Új Dunántúli Napló, 1991. március (2. évfolyam, 59-88. szám)
1991-03-17 / 74. szám
Adók és vevők Bár a gondolatátvitel ténye évezredes tapasztalat, a telepátia módszeres vizsgálata csak a múlt században kezdődött el. Hosszan tartó kísérletsorozatokkal próbálták a jelenséget vizsgálni úgy, hogy különböző alakokat rajzoltak kártyára, és azt kellett kitalálni, mi is van ezeken a kártyákon. Ezek a hosszadalmas, unalmas kísérletek azonban ritkán jártak kimagasló eredménnyel, s ez nem is csoda, hiszen az egész nem volt más, mint szellemi robotmunka. A fordulatot századunk hetvenes éveiben az úgynevezett szabadválasztásos telepátia-kísérletek hozták, melyeknek általában az a céljuk, hogy a hétköznapi életben lezajló telepatikus folyamatokat értsük meg jobban. Ilyen kísérleteknél mindig volt egy ..adó” és egy ,,vevő*‘ ember. Az adó kiment valamilyen véletlenszerűen kiválasztott helyszínre, és ott kitartóan koncentrált valamire, amit a vevőnek több tíz, vagy akár több ezer kilométerre, egy lezárt szobában ülve ki kellett találnia, magnóra kellett mondania, vagy rajzot kellett készítenie. Az ugyan ritkán fordult elő, hogy a vevő tökéletesen visszaadta volna a látványt, mégis meglehetősen jó rajzok készültek így is a megfigyelt tárgyakról, tájakról. Visszatérő jellegzetesség. volt, hogy a vevő néha olyan dolgokat is le tudott írni, melyek ott voltak ugyan az adó ember környezetében, de az nem figyelt rájuk, szinte tudattalanul kerülhettek az agyába. Ilyen például, amikor szagokat érzett, vagy a kísérlet szempontjából nem fontos hangokat hallott a vevő. Érdekes és talán lényeges momentum, hogy a vevők az adó által megfigyelt tárgyakról' gyakran úgy beszélnek, mintha felülnézetből, tízszáz méter magasságból látnák azokat. Olyan dolgokat is leírtak a vevők, amelyeket az adók nem is láthattak, mert túl alacsonyan álltaik. A vizsgálatok során az érzelmek is szerepet játszottak, izgalmas, érdekes helyszínről jobban sikerült az információk átvitele. De oz is elég a kísérlethez, ha az adó tévéképernyőt, vagy könyvesalbumot nézeget. Akinek kedve van, ezekkel a módszerekkel otthon a legegyszerűbb módon kipróbálhatja telepatikus képességeit. Telepátia létrejöhet olyan embereit között is, akik nem beszélik ugyanazt a nyelvet. A megfigye- sek szerint a telepátia erőssége is változik, a kisgyermekkorban intenzív, mindaddig, amíg ki nem fejlődik a beszéd. Később ez az erő csökken, s csak néha villan fel újra, ha csúcshelyzetbe kerülünk. Mindazonáltal lehet, hogy örülnünk kell annak, hogy a telepátia nem állandó tulajdonságunk, mert egészen biztosan komoly bajok forrásává válhatna, ha mindenki mindenkor el tudná olvasni mások gondolatait . . . Parajelenségek III. Mammut-koncert a magyar rockzenéért Nagy Feró az itthoni tehetségekért Március 15-én, Budapesten, a déli óráktól este hétig tartó, rocktüntetésre öszegyűlt tömeg a Felvonulási téren egyre csak gyarapodott, s a legnagyobb békében megfértek egymás mellett a Heavy metal rajongók, a rockerek, Zoltán Erika, a PADÖDÖ, Koncz Zsuzsa, Deák Bili Gyula. Hobó, az Auróra, a Beatrice, a pécsi Kispál és a borz hívei, de a végtelenségig sorolhatnánk a zenekarokat. A rocktüntetés fő szervezőjét, Nagy Ferót kérdeztük a tüntetés okáról. — Ez az egész nem valaki, vagy valami ellen, hanem egyszerűen a magyar rockzene méltó helyretételéért folyik. A lényeg az, hogy teljesen abszurd, hogy a magyar tömegkommunikációban elenyészően kevés hely, idő van a magyar zenekarok bemutatására. Azt gondolom, hogy ez teljesen hozzáállás kérdése. Fel nem tudom fogni, hogy miért kell harmad-, negyedrangú vacak nyugati zenekarokat adni állandóan, amikor nagyon sok tehetséges magyar zenekar van az országban. A végső cél igazán az, hogy összehívjunk egy kerekasztal-értekezletet, ahol jelen van a tv, a rádió, a minisztérium, a szerzői jogvédő képviselői, ahol elmondjuk a régóta orvoslásra váró bajainkat, például a Római Egyezményhez való csatlakozást, ami megoldaná, hogy a külföldi klippekért fizetni kelljen, és persze a magyarokért is. Ez azt jelentené, hogy amíg a külföldi klipp sugárzásáért 20 dollárt fizetnének, addig a magyarért 20 forintot. Mindjárt több lenne a magyar zene. Mert ugye most azt tesznek be, ami jólesik nekik, vagy amilyük van. Az egy hónappal ezelőtt meghirdetett demonstráción tulajdonképpen minden zenekar fellépett, aki jelentkezett, csupán azok maradtak le, akik elkéstek. Eleinte úgy volt, hogy minden zenekar 20 percet kap, tudtuk meg a lelkesedéstől, kiabálástól, örömtől szinte teljesen hangját vesztett Nagy Ferótól. A mintegy 30 zenekar, szólista, mind ingyen játszott, fizetni csak a technikusoknak kellett. Erre szponzorokat szereztek, akik szerencsére jelentkeztek is szép számmal. Mire összeállt a lista, szerencsére annyi lelkes magyar zenész összejött, hogy csak ötpercnyi játékidő maradt egy csapatra. A televízió felvette az egész koncertet, s hamarosan kétórányit sugározni is fog belőle. És ezzel tulajdonképpen már valami eredményt el is könyvelhetett magának a tüntető tömeg: a zenészek, és a rajongók ezrei egyaránt. Z. M. Mi az olcsó, mi a drága? Az eredeti, a hagyományoknak megfelelően berendezett mongol jurtában Coodolin Tol asszony fogadja a vendégeket. (A szerző felvétele) Egzotikus utazások Mongol jurtatábor Magyarországon Magyar vendégek Indonéziában Olcsó szállás Finnországban Mindenki csak eladni akar, vásárolni meg senki, panaszolta az Utazás ’91 második napján egy pécsi idegenfor- gal'már. Igaz, ami igaz, a kőbányai vásárvárosban idén már 18. alkalommal megrendezett nemzetközi idegenforgalmi kiállításon valóban impozáns a kínálat. A hazai utazásszervezőkön kívül eljöttek a németek, az osztrákák, az olaszok, a törökök, a finnek, a spanyolok. Először jelentkezett ajánlatával egy magyar-mongol vállalkozás, jurtájukat kívül és belül sokan megcsodálták. Az eredeti mongol „eszgij ger", vagyis nemez sátor előhírnöke egy Európában egyedülálló kezdeményezésnek. Amint azt Jenei József, a Fer- ro-Poli Kft. ügyvezetője és imuwkatársa Soós István elmondták, idén nyáron egy valódi mongol jurtatábort építenek fel Vértesszőlős közelében. Az ázsiai orszáqba eljutni ma (már nem olcsó mulatság, a Dzsingisz jurtái nevet viselő magyarországi kemping viszont mindazt a romantikát, egzotikumot biztosítja majd, amit egy mongol falu. Az utazási szakma nagy seregszemléjének másik érdekessége Indonézia nemzeti kiállítása. A 180 milliós. 13 667 sziaetet számláló ország most először mutatkozik be a hazai közönség előtt. Bár mint megtudtuk, magyarok már korábban is megfordultak arrafelé, tavaly például 500 vízumot adott ki a budapesti nagykövetség. Idén a „Visít Indonesia Year 1991” program keretében még több látogatóra számítanak. Ezért van az, hogy 720 helyett most csak 370 dollárt kémek az utazóktól. Jáva, Sumátra, Bali, a Krakatau vulkán, vagy a komo- dói sárkány éppúgy szerepel a kínálatban, mint az indonéz konyha és a kézművesség remekei. Akinek van elég pénze és fizikailag is bírja, megfogadhatja Soesilo Soedarman turisztikai miniszter ajánlatát, választhat az igazán színvonalas prospektusokból. Igaz, egyelőre csak Bécsben a Ga- ruda Indonesiánái, mert a magyarországi kirendeltség nyitását még csak fontolgatják. Igazi, olcsó szállást idén csőik a finnek ajánlanak a magyar turistáknak. A sátras utazó ugyanis bárhol kempingezőét, ahof nincs kitéve a tilos tábla. A finn pavilonnál ala- vusi népviseletben posztoló Tuula Kovács azt azért elárulta: ha a száilás ingyen is van, más mindent keményen meg kell fizetni. Például egy zsemle 3 márka, eqy liter tej pedig 4, ami úgy 70—80 forintnak felel meg. Ferenci Demeter ÜL Radio mellett... Szombaton a déli krónikára kapcsolom a rádiót, s hallgatom Demjén Ferenc (Rózsi) popsztár nyilatkozatát. A riporterlány kérdezi tőle, hogy tudta magát fönntartani a rendszerváltás előtt és utána, hiszen ma már mintegy 3 millió kazetta és megszámlálhatatlan rádiós fellépés jelzi zenére komponált világképét. Ezt válaszolta: „Úgy, hogy mi mindig játszottunk. Mindig azt mondtam a gyerekeknek: mi játszunk és nem azért vagyunk, hogy egymás szemét kivájjuk...” Szép és bölcs igazság. Aztán gondolatban váltok, eszembe jutnak azok a rádiós, vagy sajtóbeli híradások, amelyek beszámolnak némely önkormányzati ténykérdésről. Az már csak mese, amit hallhattunk a tavalyi parlamenti választókésőbb ezrével léptek le magas képzettségű szakemberek, maguk mögött hagyva a minisztériumokat, intézményeket, gazdasági ágazatokat, de még az országot is. Állítólag vagy negyvenezerre tehető azon szakemberek száma, akik nem várták meg az elbocsátó levelet, hanem nyugati országokba költözve kíni - így volt ez a múltban is -, ám most az ön- kormányzat, vagy több esetben maga a polgármester hivatkozik a jogra, amelyet gyakran meggondolatlanul . alkalmaznak. Ne sértődjenek meg az önkormányzatok: nem a többségről van szó, végül is az önkormányzatok zöme okosan gazdálkodik a „szakemberanyaggyógyírt ott keresik és találják, ahol éppen nem kellene. Bezárják a bölcsődét, vagy bérbe adják a bölcsődét más célokra, vagy eladják a bölcsődét és teszik ezt azzal a hátsó gondolattal, hogy ezek a létesítmények amúgyis az „át- kos" pártállam-rendszer produktumai voltak. Nem érdekli őket, mi a véfeméPolgármesteri hívásra házhoz... sok idején, miszerint „ . .. a jó szakemberekre ezután is szükségünk lesz és a várható személycseréknél csak a miniszterek, miniszterhelyettesek jöhetnek szóba, legföljebb egyes esetekben megkérdőjelezhető még a minisztériumi főosztályvezetők sorsa ..Aztán kiderült, hogy mire a „csere" megtörtént, százával, majd nálták fel szürkeállományukat, a kintiek nem kis örömére. És akkor még nem beszéltünk azokról, akik ugyan itthon maradtak, ám sokan — diplomások! - az utcára kerültek. A „leépítés” hulláma már elérte a legkisebb településeket is. Most már az önkormányzatokon múlik, kit tartanak meg, s kit nem. A leváltásra okot mindig lehet találgat”, nem dőlnek be a néha magas szinten elhangzó demagóg szövegnek. Tisztességesen végzik munkájukat, tudják, hogy nem a kishivatalnok, vagy a helyi szaktekintély okozta a csődöt, amelybe belezuhant a legkisebb település is. De persze önkormányzata válogatja. Hallom a rádióból, hogy egyes községekben a pénztelenségre a nyük erről az asszonyoknak, azoknak, akiknek lassan munkájuk sem lesz, ahogy bomlanak fel a termelőszövetkezetek, vagy a csatolt kisüzemek. Akkor meg minek a bölcsőde? Van olyan községi polgármester, aki a létszámleépítésre hivatkozva ebrudálja ki a volt tanácsi alkalmazottakat, holott mindenki tudja, hogy személyes bosszú műve az egész eljárás. Egy kis faluban nincs titok, mindenki — összefüggésében - tud mindenkiről mindent. Aztán az újsághoz forduló panaszos — ugyan hol is kereshetné igazságát —, hiába reménykedik, mert az újságírót a polgármester egyszerűen nem fogadja. „Majd, ha szükségem lesz az újságíróra, akkor kihivatom!" — mondja önelégülten. Azt már elfelejti, hogy mint közembernek, kötelessége nyilatkozni választóinak panaszát illetően és közügyben. A korábbi — ám egyáltalán nem régi — sajtótörvény erre figyelmeztet. Hogy az új — ami most készülget - e tekintetben is mennyire biztosít jogot a sajtónak, azt csak remélhetjük. A polgármester — aki az újságírót taxis- görlnek nézi, akit kirendelhet egy telefonhívással — sok minden másra is képes. Jbvasamapi
