Új Dunántúli Napló, 1991. március (2. évfolyam, 59-88. szám)

1991-03-15 / 73. szám

1991. március 15., péntek uj Dunántúli napló 7 I Pécs, Baranya megye szerepe a térség, az ország energiaellátásában [ Milyen lehetőségeink vannak? Vitaindító az Értelmiségi Klubban március 21-én este nyolc órakor tartandó fórum témáihoz Az MTA Pécsi Akadémiai Bizottsága keretében működik egy energetikai kérdésekkel foglalkozó munkabizottság, amely pár­beszédet kíván kezdeményezni a szakemberekkel, a lakossággal, a kérdésben érintett energiapiari dolgozókkal, a működő pár­tokkal, a környezetet féltőkkel és az érdeklődőkkel. A párbe­széd során tájékoztatást kívánunk adni az energiaipart ma érintő kérdésekről, és az ezzel kapcsolatosan közvetlenül térsé­günkre ható tényezőkről. Ezek a következők:- a szénbányászat problé­máiról és annak az erőművet érintő hatásáról, mely termé­szetesen azonnal kihat a város hőéllátására;- a térség villamos-, távhő- és gázenergiával történő ellá­tás távlati lehetőségeiről;- a mecseki ércbányászat mai helyzetéről, jövőjének ki­látásairól, a Paksi Atomerő­művel történő együttműködés lehetőségeiről,- a Ids és közepes radioak­tivitású hulladékok elhelyezé­sének nemzetközi megoldásai­ról és a nálunk szóba jöhető lehetőségekről,- az erőműből távozó füst­gáz kéntelenítésének lehetősé­geiről és helyzetéről. Ezek a kérdések egy nem­zetgazdaságiban is fontosok, de a térségünkben még in­kább azok, mert közvetlenül érintenek bennünket. Ma egy összeomló és romokból újjá­éledő gazdaság megteremtése van folyamatban. A közvéle­ményben elterjedt nézet, hogy a villamosenergia-ipar túlfej­lesztett és elvonta a tőkét más iparágaktól. Vajon igaz-e ez az állítás? Kétségtelen tény, hogy az energiaipar tőkeigé­nyes, de nem túlfejlesztett, mert mintegy 10—15%-kal ren­delkezik a zavartalan szovjet szállítások figyelembe vételé­vel. Ha a Szovjetunióból szer­ződésben lekötött 1100 MW kiesik, akkor energiahiány lép fel, és korlátozások válnak szükségessé. A közvéleményben szokták azt a jelzőt is használni, hogy az „energialobby" csak a ma­ga érdekeit tartja szem előtt. Ha ez a rossz értelemben vett lobby létezett volna, akkor Magyarország az egy főre jutó villamosenergia-fogyasztásban yiem a 19. és a háztartási fo­gyasztásban pedig nem - a 21. helyen állna a világban. Euró­páiban csak Románia, Bulgá­ria és a Szovjetunió van mö­göttünk. Úgy gondolom, nem hibája a magyar energia­irendszernek, hogy ez év telén nem volt villamosenergia- és hőszolgáltatási korlátozás. Az energia egyik nélkülöz­hetetlen eleme a civilizált éle­tünknek, olyan, mint a vérünk. Ha kevés van belőle, fárad­tok, gyengék vagyunk és a gazdaság pedig nem fejlődik. Ma Magyarország villamos­energia-igénye a téli csúcsban 6000 MW körüli és nem mutat növekedést. A villamosenergia-termelés- nek nélkülözhetetlen alap­energiahordozói térségünkben a kőszén és az urán. Ezek kincsek, mert itt vannak. Nem megengedhető a térség szá­mára ezeknek az energiahor­dozóknak a gondatlan szám­bavétele, mert hiányozni fog­nak — költséget, devizát igény­lő módon helyettesíthetők — és jelentős foglalkoztatottsági lehetőséget biztosítanak az itt élőknek. Mindnyájunk érdeke, hogy a jövedelmező komplex hasznosítás megvalósuljon. Nagy problémája az ener­giaiparnak, hogy 6-8 évvel előre kell látnia. Meg keli tud­ni jósolnia, milyen lesz a tár­sadalom akkori energiaigénye. Nagy veszélyeket rejtő feladat ez. Ha túlbecsüljük a majdani igényeket, akkor igen tőkeigé­nyes beruházásokba kezdünk, melyek csak késve kerülnek ki­használásra. Ha alábecsüljük az energiaigényeket, akkor pe­dig a gazdaság fejlődésének válik akadályozójává az ener­giahiány. Tudnunk kell, hogy a legolcsóbb az az energia, amit nem keff megtermelni, és az a legdrágább, amelyik hi­ányzik. A tudomány, a légkörfizikai kutatások fejlődésével az a vélemény van elterjedőben, hogy az időjárásunkban ész­lelt változásnak egyik lő oko­zója a légkörben leldúsuló széndioxid gáz, amely a nö­vekvő mértékű széntüzelésből keletkezik. Ebből következik, hogy ha több hagyományos — szén — erőművet építünk, an­nál több lesz a keletkező széndioxid gáz és fokozódik földünkön az „üvegházhatás”. A szén- és olajtüzelésnek egy további kellemetlen velejárója, hogy a tüzelőanyagok éghető ként tartalmaznak, melyből a tüzelés során kéndioxid gáz keletkezik. Ez a gáz az okozó­ja a savas esőknek. Ha szén hőerőműben 1 kWh villamos- energiát termelünk, akkor 1,5— 1,6 kg széndioxid és 4,5 g kéndioxid gáz keletkezik. Ezek elgondolkodtató számok. A kén­dioxid gáz légkörbe jutását kéntelenítő berendezés alkal­mazásával meg tudjuk akadá­lyozni, de a széndioxid gáz visszatartására nincs lehető­ség. A Pécsi Hőerőmű megter­vezte a berendezései számára célszerű füstgáz kéntelenítő tí­pusát, műszaki megoldását. Ezt a tanulmányt a PHARE - prograim keretében egy dán mérnökiroda bírálja. A Ma­gyar Villamos Művek prog­ramjában szerepel a füstgáz kéntelenítő megépítése a Pé­csi Hőerőműben, de ehhez a szükséges pénzügyi fedezetet is biztosítani kell, és ez az összeg 4 milliárd forint körüli. Ennek a füstgáz kéntelenítő­nek jelentős kihatása lesz a térség levegőjének tisztasá­gára. Milyen lehetőségeink van­nak a helyes távlati energia­program kialakítására? © Takarékoskodni az ener­giával. Hogyan? Az állam­polgár otthonában, a mun­kaihelyén csak ott világítson, ahol tartózkodik és csők annyi energiával, ami szükséges. Korszerű, energiatakarékos vi­lágítási eszközöket használjon. Legyen jól hőszigetelt a lakás. Ne pazarolja a vizet. Az üzemekben szigorú ener­giagazdálkodást kell folytatni, és ahol szükséges, racionali­zálni kell. A kormányzatnak adóked­vezményekkel elősegíteni az energiatakarékos berendezések megvósárolhatóságát. A takarékosságtól 500-700 MW várható 3—5 év alatt. © ösztönözni kell a termé­szeti és a megújuló energia- források fejlesztését így a víz-, szél-, nap-, bio-, geotermikus energia területén. A nemzetkö­zi tapasztalatok alapján ezen a területen 2-5%-nyi a lehe­tőségünk. Ez optimális esetben 5—600 MW, de ennek megva­lósulásához is 5-10 év szüksé­ges. © A legkedvezőbb energia- forrás a jelentős vízi energia és a földgáz lehetne, mert a felhasználásukkal keletkezik a legkisebb környezetszennyezés. Számottevő vízi energiafejlesz­tési lehetőségünk nincs, így csak a külföldről beszerezhető földgáz kerülhet figyelembe vételre kombinált ciklusú erő­művi felhasználásra. Ezzel 500-1000 MW létesíthető az energiaigények növekedésének megfelelő ütemben. A föld­gáznak a beszerzési lehetősé­geit is ki kell építeni és ki kell tudni fizetni a felhasznált földgáz árát. © Hagyományos erőművek építése a meglevő lignitva- gyon felhasználására. Az ilyen erőmű külföldi tőke bevonásá­val korszerű kivitelben meg­építhető, de ez is széndioxi­dot termel és növeli a környe­zet szennyezését. Az így meg­építhető teljesítmény 1000- 2000 MW, de hogy mikorra kell ezt megépíteni, ma még nem dönthető el. Ez egyéb­ként térségünket nem is érinti. © Atomerőmű építése 1000- 2000 MW nagyságrendben. A tudósok szerint az atomerőmű környezetbarát, de a közvéle­mény ellenzi, mert azonosítja az atombambával - főleg a csernobili katasztrófa óta - és vonakodik a radioaktív hulla­dékok helyben történő elhe­lyezésétől is. Itt most feltehet­jük azt a kérdést: kell-e félni az atomerőművektől? Célszerű ezzel a aondofatta'l behatób­ban foglalkozni. Az ember min- diq félt valamitől, aztán véde­kezett ellene, maid pedia meaoldotta a problémát. A felhalmozott bármilyen ener- ointál mindia félni kell. de ér­telemmel faába foova felhosz- nólhatiuk azokat eéíiainkra. © A város, a térség jelen­tős felhasználható állapotú energiakészletei az ipar fej­leszthetőségének infrastruktú­ráját képezi, amelyet feltétle­nül figyelembe kell és lehet venni. Dr. Veszély Károly PA6 energetikai munkabizottság Érckutatáshoz készülnek az ércbánya IV-es üzemében Kapitalistákká váltak a 68-as diáklázadók Szederkényi Ferenc mű­szaki tanár és kertész üzem­mérnök, a Villányi Mező- gazdasági Szakmunkáskép­ző Intézet gyakorlati oktatás vezetője nem régiben tért vissza egy dél-franciaorszá­gi tanulmányúból. — Egy regényt lehetne írni, annyit jegyzeteltem, de most csak a legérdekeseb­beket mondom.- Köztudott, hogy 68- ban, a francia diáklázadás idején sok végzős egyete­mista fordított hátat az ál­taluk megvetett kapitalista társadalomnak. Franciaor­szág legdélibb, leglakatla­nabb részén, az Elő-Pire- neusokban telepedtek le, megvették, illetve bérelték a földet, az 1100—1200-as években épült épületeket korszerűsítették, és mező- gazdasággal kezdtek foglal­kozni. Például La Bastide­Egy erdő közepén ban, ahol négy volt egye­temista házaspár él kom­munában, a marha- és bir­katenyésztésen kívül foglal­koznak még agroturizmussal, de a megélhetés érdeké­ben a férfiak a közeli er­dőgazdaságban is dolgoz­nak. Gyermekeiket, csak­úgy mint a többi helyen, a legjobb iskolákba járatják.- Egy másik helyen, Soulatge-en végzett okleve­les gépészmérnökök 30 anyakecske tartásából és az idelátogató angol turisták vendéglátásából élnek, akik Angliába visszatérve sok­szor rendelnek tőlük házi kecskesajtot.- A kecsketartás és az agroturizmus mellett birká­kat is tart egy egyedül álló pszichológus hölgy. Mikor kérdeztem tőle, nem fél ezen a vad vidéken, azt fe­lelte: van három kutyám, három puskám és a gengsz­terek különben is Párizsban vannak. — Vendég voltam még egy erdő közepén fekvő, gyönyörű kastély méhész­gazdáinál, akik a 100 méh­család által összegyűjtött bio-méz eladásából, cseré­jéből élnek. Ök fogalmaz­ták meg: mára arfa a szint­re jutottak, ami ellen lá­zadtak, kapitalistákká let­tek. De távol a világtól, nem politizálnak és sok a szabad idejük. Ha azt kér­dezed tőlük, hogy boldo­gok-e, azt felelik: igen. — És a végére egy far- sangos történet. Limoux- ban láttam egy vidám, jel­mezes, álarcos farsangi fel­vonulást. Ilyenkor a ven­déglősök ingyen mérik az italt. A felvonulók a maguk­kal vitt táblákra felírták a városra vonatkozó kritiká­jukat. Például, hogy melyik üzletben csaltak, vagy hogy a polgármester unokaöccsét zsíros hivatalhoz juttatta. Nagy visszatartó ereje van ennek a nyilvános bírá­latnak, néhány éve az egyik polgármestert ez késztette lemondásra. Mit mondjak, van mit ta­nulnunk a nyugati demok­ráciáktól. Reichmesz Ádám Ölest húsnak... Egy kormánypárti képviselő a napokban leplezetlen büsz­keséggel állította, hogy lát­ható eredményei vannak a kormányzásnak, hiszen „hosz- szú-hosszú évek után most először voltak jelentős ár­csökkenések”. Valóban párját ritkító esemény a néhány hét­tel ezelőtti húsár-csökkenés, ám ez aligha tekinthető a kormány által is meghirdetett piacgazdaság biztos tüneté­nek, sokkal inkább az átgon­dolatlanság, a kapkodás, az érdekegyeztetés hiányának csalhatatlan jele. A piac ugyanis akkor működik, akkor szabályozza kellőképpen a fo­lyamatokat, ha létének nyer­tesei vannak. Mi van a Gorenjékben? Ki jár jól valójában a hús árának csökkenésével? A fogyasztó élvezi annak előnyeit, hogy az olcsóbb ter­mékből néhány kilót fölvásá­rol. Boldogsága azonban ké­részéletű lesz, hiszen a hús árának tartós csökkenésére a jelenlegi gazdasági, gazdál­kodási struktúrában aligha lehet számítani. Illúzió csu­pán az olcsó hús, s az ár­csökkenés legfeljebb néhány szegényebb családot lakat jól az ünnepi ebédeken. Mázsá- nyi mennyiségeket úgysem le­het készletezni, hiszen ehhez tőkére, s a lakótelepi pane­lokba nem illeszthető mély­hűtő ládákra volna szükség. Az Ausztriából behozott Go­renjékbe egyébként sem a vásárcsarnoki mészárszékek­ből, hanem a falusi ólakból közvetlenül került a húsféle. A kereskedelem örülhet a meglendült forgalomnak, mert vitathatatlanul többen vásá­rolják az olcsóbb húst. De lesz ennek böjtje is, hiszen a vásárló nem csupán a pocak­ját, hanem kisebb-nagyobb tárolóterét is feltölti az ol­csóbb áruval, s a házi kész­letezés várhatóan fékezőleg hat a későbbi keresletre. Az pedig bizonyosan hátrány, hogy az alacsonyabb termelői árat változatlan árrés mellett is kisebb haszon követi. A feldolgozók fellélegezhet­nének, hiszen a nagyobb ke­reskedelmi forgalom megsza­badítja őket készleteik egy részétől, amelynek finanszíro­zására százmilliós nagyság- rendű kamatokat fizetnek a hitelezőiknek. De mint az a húsipari vál­lalatok vezetiőnek nyilatkoza­taiból is kiderült, nem a megkönnyebbülés, hanem a szorongás vezérelte gondola­taikat. Az árcsökkenés ugyan­is a veszteségeiket növelte, Így többségük csak a keres­kedelem erőteljes nyomására - sőt talán fenyegetésére - adta olcsóbban áruját. A ma­guk nézőpontjából igazuk is volt, hiszen egy korábbi rossz döntést, a túlvásárlást, a készletek mértéktelen felhal­mozását egy újabb rossz dön­téssel, az árengedménnyel korrigáltak. Természetesen mindkettőt csak a saját ká­rukra tehették. Húskombinátok a csőd szélén A termelők látszólag kar- batett kézzel figyelhették az eseményeket, ők ezúttal kima­radtak a gazdasági történé­sekből. Persze, nyakig benne voltak korábban, hiszen éve­kig haszon nélkül, vagy igen csekélyke haszonnal tartották állataikat. Szinte az utolsó pillanatban szánta meg őket a földművelésügyi miniszter, s az ártörvény alapján megál­lapította a minimális felvásár­lási árat; megállítván ezzel a sertéstartók teljes ellehetetle­nülését. A gondosan számol­gató gazdák persze azt mondják, a 64 forintos kilón­kénti védőár az éhenhaláshoz sok, a fejlődéshez kevés. Az a bizonyos kutya való­jában a termelési-értékesitési folyamat közepén van elásva: vagyis a feldolgozóipar és a kereskedelem lehetne a va­lóságos kereslet-élénkítés kez­deményezője. Az már tény, hogy egy rossz iparpolitika következtében a húsipar nem az ország adottságainak meg­felelően épült fel. A beruhá­zásokat a tekintély, a szemé­lyes összeköttetések irányítot­ták, így nagy létszámú, csak magas termelési költségekkel működtethető kombinátok épültek, ráadásul nemcsak a sertéstartásról híres térségek­ben. Példaértékű a Pápai Húskombinát korszerűsítése, amely kócerájból fejlődött Amerikában is ismert kombi­náttá. Ugyanakkor az is tény, hogy a feldolgozott sertések­nek csak a töredékét tudják ésszerűen szervezhető szállítá­si távolságból beszerezni. Vége az álmoknak Egy-két évtizede tehát győ­zött az élelmiszeripari lobby, s akkor az állami költségve­tésből fedeztette a győzelem költségeit. Mára a régi finanszírozó elszegényedett, az új költség- viselő a lakosság lehetne, de ők nem dúskálnak a javak­ban. A lobby megmaradt és új tagjai védik bástyáikat, s a hús árát eleve úgy kalku­lálják, mintha körülöttük min­den változatlan maradt vol­na. A kereskedelem hasonló­képpen a nehezen kivereke­dett árrés birtokában üzletel, tekintet nélkül másokra, csak a saját érdekeit, kényelmesen vállalható feladatait tartja szem előtt. Ideje volna felébredni az évtizedekig tartó szunyókálás- ból, hiszen ha a piac követ­kezetes lesz — milliók érdeke, hogy az legyen —, a termelési —értékesítési lánc két végén döntik el a középső láncsze­mek sorsát is. Az első szem a sertéstartó, aki érdekei sze­rint folytatja vagy hagyja ab­ba az állattartást: nyomott, számára kárt okozó felvásár­lási árakkal csak ideig-óráig lehet megtéveszteni. Az utol­só láncszem a fogyasztó, aki viszont pénztárcája vastagsá­ga szerint kénytelen cseleked­ni. Ésszerű megoldásként te­hát csak az kínálkozik, hogy a tízmilliónyi magyar fizető- képességéből kiindulva a ser­téshússal foglalatoskodók egyeztetik érdekeiket. Az persze még megoldás lehetne, hogy ha már váratla­nul ránk szakadt a bőség, akkor korlátlanul vásárolnánk a húst és a hústermékeket. Ez azonban álomnak is pilla­natnyi, hiszen a húsfogyasz­tás a fejlett kapitalizmusban is korlátozott. A hőn óhajtott piaci folyamatokra csak piaci módszerekkel lehet reagálni itthon is. Persze nem mások tönkretételére spekulálva, ha­nem az „élni és élni hagyni" bölcsességének szabályai sze­rint. V. Farkas József Ez míg nem a piacgazdaság

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom