Új Dunántúli Napló, 1991. február (2. évfolyam, 31-58. szám)
1991-02-17 / 47. szám
Csáth Géza■ Két héttel ezelőtt ősbemutató volt a Pécsi Nemzeti Színházban. Sárosi István pécsi orvos, drámaíró A húszmilliomodik év című drámai vízióját mutatták be Vándorli László rendezésében. A morfinista dr. Brenner Józsefet, aki Csáth Géza írói álnéven publikált, Fazekas István, a Pécsi Nemzeti Színház művésze személyesítette meg. A szerepről kérdeztük. — Itt, a mi előadásunkban nem Csáth jelenik meg, ezt sokan hibául róják fel, én viszont ezt látom egyik erényének. Én nem vagyok zenész, író, orvos, morfinista, egyszóval az a rendkívül sokoldalú, tehetséges férfi, mint Csáth volt. Van azonban közös bennünk, ami a fent említettek és a gyilkosság kivételével nagyon is szerves része a kétdr. Brenner József - Fazekas István Hetven perc szenvedés a színpadon tőnk dolgának. Az, amit én is átéltem, de erről nem szeretnék beszélni. Én nem Csáth- ot élem át, hanem az előadást, azt a hetvenperces szenvedést.- Miről szól ez a szenvedés, az előadás?- Arról, ami Csóth-tól elvonatkoztatva örökké az emberekről szól. A jobbra érdemes emberek kudarcáról, arról a gyilkos hatalomról —jelen esetben a kábítószer - ami zsákutcába vezeti, teljes kudarcra ítéli a tehetséget. Szeretem a szerepet, a végén, amikor látom az eredményt, hogy tetszik a közönségnek. Egyébként meg, ki a fene szeret 70 percig szenvedni?- A nem éppen steril tűvel valóban megszúrja magát, kétszer is az előadás folyamán. . .- Igen. Persze „C"-vitamint fecskendezek be, nem morfiumot. Egy ilyen kis színpadon, két méterre a nézőtől nincs mellébeszélés. De én Stúdió „K"-s koromban megszoktam ezt a fajta testközelséget a nézővel, ennek ellenére nagyon nehéz. A mesterség itt nem segít.- Milyen szerepben láthatjuk legközelebb?- Most próbáljuk Szegvári Menyhérttel Tennessee Williams A tetovált rózsa című színjátékot. Ebben játszom egy nagyon jó szerepet, ami ennek ellenére egyelőre távol áll tőlem, és nekem soha nem jutott volna eszembe, hogy ezt a szerepet magamra osszam. Majd meglátjuk. Egyébként foglalkoztat más is. Vándorfi László kezdeményezésére létrejött egy alapítvány Veszprémben, amelynek az a célja, hogy beindulhasson Veszprémben egy speciális 8 osztályos gimnázium, amelyben nem kifejezetten színészeket, hanem mindenféle színházi mesterségekkel bíró szakembereket képeznének. Én is részese vagyok a kezdeményezésnek, a beszéd- technika tantárgy tervét dolgoztam ki. Ezt csinálni persze csak főállásban lehet. Végül is, én bölcsészkarra jártam, és néha eszembe jut, hogy szívesen tanítanék. De a színészet egyszer már elvonzott a tanári pályától ... Z. M. Jelenet az előadásból. A képen az előtérben Fazekas István. Fotó: Kóródi Gábor „Szégyenlfis vagyok** Nincs férfiideálja a peep- show-ban dolgozó hölgyeknek Angster József, a nagyhírű pécsi orgonagyár alapítójának unokája, a gyár államosítás előtti utolsó vezetője az elmúlt két évben az orgonasipok tudományos vizsgálatával foglalkozott, a Soros Alapítvány támogatását élvezve. A munkát közösen végezte két fizikussal: lányával, Judittal és annak férjével, Miklós Andrással. Hogy mi volt a kísérlet célja, arról a Pécsett élő Angster József a következőket mondja:- Azt szerettük volna leírni a fizika objektív eszközeivel, táblázatokkal, számokkal, grafikonokkal, hogy mitől jobb az egyik síp a másiknál. A zseniális orgonakészítő mesterek ezt tudták, de ők kevesen voltak. Az átlagos mesterembereknek egy ilyen kutatás — reményeink szerint — nagy segítséget adhat. A kísérletek eredményeinek feldolgozása még javarészt előttünk áll.- Az rendben van, hogy egy laboratóriumban mérték a mérhetöt, a sipok rezgését, de ki döntötte el, hogy melyik sip hangja a legszebb?- Leggyakrabban én, de hallgatták a sípok hangját orgonakészítő mesterek, művészek és akusztikusok is.- Ez a szubjektív értékelés mennyire volt egybehangzó?- Nagyjából. Mindenkinek más az ízlése. Az orgona mai művelői például a nyers hangokat jobban kedvelik, mint a régiek. Nekik az a szép. Lehet, ha Bach feltámadna, oz ő ízlése is változna. Azt, hogy melyik sípot tartjuk szebben szólónak, a divat is módosítja. De azt mindenképpen el tudjuk dönteni, hogy melyik a nyersebb, melyik a tettebb hang. Legfeljebb azon lehet vita, hogy kinek melyik tetszik jobban.- Kutatásaik és az, hogy e kísérletekről több publikáció megjelent nyugaton, újra felhívta az Angster-márkára a figyelmet. Ez - tudva, hogy épp készül a kárpótlási törvény — engem gondolkodásra késztet... — Engem is. De szembe kell nézzek a realitással. Az ország gazdasági helyzetét ismerve nem sokra számíthatok. A társaság részvényeiből amúgyis csak kevés volt az enyém. A többi részvényes nevében nem nyilatkozhatom. Hetvennégy esztendős vagyok. Egy ilyen üzem beindításához komoly tapasztalatokkal bíró szakemberek kellenek. A minap felhívtam az egyik fiút, aki akkor szabadult, mikor államosítottak minként. Nos, az a fiú már nyugdíjas. Utánpótlás meg alig van. Mégha valaki tehetséges, annak is 10-12 évig kell ezt a szakmát tanulnia.- Akkor hát semmi esély?- Egy másféle túlélésre, esetleg. Jár hozzám három fiatalember. Ők mór papírt szereztek az orgonakészítő szakmában. Amire csak tudom, megtanítom őket. Látom, hogy ők tele vannak ambícióval, és alaposan meg akarják ismerni ezt a szakmát. Az a tervük, hogy nekivágnak a világnak. Akárcsak nagyapám, aki a múlt században a délvidéki kisfaluból, Kácsfalvából elindult, hogy kitanulja az orgonakészítés minden fortélyát. Bécs, Lipcse, Drezda, Berlin, Köln és Párizs után - amikor már minden megtanulhatót megtanult - hazatért és elkezdett orgonákat készíteni. Talán ezek a fiatalok is képesek lesznek erre. Egyelőre bele kell nyugodnom, hogy ennyire tudom segíteni oz Angster név túlélését. Néhány évvel ezelőtt még ez is elképzelhetetlennek tűnt. Úngár Tamás A vörös boxok úgy sorakoznak, mint elvarázsolt kastélyban a labirintus falának sarkai, ha belépsz, úgy érzed, tán sohasem jutsz ki belőle. A lányok ott az ablak túlsó oldalán tudják, hogy ott vagy, bár nem látnok belőled semmit, csengő jelzi jöttédet, és 60 másodperc múltán - egy másik hangra - mint villanás, tűnnek el a dobogóról. Egy perc pillanatai adnak alkalmat erre a személytelen-személyes találkozásra. Láthatod a nevét is, de ne éld bele magad túlságosan, hisz ugyan úgy lehet ő Lola, mint Marietta. Ahogy tetszik! A kissé sivár öltözőben várakozik a műszak, beszélgetésünket egyelőre nem szakítja félbe a házitelefon hívása. Egyikük — nevezzük őt Évának — szinte kislányos, szőke és halkszavú. Hímzett, kínai selyemkimonóban várakozik : — Eredetileg egy élelmiszer- ipari vállalatnál dolgoztam. A mai körülmények között ez a kereset megfelelőbb, mint az előző helyemen. Nem volt könnyű a váltás, az előítéleteimet kellett legyőznöm, ez nehezen ment eleinte. A vendégekből csak foltokat látunk, ami nem zavar, sőt. így sokkal könnyebb, nem látom, ha néznek. Létezik az üzletben egy úgynevezett egyéni fülke, ahol teljes fényben megy a prodükció, és mi is keresztül- lótunk az üvegen. Ezt a feladatot nem vállalja mindenki, például én sem. Szégyenlős vagyok. A zene egyébként jó hatással van a műsorra, leköti a figyelmemet. — Mire gondol, amikor színpadra lép? — Semmire nem szoktam. Ez egy munka, és én elvégzem. Szofi — nevezzük a másik hölgyet így — 25 éves, egyedülálló. Bár az előző munkahelyéről nem beszél, de any- nyi kiderül, hogy . .. — Ez a kereset máshol nem létezik, vagy keményen meg kellene dolgozni érte. Igaz, hogy az ebben az üzletágban dolgozókról nagyon sok negatív vélemény alakul ki. Azt szokták mondani, hogy köny- nyen meg lehet kapni bennünket. Ez egy nagy tévedés. Igaz, sokakkal vagyunk baráti viszonyban, de ez teljesen más. — Zavarja az, ha történetesen felismerik az utcán? — Álarcban is lehet műsort adni, de én nem szoktam. Az utcán valóban sokan megismernek, de szerencsére nem tesznek olyan megjegyzéseket, ami számomra sértő lenne. Normálisan köszönnek, és elmennek mellettem. Ugyanúgy élünk, mint eddig, csak a munka más. No meg a fizetés! Ehhez o munkához be- leélési készség és felelősség- tudat is szükséges. _ ? — Felelősségtudat a szakma iránt. Úgy kell produkálnunk, mintha profik lennénk. — Az előfordult már, hogy elképzelt valakit az ablak túlsó oldalán? — Ilyen elképzeléseim még nem voltak, és férfiideólom sincs. Zsoldos László Radio mellett. Űzik már egynéhányon — főleg a fővárosban — az éjszakai ipart: merész vállalkozók - nagy dohánnyal, persze - üzletet nyitnak, mondjuk „masszázs-szalont", vagy egyáltalán nem szolid „nájt-klubokat", de van már kukkoló is, ahol hölgyek vetkőznek, és csekély pénzért a falba vágott résen a férfiak leskelődhetnek, és van már „szexklub'' is, amelyben szintén vetkőznek, de — a tulajdonos szigorú megállapítása szerint — a hölgyekhez nyúlni eleve tilos. „Természetesen- vallja a tulajdonos a rádió riporterének - munkaidő utón azt csinál, amit akar: maqónügv." Természetesen. A lakosság nem nézi jó szemmel az álcázott kuplerájok működését, de oz önkormányzatok sem, bár egyelőre tehetetlenek. És természetesen a „vidék” is produkálni akar valamit — mint mindig és szinte minden területen majmolási igyekezettel -, igyhát vállalkozók itt is akadnak. Csakhogy itt kevesebb a dohány, hát fölhasználható e célra már korábbon beindított „vendéglátóipari egység" is, csak az ötletet kell realizálni. A hölgyek toborzása is vidékies, de egye fene. A telefonkönyvben megkeresnek néhány — lánykori néven bejegyzett — nőt és feltárcsázzák. Kolléganőm telefonja is csengett egy este. Bejelentkezés és köszönés nélkül mindjárt a témára tért a hívó férfi: „Mondjad csak, fiatal vagy te?” „Nagyjából . . . De kivel beszélek?" Ez nem számít, formaság csupán, így a Nagy Toborzó tovább folytatja: „Mellékállásként eljöhetnél hozzánk felszolgálónak ..." A telefon hívó végén többen tartózkodnak, mert súgnak: „Mondd neki, jól megfizetjük. . .” És mondja: „Jól megfizetünk, de ha nincs kedved felszollékállás után? Ez is sarkalatos kérdés - ahogy manapság mondani szokás. Ha már hölgyekről van szó, eszembe jut valami. Egy tévériport, ahol egy üzletasz- szony - nyugati mintára - tanfolyamot indít ifjú hölgyek részére. Ha jól értettem, a hölgyek háziasszonyként forgolódnának a komoly tárgyalásokat folytató hazai és külföldi üzletemberek köréLányok, mosolyogni! gálni, van más beosztás is, mehetsz szobára például . . . Mondom, jól megfizetünk" A rövid párbeszédből kiderül, hogy egy pécsi sörözőből invitálják kolléganőmet, de lehet, hogy csak felhasználják a vendéglő nevét-címét, ezért mellőzendő. Mindenesetre kivárom, amíg a privatizált sörözőből kupi lesz. És hogyan odóznak a melben, pihentető óráikon. Okos, tisztességes ötlet, a szigorú követelményeket támasztó tanfolyamon megtanulják a hostessi feladatokat. A tanfolyam vezetőnője elmondotta, hogy a hallgatók, vagyis a lányok - legnagyobb elégedettségére — „.. .talpraesettek, kedvesek, ügyesek ..." E pillanatban négy-öt hölgyet mutat be a kamera. A „kedves és talpraesett” lányok olyan vadul néznék rám a képernyőről, mintha arra kellene válaszolniuk, hogy mi a véleményük a legutóbbi országgyűlés hangulatáról vagy hazai árpolitikánkról? Némelyik nemcsak az ajkát zárja pengeélesre, hanem még a szemét is összehúzza. Úristen, hogy fognak ezek mosolyt varázsolni az üzletemberi arcokra? Aztán hirtelen vált a kép — szinte biztos vagyok benne, hogy a rendező észbekapott, mert néhány másodperc múlva újra látom őket, ám már mosolyognak, de olyan szélesen és fogsort mutogatóan, mint a primadonna, aki a tülekedő fotó- riporterek elé libben kocsijából. De nincs baj. Ezt is tanulni kell. Mármint, hogy mosolyogni. Mert én röhögtem. Meg kéne tanulni persze, mást is. A rádióból hallom a világhirű Puma sportszer- gyártó és forgalmazó cég hazai képviselőinek nyilatkozatát. Nem örült. Azt mondja, egyik magyar kisüzemtől sportnadrágokat rendeltek, .a Puma adta az anyagot is meg a technológiát is. Megállapodtak a határidőben, de az üzem gondolt egyet, félretette a rendelést és otthonka gyártásába kezdett, mert az könnyebb termelési feladat és nem olyan szigorú. A Puma céget az idegbaj kerülgeti. A magyar kisüzemek 40-80 százalékos se- lejttel dolgoztok, I. osztályú anyagból. Tizenhét kisüzemmel tartottak kapcsolatot, de a rossz minőségű munka miatt már csak hárommal vannak szerződésben. És ez csak a Puma cég panasza. És a többié? Hát így megyünk mi Európába . .. Megyünk? Mennek! Én eddig is Európában éltem. zivasamapi A pécsi Székesegyház orgonáját is az Angster-cég készítette Fotó: Horváth Norbert Lesz még Angster-orgona? A mesterjelöltek ütnek indulnak
