Új Dunántúli Napló, 1991. február (2. évfolyam, 31-58. szám)

1991-02-16 / 46. szám

1991. február 16., szombat uj Dunántúli napló 3 Nyilvános ülés Mohácson Mohács önkormányzó tónak 'képviselőtestülete február 18- án, hétfőn 14 órától tartjo nyilvános ülését a városháza dísztermében. A szervezeti és működési szabályzat, a törzs- gárda szabályzat tárgyalása mellett napirenden szerepel a népi ülnökök jelölése a me­gyei, illetve a .munkaügyi bí­róságba, az újmohácsi egész­ségház eladása, továbbá a holland testvérvárosi kapcso­lat létesítésének lehetősége. • • Ön­kormányzati lap Szigetváron Két évvel ezelőtt, 1989 má­jusóiban jelent meg. több év­tizedes szünet után a Sziget­vár és Vidéke című lap, amelyet közel kétezer pél­dányban értékesítették. Finan­szírozási gondok miatt ismét a városatyák elé került a té ma. Egyöntetű véleményük, hogy szükség van továbbra is egy helyi lapra, amely az ön kormányzat tulajdonában van és pontos, friss inlfonmáciákat közöl a város polgárainak Ezért tervezik a kéthetenkénti megjelenést, ajánlatokat gyűj­tenek a nyomdáktól, illetve tisztázni kell azt is, hogy a környező községek önkormány­zatai hozzájárulnak-e a költ­ségekhez. Március végéig vá tozatlon formáiban, havonta jelenik meg a lap. Ismét ingyenes a betegellátás Harkányban A Harkányi Fürdővállalat január 1-jén felmondta a Ba ranya Megyei Társadalombiz tositási Igazgatósággal koráb bon kötött szerződését, és ezért a betegeknek fizetni kel lett a szolgáltatásokért a gyógyfürdőben. Ez most meg szűnt február 15-én, miután az igazgatóság a Harkány Gyógyfürdő Kórházzal kötött szerződést, és tegnaptól a be­utalt betegek ingyen vehetik igénybe a különféle szolgál tatásokat a Gyógyfürdő Kór háziban. Az igazgatóság meg kezdte a beutaló orvosok ér tesítését, és legkésőbb hétfő ig az összes beutaló orvost értesítik hazánkban. Áz idő ellenünk dolgozik? Mint ismeretes, a múlt év végén az Ericsson nyerte meg a Ma­gyar Távközlési Vállalat és a Transelektro által meghirdetett kapcsolástechnikai rendszerválasztó pályázatot, igy joqot kopott arra, hogy öt év alatt egy több százezer vonalkapacitású digi­tális rendszert építsen ki. Képünk a műszertechnika műhelyé­ben készült, ahol tesztelik az első telefonközpontot. (MTI fotó) Elismerem, nincsenek köny- nyű helyzetben, mert azt a házat kell örökösen bontani­uk, melynek felépítése várna önökre — összegezte az egyik kamarai szövetség elnöke .a Bőd Péter Ákos ipari és ke­reskedelmi miniszternek szánt hozzászólását -, de ezt a há­zat mór alapvetően építeni kellene. Az a ház, melynek még az alapjai is ingoványos talajon állnak, .maga a gazdaság. Már csak terjedelmi okokból sem kívánom a szó szerint elhangzottakat visszaidézni a Magyar Gazdasági Kamara (MGK) keddi kibővített ügy­vezető elnökségi üléséről, ám a lényegét igyekszem vissza­adni. Mert Bőd Péter Ákos miniszter és Botos Balázs he­lyettes államtitkár (Ipari és Kereskedelmi Minisztérium), valamint Pungor Ernő minisz­ter, az Országos Műszaki Fej­lesztési Bizottság (OMFB) el­nöke sok mindenben nem tudta meggyőzni a 3600 vál­lalkozó-vállalat képviselőit, ugyanakkor voltak témák, amelyekben mindkét fél kö­zött egyetértés volt. Épp a tűzoltómunkával állfhat) összefüggésben, hogy a kamaraiak szerint nem elég aktív az IKM iparpolitikája. Ez idáig még megválaszolat­lan az a kérdés is, mi lesz a magyar—szovjet gazdasági kapcsolatokkal, illetőleg a KGST-piac összeomlásával többnyire önhibájukon kívül válságos helyzetbe jutott vál­lalatokkal (a gépipar és a híradástechnikai iparág zö­me, az Ikarus, a Videoton stb.). És mi lesz a hazai bá­nyavállalatokkal, ezzel kap­csolatban milyen irányú a magyar energiastratégia? És mi lesz a privatizálással az iparban és a kereskedelem­ben? Miként igyekeznek meg­szüntetni a likviditási gondok csiholta sorbanállást, ezt a túlontúl veszélyes gazdasági dominójátékot, és egyáltalán, a tavaszra ígért csődtörvény jelent(het)-e ezen a téren valamilyen érdembeni válto­zást? És mi lesz a világkiállí­tással, és az oly sokat han­goztatott szerkezetváltással? A világkiállítással kapcso­latban egyértelmű a kama­raiak álláspontja, hiszen a keddi ülésükön jelentették be a „Vállalkozók a világkiállí­tásért" Alapítvány létrehozá­sát. Ebben tehát önállóan lépve, szembehelyezkedtek az iparpolitikai kormányzattal, amely ahelyett, hogy motor­ja lenne az ügynek, a nyitott kérdések között bizonytalan­kodva talán az időhúzásra játszik, mely egyértelműen megoldja a kérdést: nem lesz, ne legyen világkiállítás. Megjegyzem: szinte valameny- nyi vállalkozást, vállalatokat tömörítő érdek- és egyéb szer­vezet egyértelműen világkiál­lítás-párti. (Természetesen üz­leti és vállalkozási és nem költségvetési, finanszírozási alapon.) A likviditási gondok orvoslá­sát sem képes egyértelműen és mielőbb rendezni a kormány­zat, bár ötleteik már vannak, igy: a kölcsönös beszámítások, az adósságok átvállalása, a kliring-körök megalakítása és végül a gyorsított felszámo­lás vagy szanálás. Erre töb­ben megjegyezték nem is ke­vés éllel, hogy ennek kiötlé- sére túl sok volt az eddig el­teltidő, mivel mára már szinte csak az időből van korlátla­nul. Ám az időhúzás, a prob­lémák odázása csak még to­vább hizlalja a gazdasági la­vinát, mely félő, előbb-utóbb maga aló temet mindent. Er­re a minisztérium képviselője határozottan állította: „Nem! Még talpra lehet állítani a magyar gazdaságot!" Mi ez, kincstári optimizmus? De ön­magában ettől még semmi sem javul! Ugyanis egyre több az olyan vállalat, mely­nek tartozásai már a vagyonu­kat is meghaladják, és ezernél is több azon kisebb hazai cég, melyek rövidleiáratú hitel- tartozásai túlvannak rég a kö­veteléseiken. Diagnózis van, terápia még nincs, gyógyszer sincs. .. csak időnk van? És derűlátásunk? Egészen a vég­ső csődia? És azon is túl a megnyugtatni akaró igéret- léaqömbök? Amíg az ipari és kereske­delmi tárca önmagával vívód­va és a gazdasóqi tűzoltással elfoglalva, a jobbítás szándé­kával igyekszik változtatni a helyzeten, addig az OMFB az egyre zsugorodó központi (anyagi) lehetőségeken belül is a tehetség és az alkotás ki­futtatását tűzte zászlajára. Te­hát a tehetség és az alkotás felkarolása és nem önmaaá- ban a kutatóintézetek kiemelé­se jelentheti a kívánt célt. En­nek érdekében — épp a reál­szféra műszaki fejlesztésének követelménye okán - a kevés és egyre inkább lefaragott központi pénzekből csakis olyan kutatásokat szabad tá­mogatni, melyek biztosan hasz­not hoznak az országnak. Az újfajta pályázati rendszer ele­ve nem a korábban megszo­kott „köd-típusú", tehát konk­rét célokat és eredményeket vár, és az elbírálásukban is ezen követelmények lesznek a mérvadók. S mivel nálunk a szürkeállo­mányt is mindinkább a szürke­ség jellemzi, s még a fel- emelkedés első lépcsőfokát je­lentő innovációs törvényünk sincs meg, igenis, csak olyan kutatásra érdemes pénzt adni, mely eredményt ígérő. Csakis ez az út járható, ha legalább az ezredfordulóra el szeret­nénk érni, hogy kiemelked­jünk a „segédmunkás” nemze­tek sorából. (Csak egyetlen példa: Dél-Korea is a mi je­lenlegi helyzetünkhöz hasonló rossz emberstruktúrával indult, és ma már hol tart!) Nem elég csak bizakodnunk. Ideje önmagunk erejéből ne­kilátni a teendőinknek — hogy mások segítségére is méltóak lehessünk. Murányi László I cm ké|»«ik ] Martin Scorsese, az ameri­kai mozit uraló nagymenők egyike annakidején nem tudta eldönteni, hogy gengszter le­gyen-e vagy inkább pap. Ezért aztán f rím rendezőként is egyetlen téma érdekli igazán: a bűn. S ha ismerjük erős hajlamát a szenzáciáhajhósz filmekre, amelyeket brutálisan kemény gondolatokkal szokott átszőni, azt hihetnénk, hogy lélekben már fel is készültünk arra, hogy találkozzunk Nagy­menők című alkotásának hő­seivel. A rendező azonban ez­úttal is meglep bennünket: olyan gengszterfilmet készített, melyben fölényes biztonsággal működteti ugyan a műfaj ha­táselemeit, óm eközben kö­nyörtelenül le is számol a gengszter mítoszával. A történet, mintha egy külö­nös családregény elevenedne meg előttünk, emberöltőnyi időt ölel fel. Henry Hill isko­lakerülő kamasz, amikor meg­ismerkedünk vele, aki a kis­A legpéldásabb fenegyerek szerű polgári létből menekülve lesz bűnöző, s midőn a nyolc­vanas években elbúcsúzunk tő­le, ismét csak menekül - visz- sza a hétköznapokba! De jaj neki, ha nincs visszaút, s vét­keiért nem a templomban, hanem az utcán fog fizetni, óm jaj a világnak, ha mégis visszatalál. Ha ilyen könnyen átjárható a tisztesség fala. A kettős narrátorhang alkalma­zása mintha ezt a lesújtó táv­latot sejtetné. Ezért aztán mégis úgy érez­zük, hogy itt megállt az idő, bár a film állandóan tudo­másunkra hozza az évek mú­lását. Mert csak a naptárban haladunk, a szerepek és a gesztusok ugyonazok marod­nak. Nem véletlen, hogy a ké­pek is gyakran kimerevednek, s állóképszerűvé rögzülnek. S lényegében ugyanolyan marad a főszerepet alakító kitűnő Robert De Niro elszánt arca is, oki úgy hordja az életét, mint egy fütyköst. Ebben a zárt világban a kegyetlenség mór-már az összetartozás jelé­nek számít. Az összecsukló ember és a szőnyegen szétfo­lyó vér pedig egy soha véget nem érő profán szertartás is­métlődő elemévé válik. S hi­ába sorjáznák a merész ak­ciók, a maffia leginkább ön­magát pusztítja, s hőzöngve menekül. De nem lehet tudni, hagy a törvény vagy az una­lom jár-e a nyomában. Egy áldozatuk eltemetett hulláját például azért kell a banda tagjainak kiásni, mert arra a helyre bérházat fognák épí­teni. Egyébként derék maffiózóink egészen úgy élnek, mintha tisztes nyárspolgárók vagy vál­lalkozók lennének. Ha jól megy nekik, új lakásba köl­töznek, kicserélik az autót, és nercbundát ajándékoznak hit­vesüknek. Családi vacsora közben beszélik meg egy so­ron következő gyilkosság szak­mai részleteit, s miközben a Tisztáit Olvasóink! Beszélgessünk... Egyre több segélykiáltái érkezik zzeikesztöiégünkbe: apró Ügyek (bér mindenkinek a zaját bója a legnagyobb), él fájdalmas sérel­mek orvoslásának kérése (követelése). Nem ritka a sorokba szorí­tott emberek dühödt fenyegetése. Minden teljesíthető kéréssel sze­retnénk foglalkozni, .minden .megválaszolható kérdésre szeretnénk képességeink szerint válaszolni. :S .még ezután is ihalomnyi levél, telefonon .hozzánk áramlott információ marad, amelyekkel nem tu­dunk mit kezdeni, amelyekről ;csok beszélgetni lehet. Bár Ima .vitatkoznunk is kell! fejük felett köröző helikoptert lesik, a mártás elkészítésére vonatkozó utasításokat fogal- mazrfak meg. Igen, ennek a filmnek lét­eleme az irónia és a groteszk. Scorsese éppen e téren lépett nagyot előre. Úgy látszik, nemcsak a kaliforniai techni­kát sajátította el, de jócskán merített a New York-i iskola eszmei bátorságának tápláló forrósából is. összetett látás­módja zavarba ejt, annál is inkább, mert leleplező néző­pontjai, szándékosan színpadi­as beállításai és túlérett színei valójában egy rémálmot idéz­nek, amelyben a kiontott vér is a semmibe ömlik. Míg a rendező korábbi filmje, A taxi­sofőr egy megszállott egyén kétségbeesett lázadásáról szól, itt hősünket utoljára egy szo­lid, kertes házból látjuk kilép­ni. Mintha ő lenne a legpél- dásobb fenegyerek. Nagy Imre Az IGENIS . .. irritál című levél a legtisztességesebb hangú, a legrövidebb, és a lényeget legjobban összefog­laló a féltucatnyi közül, ame­lyek a magyar miniszterelnök legutóbbi közszereplései kap­csán érkeztek. Nem is any- nyira az elmondottakat, ha­nem a kifejezéseket, a szö­veget kísérő mozdulatokat ki­fogásolják olvasóink. (Jóma­gam csak az elmondottakra figyeltem, úgy éreztem, feles­legesen vállalt magára olyan felelősséget, amely a nem éppen az országlásra legal­kalmasabb munkatársainak felelőtlenségéből adódott. ,, . . . gesztikulációkkal kísért mondatai, megfellebbezhetetlen válaszai, magabiztos kijelentései még jólmenö gazdasági hely* zetben is irritálóak lettek vol* na . . . Méginkább irritáló volt, amikor több alkalommal használ* ta az IGENIS kifejezést nyomaték­ként, mintegy az AKAROM meg­erősítéséül. Úgy vélem miniszter- elnökünk (no lám, M. M. levél- írónk azért Antall József legiti* mitását tudat alatt is elismeri, L. J.) egy kicsit diktátori pozí­cióból beszélt, mintha az or­szág lakosságának alattvalói po­zícióját igyekezne hangsúlyozni. Aztán felsorolja gondjain­kat tisztelt olvasónk: gazda­sági csőd, tömeges- és nö­vekvő munkanélküliség, alko­holizmus, terjed a kábító­szerfogyasztás, a polgárok élet- és vagyonbiztonságát már-már katasztrófa fenye­geti.­„ . . . Nem lehetne másként be­szélni (f) : megértőbben, embe­ribb módon (?) . . Aligha lenne népszerű ellent­mondani Tisztelt Olvasónk (ol- vasóink) véleményének, két do­logról azonban szót kell ejteni. Az előbb egyetlen mondatban kétszer is megismételtem egy ki­fejezést: FELELŐSSÉG. Aki va­laha is saját magán kívül akár­csak két emberért, vagy mondjuk száz munkatársa sorsáért fontos kérdésre igennel, vagy nemmel tud válaszolni, akinek ezt a vá­laszt a nyilvánosság előtt kell tennie, s aki még ráadásul alig egy esztendő alatt volt kényte­len megtanulni, hogy a maga, a családja, vagy egy kicsiny kö­zösség ügyes-bajos dolga helyett, nagyon sok ember, egy ország ügyeit veszi nyakába, akinek egészségi állapota sem kifogás­talan, az bizony sokszor nem ta­lálja meg a legpontosabb kifeje­zést egy-egy témában. Gondolom, a miniszterelnöknek nincs szüksége az én megérté­semre, környezetében azonban néhány embernek nem ártana, ha a televízióban megnéznék, meg­hallgatnák közszereplésüket. Le­hetőleg még adás előtt . . . Molnár Ferenc nyugdíjas olvasónk levelében - gondo­lom — a fegyvereladási ügy­letre célozva írja levelében: „... Ki a bűnös, ki a fele­lős? A Tízparancsolat szerint bűnös az, aki lop, hazudik, gyilkol... Napjainkban ér­demes lenne a nép válasz­tott vezetőinek, képviselőinek lelkiismeretvizsgálatot tarta­I niuk ... Az utóbbi időkben egyes képviselők, mintha el­felejtették volna, hogy a néptől kaptak bizalmat, a néptől, aki egyre nagyobb csalódással figyeli tevékeny­ségüket . .." A tél elején Sikondán Göncz Árpáddal beszélgetve előkerült, hogy őt amolyan „nemzeti nagy­papának" tekintik, érdekes, hogy most a visegrádi csehszlovák— lengyel—magyar hármas csúcsta­lálkozó kapcsán keletkezett ve­zetői kiszorítósdiban Molnár Fe­renc is, mások is Göncz Árpád­ban, azaz a „nemzet nagypapá­jában" látják az egyedüli biz­tosítékot a Jóra. Még csak kevés szó esett a parlamenti „előadásokról”, mint azt egyik levélírónk, a legvisszafogottabb írja. A szereplők (képviselők) első szereposztásban az egyedüli igazság tudói, beszédeik el­lenzékben hatásosabbak (ki­véve a Szocialisták esetében, mert akkor a gúnyos mosoly jelenthet premier-plant), el- gondolkodtatóbbak a kor­mánypártiak monológjainál, mert ők mindig másról be­szélnek, mint amiről szó von. Levélíróink közül többen a baranyai képviselők passzi­vitását hiányolják, (a levél előbb érkezett, Trombitás Zoltán e heti interpellációjá­nál) s éppen a mutatósabb közszereplést követelik. Beszélgetünk, tehát vitatható a véleményem: a képviselők közül jó néhányon, különösen a jogá­szok, művészek, írók, az eredeti hivatásukban elmaradó sikerélmé­nyeiket igyekeznek pótolni, s már titkon a jövőre gondolnak: „Fő, hogy képben legyeit I“ Jönnek a felhívások. A Magya­rok Nemzeti Szövetsége: „ . . - elég volt az adóprésből, az ár­emelkedésekből, a nemzeti va­gyon kiárusításából, a titkos ügy­nökökkel teletűzdelt Országgyűlés­ből, bűnözésből, külföldi mene­kültáradatból, pornográfiából, s végül a szokásos fordulat a kom­munista hatalomátmentésből.u Megoldás: aláírásgyűjtés új nép­szavazás elrendeléséről, amelynek eredményeként azonnal le kell állítani a kommunista rendszer által felvett kölcsönök visszafize­tését, vissza kell adni a kommu­nisták által elrabolt tulajdono­kat, az országgyűlést fel kell osz­latni, az új választási törvény megalkotásában a Magyarok Nemzeti Szövetségének részt kell vennie. Lentebb az aláírások helye. Nos, áremelések, bűnözés, adóprés, nemzeti vagyon ki­árusítása ... Uram Isten ezt a felhívást ne tenném közhír­ré? Nem tettem, jól tettem! Jön a következő: Felhívás! „A Munkástonácsok Országos Szövetsége felhívja a szer- kesztőséq figyelmét, hogy az MNSZ által kibocsátott és egyes munkástanácsok részé­re is megküldött felhívás, va­lamint annak Romhányi László által aláírt kísérőleve­le POLITIKAI KALANDOR - AKCIÓT!)... Kériük, hogy ilyen kalandorakciókkal ne veszélyeztessék a Munkásta­nácsok jóhírét! Azt a mindenit, mint nagyob­bik unokám, mondja, Én is le­írok néhány felkiáltójelet: MIM Mert itt a következő felhívás a témában . . . Ha lehetséges, meg­kíméljük olvasóinkat az Öböl, il­letve öblögető háborútól. Dehát itt van szőkébb hazánk. Veszély­ben a Mecseki Szénbányák, kü­lönösen a Komló Bányaüzem. Az egész város léte került veszélybe. Jól tudják ezt a kényszerű gúzs­ban szenvedő vállalat vezetői is, én is. Jönnek a komlói pártok a felhívással: Mentsük meg a bá­nyát, mentsük meg Komlót. Egyet­értek. Hadd olvassák a parla­mentben a kormány tagjai, a honatyák. Jönnek a szakemberek — évtizedekig a vállalatnál dol­goztak: Mentsük meg ... I Egy oldal. Jön a következő nyílt le­vél - pártvezető, szakszervezeti vezető az aláíró: Levél a minisz­terhez! Egy pillanatra itt e so­rok Írójának kötelezően szubjek­tívnak kell lennie: 1988. augusz­tus 23-án éjszaka, a negyven esz­tendő utáni első bányászsztrájk alkalmával a bánya vezetőivel ott voltunk a bányászok között, és Ígéretet tettünk követeléseik tel­jesítésére, illetve én a DN-ben való közlésre. Pedig akkor talán a harmadik ember voltam a szer­kesztőségben, a felügyelet, az irá­nyítás pedig azért létezett. Az akkor még csak szakszervezeti ve­zető, talán valamikor másnap ke­rült elő, de a bányászok csak saját maguk választott képviselőit küldték Budapestre tárgyalni. Ha nem csal az emlékezetem, a most bátorhangú vezető akkor nem egészen értett egyet a sztrájkkal. De eltértem az újabb felhívás- tói, illetve csatlakozástól. A par­lamenti képviselettel rendelkező (két kormány és három ellenzéki — a KDNP már korábban elküld­te felhívását), a komlói pártok most elküldték csatlakozó levelü­ket szerkesztőségünkbe, lényegé­ben ahhoz kívántak csatlakozni, ami ugyan ágasan-bogasan át­alakult, de az ő felhívásuk volt. Azt o mindenit I Mondom, hogy ezzel a fel­hívással már nem nő imé- zsük, más értelme meg nincs, hiszen az olvasók döntő há­nyada nem tudja, hogy mi­hez csatlakoznak, mivel any- nyi idő elmúlt, hogy már nem emlékeznek a kivonato­san közölt, a miniszterhez küldött levélre. Adnál egy írásos jelentést arról, hogy megtagadod csatlakozásunk közlését — jött a zord kér­dés. Mondom, hogy nem! Nem! Nem! Régebben iga­zoló jelentésnek hívták, aztán feljegyzésnek, s most. . .? Nem! Nem! Nem!

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom