Új Dunántúli Napló, 1991. február (2. évfolyam, 31-58. szám)
1991-02-19 / 49. szám
A pálya szóiéról Mais debreceni... // rr Beethoven IX. szimfóniájának örömódája hömpölygő dallama kísérte az öltözőbe vasárnap délelőtt a PMSC férfi kézilabdacsapat tagjait, valamint a sport- csarnokot elhagyó közönséget. Az örömre a Debreceni Dózsa fölött aratott győzelem adott okot. A helyzethez illő dallamról pedig a sportcsarnok figyelmes munkatársai gondoskodtak. Mit mondjunk? Kellemes élmény volt a PMSC első tavaszi győzelme, minthogy dicsérendő kezdeményezésképpen tette ezt ünnepélyessé a több mint 1000 nézőnek a sportcsarnok személyzete. Mindez azonban nem feledtetheti, hogy nem minden úgy alakult a mérkőzés során, ahogy azt Kajcsa András edző és a szakosztály többi vezetője - nem is szólva a közönségről - elképzelte. Igaz, a mérkőzést megelőző 10 napban a három válogatott — Kovács T., Németh és Horváth T. — nélkül voltak kénytelenek gyakorolni az itthon maradtak, igaz az is, hogy a csonkán maradt csapatból hétközben lábsérülést szenvedett Kakas mellett a légúti bántalmak- kal küszködő Kovácsevics sem végezhetett teljes munkát, és úgy vállalta a mérkőzést. Mindez mégsem feledtetheti: az egyéni technikai hibák ezúttal is éppúgy sújtották a csapatot, mint a valós és vélt egyéni sérelmek következményei. Ugyan mikor veszik már észre magukat azok a játékosok, akik hibát vétve, a társakban, a bírókban keresik a felmentő magyarázatot. Mikor változtatta meg ítéletét a játékvezető, ha egy játékos reklamált? Hívhatták őt Kakasnak, Szé- kelyhidinek, Kunosnak vagy Kovács Tamásnak . . . Méltatlankodásaikkal csak azt érték el, hogy „cserbenhagyott” társaik mellett lőtte góljait helyükről az ellenfél, vagy éppen hiányukkal kényszerítették a társakat a szabálytalanságokra, s a vele járó büntetésekre, aminek ugyancsak a csapat itta meg a levét a saját és a társak játékból történt kizá- ratásával. Kétségkívül arra is kell emlékezni, hogy egyszeregyszer szívet melengető dolgokat is produkáltak a fiúk. Különben miként győzhették volna le a jó képességű és a pécsiektől lelkesebb vendégeket? Ez azonban nem sugallhat megelégedést, különben úgy járnak, mint már olyan sokszor, hogy tetemes előnyüket elherdálva lesznek kénytelenek búcsúzni a pontoktól, a jobb helyezéstől. Mindez figyelmeztető a ma délután Pécsett sorra kerülő Magyar Kupa negyeddöntő első mérkőzése előtt. A visszavágóra egy hét múlva Debrecenben kerül sor, és ott dől el, hogy melyik csapat kerül a legjobb négy közé. Az egyik versenyfutást már elvesztette a Pécs — a debreceni négygólos vereségre csak háromgólos győzelemmel tudtak válaszolni, tehát pontegyenlőség esetén hátrányba kerülnek —, most úgy kell pályára lépniük a lilák ellen, hogy Debrecenben már ne legyen gond a továbbjutás. Kajcsa András véleménye szerint ehhez 6-8 gólos győzelem szükséges. A vasárnapi bajnoki találkozóban ez már benne volt. Amennyiben azt megismétlik, akkor a pécsieké lehet a második pár „Debreceni", ha az elsőt már kilopták a kezükből . . . K. L. „A bírók megverettek bennünket rr Kellőképpen el voltak keseredve pénteken este a PVSK női kosarasai Sopronban: kikaptak a házigazdáktól, és ezzel nem kerültek a Magyar Kupa fináléjába.- Pedig nem játszottunk rosszul - magyarázza a bizonyítványt a válogatott Horváth Judit, a csapatkapitány. - Azt is mondhatnám, hogy a bírók megverettek bennünket. Rengeteg személyi hibát fújta be nekünk, hármunknak, Halásznak, Sztojkovicsnak és nekem már az első félidőben 4-4 faultunk volt. Én ki is pontozódtam a 22. percben, pedig nagyon vigyáztam, nehogy ez történjen. Ha felzárkóztunk két pontra a soproniak mögé, automatikusan jött a füttyszó, személyi hiba ellenünk. Olyan bírók voltak, akik miatt semmiképpen sem tudtunk volna nyerni. Ha ott és akkor nem a Sopron győz, akkor a fanatikus közönség megette volna a játékvezetőket. Pedig mennyire örültünk, hogy a Sopront kaptuk a sorsolásnál. No nem baj, jobb, hogy a kupában kaptunk ki tőlük és nem a bajnokságban. Másnap, szombaton a harmadik helyért vívott mérkőzésen nem volt esélyünk a BSE ellen. Idegileg és fizikailag is elfáradtunk pénteken, de így járt a döntőben a BEAC ellen a Sopron is. Hiába, az igazi döntőt, a valóban hajtás meccset mi ketten játszottuk. Ezt nem én találtam ki, mások is ezt mondják. * A PVSK-férfiak lélektelen játékot produkáltak pénteken a Kadettválogatott ellen. Bár nyertek - nagyon nehezen -, várható volt, hogy a szakvezetés nem megy el szó nélkül a vereséggel felérő teljesítményük mellett. Tegnap délelőtt közölték: hét játékost 500-tól 3500 forintig terjedő pénzbüntetésben részesítenek. Hárman — Grigas, Füzy, Dull — nem részesültek büntetésben. H. L. Rótt Veszprémben véd tovább Szóban mór megegyezett a PMSC labdarúgó szakosztálya a Veszprémmel, hogy a pécsiek eladják nekik negyedik számú kapusukat, Rottot. Végleges megállapodás napokon belül várható. Rottért a veszprémiek 300 000 forintot fizetnek. Tisztújítás a PMSC Baráti Körénél Tisztújító közgyűlést tartott a PMSC Baráti Köre. Ennek elnöke Ágoston György, a Royal Kft. igazgatója, a volt sokszoros válogatott kézilabdázó, alelnöke Szabó Antal, ügyvezető elnöke pedig Baracs Ferenc lett. A misinai síház érdekében Ahogy elhangzott o PVSK segélykiáltása a misinai sí- ház bezárásaikor, azonnal gyűjtés 'kezdődött a további működtetéshez. Mór 17 ezer forint összegyűlt, az OTSH is beígért 50 ezret. Csakhogy 250 ezer forintnak kellene ösz- szejönnie. Az esetleges támogatások megtételére a PVSK számlát nyitott, ennek száma: MHB RT 240-88884/240-10292 Pécsi Vasutas Sport Kör „Sí- ház” megjelöléssel. A PVSK- nál nagyon remélik, hogy csak ideiglenes lesz a bezárás, és összegyűlik annyi pénz, ameny- nyi a fenntartás költségeit fedezi. Mai sportműsor Kézilabda. Magyar Kupa nyolcad- döntő, férfi mérkőzés: PMSC-Deb- receni Dózsa, Pécs, városi sport- csarnok, 17.00. Labdarúgás. Új VDN Kupa: lyi SE-Bonyhád, Boly, 14.30. BőMa: flrg entína-Magyarország Tudatosan felértékelik a magyar válogatottat! Amint mór vasárnap este is tette, a Magyar Köztársaság rendkívüli és meghatalmazott argentínai nagykövete, Major László volt olyan kedves, és hétfőn tájékoztatást adott az MTI sportszerkesztőségének a kedden, helyi idő szerint késő este kezdődő Argentína- Magyarorszóg barátságos válogatott labdarúgó-mérkőzés előzetes híreiről.- A fővárosi lapok egyelőre nem közölték egyik gárda összeállítását sem - mondta a nagykövet. - A mi játékosaink érkezéséről első oldalon számoltak be a hétfői lapok. Ami a „tálalást" illeti, az igen előkelő. Mondhatnám, felértékelik a magyar válogatottat. Teszik ezt azért, mert gyakorlatilag fogalmuk sincs arról, milyen játékerőt képvisel a mostani Mészöly Kálmán-féle válogatott. Ily módon felkészülnek arra, hogy ha kikapnak, akkor igazolhassák magukat, ha viszont győznék, kijelentsék: lám, lám, micsoda erős európai válogatottat fektettünk kétváll- ra. Allio Basile argentin szövetségi kapitány véleménye? — Hasonló hangnemben nyilatkozott. Azt mondta, nehéz helyzetben van, mert jószerével alig ismeri a saját csapatát, lévén, ez a bemutatkozó 90 perce. Kik a csillagok a hazaiaknál?- Neveket nem nagyon említhetek, de a Boca Juniors futballisták rendkívül képzettek, harcosak, rájuk biztosan számíthat Basile. De ellenpéldaként: lesz olyan válogatott labdarúgója Basilének, aki — állítólag - mindössze három első osztályú mérkőzést vívott eddig. Asztalitenisz MB I. PEAC-Zöldért-Győri ÁÉV 15-10 Folytatja sikeres szereplését a pécsi együttes. Ezúttal - igaz, szoros mérkőzésen - a győrieket sikerült legyőzniük. Különösen Szita szerepelt remekül, még szettet sem vesztett. A pécsi győztesek: dr. Szita 5, Gyén 4, dr. Davidovics 3, Diófási 2, Túri 1. Képünkön az első osztatnál balra Gyén, a második asztalnál jobbra Szita, a legtávolabbi asztalnál balra Diófási. Fotó: Szundi György ATLÉTIKA ] Bécsben a Dusika sport- csarnokban rendezték az osztrák-magyar fedett pályás atlétikai viadalt, amelyen rajthoz állt a női 1500 méteres síkfutás mezőnyében Csoboth Klára, a PVSK versenyzője is. A pécsi futónő a 3. helyen végzett. Eredmények röviden LABDARÚGÁS : SAKK ] KÉZILABDA Az Új Dunántúli Napló Kupa alsóbb osztályainak eredményei, II. o. nők: Pécsi BTC ll.-KIOSZ 5-5, 8 a bi ts—Si ki ós 15-12, II. o. férfiak: 500-as DSK—Homoludens 13-13, Komlói Bányász II.-Mohácsi TE 19-17, Homoludens—Mohácsi TE 25-21. III. o. férfi: Széche- nyi-Mohócsi Marek 25-16, Berek-Mohácsi Marek 25-19, ANK-Széchenyí 16-14. OB II. férfi mérkőzés: Zala Volán-Komlói Bányász 7,5-6,5. A komlói győztesek: Iván A., Grünwald, König, Kiskatos, döntetlenül végzett: Gazda, Györke, Szász, Kiss, Iván Z. Steinmetz Kupa mérkőzések eredményei: Pécsi BTC-Vasasi Bányász 2-0, Pécsi Postás- Pécsvárad 5-1, Baranya ifjúsági válogatott—Kozármisleny 4-2, PMSC ifj.—P. Gázmű 3-1, P. Zsolnay—P. Kinizsi 4-3. BIRKÓZÁS TEKE NB II. férfi mérkőzés: Pécsi Gázmű-Budapesti Postás 6-2. A budapesti találkozón izgalmas körülmények között szerezte meg a két pontot a pécsi együttes. A legjobb pécsi dobók: Berta 431, Tubák 418, Fábián 414, Koncsecskó 395. Zalaegerszegen rendezték a II. korcsoportos területi versenyt. ahol a következő baranyai versenyzők jutottak az országos bajnokságra: 32 kg: Csécsei (TASI), 38 kg: Várhelyi (P. Húsos), 41 kg: Tomics (Szigetvár), Balázs (TASI), 45 kg: Dorn (Húsos), 50 kg:Kresz (TASI), Gilbert (Húsos), Bo- zsék (Szigetvár), 55 kg: Kiss (Húsos), 60 kg: Csák (TASI), 66 kg: Olasz (Húsos), 73 kg: Almási (TASI). Hivatalos totónyeremények A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a totó 7. játékhetére 8 154 941 darab szelvény érkezett be. A nyereményalap 43 596 317 forint. Ebből a jutalom 3 963 301 forint. Az I. és IV. nyerőosztályra egyenként 11 889 905 forint, a II. és III. nyerőosztályra egyenként 7 926 603 forint került felosztásra. A nyeremények: 13 plusz egy találatos szelvény 7 darab, nyereményük egyenként 1 087 077 forint; 13 találatos szelvény 8 darab, nyereményük egyenként 634 128 forint; 12 találatos szelvény 638 darab, nyereményük egyenként 9939 forint; 11 találatos szelvény 8554 darab, nyereményük egyenként 741 forint; 10 találatos szelvény 66 474 darab, nyereményük egyenként 143 forint. A kifizetés időpontja: 20 000 forint alatt február 23-tól, 20 000 forint felett február 27-től. Üj Új Dunántúli Napló, az Axel Springer-Budapest Kiadó Kft. pártoktól független lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató Főszerkesztő: LOMBOSI JENŐ Főszerkesztő-helyettesek: BÁLING JÓZSEF, GÁRDONYI TAMÁS és MIKLÓSVÁRI ZOLTÁN Kiadja: az AS-B Kft. Baranya Megyei Irodája. MOLNÁR GYÖRGY irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, 7601 Hunyadi út 11. Pf.:134 Telefon: 15-000. Szerkesztőségi telex: 12-421. Telefax: 22-301. Kiadói telex: 12-320. Készült a Pécsi Szikra Nyomdában. Pécs, Engel János út 8. 7630. Telefon: 32-177. Telex: 12-211. Felelős vezető: DR. FARKAS GÁBOR Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármelyik hirlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10/A 1900, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással Postabank Rt. 219-98636 021 -02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 199 forint, negyedévre 597 forint, félévre 1194 forint, egy évre 2388 forint ISSN 0865-9133 Dunántúli napio Bevonták? Nem vonták be? „Silenzio stampa” — olaszul annyit tesz: „sajtócsend". Körülírva pedig így adható vissza — egy közismert személy egyszerűen nem áll szóba újságírókkal. Ezt a szokást az olasz fut- balléletben Diego Maradona, az SSC Napoli légiósa vezette be évekkel ezelőtt. Szó mi szó, sokszor élt ezzel a különös fegyverrel az argentin ász. Vasárnap hiába kértek tőle nyilatkozatot olasz újságírók, a dél-amerikai ász a Pisában lejátszott, 1-1-es döntetlennel végződött bajnoki összecsapás után lezuhanyozott, öltözött, bepattant tűzpiros Ferrari típusú kocsijába, és elhajtott a stadionból. így azután arról sem lehetett őt kérdezni: vajon igaz-e, hogy a nápolyi hatóság bevonta-e az útlevelét? Tudott, Maradonát azzal vádolják, hogy részese volt egy olyan alvilági hálózatnak (a „camorra" nevű szervezet a maffia nápolyi megfelelője), amely virágzó hálózatot épített ki, kóibitó- szerékkel és prostitúcióval foglalatoskodott. Híre terjedt, hogy az első, három órányira rúgó kihallgatás után Maradonát tisztelettel megkérték, az ügy végleges tisztázásáig adja le az útlevelét, azaz — ha lehet — ne nagyon távozzon Itáliából. Mindezt a rendőrség sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudta, és nem is akarta. A nápolyi államügyész, Vittorio Sbordone szintén nem nyilatkozott az útlevélbevonásról.