetünk, dr. Pálos Miklós államtitkár a pá­palátogatás szellemi-erkölcsi .• hasznáról, Nagy Ferenc József miniszter pedig a privatizáció alapelveiről szól. A Jelenkor főszerkesztő helyettese Csuhái István a fennmaradás és a foly­tonos fölfelé törekvés rögös útjáról beszél mikrofonunk előtt. A szekszárdi helytörté­nész dr. Töttös Gábor, cigány húsvéti anekdotát mesél el a városba szakadt falusi ember húsvéti élményeiről pedig a babarci származású Linding Ferencnétől ésaZávodonszü­letett Peltz Katalintól hallunk. Húsvét a művészetekben ez a címe annak a két feldolgozás­nak, amelyben Szirmayné Bayer Erzsébet kaposvári fes­tőművész arról beszél, mit fest majd meg az ünnep fényéből, eseményeiből. Ifj. Dobos László­val pedig Bach húsvéti oratóriu­mának előadásáról készített in­terjút zenei szerkesztőnk Kovács Attila. A műsort Zihaly Lajos ve­zeti. Húsvét hétfő - egyúttal ápr.1—je a locsolás a tréfálko­zás napja, amikor hagyomá­nyosan az újságok is tréfál­koznak, megviccelik az olvasókat. Idén vajon milyen lap jelenik meg hétfőn. A rádió műsora biztosan 9-11-ig hí­rekkel, sporttal. Lenk Irén szer­vírozza a zenét, kéréseket, kí­vánságokat teljesítve, a műsorvezető Kovács Imre pe­dig játékot, sőt nem minden­napi túrát is hirdet pécsi hall­gatóknak. Vajon tréfa, bolondozás, vagy az jár jól, akik komolyan veszi? - kéretik figyelni az adásra és kéretik dönteni: tréfa, vagy...? - igaz a játék mottója: 100 tojásnak 50 a fele.... ZANZIBART reklámgrafikus csoport Párizsból Március .29-én délután 5 órakor a ZÁNZIBÁR’T francia reklámgrafikus csoport kiállí­tása nyílik a Pécsi Kisgalériá- ban. A megnyitó beszédet Pócs Péter mondja. „Képzelje­nek el olyan alkotókat, akik a demokrácia ügynökeiként vi­selkednek, kérdezőbiztosként, gondolat-zsonglőrként, a pár­beszéd fanatikusaiként, tabu­vadászként, konvenció-gyil­kosként.. .ZANZI BÁR’T egy kicsit mindez. Április 3-án és 4-én a Pécsi Szimfonikus Zenekaré a ház. Harmadikén délután 3 órától vonóstalálkozó, 4-én 3 órától pedig kamarazenei találkozót rendeznek. Április 3-án fél hatkor kiállí­tás is nyílik a Művészetek Háza kistermében. Keresztes Zoltán fotóit láthatják két hétig az ér­deklődők. A megnyitón beszé­det mond: Horváth Tamás. Hókirálynő A harminc éves Bóbita Báb­színház új bemutatójára április 7-én, délelőtt 11 órakor kerül sor. J. Svarc: Hókirálynő című darbját bábszínpadra alkal­mazta Bükkösdi László. Játsszák: Dékány Ágnes, Illés Ilona, Kocsis Rozália m.v., Új­vári Janka, Zengő Ágnes, Hang Gábor, Muráth Péter, Sramó Gábor, Tilesch Nándor. A bá­bokat tervezte: Orosz Klaudia m.v., zenéjét szerezte: Kátai László m.v., rendezte: Lénárt András. Kiállítás-Színház Április 3-án nyílik a Ságvári Művelődési Ház galériájában a Bányász Képzőművészeti Műhely két tagjának kiállítása. Teigl Béláné és Nőth Béla festményei április 30-ig tekinthetők meg. A Harmadik Színház és a Pécsi Nemzeti Színház közös produkciójaként április 2-án bemutatják a Ságvári Művelő­dési Házban Nádas-Vidovszky: TALÁLKOZÁS című tragé­diáját. A Vincze János rendezte előadás két szereplője: Sebők Klára és Puskás Tamás. Az előadásra jegyek a Ság- váriban igényelhetők (tel:12-478). Szivárvány Gyermekház Április 2-án délelőtt 9 órától “Próbáld ki magad” címmel hirdet programot a gyerekek­nek a Szivárvány Gyermekház. Ezen a napon minden képző- művészeti műhely nyitva áll: lehet kerámiázni, szőni, tűzzo- máncozni, festeni. Ugyanezen a napon délután 16-tól 19 óráig Nyitott lövész­verseny lesz. Április 3-án délután 4 órától este fél nyolcig Tavaszi tini-dili - rap-buli lesz, ahova a belépő 30 forint. Április 5-én délelőtt 9-től délután 4-ig Nyílt asztalitenisz verseny lesz. Április 6-án délelőtt egy na­gyon érdekes program ígérke­zik. Azokat várják a Gyerekház- ba, akiknek van bármilyen háziállata, és kérik, hogy azo­kat hozzák is magukkal a gye­rekek. Szakemberek lesznek jelen, akik hasznos tanácsok­kal szolgálnak az állatok táplá­lását, gondozását illetően. Koncertek a Nevelési Központban Március 29-én este hét órá­tól a magyar alternatív zene egyik legjelesebb képviselője, a Vágtázó Halottkémek zenekar ad koncertet a Nevelési Köz­pontban. Harmincadikán este hat órától pedig két budapesti Trash-metál zenekar a Just és a Slogan lép fel a nevelési Köz­pontban. Április 1-én 19 órától egy újabb heavy metál zenekar, a műfaj legnépszerűbb osztrák együttese, a Blind Petition kon­certezik. Előzenekar a pécsi Barbed Wire. Április 3-án 19 órától szintén a Nevkóban „2 in Time” avantgárd rock-fesztivál lesz. Fellépnek többek között: Sex Aktion, Kretens, Kino Pus­kin zenekarok. Ifjúsági Ház Április 1 -én este hat órától a holland SHIRCHADASJ ifjúsái kórus és együtte lép fel az IH- ban, modern gospel zenével és pantomimmal. Az előadás al­kalmával az épülő kertvárosi református templom javára gyűjtenek adományokat az egyébként ingyenes koncer­ten.. Április 2-án fél hattól hatig Testkontroll torna lesz dr. Pecze Mária vezetésével, majd 18 órá­tól a „Táplálkozás és életmód szerepe az érrendszeri megbete­gedések megelőzésében” cím­mel lesz előadás. Szünidei Filmkoktél lesz dél­utánonként három órától a gyerekek számára. Videón lát­hatják 2-án a Tom és Jerry, 3-án az Eduárd és barátai, 4-én a Gulliver utazásai, 5-én pedig a Vizipók, csodapók című me­séket. Kiállítás Április 5-én 16 órakor nyílik a Martyn Múzeumban Konok Tamás festőművész kiállítása, melyet Fischer Ernő festőmű­vész nyit meg. Origami Baráti Kör Április 6-án tartja újabb összejövetelét az Origami. Ba­ráti Kör, délután négy órától a Várostörténeti múzeumban. Rovatszerkesztő: ZÁBRÁDI MARIANNA 1991. április 1-7. Múlt idő A Skorpió együttes múltját idézi föl a zenés összeállítás, Frenreisz Károllyal a főszerepben ■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■ SZERDA, 20.30 ( ^ j Hősök Vidám forgácsok A húsvéthétfő jó hangulatához illik a klasszikus bur- leszkekből válogatott műsor, Ben Turpin közreműködé­sével .­----­f üfsni HÉTFŐ, 10.00 ''--------J T elesport Kétórás rendkívüli sportműsor a csütörtöki ajándék, benne: a kosárlabda-bajnokság döntője és a Ciprus— Magyarország labdarúgó EB selejtező I CSÜTÖRTÖK, 16.25 Anna Karenina pályaudvar Taxi A képen látható jelenet a huszonhat részes tévékomé­diából való. Á jó szórakozást ígérő műsor egy vidám taxisofőrcsapat kalandjait eleveníti meg A filmsorozatok szokásos időpontjában új ausztrál film jelentkezik a második világháború idejéből. A képen középen az angol elhárítás tisztje: Ivan Lyon (Paul Rhys) KEDD, 20.05 Dallas Újabb bonyodalmak és veszekedések rontják a család eddig sem békés légkörét. Az anyós és menye filmbeli képe ennek ellentmondani látszik ^-----­P ENTEK, 20.05 Takács Katalin és László Zsolt játssza Nagy András színművének főszerepeit a Radnóti Színházban. Az

Next

/
Oldalképek
Tartalom