Új Dunántúli Napló, 1991. március (2. évfolyam, 59-88. szám)
1991-03-26 / 83. szám
Önvédelmi birkózó tanfolyam gyermekeknek önvédelmi birkózó tanfolyam indul 10-15 éves fiúknak Pécsett, a megyei rendőr-főkapitányság tornatermében. Ennek az a célja, hogy az ott tanult fogások segítségével mindenki meg tudja magát védeni, ha szorult helyzetbe ikerül. Főleg gyengébb fizikumú gyermekeket várnak. A tanfolyam 3 hónapos, heti kétszer 2 órás edzéssel. Az első foglalkozás április 3-án 16 órakor lesz a Légszeszgyár u. 8-ban, az edzéseket Schreier Béla ny. rendőrszázados tartja, aki 1957-ben magyar birkózóbajnok volt. A kurzusról —, amely nem versenyzőket akar nevelni, hanem a bűnmegelőzést is szolgálja — részleteket megtudni, • illetve arra jelentkezni Négyes Jánosnénál lehet a 11-666'1587-es telefonon. Tenisz gyerekeknek A Mecsek LSE tenisztanfo- lyamot indít kezdő gyerekek és felnőttek részére, a műjégpályán április 3-ától. Jelentkezni, illetve felviláqosítást kérni naponta 16 óra után a pénztárban, valamint a 24-923- as telefonon lehet. Courier nyerte a „testvérharcot,, Amerikai házidöntőt, láadá- sul igazi testvérharcot hozott a Floridában zajló nemzetközi tenisztorna férfi egyes döntője. A fináléban két közeli jóbarát, Jim Courier és David Wheaton csapott össze. A fiatal nemzedék képviselői korábban együtt jártak a hires Bolettieri-féle teniszakadémiára. A házidöntőt a 13. helyen kiemelt Courier három játszmában 4-6, 6-3, 6-4 arányban nyerte, amely egyben pályafutása legnagyobb pénzjutalmát, 179 ezer dollárt is jelentett. Courier tizenkét mérkőzés óta tartja veretlenségét, hiszen a Key Biscayne-i tornát megelőzően Indian Wellsben is diadalmaskodott. Sportdiplomácia Huszonnégy alapító taggal megalakult a Sportlétesítmények Magyarországi Szövetsége. A felügyelő bizottság elnökének Tóth Lászlót, a Pécs Városi Sportcsarnok és Létesítményei igazgatóját választották. Kemping klubnap A Baranya Megyei Kemping Klub március 27-én, szerdán 17.30 órai kezdettel tartja klubnapját a pécsi Ifjúsági Házban. Program: tájékoztató a nemzetközi és megyei rendezvényekről, a kedvező görög és olaszországi kemping- üdülésekről, diavetítés Berlinről, melyet követ a soproni kempingből induló ausztriai túraajánlat. A vetítés és túrajavaslat előadója dr. Antos Árpád. A klubnapon tagdíj- fizetésre és új belépésre is lesz lehetőség. I Kosárlabda P. Postás-SMAFC 90-88 (42-48). NB II., férfiak. Legjobb pécsi dobók: Rab 34, (képünkön sötét mezben) Rich- |ter 21, Dinnyés 15. Nagyon nehezen, az utolsó pillanatban dóbott kosárral nyertek a postások. Pécsi Postás-Pécsi TASI 84-63 (52-31). NB II., nők. (Legjobb dolbók: dr. Kováts (24), Ständer (17), Kovács G. (16), illetve Hegedűs (14), (Molnár (13). Fénypont Kupa kosárdobó- Iversenv végeredménye: 1. Só- itanyi Sándor, 2. Zalai Buda, 3. Péntek Zsolt. A profi-amatőr- verseny győztesei: Sebőik Zsolt—Czékus Zsuzsa. A legjobb női dobó Sárközi Anikó ivott. Petőfi Kosárlabda Kupa serdülő és mini leánytorna, Zalaegerszeg. A TASI serdülőcsa- pata 1., a imí'rti 3. helyen végzett. A torna legeredményesebb játékosa Pöttendi (TASI) lett. Megyei labdarúgó közgyűlés Tegnap tartotta idei közgyűlését a Baranya Megyei Labdarúgó Szövetség. Dr. Kamarás István, a szövetség elnöke bevezetőjében értékelte a legutóbbi közgyűlés óta eltelt kétéves időszak munkáját, megfelelőnek ítélte azt, kiemelve, hogy a jövőben még több figyelmet kívánnak fordítani az utánpótlás nevelésére. Csík Jenő, az Utánpótlási Bizottság vezetője legfontosabbnak az iskolákkal és a területi szövetségekkel való együttműködést tartotta, és elismeréssel szólt néhány egyesület, így a PMSC és a Pécsi Postás kiemelkedő utánpótlásnevelő munkájáról. Legnagyobb érdeklődésre a játékvezetők működésével kapcsolatos hozzászólások tartottak számot, pro- és kontra- érvek egyaránt elhangzottak ezzel kapcsolatban. A Játékvezetői Bizottság nevében Páldy Ede ígéretet tett, hogy a jövőben még fokozottabban odafigyelnek a bírók rtiűködésére, nagyobb súlyt fektetnek a továbbképzésre, és az ellenőrzésre. Várbíró Sándor, az ősszel létrehozott edzőbizottság vezetője sajnálattal állapította meg, hogy munkájuk ezidáig érdektelenség miatt nem sikerült a tervek szerint, majd reményét fejezte ki, hogy a jövőben az egyesületek belátják az edzők továbbképzésének, informálásának szükségességét, és sikerül olyan előadásokat is szervezni, amelyen mindenki szívesen vesz majd részt. A fegyelmi bizottságok jelentéséből és számszerű adataiból kiderült, hogy a megye labdarúgásának fegyelmi helyzete az utóbbi időben tovább romlott, nőtt a kiállítások, a sportszerűtlen és durva viselkedés aránya. Sz. Zs. Hughes az év labdarúgója Az angol profi labdarúgók szövetsége a Manchester United walesi csatárát, Mark Hughest választotta meg az év labdarúgójának. A játékos másodszor érdemelte ki a kitüntető címet. Százévesek a súlyemelő világbajnokságok Száz évvel ezelőtt, 1891. március 28-án Londonban, a Monica kávéházban rendezték meg az első hivatalos súlyemelő világbajnokságot, két német, továbbá egy-egy angol, olasz, magyar, belga és osztrák versenyző részvételével. A győztes az 1851. december 21-jkén született angol Lawrence Edward Levy lett. Száz év alatt mát 63 hivatalos felnőtt világbajnokság zajlott le, ezeken 290 sportolónak 841 vb-aranyérmet adtak ki. A sportágak közül ezzel a súlyemelés érkezett el először a világbajnokságai századik évfordulójához. Az egyedülálló centenáriumi ünnepi napirendként szerepel a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) elnöksége március 27. és 29. között Atlantában, az 1996. évi olimpia színhelyén sorra kerülő ülésen. Előterjesztik azt a javaslatot, hogy március 28. ezentúl a súlyemelés piros betűs ünnepe legyen, s erre a napra időzítsenek egy rangos nemzetközi versenyt. Spanyolmagyar barátságos mérkőzés A labdarúgó olimpiai válogatott ma, 20.30 órakor Bur- gosban barátságos mérkőzésen találkozik a spanyol együttessel. . Novák Dezső vezetőedző hétfőn kijelölte a kezdő tizenegyet. Mint mondta, a sok sérülés miatt tartalékos a jcsapat, ennek ellenére bízik a tisztes helytállásban. A magyarok a következő összeállításiban lépnek pályára: Végh - Telek — Geress, Braun - Járfás, Pisont, Lázár, Tóth, Klausz - Miklya, Kómán. tij Dunántúli napló Uj Dunántúli Napló, az Axel Springer-Budapest Kiadó Kft. pártoktól független lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató Főszerkesztő: LOMBOSI JENŐ Főszerkesztő-helyettesek: BÁLING JÓZSEF, GÁRDONYI TAMÁS és MIKLÓSVÁRI ZOLTÁN Kiadja: az AS-B Kft Baranya Megyei Irodája, MOLNÁR GYÖRGY irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, 7601 Hunyadi út 11. Pf : 134 Telefon: 15-000. Szerkesztőségi telex: 12-421. Telefax: 22-301. Kiadó telex: 12-320. . Pécs, Engel János út 8. 7630. Telefon: 32-177. Telex:'12-211. Felelős vezető: DR. FARKAS GÁBOR Készült a Pécsi Szikra Nyomdában Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármelyik hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest XIII.. Lehel u. 10/A 1900. közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással Postabank Rt. 219-98636 021 -02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési d| egy hónapra 199 forint, negyedévre 597 forint, félévre 1194 forint, egy évre 2388 forint ISSN 0865-9133 Eredmények röviden LÖVÉSZET Lövész szakkör kupa 4. ford. Pécs. Nyíltirányzékú légpuska, \20 lövés, ált. iskolások: 1. Szabó (Pécs városi Lövészklub) 164, 2. Nagy Mélykúti (Szivárvány Gyermekház) 154, 3. Kiss (Szivárvány Gyermékház) 153. |Légpisztoly, 20 lövés: ált. iskolások: 1. Kozma (Pécs városi Lövészklub) 163, 2. Szász (Pécs városi Lövészklub) 158, 3. Hanmath (Szivárvány Gyermékház) 142 kör. túli idénynyitón, a Tenikes Kupán. Baranyai eredményeik: jNőik: felnőtt II. o.: 1. Kovács ß. (PVSK). 2. Lovas (Meteor), 3. Botor B. (PVSK). III. o.: 1. Levendai (POEü), 3. Molnár (Meteor). Ifi lányok: 1. Détári (PVSK), serdülők: 1. Sértő (PVSK), újoncok: 1. Nagy J. (Meteor). Férfiak: Felnőtt II. o.: 2. Ifj. Naqy (Meteor), 3. Ko- jvács dr. (PVSK), III. o.: 1. Sél- fley G. (Meteor), 2. Vasas (POEÜ). Angszer (POEÜ), szenior 35 évesek: 2. Tóth J. If PVSK). 45 év: 2. Nagy L. fMeteor). Ifi fiúk: 2. Leffler fBipsérd). Üioncok: 2. Dómján (PVSK). 3. Lajtai (Meteor). KÉZILABDA LABDARÚGÁS Diákolimpia. V. korcsoport: iBáékli (Tatabánya) — Gépipari (Pécs) 25-18. A pécsiek közül Fata Tamás (kapus) nyújtott kiemelkedő teljesítményt. A visszavágó március 27-én lesz a Pécs városi Sportcsarnokban. IX. MEZŐGÉP teremkupa (végeredménye. Lányok: 1. TÁ- |SI, 2. Gyárváros, 3. Meszes, 4. JBártfa. Fiúk: 1. TASI, 2. Fehérhegy, 3. Gyárváros, 4. Ju- risics, 5. Mátyás király Alt. Isik. Legjobb góllövők: Ágoston Vivien (TASI), Szommer Roland '(Jurisics út). Legjobb kapus: Schunk Melinda (Meszes), Balogh Róbert (Fehérhegy). Legtechnikásabb játékos: Óbert Ágnes (TASI), Rozina László (TASI). TÁJFUTÁS Vasárnap délelőtt Túrony ■térségében Baranya, Tolna és Somogy megye 120 főnyi mezőnye vett részt a dél-dunánA sellyei Március 15. Kupa teremtorna végeredménye: 1. Niagara. 2. Verdikor, 3. Sefy- íve. 4. Siklósi Szuper. A torna qólkirálya Stáier (Nioaara), leaiobb kapusa Papp (Niagara) volt. Megyei II. o., „Tamási" csoport: Szederkény—Geresdlak 1-1, Li odó—Kásád 0-1, Du nafal va— •Maavarbóly 2-1, Babarc—Drá- vaszabolcs 2-3. MTE-Vokány 3-1. Véménd—Sátorhely 2-0, Kozórmislenv—(Móqocs 2-0. A ba;noksáa állása a XV. forduló után: 1. Véménd, 2. mohácsi TE, 3. Sátorhely. . ..Czi bulka"-csoport: Kétúifalu-Gödre 0-1, So- moqya oá ti—Tarcsa 3-0, Orfű— Vaiszló 2-1, Mozsqó—Kővágószőlős 4-2, Nagypeterd—Boda 0-1, Bogádmindszent—Szenteigát 4-0. A Cziibulka-csoport élmező- hye: 1. Szentegát, 2. Boda, 3. Boksa. T otónyeremény-tájékoztató A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a totó 12. játékhetére 3 350 754 darab szelvény érkezett be. A nyereményalap: 29 044 336 forint. Ebből a jutalom 3 980 696 forint. Az I. és IV. nyerőosztályra egyenként 7 519 092 forint; a II. és III. nyerőosztályra egyenként 5 012 728 forint került felosztásra. A nyeremények: 13 plusz 1 találatos szelvény nem volt; 13 találatos szelvény 3 darab, nyereményük egyenként 2 005 091 forint; 12 találatos szelvény 124 darab, nyereményük egyénként 32 340 forint; 11 találatos szelvény 2013 darab, nyereményük egyenként 1992 forint; 10 találatos szelvény 16 510 darab, nyereményük egyenként 364 forint. A kifizetés időpontja: 40 000 forint alatt március 30-tól; 40 000 forint felett április 3-tól. 40 A<£- vászoncipők- magasszárú sportcipő ■ sportcipő (TOMER) -magasszárú vászon sportcipők 4Ö4ÖÍT ;36Mtcr 115G£t 485 Ft 2005 Ft 1830 Ft 725 Ft 635 Ft 575 Ft szabadidő osztályunkon írw 7/m (1696) KONZUM PÉCS, KOSSUTH TÉB , , , holnapi hirdetésünk újabb meglepetést tartogat! Labdarúgó Magyar Kupa bánya-Kazincbarcika, Volán FC -Ferencváros. Valamennyi mérkőzés május 8-án lesz, a visszavágókra május 22-én kerül sor. Sorsoltak a labdarúgó Magyar Kupában. A negyeddöntőben a következő találkozókra kerül sor: Vác—Dorog, ■PaTc- si Atom-Diósgyőri VTK, Tata-