Új Dunántúli Napló, 1991. február (2. évfolyam, 31-58. szám)
1991-02-06 / 36. szám
8 uj Dunántúli napló 1991. február 6., szerda Elmer Felicia, magánénekes A neve szerencsét ígér Hívők és hitetlenek Másik világban Néhány szó egy új, transzcendens emberről Különös helyzetben lehet oz. oki hatéves munkoviszony utón jobbára mégis pályakezdőnek érzi magát. Elmer Felicia, a ■Pécsi Nemzeti Színház tagja magánénekes. Az idei évadban érkezett Pécsre, előzőleg az Operaház énekkarában volt, még előbb a Népszínház társulatában. Szólista szeretett volna lenni, és erre csak most nyílt lehetősége. A vékony, szinte kislányos alkatú Elmer Feliciáról senki meg nem mondaná, hogy két szép kislánya van. Azt a képet is felül kell vizsgálnunk, amely szerint énekesnek szép, terjedelmes felsőteste legyen, hogy beleférjen az a sok hang . .. Egyébként azzal, hogy Pécsre jött, voltaképpen hazatért, hiszen szülei itt élnek, ő mago is itt volt gimnazista a Nagy Lajos Gimnázium fizikatagozatán — ez nyilván valami megmagyarázhatatlan félrelépés lehetett csak -, később a tanárképzőn végzett pl két évet magyar-ének szakon, azt Parázs vitától, s félek, nagyon keserű tanulságoktól me- nekedtek meg a városi ön- kormányzatok képviselői, akik nem tudtak részt venni a szakmunkásképző intézetek és szakközépiskolák igazgatóinak múlt heti, megyeházára összehívott találkozóján. Annyi bizonyos: a szócséplésből is eleget látott földszinti 012-es terem zsúfolásig telt, s valahol harmincötön túl elvétve a számolást, azt kérdeztem, Vállalati megrendelés hiján az van-e egyáltalán ennyi szakképzésre hivatott intézmény a megyében? Mert amúgy sok ismerős arc; Horváth Józsel az 506. Szakmunkásképzőből, Herold Gyula a kereskedelmi és vendéglátóipariból, Iván László Komlóról, a vájárokat is nevelő Csizmaziából, Szederkényi Józsel, a Zipernovszky Gépipari Szakközépiskolából és így tovább, míg az asztalfőn — szándéka szeriint is legfeljebb, ha a vendéglátó jogán — Brandstötter György, a megyei közgyűlési hivatal művelődési osztályvezetője és a középiskolai ügyekkel foglalkozó Bárdi László főtanácsos foglalt helyet. Mire jó a Szakképzési Alap? És meg sem száradt még a tinta a jelenléti íven, máris unott szegénységünkről, tetszemondjo, ha aláírták volno a félévét oroszból, tán még tovább is marad. Csakhogy a Konzervatóriumba mindig éppen akkor kellett mennie, amikor o nyelvóra volt... Már jócskán gimnazista volt, amikor magánénekre kezdett járni, de a táncot is mindig szerette. Az igazi vágya az volt, hogy operaénekes lehessen ...- Amikor két tanárképzős év után Budapestre mentem, kerestem magamnak énekto- nórt, és folytattam a tonulást. A Népszínházban szerettem lenni, de az Operaház túlságosan nagy volt ahhoz, hogy igazi kapcsolatok kialakuljanak ott. Ki is hagytam néhány évet akkor, amikor a két kislány született. Nekem sohasem volt konfliktusom magammal amiatt, hogy a pálya-e vagy a gyerek az első. Mindig úgy képzeltem, először □ gyerek, a család a fontos. De mostanában néha elgondolkodom: talán még előbb lett tős érvekkel körüludvarolt tehetetlenségünkről esett szó: nemcsak normatív támogatás mankózhatja az iskolákat, a padlóra küldött szakmunkás- képzést, de van egy 5 milliárd forintos tartalékösszeg, amely az önhibájukon kívül koldusbotra jutott önkormányzatokat segítheti ebben. . . Azonban igencsak valószínű, hogy ezek az iskolák — miközben jogosan apellálnak az állam óvó támogatására - a pénz kunyerálásának kényszere nélkül szeretnék fenntartani magukat, s igazolni, mire is vannak e világon. A szentlőrinciek és imöhácsiak egymás szájából veszik a szót: az állami gazdaságokban létesült tangazdaságokat - amelynek a költségeiért, bérletéért az iskola fizet! - ideje lenne az oktatási intézmény tulajdonába adni. Ilyen döntést hozni pénzbe sem kerül, különösen most, amikor a Szakképzési Alap millióival életre segített tanműhelyeket a vállalatok jórésze kizárólagos, saját tulajdonnak tekinti, és a beruházási költségek sokszorosán veri dobra! Privatizációs mimikri Jó lenne, ha ebben a tulajdonjogi kérdésben az Állami Vagyonügynökség is állást foglalna végre - hangzott el volna jó a két baba, mert így most nem túl jó. hogy kezdőként kezelnek. Felicia azt mondja, a pécsiek között jó érzi magát. Segítenek neki, jó érzés volt ezt megtapasztalnia a Víg özvegy próbái alatt is, különösen azért, mert előtte viszont kimaradt egy másik produkcióból. Hosz- szabb időszakon át részt vett a Szerelmi bájital előmunkálataiban, az utolsó időkig ott volt a próbákon, végül mégsem volt szükség rá. Az operettnek viszont örül, szereti is, ráadásul táncolhat benne, ami külön élvezet. Igaz, mé.g mindig izgul ■ egy kicsit fellépés előtt... — Én remélem, hogy sokáig ittmaradhatok, hogy lesz feladat, és tudok dolgozni. Nagyon szeretek énekelni, és remélem, hogy sikerem lesz, ha a közönség elé mehetek. A sikerre némi ígéret Felicia neve is, ami szerencsést, boldogot jelent. Ahogy mondja, e pillanatban Így is érzi maa megyeiek részéről -, hiszen a középfokon tanuló diákok többségéről, csak Baranyában 8-9 ezer diák szakmoi-gyakor- lati 'képzéséről van szó. Vár- Iható, hogy ezután már az üzemlátogatásért is pénzt kérnek a vállalatok, kesergett Binder János, nem szólva áriái, hogy a fejkvóta még mindig nem eléggé árnyalt, a szakközépiskolák 54 ezret, a szakmunkásképzők pedig 69 ezret kapnak diákonként, holott az előbbiben éppúgy szükség van tanműhelyi képzésre. mint az utóbbiban... Az önkormányzatok bizonytalankodása és a nem kevésbé ingatag anyagi helyzet arra ösztönzi a hozzávetőleg 30 százalékos lemorzsolódással számoló szakmunkásképzőket is, hagy tartósan magas létszámuk legyen, akár a minőségi képzés rovására is. A legnyomasztóbb gond, amely a szakmák képzésének jelenlegi szerkezetét megkérdőjelezi és tömeges fiatalkori munkanélküliséggel fenyeget, természetesen az, hogy a vállalatok már egyre kevésbé megrendelői egy-egy szakmának. Többségük fölösleges létszámától szabadulna, a legnagyobbak még épnek, meg- menthetőnek tekinthető darabjaikra hullanak, más vállalatokat felszámolnak vagy eladnak. A kesztyűgyár például — Elmer Felicia és Derecskéi Zsolt gát. Aki jobban is meg szeretné ismerni, megteheti a színházban, de lebruár 18-án este a pécsi Művészetek Házában is láthatja a közönség egy zenés est műsorában. Hodnik I. mondja Móricz Ottó, az 508. Szakmunkásképző Intézet és Szakközépiskola igazgatója — megfelezte a létszámát, eladta tanműhelyét, nem fogadja a tanulókat a Patyolat, a PÉ- jTÁV, a Pécsi Bőrgyárat bérbeadták, nemkívánatosak a diákok a Faipari Szövetkezet tanműhelyében sem, holott a műhely felépítésére közel 10 milliós támogatást kapott a vállalat. Két éve árulja vagy bérbeadná tanműhelyét a Bázis is: 22 milliós szakképzési segéllyel építették, és most 80 millióért adnák el. Hiányzó állami garanciák A privatizációs mimikiivel karöltve folyik a végkiárusitós, hiszen az előjog, hogy a tanműhelyeket az iskolák vásárolhassák meg, csak törvényi (holt betű. És noha az új törvény szerint a szakképzési hozzájárulás háromnegyedét az oktatásügynek fizetik a vállalatok, valamint a tanműhelyt az önkormányzatok is megvásárolhatják - a szakképző iskolák mégis kiszolgáltatottak maradnak. Együttműködés és sürgős, hathatós állami segítség nélkül a tanműhelyeiket, tangazdaságaikat se tudnák eltartani, mondja a félezer gyerekével jóformán munka .nélkül maradt 500. Szakmunkásképző igazgatója, Blesz Józsel, és kihez forduljanak, amikor az oktatásügy a piac- orientált iskola demagógiájától hangos? Az iskolák buzdi- tása a „harcra" ugyancsak ennek a demagógiának a szüleménye' — háborog iskolája puszta létét, a pécsváradi Mezőgazdasági Szakmunkás- képzőt féltő dr. Brezniczky Józsel, ahol most egy osztálynyi végzős diákot fenyeget a létbizonytalanság. A vállalatokkal szemben egyébként sem 'érvényesíthetik érdekeiket az iskolák, példa erre a Bázis, amely most a két megmaradt üzemegységében szakipari és magasépítő szakmák eayi'ké- ben-másfkóban tette ki kapujára a „teltház" táblát. Megoldást vagy legalább átmeneti enyhülést ielent-e a most még tizennégyéves koriban „pályát választó" gyerekek számára a 9. osztálv legalizálása. vagy a iavasolt tíz- osztályos forma? Meddig késnek az állami garanciák, megelőzendő a tömeges fiatalkori munkanélküliséget is? Bóka Róbert Voltak néhányon, akik előre tudták, hogy a ráció, a tiszta logika, az ésszerűség, a hétköznapi gyakorlatiasság forradalma után újra visszatér a „mágikus” ember, újra teret nyer a transzcendens dolgok iránti érdeklődés. A folyamat nem kötődik szorosan a különböző társadalmi rendszerekhez, a múlt század vége óta úgyszólván mindennaposak a hírek egyre több és újabb, az e világi léttől egy másik világbéli lét felé forduló kör működéséről. Bármilyen minősítés nélkül: ma is több mint egymillió ember hisz például Nyugat-Német- országban a boszorkányok létezésében, kiváló üzletet jelent Franciaországban és az Egyesült Államokban a mágikus segédeszközök, tükrök, talizmánok árusítása, de nem kell messzire menni, nálunk is vannak jócskán kártyavetők, szellemidéző társaságok, óriási sikere van minden könyvnek, amely szellemekről, parapszichológiáról, túlvilági tapasztalatokról, lélekvándorlásról szól, és lehetne a sort még folytatni. Másrészről azonban egyre inkább tért hódítanak azok az irányzatok is, melyek az embert a világhoz való viszonyulásnak egy olyan módjával akarják megbarát- koztatni, melyben a hangsúly az egységen és összetartozáson van, a szeretet erejének kiemelésén és a „nem ártani" elv következetes alkalmazásán. A téma oly szerteágazó, hogy néhány sorban kísérletet sem lehet tenni áttekintésére. Egy azonban biztos, feltűnően sok a fiatal azok között, akinek életét alaposan megváltoztatta a hit, vallásos vagy más formájában. A huszonöt éves Mária váratlanul tért meg. Két barátnője és egy barátja hatott rá abban az időszakban, amikor már úgy érezte, senki nem áll mellette. Tanárnő, a gyerekekkel az első időben nehezen boldogult. Lakása nincs, a szüleivel él.- Amikor először elvitt az egyik barátnőm azokba a gyülekezetekbe, ahová járt, akkor ott meglógott az a nyugalom, biztonság, béke érzése, mely az ott megismert emberekből áradt. Hogy miért tértem meg? Mert az Úr hivott. Ami nagyon vonzott a kereszténységben, az a szeretet, ennél jobbat még nem találtak ki. Jobban vagyok a szüleimmel is, akik nem szeretik, hogy sokáig vagyok este a barátaimmal, most már korábban hazamegyek, mert nem lér ösz- sze a hitemmel, hogy idegesítsem őket. A hit egy csodálatos logódzó, ha nem találnánk valamilyen biztos pontot, akkor az emberek szeretetlensége, közömbössége, az áremelések, a kilátástalan lakáshelyzet összerop- pantana minket. Hogy kinek mi a biztos pont, azt mindenkinek magának kell eldöntenie. Pécsi középiskolás kollégistákról hallom, hogy hajnalonként összeülnek és magyarázzák a Bibliát. Tanárképzős lány református. Barátja katolikus, s amikor együtt vannak, azt képzeli, hogy házasok. Állandó bűntudatban él. Ismerősöm egy szekta tagja. Hosszan, kimerítően beszél arról, az ő élete miért értékes, és miért nem az másoké. Mások pedig másként keresik a maguk válaszát. Tóth Balázs, húszéves, egyetemi felvételire készülő fiú:- Hagyományos értelemben én sem vagyok vallásos, de én is keresem az élet értelmét. Megvizsgálom a vallásokat, van, amit elfogadok belőlük, van, amit nem. Az én barátaim között is voltak olyanok, akik hirtelen vallásosak lettek. Én viszont, így, kívülről látom a korlátokat, az akadályokat is előttük, de azt is, hogy a megtért emberek boldogok lesznek. Úgy néz ki, hogy az, aki beleugrik a dologba, már nem érzi a korlátokat. Persze, valamilyen hit kell. Mindegy, hogy minek nevezzük, lehet Isten, lehet egy Magasabb Intelligencia, bármi. Egyébként szerintem Jézus volt a legnagyobb jógi a világon ... A válasz ufón kutatunk. Az első lépésben az ember mágus lesz, különféle képességékkel bíró Tény, később már nem is lesz érdekes válasz és kérdés, hanem eggyé válik a világegyetemmel. Ez a vége, de ez a kezdete is az egésznek. Arról, voltaképpen miért jelentkezik a transzcendens világ iránti érdeklődés most megint így megizmosodva. Tis- tyán László szociológus beszélt:- Az emberek egyes csoportjaiban valóban tapasztalható a jelenség. A vallásosságot külön kell választani más transzcendens érdeklődéstől, utóbbiak egy része inkább csak egy-egy szubkultúrára jellemző divat. Ha egy társadalom anómiás állapotba kerül, vagyis az általa meghatározott kívánatos célok nem érhetők el legálisan az ugyancsak meghatározott eszközökkel, akkor megbomlik az egyensúly, kiürülnek az etikai normák, értékek vesznek el. Sok ember nem tudja ezt a szakadékot racionálisan áthidalni. A vallás kérdésénél: nálunk az elmúlt évek tiltó mechanizmusai miat túllendültünk a másik irányba, ez később elmúlik majd. Egyébként nyugaton is jelentkezik egylajta túlvallásosság, ahol a hitgyakorlás soha nem volt tiltva. Fontos része a kérdésnek a közösségekhez kötődés lehetősége is, különösen nálunk, ahol tudjuk, hogy a magyar társadalom egy közösséghiányos társadalom, melyben minden eszme, mely közösséget biztosíthat, prosperitáshoz tud jutni. A gond csak az, hogy félteni kell a gyerekeket, a fiatalokat. Nemcsak attól, hogy a társaság, ahová kerülhetnek, akár az a bizonyos „rossz” is lehet, hanem attól is, hogy olyan gondolatokat és értékeket közvetítenek valahol nekik, melyek nem erősítik, hanem gyengítik őket, nem adnak nekik„ hanem elvesznek tőlük, nem fölszabadítanak, hanem gúzsba kötnek és bűntudatra kényszerítenek. Az a hit pedig, amelyik erő és biztonság helyett félelemre épít, nem jó hit. . . Hodnik I. Nem a megszerzett szakma — a gyerek az áldozat Cserbenhagy ásos bűnök a szakképzés rovására Ebben is az oktatásügy a leggyengébb láncszem iskola alagsorában tanulják a gyerekek a parkettázó szakmát Fotó: Szundi György
