Új Dunántúli Napló, 1991. március (2. évfolyam, 59-88. szám)

1991-03-02 / 60. szám

1991. mórcius 2., szombat aj Dunántúlt napló „Nem kellett volna belépnem a négyes pártvezetésbe" Németh Miklós lapunknak nyilatkozik Valószínűleg lemond a képviselőségről Ha valakit a nép szeret, annak oka ketl legyen, márpedig Németh Miklóstól nem le­het eltagadni, hogy szeretik az emberek. A közvéleménykutatások szerint az ex-minisz- terelnök a mai mezőnyben is dobogós, s az, hogy ezt lassan egy évnyi hallgatás után is el lehet mondani róla, mutatja: népszerűsége valószínűleg hosszú távon is megmarad. Csütörtökön este, az Értelmiségi Klub történetének egyik legsikeresebb rendezvényén Né­meth Miklós sok mindenről beszélt, a fórumon elhangzottak idézésétől azonban — a képvi­selő kérésének megfelelően - ezúttal kénytelenek vagyunk eltekinteni. Közzétesszük vi­szont azt az exkluzív interjút, melyet az ex-miniszterelnök lapunknak adott, előrebocsátva, hogy Németh Miklós - fogadalmának megfelelően, mely május 24-ig él - a jelenlegi kormány munkájának értékeléséré nem vállalkozott.- Képviselő úr, ön rövide­sen egy külföldi bank alelnö- ke lesz, de mint nemrég kije­lentette, a politikai életnek sem kíván hátat fordítani. A két dolgot - térben és idő­ben - hogyan tudja majd összeegyeztetni? — Biztos vagyok benne, hogy sikerül, hiszen az Európai Új­jáépítési és Fejlesztési Bank kifejezetten politikai szándék­tól vezéreltetve jön létre — valószínűleg március közepén. A pénzintézet célja pontosan térségünk szerkezetátalakítása és a piacgazdaság felé vezető úton való segédkezés. Persze, értem én a célzását... Nos, nem dőlt még el, leendő mun­kahelyem szabályzata engedi-e, hogy a magyar parlamentben is tevékenykedhessek. Ez ügy­ben még tárgyalunk, de való­színűnek tartom, hogy képvi­selőként csak maximum ez év végéig dolgozhatok.- Ennek kapcsán nem volt, aki azt mondta volna önnek, hogy menekül a felelősség elől? Külföldön vállal munkát, miközben itthon is szükség lenne tapasztalataira, arról, nem is beszélve, hogy a bal­oldal jelenleg romjaiban hever. — Hallottam ilyenfajta vé­leményt is. Azt, hogy mi elől menekülök és mi elől mene­kültem, nem kívánom senkinek magyarázni. Én eddig nem menekültem el egyetlen olyan feladat elől sem, mellyel az országot szolgálni, vagy segí­teni tudtam — s nem mene­külök el a jövőben sem. A bank, ahová hívnak, mint már említettem, Magyarország fel­zárkóztatását is feladatának tartja, tehát, ha megválasz­tanak alelnöknek — mert je­lenleg még csak a jelölésem­ről van szó -, eredményesen segíthetem Magyarországot is. Egyébként, mivel induló bank­ról van szó, a dolgot óriási kihívásnak tartom. — A kijelentéssel, hogy a baloldal romjaiban hever, egyetért? — Én már régóta nem sze­retem azt a két kategóriát, hogy a bal-, meg a jobbol­dal. Nagyon vallásháborús íze van ... Elismerem, vannak ki­fejezetten baloldali és jobb­oldali értékek, de nem biztos, hogy ez határozza meg vala­kinek, vagy valakiknek a he­lyét, szerepét egy társadalom­ban. Sokféle metszéspont, tö­résvonal létezik és ezek kom­binációja az, ami egyre in­kább meghatározó. Máskülön­ben az, ami Magyarországon történt, bizonyos fokig előre látható volt, hiszen a párt­állam körülményei között a baloldal, mint olyan, igazából nem is létezhetett. — Mint nemrég kijelentette, a munkanélküliséget tartja a legfőbb veszélynek ma Ma­gyarországon. Mi a vélemé­nye, ha többszörösére nő a munkanélküliek száma, az po­litikai robbanáshoz vezet? — Nehéz megjósolni, hiszen számos tényező együttállására lenne szükség ehhez. Egy olyan prszágban, ahol újdonság, hogy egy szakma birtokában ma még állásban van valaki, de holnap ' már nem biztos, hogy ott kapja a fizetését, nos, egy ilyen országban nagy fe­szültségek keletkezhetnek. De egy robbanást ezzel együtt sem tartok valószínűnek. Érett­nek érzem annyira a társadal­mat, hogy ilyesmi nem követ­kezik be. — Előrehozott választásokra lát esélyt? — Ezt a politikai pártoknak a társadalommal való párbe­széd során kell eldönteniük. Én ma úgy látom, nem ilyen típusú megoldásokkal kellene foglalkoznunk — más dolog persze az, ha a helyzet azt mutatja, hogy nincs más kiút. Ezzel szemben inkább azzal kellene törődni, hogy a parla­ment és a kormány a gazda­sági alkotmányozással foglal­kozzon addig, míg nem megy el végleg az a bizonyos hajó ...- De ki lógja ezt megcsi­nálni? Kupa Mihály elég lesz hozzá? — Egy ember soha nem lesz képes kihúzni egy országot a bajból. Egy jó program és egy jó csapat elengedhetetlen, de még ez sem elégséges. Meg kell tanulni másképp ter­melni és ez kínkeserves folya­mat lesz. Nem egy-két év kér­dése.- Ha most kormányt kelle­ne alakítania, mivel kezdené a munkát?- Nekem nem kell kormányt alakítanom ... Ezzel per pilla­nat tehát nem foglalkozom. Amikor mi voltunk kormányon, igyekeztünk az adott időszak feladatait programba formál­ni. Más kérdés, hogy nekünk nem adatott meg, hogy végig is vigyük, amit elterveztünk ...- Mivel magyarázza nép­szerűségét?- Ügy gondolom, a legfon­tosabb, hogy az ember elvé­gezze a rá kiosztott feladato­kat, melyeket részben a törté­nelem, részben az adott hely­zet szab ki rá. Gondolom, az őszinte szó, a tisztességes beszéd a legfontosabb felté­tel ahhoz, hogy az ember nyu­godtan aludhasson.- Biztos van olyan dolog, amit ma már másként csi­nálna.- Hajajl... Rengeteg! Volt időm az elmúlt egy évben vé­giggondolni, milyen eredmé­nyeket mutathatunk fel, de azon is, hogy milyen hibákat követtem el. Ha most ‘88-at írnánk, biztos, hogy „ab start” új kormánnyal kezdenék. Ma már úgy gondolom, a rábeszé­lések ellenére sem kellett vol­na belépnem a négyes párt­vezetésbe, és tudom, hogy a katonaság átszervezése mel­lett a belügy átalakítását is azzal egy időben kellett volna megoldanom.- Meddig akar a bankvi­lágban dolgozni?- Ezt ma még nem tudom megmondani. A szerződésem három, négy, esetleg öt évre is szólhat, ez ügyben még nincs döntés, de mint mondtam, ez idő alatt sem kívánok hátat fordítani a politikának. Pauska Zsolt Macskanadrág, pepita Futnak a képek Willy Bogner Tűz, jég és dinamit című filmjében meg­kérdezik az egylilk szereplőt, Ihogy tud-e sietni, miire az il­lető azt válaszolja, hogy amit ő nagyon akar, azt tud is. Ennyit a jellemábrázolásról. Egyébként a cím arra a régi bölcsességre utal, hogy ha egy nehéz feladattal sikere­sen meg alkarunk birkózni, egyszerire legyen bennünk tűz és jég, azaz elszánt hév és megfontoltság, számítás. Ez a film filozófiája. A írendező azonban nem elmélkedni akart (még szerencse!), ha­nem kalandos bohózatot kí­vánt a piacra Viinrti, ami nem­zeti hovatartozástól függetle­nül képes a nézőik rekesziz­mait megdolgoztatni. Ezért kellett neki a d mamit. Mert ha felrobban, az kaland, ám Iho o kétíba Ikezes robbantó 'önmaga a'lá tüzel, az kész kabaré. A filmben tehát dön­tő szerepe von a ipiirotedhai- kusnalk, annak, hogy hova he­lyezi o dlnam'itot (kézigráná­tot, ágyút, detonátort stb.). iNom csoda, ihogy az egyik ihős így foglalja össze a ta-« nulságókat: Nagyon puslto­iporos itt a levegő. A film készítői bizonyára úgy okoskodtak, mint a szor­gos szakácsok, akik nagyon ki atomnak tenni magukért. Végyúrik tehát — gondolták — egy közönségcsalogató si- kersztoitit, amolyan „flúgos fu- tam”-szerű csacska ságot, ke­verjük hozzá, mondjuk, a gya­logkakukkot, fűszerezzük meg az egészet a téli sportjátékok különféle erőpróbáival, de csak úgy, mintha a müncheni „októberifest”-re tévedtünk volno, majd habarjuk bele ízesítő gyanánt Roger iMoore-t, keverjük mindezt jól össze, s imaljd csők lesz valami. Ha pedig netán dramaturg vagy ipsZiChológus akadna o közel­ben, még időjében csapjuk agyon óikét. 'Mi tagadás, ha tervszerű cselekményépítésről nem is nagyon beszélhetünk, de ak­ció akciót követ, s ahány lát­ványos ugrás, esés, rohanás, zuhanás, sítalpon és nadrág­féken történő lesiklás csak létezik, az mind előfor­dul e másfél órányi ese­ményforgatagban. Még re­pülőgépből is kiugrónak, ipersze, ejtőernyő nélkül, az lillető — a hajdani Vicc sze­replőjétől eltérően — egy hit­vány poroltót sem visz magá­val a biztonság kedvéért. Egy­szóval : mindent elkövetnek, hogy elszórakoztassanak ben­nünket. (Ha pedig valakinek túl fennikölt a humora, az imagára vessem. Ismerjük el, hogy néhány ötlet egészen jó­pofa: a hegymászó Iáiba alá helyezett banánhéj, az oldal­vást haladó autó, a sZikla- szoroSban fennakadt sífutó, vagy a sportemlbernek nem éppen nevezhető ifjú balettre emlékeztető futása a bobpá- lyón. De ezzel elégedjünk is meg. S ha valaki mégis kíváncsi lenne arra, hogy hát valójá­ban mit is főztek ki a film alkotói, annak azt válaszol­nám, amit egykor nagyanyám szokott volt mondani nekem, ■hü gyermeki olktondisággal firtattam egy szokatlan étel vagy fura tárgy mibenlétéi, ö ugyanis kérdésemet gyakorta ezzel intézte el: Ugyan, mi lenne? Macslkanadrág, pepita! Maradjunk most is ennyiben. Nagy Imre És fordítva? A fél ország azon háborog, hogy egy magát jogállam­nak nevező országban hogy szabad egyoldalúan megvál­toztatni egy érvényes szerződést. Igen, a lakáshitelek ka­mataira gondolok. Ám miután alaposan kidühöngtem ma­gam, a papírokat rakosgatva kezembe került a telefon- kötvény, és támadt egy kérdésem. Mi lenne, ha én — és számtalan sorstársam — a Magyar Postával kötött szerző­désemet változtatnám meg? Az 1988-ban — korántsem önszántamból — megvásárolt telefonkötvény már akkor sem tartozott a világ üzletei kö­zé: 5 százalékponttal ígért kisebb kamatot, mint a „sza­badon választott" kötvények. Ámde ez még hagyján, mert­hogy a szerződés szerint a kötvény lejártáig - 1996-ig - is csupán ennyit kamatozik, és ez ma már meg se közelíti a piaci kamatot. Nem elég, hogy egy monopolszervezet rámkényszerített egy rossz üzletet, de a haszon tartósan nála csapódik le. Mi lenne, ha mi, egyszerű telefonkötvény­tulajdonosok is követelnénk a Postától a piaci kamatok megfizetését, de legalább plusz havi 1500 forintot? Tudom, ez elképzelhetetlen. De hát éppen ez zavar... S. G. Ki itt a kisemmizett? Az idős, még Erdélyből áttelepült komlói paraszt­ember, lassam már túljut a hetvenen, de most egy­szereseit földhivatalokba szaladgál. Kutat a szemle­ivek közt. Az ötvenes évek Végén elrekwfíróit öt sovány­ka holdját követelné vissza. Valahol Himesiháza környé­kén. Legalább a földet A lovait mór nem támasztja föl úgyse senki. Ö még dol­gozni akar. A sajátján. Ö nem akar kisemmizett mara dini I Szappant főző, lilbapelyhet gyűjtő anyai nagyanyám valamikor apró vegyesboltot nyitott. De mivel a Jóisten ■nevében vá lógató s nélkül hitelezett mindenkinek, gyor­san tönkre is mert. Dobra került az üzlet még jóval az államosítás előtt. Maradt menedékül a Jóisten kegyel­me a nazarénus imaház életidegen falai közt, amely­nek nagyszülőim hívő gond­nokai voltak. Maradt nagy­apám szorgalma, a cipész- műhely bagorollal fényezett nyomorúsága. Majd rövide­sen, 1945 utón elérkeztek az új idők is. Vele a „kü­lönös” házat fojtogató, hi­vatalos gyanakvás, hogy a sokgyerékes szegénységre, a csendes bérmunka s íétre rátelepüljön. Az uralomra jutott proletariátust azon­ban meg kellett védeni a vallás ópiumától, és a véd­nökök nem vették tudomá­sul, hogy ebben a házban a védencük lakik. Az ud­varra beengedett koldustól azonban - legalábbis mi gyerekek, unokák — mór ke­vésbé féltünk. Nagyanyáim istene szavait erősítendő, néha még forintot is nyom­tunk előrenyújtott tenyerébe. Ez volt a mi kárpótlási tör­vényünk. De hogy a család — amit így önnön „bűnös” rezervátumába zártak — ké­sőbb testben és lélekben is szétszóratott, megkísértve a szuicidum, az alkoholizmus egynémely vállfájával, azt már nem kárpótolhatja sen­ki. Apói ágon meg, ha na­gyon utána néznék, talán ott vethetném az asztalt a ■Parlamentben, Tárgyán úr mellett én is - o kutya- 'bőrt egyenesen a mellemre szögezve. Csak hót a gondo­lat is képtelen! Ingóságiban és ingatlanokban — házban, földben, gyárban, üzletben — újra személyekre szólóan kimérni, újraosztani a jövőt! Illúzióban ringani, amlilkor a magyar agrárnépességre — amely fölös létszámú — munkanélküliség vár! És most azt hallom-olvasam, létrejött a kisemmizettek szövetsége Baranyában is! Hiszen melyikünk emleget­het több joggá! ősi jussot? Aki most belekapó szkod na egy darabka föld szélébe örökölt jogon, vagy aki dol­gozni is alkar ezen a föl­dön, és ezt szakértelmével is igazolja? Ki kárpótolhat­ja azokat a valamikor zsel­lér sóiból szabó d u lókat, akik később az újabb gazdák — a bankhitelekkel és adók­kal kiuzsorázott termelőszö­vetkezetek sírig hű szolgái lettek? Ki a leendő agrár- murtka nélkülieket? És ki vesztett többet? A betele­pülők vagy a kitelepülök? Az erkölcsi veszteség volt-e a nagyobb vagy a lelki? Azok, akik a felparcellázott feudumo'kat a szélrózsa minden irányából érkezve elfoglalták — birtokosok vagy csak birtoklók? Ki emlegethet ősi jussot egy olyan földrengésszerű átala­kulás után, mint az ötve­nes évektől zajló urbanizá­ció, amely a szétesett csa­ládok, kiürülő falvaik sajá­tos magyar szubkultúráját teremtette meg? Ki kárpó­tolja a „fekte-vonat” utazó­it? Ki kárpótolhatja csak a főváros több százezer ágy- és albérlőjét? Vagy azokat, akik már nem is tudják ki­fizetni lakásaik bérét? Ki kárpótolja azoknak a fal­vaknak a lakóit, ahová nem érkezik időben posta, ahol nincs munkahely és még most sincs Iható víz? Hány pályaelhagyó diplomás tu­dását dörqöllk ragyogóbb­ra az erkölcsi szépségta- paszként szolgáló húszezer forintos vagyonjegyek? És Iki kárpótolja mindazokat, ■akiknek nem lehet semmit visszaadni, mert sóba nem :is volt semmijük? Van-e olyan kisebbség — a társa­dalom jelentős többségén ■belül! —, akiinek előjoga van megkülönböztetett kár­pótlást kérni fél évszázad történelméért? Ha vannak ilyen kisebbségek, melyék azok, és milyen — hány szá­zadra visszanyúló — előjo­gon? Kilőnék nyögünk ki újabb 70 miilliárdot — mii, bérből és fizetésből élő többség — közösen? És milyen abszt­rakt fogalomról vitatkoznak egyáltalán a parlamentben, ha egy képviselő által idé­zett levél szerint .már „po­litikai döntés született ar­ról, hogy reprivatizálásra ■nem kerül sor, a volt tulaj­donosok a közeljövőben ha­tályba lépő kártalanítási törvény szerint kárpótlásiban fognak részesülni”? És mi­előtt egymást tépnénk a kö­zös nincs fölött, nem kel- Jene-e először a saját terü­letüket Ismerni, köteles ön­kormányzatok tulajdonáról határozni? Az önkormány­zótok tulajdon feletti ren­delkezési jogkörének, va­gyoni kereteinek meghatá­rozásával, út nyílhatna egy decentralizált, a valóság lo­gikájának megfelelőbb, he­lyi döntési mechanizmus számára. Vagy inkább sorba állunk valamennyien a kártalaní­tási hivatalók előtt? Bóka Róbert

Next

/
Oldalképek
Tartalom