Új Dunántúli Napló, 1991. február (2. évfolyam, 31-58. szám)

1991-02-13 / 43. szám

2 űj Dunántúli napló 1991. február 13., sierdo Iparpolitikai és műszaki fejlesztés (Folytatás az 1. oldalról) Az MGK tegnap délután ki­bővített ügyvezető elnökségi ülést tartott Budapesten, a Regionális Kamarák és a Szakmai Szövetségek elnökei­nek részvételével. Az iparpolitika, privatizáció és kereskedelem témakörben dr. Bőd Péter Ákos miniszter és dr. Botos Balázs helyettes államtitkár fejtette ki az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium álláspontját, illetőleg válaszolt a kamarai kérdésekre. íme a kormányzati vélemények a ne­héz helyzetben lévő vállalatok kezeléséről: Amíg nincs igazi kormányzati stratégia a sor- banállós megszüntetésére, ad­dig átfogó megoldást sem tudnak javasolni. Valamit jelenthet a néhány hóna­pos moratórium a hitelezőkkel, amíg nem dől el a veszélyzónában lévő vállalatok sorsa. „Nem öröm a magyar ipar sorvadását látni” — ezt már a miniszter mondotta, s hozzátette, hogy a lobbykat nem széttörni, hanem ütköztetni kell, minden legitim érdek fejtsen ki nyomást a kormányzatra. Beleértve a Kamarát és a szakmai szövetsé­geket is. Valójában nem is nehéz manapság lobbyzni. Hisz sürgős or­voslásra vár a bányászat, az ide­genforgalom, a gazdasági szerkezet, mind több a munkanélküli ... Az előkészület alatt álló csődtörvény talán valamit enyhíteni fog a gon­dokon. Dr. Pungor Ernő miniszter az OMFB elnöke már valós képet rajzolt a reálszféra, a műszaki fejlesztések sötét hely­zetéről, mégis bizakodóbbá tette hallgatóit, mint az ipari és kereskedelmi miniszter. Ö leaalább a minimális kutatási- fejlesztési eszközök nyílt és folyamatos pályázati rendsze­rének bevezetéséről számolt be. (Február 18-tól lehet át­venni a pályázati íveket az OMFB-nél). Dr. Punaor Ernő leszögezte: ,,A kemény és eredményre törő pályázati rendszertől a tehetség és az alkotás kiemelkedését váriuk." Murányi László Önkormányzati ülés Komlón önkormányzati ülést tart ma Komló város képviselőtestülete. A tanácskozás egyik fő témá­ja a víz- és csatornadíjak alakulásáról szóló beszámoló lesz. A városatyák ezenkívül tájékoztatást kapnak a vízfel­használót csökkentésére beve­zetett intézkedésekről és való­színűleg sor kerül két korábbi tanácsrendelet módosítására is. A testület dönteni fog az önkormányzati tulajdonú laká­sok eladása és a szeszesital köztéri fogyasztása szabályo­zásáról. Lezárták a 6-os főközlekedési utat A tél újabb rohama (Folytatás az 1. oldalról) Most először nem annyira a megyeszékhely, mint inkább a vidék közlekedését viselte meg a havazás. Bár a Pécsi Közúti Igazgatóság 21 gépet vezé­nyelt ki a megye útjaira, ame­lyeket elsősorban hóekéztek, mégis a 6-os főközlekedési úton, a Mecseknádasd és a Zengővárkony közötti nagy völgyhídnál megbénult az autós forgalom. Teherautók — köztük egy daruval felszerelt — ütköztek, borultak árokba és torlaszolták el az utat, ame­lyet 11.15-től 14.45-ig teljes szélességében lezártak. Rég volt ilyenre példa, hogy egy országos főközlekedési úton ennyi ideig szüneteljen a for­galom, de a műszaki mentés is sok időt vett igénybe. Az út teljes szélességben 15.30-16.00 órától szabadult fel, kezdet­ben csak félszélességben. A völgyhídnál szerencsére em­bereket nem ért baleset. A Pécsre tartó távolsági bu­szok 15 és 16 óra között 20— 30 percet késtek elsősorban Zalaegerszeg, Hévíz, Bonyhád és Budapest irányából, mig a baranyai járatok késése átlag 30-40 perc volt. Kozármislény- ben, a Csikós-völgynél nem tudtak megállni a buszok, mert jégpályává változott az útfelü­let. Pécs területén 16 óráig viszonylag zavartalan volt a tö­megközlekedés, bár a 6-os és a 7-es járat a megszokott 40 perc helyett 60-70 perc alatt tette meg útját. A Volán disz­pécser központjától kaptuk a hirt 15.50-kor, hogy a 34-es és a 35-ös csak a Mecsek-ka- puig jár. Cs. J. Tegnap 16.20 óralcoi kaptuk a tájékoztatást a Volántól, Hogy a Hunyadi úton közlekedő 32-es, 33-as helyijáratokat kénytelenek voltak leállítani, megfordulni sem állt módjukban, mivel a személygépko­csik az úttesten keresztbe fordul­tak. Az út járhatóvá tételéről a Városgazdálkodás gondoskodott. 17.65 árakor az illetékes szervektől arról tájékoztattak, hogy a két tö­megközlekedési buszt megkísérelték elindítani. Andráskovics Béla, a Volán disz­pécsere elmondta, hogy a 34-es és 35-ös misinai járat 17.45 órakor a hegyijáratok közlekedtek, hogy a munkahelyeken kényszerhelyzetbe került vidéki dolgozókat elszállít­sák. A taxisok is panaszkodtak, hogy az alagútnál komoly gondo­kat okozott a síkos útfelület. Jelentés a határról (Folytatás az 1. oldalról) Mindezekkel együtt elége­detten állapíthatta meg Lo­vász József, hogy — miközben ezen a határszakaszon a sze­mélyforgalom 65, a járműfor­galom csaknem 73 százalékkal nőtt — feladataiknak minden vonatkozásban eleget tudtak tenni. Néhány tapasztalat 1990- ből. Különösen a nyári idő­szakban, s akkor is a magyar oldalon lévő boltok nyitva­tartási idejéhez igazodva, rendkívül leterheltek voltak a határőrizeti szervek, ennek az igénybevételnek csökkentett létszámmal kellett megfelel­niük. Előre számoltak az egy­re bonyolultabbá váló felada­tokkal, egyebek kötött azzal is, hogy a csempészettel, csem­pészekkel jóval több dolguk lesz. Ami a határsértéseket ille­ti: az országos átlaghoz ké­pest a pécsi kerületparancs­nokság által felügyelt szaka­szon elenyésző volt a számuk — mindössze 40 -, amit egye­bek között azzal is magyará­zott Lovász ezredes, hogy a félt ,,népvándorlás” előszele­ként érzékelhető mozgás kelet­nyugati irányú. A feltartózta- tottak között 53 százalékban voltak magyarok, a többiek pakisztániak, szovjetek, jugo­szláviaiak. Utóbbiak egyébként a teljes határforgalomból 83 százalékban részesedtek, a magyarok kevesebb mint 6 százalékot jelentettek. Az ez évi feladataikról Lo­vász ezredes lapunknak adott válasza: lényegében változat­lanok, nagy hangsúlyt fektet­nek arra, hogy elsősorban az illegális bejöveteleket akadá­lyozzák meg. Ugyancsak fon­tosnak tekintik, hogy a meg­növekedett határforgalom mel­lett is gyorsan, biztonságosan, a törvényes keretek között és kulturáltan végezzék dolgukat. Feltettük azt a kérdést is a határkerület parancsnokának: lehet-e specialitása 1991. évi munkájuknak az esetleg való­ban meginduló népvándorlás?- Véleményem szerint nem. Az általunk őrzött határsza­kaszt pedig valószínűleg min­denképpen elkerüli. Mészáros A. NAGYVILÁGBAN Csökken a motorbenzin és emelkedik a gázolaj ára Az Országos Kőolaj- és Gáz­ipari Tröszt kedden közlemény­ben jelentette be, hogy szom­battól literenként 2 forinttal csökkenti a benzinárakat, to­vább nő viszont a gázolaj és o tüzelőolaj ára. A közlemény szövege a következő: Amint azt az üzemanyagok fogyasztói árának 1991. ja­nuár 17-én végrehajtott eme­lésekor jeleztük, termékeink termelői árának rendezése — figyelembe véve a forint 15 MOSZKVA: Egynapos villámlátogatásra február 12-én a szovjet Dumas francia külügyminiszter. A repülőtéren szovjet kollégája, gadta. fővárosba érkezett Roland Alekszandr Besszmertnih fo- MTI-telefotó Kuvait már a háború utánra gondol (Folytatás az I. oldalról) létre, hetven százalékban ame­rikai cégekkel. Elmondta, hogy az elektro- mos-energia-szolgáltatás, a víz- és telefonrendszer, az út­hálózat jelentős károkat szen­vedett Kuvaitban. Az élelmi­szer- és gyógyszertartalékok hadizsákmánnyá váltak, mig az orvosi berendezéseket az iraki hadsereg leszerelte és Irakba szállította. Kuvait felszabadulása után a legfontosabb feladat az or­szágban maradt lakosság alapvető szolgáltatásait bizto­sító áaazatok helyrehozatala lesz. Csak ezt követően kerül­het sor a külföldre menekültek hazatérésére — hangsúlyozta. A január 17-én kezdődött Öböl-háború 27. napján a szövetséges erők. Irak és Iz­rael a következő veszteségek­ről számolt be: A szövetségesek oldalán a halálos áldozatok száma 30 fő - köztük 12 amerikai és 18 szaúdi van. A nyilvántartá­sok szerint a támadások során 46 személy - 28 amerikai, 8 brit, 1 olasz és 9 szaúdi - tűnt el. Tizenketten (8 ameri­kai, 2 brit, 1 olasz és 1 ku­vaiti) estek iraki fogságba. A szövetségesek összesen 29 harci repülőgépet vesztettek. Ezek közül 22 gépet - 15 amerikait, 5 britet, 1 kuvaitit, 1 olaszt — bevetés közben. Hét repülőgép - öt amerikai, egy brit és egy szaúdi -, valamint hat amerikai helikop­ter bevetéseken kívüli hadmoz­dulatok során vált harcképte­lenné. A szövetségesek több, mint 1011 irakit eitettek fogsáaba, 135 iraki repülőt és 3 heli- koDtert tettek harcképtelenné. Kedden 370 szudáni, iemeni és vietnami állampolgár me­nekült át Iránba a szövetséges lénitámadások elől. Fegyvercsempészés Jugoszláviába - Németországból Magyar „turisták" pulóver- csele Kétezer pulóvert kobozott el a német vám a napokban magyaroktól. Mint a münche­ni Süddeutsche Zeitung keddi számában beszámolt róla, 31 magyar állampolgár összeállt, autóbuszt bérelt, majd a ha­tárhoz közel az egyik magyar kötöttárugyárban minden egyes „turista” 50—100 női pulóvert vásárolt. Az árut — irta a Süd­deutsche Zeitung - Szászor­szágban, az utcán akarták értékesíteni. A német vámo­soknak feltűnt, hogy a busz­ban uralkodó elviselhetetlen hőség ellenére mindenki vas­tag takarót terített a térdére. Az ellenőrzésnél kiderült, hogy minden ülés alatt pulóverek­kel megtömött táskák lapul­nak. Miután az áru lefoglalá­sa miatt az egész vállalkozás értelmét vesztette, a magyarok hazaindultak - írta a Süd­deutsche Zeitung. százalékos leértékelését is - további fogyasztói áremelési tesz szükségessé. Az elmúlt egy hónap piaci árainak elemzése alapján a motorbenzin esetében némi áremelés változatlanul indo­kolt lenne, de — feltételezve a benzinek tőzsdei árainak to­vábbi csökkenését - az OKGT saját kockázatára, eredménye terhére - csökkenti az árakat. A motorbenzinek fogyasztói árai az Áfor hálózatnál feb­ruár 16-án, szombaton nulla órától az alábbiak lesznek: AB 86 51,00 forint/liter, AB 92 54,00 forint/liter, Eurosuper 55,00 forint/liter, AB 98 57 fo­rint/liter. Az Érdekegyeztető Tanács határozatának megfelelően 1990. október 30-án a gáz- és tüzelőolajok termelői árait lé­nyegesen a világpiaci árak által indokolt szint alá csök­kentették. Február 16-án, szombaton nulla órától a motorikus gáz­olajok és tüzelőolajok fogyasz­tói árai az Áfor hálózatnál a következők lesznek: Közepes kéntartalmú A—B gázolaj 37,00 forint/liter. Közepes kéntartal­mú C gázolaj 38,00 forint/liter. Kis kéntartalmú C gázolaj 39,00 forint/liter. Könnyű kénmentes F20/40 fűtőolaj 37,00 forint li­ter. Korábbi jelzésünknek meg­felelően február 16-án, szom­baton nulla órától a HTO (háztartási tüzelőolaj) fogyasz­tói ára is nő, az új ár 17,00 forint/liter. Egyre több jel utal arra, hogy — az ingatag belpoliti­kai helyzet miatt is - fegy­vereket és lőszereket próbál­nak Németorszáaból Jugoszlá­viába csempészni, nem is kis mennyiséaben — irta a mün­cheni Süddeutsche Zeituno keddi számában, s az első lefülelésről is beszámolt. A bad-reichenhalli vám kü­lönleges csoportja hétezer da­rab töltényt fedezett fel egy Németországból távozó jugo­szláv autóbusz átvizsgálásakor. A tettest, egy Frankfurtban élő 37 éves, büntetett előéle­tű jugoszlávot — kinek nevét nem közölte - őrizetbe vették o határon. Magányos elkövető? Még tart a nyomozás a siklósi lövöldözés ügyében Senki sem sérült meg ugyan, a tegnapelőtt Siklóson történt lövöldözés során, nincsenek meg a tettesek sem, így a helyzet egyre bonyolódik. Lapunk tegnapi számában beszámoltunk arról, hogy egy romániai rendszámú Ford Sier­ra típusú gépkocsira három lövést adott le egy máig is­meretlen ember. Elmondtuk azt is, hogy az említett gép­kocsiban utazókat már kihall­gatta a siklósi rendőrség. Nézzük a tegnapi újdonságo­kat. Schmidt Henrik siklósi rend­őrkapitány: A tegnapi vizsgá­latok alapján valószínűsíthető, hogy az említett Daciának, amely a közelben tartózkodott és szintén román rendszáma van, nincs köze az ügyhöz, ugyanakkor bizonyossá kezd válni, hogy a lövöldözést egy máig ismeretlen, magányos, gyalogosan közlekedő ember követhette el, Siklóson teg­napelőtt, délelőtt 11 óra tájban. A tegnapi nap krónikájá­hoz tartozik az is, hogy haj­nali két óra előtt Nagylaknál feltartóztatták az említett Da­ciát három utassal. Azonnal értesítettek bennünket, a hely­színre mentünk, Siklósra hoz­tuk az embereket és kihall­gattuk őket. Űk is azt mond­ták, amit a magyar tanúktól már hallottunk: magányos, fegyveres ember lehetett az elkövető. Mindez persze csu­pán feltételezés, annyi viszont bizonyos, hogy a tettes egye­lőre ismeretlen. (bozsik) Képviselőtestületi ülés Szigetváron (Folytatás az 1. oldalról) Mint Gábor József, kapi­tányságvezető előterjesztésé­ből megtudtuk, a rendörigaz- gatási területük lakott telepü­léseinek száma hetven felett van, összesen mintegy 47 ezer ember él itt, mig a rendőrka­pitányság hivatásos állomá­nyának létszáma 71 fő. A ka­pitányság épülete IMS-tech- nológiával épült, a statikai méréseken jelenleg dolgoznak a szakemberek. Az épület ki­alakítása a tervkészítés idő­pontjának megfelelő igények kielégítésére készült, egy eset­leges, nem is jelentős létszám- fejlesztés már elhelyezési problémákat jelentene. A bűnözés helyzetét elemezve a kapitányságvezető megállapította, hogy a bűnözés mennyisége, ter­jedelme az utóbbi években hatá­rozottan és gyorsan emelkedett. Míg 1987-ben — országos szinten — 180 ezer bűncselekményt követtek el, addig 1989-ben ez a szám meg­haladta a 220 ezret, és 1990-ben a 341 ezret. A kriminalisták prog­nosztizálása szerint az idén 500- 600 ezres nagyságot fognak mutat­ni a statisztikák. Ez viszont már olyan mennyiség, amelynél a rend­őrség a mai létszám, felkészültség és technikai felszereltség mellett működésképtelenné válhat. Szigetvár és térségénél a bűn- cselekmények száma 1989-ben 701, 1990-ben 1093 volt, azonban további növekedés várható, mert 1991 ja­nuárjában 121 büntetőfel jelentés ér­kezett, a tavalyi 78-cal szemben. A számszerű növekedéssel párhuzamo­san megfigyelhető a bűnözés szer­kezetének olyan változása is, amely­ben a „hagyományos” elemek mel­lett a veszélyesebb jellegű tenden­ciák tűnnek fel, vagy erősödnek meg. Veszélyesebbé váltak a va­gyon elleni bűncselekmények - ezek adják az összbűnözés kétharmadát —, ugrásszerűen megnőtt a nagy értékű betöréses lopások, rablások, kifosztások száma. Növekedett az egyéb erőszakos bűncselekményfaj­ták (garázdaság, testi sértés, nemi erkölcs) száma és aránya is. Ugyan­csak növekedett a korábban már büntetett, illetve visszaesők aránya, továbbá a bűnözés utánpótlását biz­tosító gyermek- és fiatalkorú bűn­elkövetők száma is emelkedett, amely eléri a 20 százalékot. Emel­kedett továbbá az elkövetői körön belül a cigány elkövetők aránya. Gábor József kiemelte, hogy a napi munkavégzés során szerzett tapasztalatok birtokában arra a megállapításra jutottak, hogy az állampolgárok kriminalitási érzé­kenysége még nem jelzi, hogy kü­szöbön áll a tömegbűnözés. A képviselőtestület döntött az önkormányzati intézmények fenntartásáról és működteté­séről, illetve arról, hogy me­lyik intézményt adják át a megyei közgyűlésnek. Dr. Zi- mányi Lászlóné, a zeneiskola igazgatója tájékoztatta a vá­rosatyákat az intézmény je­lenlegi helyzetéről, a tovább­lépés lehetőségeiről. Megtár­gyalták és elfogadták az idei év rendezvénytervét, illetve a Zrínyi-emlékünnepség prog­ramjavaslatát. Hajdú Zs.

Next

/
Oldalképek
Tartalom