Új Dunántúli Napló, 1991. március (2. évfolyam, 59-88. szám)

1991-03-15 / 73. szám

1991. március 15., péntelc 11 A történetem párhuzamos helyzetei Nagyszerű tények és némi legenda A történész és az iskolások véleménye A magyar csillagára istennek ebben a csodá­latos 'műhelyében — ahogy Goethe a történelmet ne­vezte - 143 évvel ezelőtt formálódott egy nap, amely számunkra, magyarok szá­mára azóta is az egyik leg­szentebb, ha nem a leg­szentebb napja históriánk­nak. Az 1848-as március 15- ről megemlékezve nem mindjárt ‘Petőfit idézni szin­te kegyeletsértésszámba megy, annyira eltérő a be­lénk rögződött ünnepi re­torikai hagyományoktól. Nem a mindenáron megbökken- tésre vágyó formabontás szándékával, de mégis a merészség bűnét is vállalva, elhagyom a „Talpra ma­gyar" skandálását. Tudom, Goethe említését vele bár­milyen vonatkozásban Petőfi duzzogás nélkül megbocsá­totta volna. Sőt megkoc­káztatom a feltételezést, hogy Stefan Zweig alább idézendő sorain sem hó- borogna. Legjobb tudomásom sze­rint a német író ugyan so­ha egy sort sem vetett pa­pírra a mi történelmünk március tizenötödikéjéről, ám Csfllagórák című történelmi miniatűrjeinek előszavában így jellemzi a história ki­vételesen ritka pillanatait, napjait — ahogy ő nevezi -, csillagóráit: „Miint ahogyan a villámhárító csúcsán az egész légkör elektromossága összesűrűsödik, a történe­lemiben is események soka­sága zsúfolódik össze arasz­nyi időben. Mindaz, ami máskor kényelmesen egymás után és egymás mellett zaj­lik le, ilyenkor egyetlen pil­lanatban sűrűsödik, és min­dent ez a pillanat határoz meg és dönt el, egyetlen igen, egyetlen nem, egy túl korán vagy túl későn száz nemzedék számára vissza­vonhatatlanná teszi ezt az órát, és meghatározza az egyén, a nép életét, sőt az egész emberiség sorsának menetét". A mi március 15-érvk ilyen csillagára volt. így érzett Petőfi is, amikor egy napra rá írott, a magyar történe­lem múzsájához fobá síkodó versében visszaemlékezik rá: ^Nagyapáink és apáink, / Míg egy század elhaladt, / Nem tevének annyit, mint mirtk / Huszonnégy óra alatt. A hamarjában szüle­tett kevély, bár e kevélysé­get éppenséggel tagadó ér­tékelés igaz is, meg nem is. 1848 márciusának idusa va­lóban olyan határkő törté­nelmünkben, amelyet a múlt­ba visszatekintő nem észre­venni nem tud. A hideg fejjel gondolko­dó, az eseményekhez vezető folyamatokat is vizsgáló tör­ténész persze, ráncolhatja a h ami ókát: az 1848 márciusi pesti forradalom nem tör­tént minden előzmény nél­kül. A liberális magyar ne­messég a reformkorban év­tizedeken át hordta az or­a pesti forradalom más, ko­rábbon fellobbant európai forradalmaik tüzétől kapta a szikrát fáklyájának meggyúj­tásához. Mint ahogy viszont tőle vagy tőlük is a később kirobbant forradalmak szer­te Európában. Ám e forra­dalmak évfordulójából sehol sem lett olyan nemzeti ün­nep, mint a pestiből, Ma­gyarországon. Olyan ünnep, amely nemcsak egyszerűen Kossuth Lajos szággyűlés vitáira az ehhez a robbanáshoz szükséges gyúlékony anyagot, amelyet „csak" meggyújtott a for­radalom fáklyája. Mi több, a Pozsonyban ülésező rendi országgyűlés Kossuth hatha­tós ösztönzésére még a pes­ti forradalom előtt, a bécsi forradalom hatására már el­fogadta a Hab slburg-házzal szembeni követelésként a legendás 12 pont javaré­szét. Sőt azt is mondhatjuk, hogy a márciusi ifjak csak a kor liberális ellenzéki po­litikusai legjobbjainak köve­teléseit foglalták újra ösz- sze, bár minden korábbinál radikálisabban. Ám azt a legkritikusabb történész sem cáfolhatja, hogy a pesti for­radalom hire, hatása döntő módon befolyásolta az or­szággyűlési pólítiikusók alku­dozását a bécsi udvarral, s ha elmaradt volna, talán nem lenne kimondható a forradalom jelentőségét bur- kóltan tagadó, azon som­más értékelés sem, hogy a refonmországgyűlések szívós munkáját 1848 tavaszán si­ker koronázta. Az a feltevés is igaz, hogy emléknap. Olyan ünnep, amely mindig is heveseb­ben dobogtatja meg az or­szág lakosainak a szívét, és minden magyarét szerte a világban, összetartozásuk, magyarságuk érzetét erősít­ve. Olyan ünnep, amelynek mindig van aktuális politi­kai tartalma 1848-as elő­deink örökérvényű üzenetén túl is. Olyan ünnep, amely mindig izgalomba hozta a mindenkori hatalmat. És nemcsak az ország határain belül. Olyan ünnep, amely­nek lefolyását mindig is igyekeztek szabályozott me­derbe terelni, időszerű, vagy a hatalom számára is kívá­natos, esetleg csak kevésbé veszélyes cél felé irányítani. Olyan ünnep, amelynek da­gadó vitorlájából túlságosan is gyakran próbálták kifogni 1848 márciusa felöl fújó sze­let más, mesterségesen kel­tett fuvallatókkal helyette­sítve a természetes energiát. 'Mi a titka ennek a nap­nak, mi a töltése, amely máig hat, és nem hagy bennünket nyugodni, mintha kiegyenlítetlen adósságunkat kellene vele szemben és szellemében törlesztenünk? Hazai és talán elfogult ér­tékelések helyett idézzük in­kább Alexander Sixtus von Reden osztrák történészt, aki az Osztrák—Magyar Mo­narchiáiról írt, az elmúlt év­tizedben megjelent könyvé­ben így jellemzi az 1848-as magyar forradalmat: társa­dalmi és nemzeti törekvé­seknek sajátos keveréke. Mitől sajátos ez a keverék? Attól, hogy a benne meg­fogalmazott törekvéseknek a szabadság igénye az össze­tartó, egymásra ható, éltető, erjesztő kovásza. A szabad­ság fogalmát pedig sokféle értelemben használták a forradalmi kor legjobbjai, s több értelemben nyer kife­jezést a legendás Nemzeti dalban és Petőfi más ver­seiben, de a „Mit kíván a magyar nemzet?" 12 pont­jában is. Szabadság: nem­zeti önrendelkezés és füg­getlenség. Szabadság: a zsarnoki uralom megdönté­se. Szabadság: az elavult, feudális társadalmi viszo­nyok felszámolása. Szabad­ság : törvény előtti egyenlő­ség, polgári és vallási te­kintetben. Szabadság: népképviselet az egyen­lőség alapján. Szabadság: a privilégiumok megszünte­tése, a közös teherviselés. Ha végiggondolunk , törté­nelmünk 1848 óta eltelt év­tizedein, ki-ki maga is számbaveheti, hogy hány­szor is lobogtatták elődeink feje fölött a szabadság zászlaját. De ilyen-olyan ér­telmű szabadság zászlaját. Legalábbis valamilyen értel­me majd mindig takarva volt rajta. Vitáztak és vitáz­tunk azon, hogy ellentét­pár-e Széchenyi híres jel­mondatának két fogalma: Haza és haladás! Kimondva csak gyakorlatban érvénye­sítve összehoztak más foga­lompórokat is, egybekap­csolva őket, vagy szembeál­lítva: Haza és szabadság, Szabadság és haladás. Iga­zán sokra nem jutottunk ezekkel a jelszavakkal, egy­mással ellentétes fogalom­nak vélve őket, pedig csakis országrengető kudarcra. 1848. március 15-ével szemben éppen az a még kiegyenlítetlen adósságunk, hogy egységbe foglaljuk végre ezt a három fogal­mat: Haza, Szabadság, Ha­ladás! Még csak remélhet­jük, hogy a történelem mű­helyében ilyen korszak for­málódik már, s nemcsak csillag órányi időre. Dunai Imre Ünnep ez nálunk és Európában is N. A. azon a bizonyos ta­vaszi napon rendszeresen ki­vitte kislányát a kisváros te­metőjébe, ahol csendes szer­tartással, egy ici-pidi nemzeti- színű szalaggal feldíszített vi­rágcsokrot helyeztek egy sírra, majd végiigcsataogolvo a ta­vaszi szél feláztatta sáros te­metőn, hazatértek, ahol N. A. mesélni kezdett, a kislány pe­dig még selypítve, lelkesen énekelte a nótát Kossuth La­josról, ímeg a regementjéről. Mára iskolás, talán ő szavalja a „Talpra magyar.. ."-t az is­kolai ünnepségen, és örül a szünetnek, mert reméli, hogy őt is elviszi az apukája Bécs- be, mint a Cilikét a ,ma!mája tovaly. De N. A. nem viszi a kis­lányt Bécsbe. Nem elvből, csók egyszerűen nem, mert eszébe sem jut. Tavalymárko- kárdát sem tűzött, a kislány hiá­ba követelte a mesét, a jól ismert dallamokat, a sáros te­mető hátsó zugában megbújó közös titkot, azt a sírt, ahova a nárciszcsokrot szokták vinni apjával ezelőtt minden már­cius 15-én. Nem, N. A. nem az a férfi, aki könnyen elfe­lejt dolgokat, aki hipp-hopp kitöri! az emlékeket. Csak ta­valy ezen a szép titkos na­pon, a kettejük, meg a Kos­suth Lójos bácsi közös titkos napján furcsa dolog történt. Ismeretlen alakok körülszántot­ták, hatalmas zászlókkal fel- labogózták, szegfűcsokorból vi­rágerdőt fontak a szinte már felismerhetetlenül megkopott dátumú sír köré. Tulajdonkép­pen örülnie kéne, ,N. A. még­is fél. Fél megmondani a gye­reknek, hogy a sir már nem az övék... B. Z. azon a bizonyos ta­vaszi napon rendszeresen vo­natra szállt, Budapestre uta­zott barátai társaságában. „Hátha lesz valami ..." — mondták, s persze mindig volt. Az örökmécsesnél, a Múzeum­nál, a Hősök terén. Néha csendesebben, gyakran viharos rendőri intézkedések kíséreté­ben, de valahogy mindig vé­get vetettek az ünnepnek. Ta­valy meg azon vesztek össze az immár szabad demokráciá­ban a pártök, hogy ki hol, kivel és mit is ünnepel. Né­hány rendbontó azonban ak­kor is adott munkát a rendet felügyelő őröknek. Ez az ün­nep is véget ért. Tradíciótisztelő nép vagyunk, legalábbis a demokráciánk- bon. Nem hinném, hogy J. H. osztrák állampolgár kevésbé tisztelné a hagyományokat, a nemzeti ünnepeket, akár szom­szédéi ünnepét, mégis furcsán nézett rám, mikor kérdeztem, mit gondol a magyar nép nagy nemzeti ünnepéről, már­cius 15-ről, s ők, az osztrákok hogyan gondolkoznak ma er­ről a közös történelmi múl­tunkról szóló eseményről. Az­tán elmondta, hogy természe­tesen ‘ Ausztriában is tanítják a történelemkönyvek az 1848- 49-es forradalom és szabad­ságharc eseményeit, de annak leginkább az európai forradal­mi hullámhoz való kapcsoló­dását, hiszen az osztrákoknál a nemzeti tudat olyan formá­ban, mint Magyarországon, nem létezik, illetve a szoro­sabb környezet, a tairtomá nyok határaira redukálódik. Hogy hogyan él az emberekben a Habsburg-ház emléke, arról pedig egyszerűen annyit mon­dott, hogy ebben a tekintet­ben eléggé egységes az oszt­rákok álláspontja: a Habs­burgok nem örvendenek nép­szerűséginek, s csak egy szűk rétegből álló konzervatív erő tartja a császárságot pozitív példaként. Egyébként 'meg for­radalom Bécsben is volt, mint tudjuk, de ez leginkább a történészek feladata, hogy ér­tékelje, elemezze az esemé­nyeket. Mi Inkább a jövőbe tekintünk, mint a magyarok, nem azért, mert nem fontos a múlt, hanem egyszerűen, mert ez az emberi természet. Z. M. — Mit ünnepelünk március 15-én? - A harmadikos és ne­gyedikes általános iskolás gyerekek egymásra néznék, egyikük a sapkáját igazgatja. A legbátrabb magához ragad­ja a szót. - A forradalmat. - Milyen forradalmat? - Hát a magyaroknak elegük volt az ausztriai kormányból, önállósá­got akartak. — Tudsz néhány nevet mondani a forradalom nagyjai közül? — Petőfi Sán­dor, Táncsics Mihály, Kossuth Lajos. Meg a tizenkét pont — hunyorít. — Mikor tanultatok erről? — A múltunkról és jele­nünkről című könyvünkben ol­vastuk magyar órán. ■Se Gabriella _ és Zita a pécsi Janus Pannonius Gimnázium és Szakközépiskola harmadiko­sai a szakközépiskolai tago­zaton. — Március 15? — kérdeznek vissza és sorolják az esemé­nyeket. Éppen most tanultak róla. Az udvar kényszerhelyzet­be került, ezért is mehetett vér nélkül végbe a forrada­lom. — Nektek mit jelent ez az ünnep? Félmosoly és j tétovázás. Mondják, ne mondják? Gab­riella vesz egy nagy levegőt: — Fontos esemény volt, de érzelmileg kevésbé tudunk azonosulni vele. Beszélgettünk erről történelem órán, és a tanár is azt mondta, hogy mi, akik beleszülettünk a szocia­lizmusba, nem rendelkezünk igazi nemzettudattal. Március 15. vagy 1956 számunkra csak két történelmi dátum. A szü­léink mások. Ügy gondolom, amikor március 15-ért lelke­sedtek, magukban 56-ot is ün­nepelték. •Se A fiatalember kockás zakó­iban és bő nadrágban üldö­gél. Kólát iszik és az órájára pillog. Randevúja van. Már­cius 15? - mereszti rám a szemét. Főiskolás, a Kereske­delmi és Vendéglátóipari Fő­iskola levelező tagozatos hall­gatója. Ételkészítés technoló­giából és matematikából fog zárthelyit írni a napokban. Március 15? - azért vállalko­zik. Mesél a Múzeum kerti eseményekről, a nyomdafogla­lásról, Petőfiről, meg arról, hogy idősebb ismerőseitől mi­ket hallott a civilruhás rend­őrökről, akik duzzadó kabát­ban szemlélték a megemléke­zéseket. Elszomorodik. Mi tör­tént tavaly, amikor végre ren­desen meg lehetett ünnepelni március 15-öt? A magyarok ki- özönlöttek Ausztriába hűtőlá­dáért, videóért. ■Se A történelemben előfordul­nak párhuzamos helyzetek és ez a mostani is az. — Majdán János adjunktus a JPTE Tanár­képző Kar történelem tanszé­kén dolgozik, fő kutatási terü­lete a reformkor és eredmé­nyeinek a XX. század elejéig való nyomon követése. — Mire gondol? — Akkor is és most is egy ifő feladat állt az ország előtt: átvezetni azt a polgári állam­ba! A külpolitikai helyztt is hasonló, akkor Ausztriától, most a Szovjetuniótól kellett úgy elszakadni, hogy megvaló­suljon a függetlenség, de a nagy szomszéd se sértődjön meg túlzottan. Még a „sze­replőknek” is vannak, voltak hasonmásai. Brezsnyev például klasszikus Metternich volt. És akkor is, és most is azoin múlt a forradalom előkészítése és kimenetele, hogy mennyire si­kerül az érdekegyesitést elér­ni! Kossutbéknak ezért iszo­nyatosan nehéz munkát kellett végezniük. Kossuth ellenpéldá­jaként Széchenyit szokták em­líteni, de a példa sántít. Ha emberileg egymásnak is fe­szültek, a politikában, a haza érdekében tudtak együtt dol­gozni. És ez döntő kérdés. — Mi 48 tanulsága?- Egy békés átmenetet ak­kor lehet megcsinálni, ha min­denkit magukkal tudnak vinni. Kossuthék tudták, hogy a ne­meseknek kiváltságaikért cse­rébe vagyont nem ígérhetnek. Az új polgári államnak viszont fizetett hivatalnokokra, szak- apparátusra szüksége volt, ezért ezt a lehetőséget aján­lották fel a köznemességnek. A kisnemességgel egy darabig nem tudtak mit kezdeni. Már a Bécsbe tartó hajón villant föl Kossuth előtt a megoldás. A kisnemeseknek kárpótlási jegyeket biztosítani, kötelező állami garanciával. Pénz ugyan akkor sem volt az or­szágban, és a külföldi tőke is bizalmatlanul figyelte a ma­gyarókat. A 48-as parlament, az első népképviseleti ország- gyűlés Jeliasich mozgolódása miatt ezt nem tudta végig tár­gyalni, de Ferenc József arra kényszerült 1853-ban, hogy elővegye a földkérdést a 48-as tervek alapján. A magyarok elfogadták az állami kötvénye­iket, amiket tíz év elteltével le­hetett beváltani, s addig csak a 3-4 százalékos kamattal rendelkezhettek.- És március 15-e? — Nagyszerű tények és némi legenda ünnepe. Már tudjuk, hogy Petőfi sok helyütt elsza­valta a Nemzeti dalt, csak a Nemzeti Múzeumnál .nem, a tábla mégis ott hirdeti. Nem (baj. 'Petőfi, a márciusi ifjak és a március 15-i események rop­pant fontosak. Akkor is, ha a közvélemény nem gondolja át, hogy ez mennyire előkészített folyamat kiemelkedő pillanata volt. Kossuthék a Diétára és a Bécsi udvarra akartak ily mó­don is nyomást gyakorolni. A parlamentnek döntő szerepe volt a forradalomban, de ez kevésbé látványos és megfog­ható, ám kaphatna némi is­mertetőt a történelemkönyvek­ben is. Nem kellene új lecké­ket beiktatni, csak néhány mondatot hozzájuk írni. Tuda­tosítani kellene, mert a ma szempontiából is sok tanul- sáagol szolgálna. Ezt ismerni Ike'tl, csakúgy, mint azt is, hogv 48-ban a Helytartó- tanácsra már Nyári Pál Pest megyei alispán és Rottenbiller Lipót alpolgármester vitte alá­íratni a tizenkét pontot. Itt is az érdekegyesítés tanúi lehe­tünk. De kell lelkesednünk március 15-e sikeréért. Érthe­tetlen számomra, hogy a si­kert, a karriert, mi magyarok, negatív dolognak 'tartjuk. A je­les napok emlékezetét fenn kell tartani, meg kell ünnepel­ni és nem félni tőlük. Ugyan­akkor tudni kell, hogy a sike­res nemzet eléréséhez a ki­emelkedő eseményeket jogilag és gazdaságilag meg kell erő­síteni egy hosszú folyamatban. És nem szabad mindenen fa­nyalogni, kétkedve nézni az afelé mutató törekvéseket. Barlahidai A.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom