Új Dunántúli Napló, 1991. március (2. évfolyam, 59-88. szám)

1991-03-28 / 85. szám

IO aj Dunántúli napló 1991. március 28., csütörtök A magyar történelem újabb forrásai Nekrológ? A mozsgói krónikák 1973-1988 Szűlketob hazája megismeré­sével foglalkozó történészek részére felbecsülhetetlen érté­kű fórrásainyag látott napvilá­got az elmúlt hánapoíktoan. Megjelent a római Instituto Storico della Campagnia di Gesu, a szegedi József Attila Tudományegyetem Központi Könyvtára és I. szóimé Iroda­lomtörténeti Tanszéke együtt­működése keretében Keserű Bálint szerkesztésében Adattár a XVI—XVIII. századi szellemi mozgalmaink történetéhez cí­men az a kiadványsorozat, amelynek kezemben levő két kötete az erdélyi és hódoltsá­gi jezsuita misszió 1609—1Ó16, illetve 1617—1625 közötti ira­tait, illetve leveleit tartalmaz­za Balázs Mihály, FricsyÁdám, Lékács László és Monck Ist­ván feldolgozásában. A Sze­geden megjelent két kötet egy több kötétre tervezett munka része, amely a jezsui­táik magyarországi tevékenysé­ge során született dokumen­tumoknak egy földrajzilag, te­matikuson és kronológia Mag is sajátos csoportját teszi közzé. Különösen érint és érd ékel ez minket, pécsieket, ill. Ba­ranya megyeiéket, mert hiszen a török uralom állott ez o te­rület o kibontakozó reformá­ciónak is egyik fellegvára volt (pl. Tolnán jelentős főiskola is működött). Érthető, hogy a jezsuita rendnek, amely egész működését a kibontakozó ka­tolikus restaurációnak, az ún. ei len reformációnak a szolgála ­tába állította, Pécs és környé­ke igen fontos területévé vált. Hisz tudjuk, hogy a jelenlegi pécsi Nagy Lajos Gimnázium is már a török alatt itt mű­ködött jezsuita latin iskola folytatásaként keletkezett 1687- ben, a város felszabadulása után. Azt eddig is tudtuk, hogy ezek a jezsuiták, akik va­lamennyien töblb nyelvet be­szélő, és igen magasan isko­lázottak voltak már ebben az időben is, gyakran életveszé­lyek között dolgoztaik a török hódoltsági területen, és azt is tudtuk, hogy Bethlen Gábor fejedelem éppen Pécsről vitt jezsuitákat Erdélybe, a kolozs­vári iskola megszervezésére. De most, hogy a kora'beli le- ve leket, jelentéseket olvasom, szinte hihetetlennek tűnik az á batailmas, emberfeletti mun­ka, amit itt végezték. A török uráliam alatt pusztuló, pusztá- sodó magyar területéken, ahol a fallvalk ezrei tűnnek el, és ahol „szünete sincs a csatá- szásnalk” - ahogy azt a kora­beli forrás mondja, olyan szel­lemi életet, mozgást tapaszta­lunk, ami még a mái közle­kedési (lehetőségek mellett is igen jelentős lenne. Közismert, hogy a jezsuita rend elsősorban színvonalas iskoláinak köszönhette minde­nütt o Sikerét. így volt ez a tárgyalt időben is. Pl. iskoláik voltaik jelentős tanulélétszáim- mail Belgrádiján, Temesvárott és Pécsett is. Minket különö­sen érdekelhet a pécsi iskola színvonala, mivel ugyanebben az időben itt az unitáriusok (ahogy Pécsett nevezték őket: arianusők, törökösök) már olyain iskolát tartottak fenn, amelyben a latin mellett gö­rögöt és hébert is tanítottak. A jezsuitáik már ennek ver­senytársaként is papi szemi­nárium szervezését tervezik. A dokumentum okból színes képet alkothatunk magunknak a mindennapi életről, amely más fonrásolklból meg nem is­merhető, és ezért ez a tudo­mány előtt eddig fehér folt­ként szerepelt. Hatalmas terü­letek etnliikoi képét mutatják be, és azt is közük, hogy egy- egy falu vagy város lelkészei miilyen nemzetiségűek. így pl. Temesvárnak és környékének etnikai átformálódását is fi­gyelemmel kisérhetjük. Ez a terület a XVI. századiban dön­tően magyarlakta volt, és most arról imáik, hogy itt egy latin—olasz—szláv-magyar ke- veréknyélvet beszélő lakosság van, amely a rómaiaktól ere­dezteti magát. (Ekkor jelen­nek meg a románok itt a ké­sőbbi Bá nságlban.) Igen színesen mutatják be a pravoszláv és a protestáns tanokat, de az ún. „népi val­lásosság" kutatói számára is igen jelentős forrásként szol­gálnak. Nagyon izgalmas és érdekes ez a különböző babo­nás elképzelésekkel telített val­lásosság. De ugyanakkor a katolikus egyházon belüli el­lentmondások, ellentétek — így elsősorban a jezsuitáknál ke­vésbé képzett ferencesekkel folytatott küzdelmek — is meg­jelennek a beszámolókban. De nagyon jelentős épp itt Pé­csett az ún. naptárvita, amely a Gergely naptár elterjesztése körül alakult ki. Bő képet kapunk egyes ba­ranyai falvak életéről, helyze­téről, az ott folyó vallásos életről. Olyan hiteles forráso­kat kapunk kézhez, amelyek nélkülözhetetlenek ennek a kornak a történetéhez, illetve annak megismeréséhez. A forrásokat a lelőhelyekkel együtt latin szövegben közli a gyűjtemény, de minden egyes forrásszöveg elé rövid magyar összefoglalást is ad. Ez na­gyon megkönnyíti a ma már latinul — sajnos — kevésbé tudó kutatók számára is a munkát. A könyvek felhaszná­lását elősegíti a hozzá fűzött hely- és névmutató. Dr. Rajczi Péter Ez a kérdőjeles cím dr. Vargha Dezső levéltáros ak­ikére utal. Az Ülj Dunántúli Naplóban megjelent írásban aggódó érzésekkel szól a ba­ranyai községi kránlkaírás bi­zonytalan jövőjéről. A ciikkben a szerző megismerteti az ol­vasót a mozgalom létrejötté­vel, a krónikák tartalmára-kül­lemére vonatkozó előírásokkal. Mielőtt az új önkormányza­tok döntenének a krániiikaírás jövőjének ügyében, hallgattas­sák meg a legrégibb krániika- íróik egyilke. A községi krónikáirás mára messze kiinőtt az eredetileg rászabott keretek közül. A leg­több krónika író nem szorítko­zott a folyó esztendő esemé­nyeire. Megemlékezésék, év­fordulóik, esetleges leletek kapcsán visszatekintettek köz­ségük közeli, s nemegyszer tá­voli múltjára is. A krónikaírás összefonódott a Baranyában fontos szerepet nyert honis­mereti, helytörténeti munkával, így a krónikák jelentős része vázlatos összefoglalója lett Ez a hivatalos neve. Azt nem tudnám megmondani, hogy falunkban és a környé­ken is miért DamoHcsnak ne­vezték. Ez gyermekkoromban nem is érdekelt. Sokkai in­kább az, hogy miikor lesz Kis­asszonynap — szeptember 8. — utáni első vasárnap, mert e nap délutánján szokták meg­tartani a nevezetes búcsút, ahová nagyon sok ember — főleg fiatalok — összesereglett. Hogyne mentek volna szíve­sen, mikor a téren már ment a riinglispil — körhinta —, árul­ták a bábosok a mézeskalá­csot — tükrös szív, bábcsikó —, egy-egy község történetének, melyet eddig sem írt meg sen­ki, s ezután is aligha fog. Viszont az elmúlt 19 esztendő eseményei, változásai benne vannak a kellő odafigyeléssel megírt krónikáikban. Az iskolai, óvoda, termelő­szövetkezet, s a hasonlók ese­ményei, számadatai alkotják a krónikák tartalmi részét. A ta­nácsi határozatok, az anya­könyvi adatok híven tükrözik egy-egy falu fejlődésének vagy hanyatlásának irányát, mérté­két. A születések és halálozá­sok számadatainak vizsgálata, egy-egy év halottal nemének, életkorának összevetése soha inem volt ennyire megejthető, mint a krónlikaírás éveiben. Itt, ahol nem bővölködtürtk folyamatosan a nagy esemé­nyekben, lehetőség adódott a kis „nagyemberek" életrajzá­nak a rögzítésére. Azokéra, akik bár országosain észrevét­lenek maradtak, dé kis közsé­gük, szülőfalujuk életében tel­jesített több évtizedes önzet­len szolgálatukkal beépítődtek a sípcukrot, a nyalókát, a si- milaibdát, a sók csecsebecsét, de még fagylaltot is lőhetett venni. Igaz, hogy korcogott a fogunk alatt, mert ugyancsak belepte a szálló por. Azt tu­dom, hogy a szép kastély tu­lajdonosa az Igmáindy-Hegyes- sy családé vólit, és a birtokon dolgozó embereket is megbe­csülték, akik szerették ezt a földibirtokos családot. . Szülőfalumban még gyer­mekkoromban hallottam, hogy mint szigetvári főszolgabíró, hintán ment hazafelé, amikor a közeli szőlőből kilhaljló dió­fa ága leütötte a kalapját. környezetük történelmébe. Az egy helyen évtizedeket leélt tanítókról, lelkészekre, s egyéb vezetőkre gondoláik. Napijainkban egyre több he­lyen avatják tel az emléktáb­lákat, melyök megörökítik a második világháború már-már elfeledett áldozatainak nevét. A méltatlanul elfeledett nevek összegyűjtését sok helyütt a króniiikaírök kezdeményezték és irányították. Van olyan króni­káira, aki munkássága 18 esz­tendeje alatt 294 filmteker­csen örökítette meg körzete eseményeit, különféle változá­sait . . . Nyilvánvaló, hogy a króni­káik általában nem egy em­bernek a munkájaként szület­tek. Ha jó volt a kapcsolat, az intézmények vezetői előre jelezték a közelgő eseménye­ket, változásokat, s szolgáltat­ták a szükséges adatokat. A krónikaíró értekezleteken a levéltári referensek közsé- genikénti értékelésükkel, a ta­pasztalatokból levont taná-' csailklkal segítették a régi, s még inkább az újabb krónika- írókat. A Baranyai Krónika írás helyet adott magúiknak a kró­nikái ráknak is gondolataik, tapasztalataik közlésére. így terebélyesedett a bara­nyai községi kránikoirás azzá, ami nem egy képes folyóirat szerkesztőjének megragadta a figyelmét, s születtek meg az ismertető, a részleteket is idé­ző cikkek. Nemrég egy svájci küldöttség lapozott bele egyik körzet mintegy két és fél kilós 1988. évi krónikájába, s adott kifejezést őszinte csodálkozá­sának. Kényszerűen • rövidre szabott írásomat ajánlom az új helyi önkormányzatok figyelmébe. Reménykedjünk, hogy dr. Var­gha Dezső cikke nem lesz „nekrológ”, s az 1990. eszten­dőről Írandó krónika nem lesz az utolsó a sorban, s záradé- kalásá'nak utolsó mondata nem fog így hangzani: „Élt 19 esz­tendőt”. Péteri Ferenc krónika író Nem tudta, hogy az ő szőleje 'mellett ment el, ezért felje­gyezte a helyet, kiszabta a bírságot, s tiszttartójának ki is kellett a bírságot fizetni. A búcsú délutánján szólt a zene és táncoltak a fiatalok. Ilyenkor már több menyas­szony és vőlegény is volt, hi­szen a turibéki nagyasszony- napi búcsún már sokan meg­ismerték egymást, és megtör­tént a leáinylkérés is. Szépek voltak ezek a bú­csúk, melyekre az idősebbek most már nosztalgiával emlé­keznek. Kiss József Domolospuszta Megjelent a Baranya legújabb száma A Baranya Megyei Levéltár kiadásában megjelenő Bara­nya című történelmi és hon­ismereti folyóiratnak a közel­múltban látott napvilágot az 1990. évi második száma. A mindig igényes folyóirat a már megismert szerkezeti ta­golódásban jelent meg. A tanulmányokat tartalmazó részben már nemcsak a me­gye vagy a régió, hanem az egész ország történetét át­fogó tanulmány is helyet ka­pott. Frankné Font Márta, a JPTE Tanárképző Kara tanára ugyanis az ország 12-13. szá­zadi keleti politikáját foglalta össze. Baranya vármegye tör­ténetével két tanulmány fog­lalkozik. Ecsedy István, a JPM Régészeti Osztály muzeológu­sa a régészeti világhírre szert tett zóki várhegyről, mig a JPTE TK oktatója, Bán Péter a 18. század végi földbirtok­lás szerkezetéről írt. Pécs történetével szintén két dolgozat foglalkozik, és ezek a dolgozatok korban követik egymást. Márti Attila, a Ba­ranya Megyei Levéltár főlevél­tárosa a reformkori színház- alapítási törekvéseket veszi sorra, míg Kajtár István, a JPTE Jog- és Államtudományi Kara oktatója az önkormány­zati életet elemzi 1848 és 1918 között. A Szemle-rovatban Visy Zsolt: A római limes Magyar- országon című könyvét Kő­hegyi Mihály, a bajai Türr István Múzeum munkatársa, míg Ormos Mária: „Soha, amíg élek” című munkáját Vonyó Józsel, a JPM Város­történeti Múzeumának igaz­gatója értékeli. A Műhely című részben a kisebb lélegzetű dolgozatok kapnak helyet. A legtöbb írás Baranyáról szól. Majdán Já­nos, a JPTE TK oktatója a Dráva-völgyi helyiérdekű vas­útról, mint a vármegye első vicinálisáról. Tegzes Ferenc, a Baranya Megyei Levéltár fő­levéltárosa a polgári korszak címeres községi pecsétjeiről, Takáts Laura, a pécsi Siklósi üti Általános Iskola tanára a vármegye mezőgazdaságának néhány 19. század végi voná­sáról, míg Szirtes Gábor, a Baranya Megyei Könyvtár munkatársa a Nemzeti Pa­rasztpárt megalakulásáról és működésének kezdeteiről írt. Kiss Mária Magdolna, a JPTE Tanárképző Kara oktatója a 18. század végi drávaszögi fa­lusi társadalomról publikált dolgozatot. A Naptár címmel fémjelzett rész következik ezután. Nagy Imre Gábor, a Baranya Me­gyei Levéltár levéltárosa Mo­hács mezőváros 1840-es sza­badalomlevelét ismerteti, ugyanezt teszi Kiss Z. Géza, a JPTE TK ny. docense, amikor A Magyar Orvosok és Termé­szetvizsgálók 1845. évi pécsi vándorgyűléséről értekezik. Dr. Szita László, a Baranya Me­gyei Levéltár igazgatója meg­jelentetett munkájában a je­les történész Német Béla éle­tét és munkásságát taglalja. Ecsedy István másik dolgoza­ta a régész-múzeumigazgató- ról, Dombay Jánosról szól. A Dokumentum című rész tartalmazza Surányi Béla bu­dapesti szerző írását Ruszin cserkészek Magya reg regyen címmel, Hegedűs László, a Pécsi Szőlészeti Kutatóintézet munkatársa az amerikai fog­ságban eltöltött idejét eleve­níti föl 1945-ös naplója alap­ján, míg a Somogy Megyei Levéltár levéltárosa, Puskáné Árvay Judit a levéltárában lé­vő baranyai vonatkozású pla­kátokat veszi számba. Ez az az eset, amikor az egyszerű tartalmi összegzés mond el a legtöbbet egy fo­lyóiratról. Legyünk büszkék ar­ra, hogy egy anyagi szem­pontból nehéz korban ilyen nivós folyóirat lát napvilágot Pécsett, s reméljük, minél töb­ben veszik majd a Baranya Megyei Levéltárban, a Janus Pannonius Múzeum kiállító- helyein. Dr. Vargha Dezső A Zengő mondája A Keleti-Mecsek kiemel­kedő tömbjét a középkor­ban még Vashegynek hív­ták. A pécsváradi apátság alapítólevelében is ezen a néven szerepéi a hegység. . A hegység neve azért lett Vashegy, mivel a mélyben vasérc is találha­tó. A Zengő elnevezést a 13. században kapta, és­pedig arról az egyedülálló természeti jelenségről, amelyet vihar idején itt észlélni lehet. A Zengő zúgását, mo­rajlását hallva keletkezett is egy .monda arról, amely a szájhagyomány szerint így szol: Abban az időben, ami­kor még a második ká­polna állott, élt Szentlász- lón egy fiatal család. A férfi juhokat legeltetett, míg az asszonyka a hegy­oldalt járta, rozsét gyűj­tött. Hirtelen fényesség támadt körülötte. Amint körülnézett, látta ám, hogy a hegy tündére áll előtte, oki rákérdezett az asz- szonyra: „Mondd, asz­szanykáim, szeretnél-e gaz­dag lenni?” Nagyon, fe­lélt a szegény asszony. No, hót akkor mondok néked valamit, szólt a tün­dér. Virágvasárnap ne menj templomiba, hanem gyere fel a hegyre, mert minden évben egyszer, vi­rágvasárnapján megnyílik a hegy oldala. Aki ekkor be­megy a barlangiba, tömér­dek kincset talál ott, s vi­het bélőle, amennyit tud. Nagyon megörült a sze­gény asszony, végre ő is gazdag lehet. Férjének nem is merte elmondani a hallottakat. Virágvasár- napján Sietett fel a hegy-, re. Magával Vitte egyet­len fiacskáját is. Amint megszólalt a nagymisére hivó harangszó, megjelent a hegy tündére. Pálcájá­val ráütött a földre, mely azonnal megnyílott a sze­gény asszony előtt. Nagy barlang tárult fel. Sietett is fiacskájával együtt be a barlangba, megkeresni a kincseket. Amint belé­pett, maga előtt látta a tömérdek aranyat, ezüs­töt, drágakövet. Kötényét telerakta, amennyire csak tudta. Közben fiacskáját is magához kívánta emel­ni, de a tömérdek kincstől ez lehetetlen volt. Tanács­talan volt, mit tegyen. Vé­gül is úgy döntött, a gyer­meket a barlangban hagyja, hogy még egyszer fordulhasson. Igen ám, de ahogy a kincseket odaklnn lerakta, s indulni kívánt vissza a barlangba, ismét megszólalt a harangszó, jelezvén, véget ért a nagy­mise. Erre bezárult a bar­lang bejárata a szegény asszony előtt. Fiacskája odabent rekedt. Jgj Istenem, mit tettem, jajveszékelt. Mit ér ez a tömérdék kincs, ha egyet­len gyermékemet elveszí­tettem. Nagy bánatában eszét-vesztve szaladgált fel-alá az erdőben. A fák zúgva-búgva adták tovább egymásnak a szegény asszony bánatát. A megtébolyodott asz- szony szelleme azóta is ott bolyong a hegyen. Va­lahányszor a halott asz- szony szelleme megjele­nik, a hegy fái újból zúg- ni-zengeni kezdenek, s ve­lük sírnak mindazok, akik a csalfa tündér barlang­jában rekedtek. Ettől kezdve Zengő a hegy neve. Ez a Zengő mondája. Szászi Tibor

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom