Új Dunántúli Napló, 1991. február (2. évfolyam, 31-58. szám)

1991-02-12 / 42. szám

2 üj Dunántúli napló 1991. február 12., kedd A pécsváradi önkormányzat és a társközségi képviselőtestületek ülése A pénzügyi tervet nem fogadták el Magyar—német nyelvű táblák a pécsváradi intézményekben KatonaTamás látogatása Belgrád ban A pécsváradi önkormányzat a társközségi képviselő tes­tületekkel együttes ülést tar­tott tegnap» Pécsváradon, a művelődési házban. Az együt­tes ülés napirendjén az 1991. évi pénzügyi terv megállapítá­sa, valamint a közös intézmé­nyi bizottságban a bizottsá­gi tagok megválasztása sze­repelt. A költségvetés jóváha­gyása két ütemben történik. Ezen az ülésen az első ütem került megvitatásra, mely sze­rint meg kell állapítani a kö­zös üzemeltetésű intézmények költségkeretét, és ennek alap­ján az egyes önkormányzatok­ra - településekre — jutó pénz­eszközöket, melyet népesség­arányosan osztottak fel a ter­vezetben. Ennek összege 4315 Ft/fő, mely összeg jelentősen meghaladja a megelőző évi 1000 Ft/fő társközségi átlagot. A fejkvóta összegét növelhe­tik a községek, a területi be­vételekkel, mint földbér, köz­területi használati díj, helyi­ségbér stb. Az előterjesztett pénzügyi tervet azonban a testületi ülés nem fogadta el, 10 igen és 20 nem szavazattal. Kakas Sándor pécsváradi polgármes­ter 15 perces szünetet rendelt el, hogy az érdekelt társköz­ségi polgármesterekkel egyez­tesse a tervben meghatározott elosztási módszert. A szünet hosszúra nyúlt, és majd' egy­órás szünet után született meg a nemleges döntés. Ennek oka sokszor a kellő is­meret hiánya, vagy az, hogy a kutató és a gyakorlati al­kalmazó nem tudnak egymás­ról. Egy tudományos kutatás, annak eredménye pedig any- nyit ér, amennyi abból a gya­korlatból használható. A mű­szakiak és orvosok közös gon­dolkodására, együttműködésé­re jó példa a Janus Pannonius Tudományegyetem fizika tan­székének lézer kutatási prog­ramja és az itt elért eredmé­nyeknek a sebészetben, az ideggyógyászatban, a reuma­tológiában való alkalmazása, illetve a tapasztaltak közös ki­értékelése, ez a továbbgon­dolkodást, a műszerek és mód­szerek tökéletesítését segíti elő. (Folytatás az 1. oldalról) jönnek ebédelni a lakóházuk alsó szintjén lévő ebédlőbe. Mint mondták, nem az egye­dülálló, kispénzű nyugdíjasok­tól, a munka nélkül maradt emberektől tartanak, hanem a munkát kerülőktől, azoktól, akiknek nincs is igényük más életformára. Tegnap azok vol­tak meghatározó többségben, akik rászánták magukat, hogy eljönnek, és elfogadják az A testület abban állapodott meg, hogy szerdán, 13-án az anyag részletes ismeretében újra összeülnek, de most már csak a polgármesterek, felha­talmazást kapva a képviselő- testületi tagoktól, hogy a vég­leges döntést meghozzák. Az idő nagyon sürgető, ímert február 22-én lejár a pénztámogatási pályázat ha­tárideje, és költségvetés nélkül pályázni nem lehetséges. A pályázatra pedig szükség len­ne, segítségével megoldható lenne Erdősmecske, Nagypall és Lovászhetény ivóvízvezeték­kiépítése, míg Pécsvárad ese­tében tovább lehetne fejlesz­teni az ivóvíz, szennyvíz továb­bi bővítését, és lehetőség nyíl­na egészségügyi műszerek be­szerzésére is. Remélhetőleg szerdán kompromisszumra ke­rül sor, és az elosztás módjá­ban megegyezés születik. Az együttes ülés után a pécsváradi testület tartotta kü­lön ülését. A tervezési és mű­ködési szabályzatot tárgyalták, melyben foglalkoztak többek között Pécsvárad címerének el­készítéséről. Mivel Pécsváradon jelentős létszámú német nemzetiség él, a község névtábláját ,a köz­szolgáltatást nyújtó intézmé­nyek feliratait német nyelven is el kell helyezni, javasolja a község névtábláját, a köz­tartja, hogy a szolgáltatók is helyezzék el a kétnyelvű táb­lákat a községben. Az alapítvány célja a mű­szaki-természettudományok ku­tatás-fejlesztési eredményei­nek az orvosi gyakorlatba való átültetésének elősegítése, hogy ezáltal a beteget kevésbé ter­helő, gyorsabb gyógyulást biz­tosító diagnosztikai és terá­piás módszerek kerüljenek al­kalmazásra. (Az alapítványt tevők: dr. Czopl Józsel egye­temi tanár, dr. Kozma László egyetemi tanár, dr. Rédey Ti­bor főorvos, dr. Török Zoltán főorvos.) Az alapítvány csekk­számla száma: OKHB Rt. 242-88888-93521. A csatlako­zók nem pénzbeli, hanem do­logi eszközöket és adományo­kat is az alapítvány rendelke­zésére bocsáthatnak. ingyen ebédet. De reményked­nek: lehet változtatni az elne­vezésen, a formán, oly mó­don, hogy az önérzetük is el­viselje. A közvetlen környéken Ickók pedig abban, hogy ez a helyiség valóban csak- átme­neti ideig lesz népkonyha, s utána nekik marad mint lakó­közösségi klub, ahol az idő­sek, betegek étkezhetnek is. Mert az tény, hogy sokan van­nak, akik rászorulnának. T. É. Katona Tamás külügyi ál­lamtitkár a jugoszláv szövet­ségi külügyi titkárság meghí­vására hétfőn látogatást tett Belgrádban. Megbeszélést folytatott MHívője Maksziccsal, a külügyminiszter első helyet­tesével. A külügyminisztériumi államtitkárt és a kíséretében lévő Szokai Imre helyettes ál­lamtitkárt fogadta Budimit Loncsar külügyminiszter. Katona Tamás a tárgyalások során részletes tájékoztatást adott az úgynevezett fegyver­ügylet kapcsán Antall Józsel kormányfő által elrendelt vizs­gálat körülményeiről és tényei- ről. Hangsúlyozta: Magyaror­szág alapvető érdeke, hogy a magyar—jugoszláv viszony újra a kölcsönös bizalom alapjára helyeződjék és rendkívül saj­nálatosnak minősítette, hogy Lengyel-szovjet tárgyalások Varsóban hétfőn a külügy­minisztérium épületében meg­kezdődött a lengyel-szovjet szakértői tárgyalások negyedik fordulója a német területről kivont szovjet haderők áthala­dásáról és a Lengyelországban állomásozó alakulatok kivoná­sáról. A lengyel fél mindkét kér­dést nemzetközi szerződésben rögzítve szeretné tisztázni. A legvitatottabb Varsónak az a kívánsága, hogy a németorszá­gi előtt vonják ki a lengyel- országi szovjet csapatokat, és ezt a műveletet még ez év végéig fejezzék be. A lengye­lek a magyar és a csehszlo­vák példára hivatkozva nem tartják lehetetlennek, hogy a csupán szimbolikus erőt kép­viselő szovjet katona még 1991-ben elhagyja országukat. ♦-<?- BELGRÁD: Zágrábban hétfőn hivatalosan cáfolták azt a belgrádi hírt, hogy a Va­tikán kész négymilliárd dollá­ros hitelt nyújtani Horvátor­szágnak. A zágrábi közlés szerint tavaly ősszel valóban szó volt egy egymilliárd dollá­ros hitelről, de a tárgyalások megszakadtak. Sorok. Hosszúak, tömöttek, idegesek. Némelyik hónapok óta szinte csak növekszik. A végére álló nem kérdezi, mi­végre e tömeg. Úgyis tudja: nem élelmet, hanem „doku- mentet" osztanak. Ára is van ennek a papírnak, pedig le­het, hogy kidobott pénz az a néhány rubel. Sebaj, legalább megpróbálja: legfeljebb itthon marad. A sorok hosszan feketéllenek a szovjet télben. Szinte min­den nyugati diplomáciai kép­viselet előtt, újabban a len­gyelnél is. Tavaly több, mint félmillióan sikerrel vették az akadályt. Bejutottak, kitöltöt­ték, megkapták, utazhattak. Legtöbben Izraelbe, — többnyi­re Budapesten keresztül -, több mint 200 ezren. Németor­szág 140 ezer németszórmazá- sú szovjet állampolgárt, míg Görögország 22 ezer görögöt fogadott be. Az Egyesült Álla­mok 62 ezer embernek adott beutazási engedélyt. A nagy „bevándorló" orszá­gok, mint az USA, Kanada, Brazília, Ausztrália azonban fékezni szeretnék ezt az óriási hullámot. Óvatos becslések szerint ugyanis legalább 15 millióan akarják végleg el­hagyni a hatalmas országot. Kivált Németország tart az újabb szovjet bevonulástól. az ügy kapcsán feszültség ke­letkezett az eredményesen fej­lődő kapcsolatokban. Ismétel­ten megerősítette a magyar kormánynak a február 1-jén nyilvánosságra hozott, a két ország kapcsolataira vonatko­zó elvi álláspontját. Aláhúzta, hogy a Magyar Köztársaság kormánya az ügyből levonta a megfelelő következtetéseket és a teljes és megnyugtató rendezés, valamint hasonló esetek ismétlődésének kizárása érdekében megteszi a szüksé­ges szigorításokat és garanciá­lis lépéseket. A jugoszláv fél nagyra ér­tékelte a magyar kormányfő erőfeszítéseit és intézkedéseit a tények feltárására. Személye iránt változatlan bizalommal viseltetik. A Katona Tamás ál­tal átadott jegyzéket az ügy végleges lezárása irányába Tekintettel a hadműveleti térségben március elejétől várható homokviharokra, a föl­di harcok addig megkezdőd­nek — tűnt ki a szaúd-aró- biai főparancsnokság szóvivő­jének hétfői tájékoztatásából. Richard Neal tábornok közöl­te hogy az időjárási tényezőt nagymértékben figyelembe ve­szik a tervezésnél. George Bush amerikai el­Kutyaszoritóba került a bonni kormány: némileg csökkentette ugyan a korábban beígért se­gítségét, hogy jelezze: szigo­rúbb feltételeket támaszt a várható áradattal szemben, ám ez aligha csökkenti a kérelme­zők számát. Moszkva közben azzal vágott vissza: csak nem újabb falépítésbe kezdtek a németek? Nemcsak Németország ke­rült „szovjet ártérbe". A leg­több nyugat-európai állam azon sajnálkozik: mi lesz, ha a szovjetek kezükbe vehetik a világútlevelet. Azt, persze, nem teszik hozzá, hiszen lehet, hogy nem is tudják: a passzus mellé évi 30 dollárnak meg­felelő konvertibilis valuta jár, s ezzel aligha lehet „Gorenje- túrákra" indulni a szabad vi­lágba. A tavalyi mintegy félmillió szovjet állampolgár szinte ki­vétel nélkül rokonokhoz köl­tözött. A kivándorolni szándé­kozók zöme azonban úgyneve­zett gazdasági menekült, vagy­is olyan, aki a hazai nyomo­rúságos életkörülmények miatt, jobban fizető állás reményé­ben int búcsút a Rogyina Maty-nak. Munkaközvetítő cé­gek tucatjai alakultak az el­múlt hónapokban — jobbára nyugati támogatással —, hogy így „segítsék" az elvándorló­tett fontos lépésnek minősítet­te. Kijelentette, hogy Jugo­szláviának a két ország szo­ros együttműködéséhez, a jó magyar-jugoszláv kapcsola­tok ápolásához alapvető ér­dekei fűződnek, és közös erő­feszítéseket tart szükségesnek a bizalom mielőbbi teljes hely­reállításához. Jugoszlávia ter­mészetesnek tekinti, hogy Ma­gyarország jó kapcsolatokat tart fenn a szövetségi kor­mánnyal, és Jugoszlávia köz­társaságaival is. A jugoszláv kormány nevében elutasított minden olyan feltételezést, amely az adott ügyet össze­függésbe hozza a Jugoszláviá­ban élő magyarsággal, annak szervezeteivel. Jugoszláv rész­ről is szükségesnek tartják, hogy a legutóbbi budapesti kormányfői találkozó volá­nok hétfőn, közép-európai idő szerint este fogadta Richard Cheney védelmi minisztert és Colin Powellt, a vezérkari fő­nökök tanácsának elnökét, hogy azok szaúd-arábiai útja után a háború további lépé­seiről tanácskozzék velük. A Fehér Ház szóvivője előre je­lezte, hogy a feltehetően dön­tő stratégiai tárgyalásokról ér­demi tájékoztatást nem ad­kat. Ám jogállásuk mind a mai napig tisztázatlan. A munka­ügyi miniszter egy sajtóérte­kezleten a minap azon keser­gett, hogy kétoldalú állam­közi megállapodások híján százezreket csapnak be, hoz­nak bizonytalan helyzetbe. A miniszter egyébként hozzá­tette: a jövőben maga a fő­hatóság lép elő közvetítővé, hogy „biztosítsák a külföldön munkát vállalók szerződési fel­tételeit". Egyelőre csupán néhány ezer szovjet kérelmező tudott érvényes szerződéshez jutni. A szovjet hatóságok ugyanis na­gyon alaposak és nem dőlnek be mindenféle álszerződésnek, meghívólevélnek. Azt mond­ják: ilyet bárki vehet (egyéb­ként vesz is). Valójában azon­ban keserű beismerés van e „körülményesség" mögött. Ma­ga a munkaügyi miniszter is elismerte: egyre riasztóbb az agyelszívás, az elitértelmiséget semmi sem tarthatja itthon. Ideje lenne már legalább a nyugatihoz megközelítő mun­kakörülményeket biztosítani. Vannak, persze, politikai mo­tívumok is. A „bárhol, csak itt nem" végső elkeseredettsé­get mutat. Malika Rudkovszkij csecsen származású nő tavaly decemberben érkezett Tel Avivba zsidó férjével és csa­mennyi megállapodása meg­valósuljon. * A jugoszláv külügyminiszté­rium tájékoztatása alapján a belgrádi rádió és televízió részletesen beszámolt azokról a tárgyalásokról, amelyeket Ka­tona Tamás külügyi államtitkár folytatott Belgrádban a fegy­verüggyel kapcsolatban. A rá­dióban vezető külpolitikai hír ,volt a téma, a televízió a ne­gyedik hírként, rövidebben adott ismertetést a közlemény­ről, s ehhez a jelentéshez kapcsolódott Antall József mi­niszterelnök vasárnapi televízi­ós beszédének híre, amelyhez egyúttal rövid filmbejátszást is adtak. Ez kiemeli Antall be­szédének azt a részét, hoqy nem lesznek személyi változá­sok a kormányban. nak, így nem várható annak bejelentése, kezdenek-e a szö­vetségesek szárazföldi táma­dást is Irak ellen és mikor. Az illetékesek egyébként ismé­telten jelezték, hogy a földi offenzíva elkerülhetetlen, csak időzítése vitatott. Cheney és Powell a Fehér Ház előtt Mose Arensz izraeli védelmi miniszterrel tárgyalt, nyilván ugyanerről a kérdésről. Kedden Washingtonba érkezik Tom King brit és Pierre loxe francia védelmi miniszter, akik­kel ugyancsak egyeztetik a háborús terveket. A Fehér Ház szóvivője hét­főn ismét hangoztatta, hogy a Szovjetunió változatlanul tá­mogatja a koalíciót, de Mar­iin Fitzwater először bírálta a legutóbbi szovjet megnyilvánu­lásokat: Mihail Gorbacsov el­nök szombati beszéde „szeren­csétlen” abból a szempontból, hogy olyan képet segít kiala­kítani a világban a háborúról, amilyent Szaddám Húszéin, iraki elnök szeretne — hogy az Egyesült Államok a polgári lakosságot támadja, pedig nem ez a helyzet — mondotta. A szóvivő szerint a múltheti — állítólaaos — iráni közvetíté­si kísérletek nem vehetők ko­molyan. ládjával. Nem riasztotta visz- sza az sem, hogy az iraki ra­kéták egyik fő célpontja ép­pen Tel Aviv. Állásuk, lakásuk nincs, élelmük is alig. Töké­letes bizonytalanságban él­nek. „Tudom, hogy bármikor ide is átterjedhet a háború, de még mindig jobb, mint ,ott’, ahol diktatúra, pogrom és éhínség fenyeget" - zo­kogta egy amerikai újságíró­nak. Egy taskenti magántaxis az Egyesült Államokba szeretne menni. Vlagyimir Vodo fiatal moszkvai pincér pedig Litvá­niába készül. Arra számít, hogy azonnal elnyeri a litván ál­lampolgárságot, így végre ki­utazhat vágyai országába, a Dél-Afrikai Köztársaságba. „Ott sok fekete és kevés fehér ember él. A fehérek mégis­csak szívesebben veszik, ha egy fehér szolgálójuk van” - vélekedett a minap. Vlagyi­mirnak később mégiscsak csa­lódnia kellett. A dél-afrikai bevándorlási hivatal ugyanis megküldte a tavalyi kérelmek elbírálásáról szóló dokumen­tumot, s a hat (!) név közül egyik sem volt az övé. Lehet, hogy mégiscsak jobb a feke­te, mint a fehér? Mester Nándor, MTI—Panoráma Sántha László Üjabb alapítvány Gyógyítás ­korszerűbb eszközökkel (Folytatás az 1. oldalról) S. Zs. Népkonyha nyílt Pécsett NAGYVILÁGBAN Üböl-haboru Szárazföldi támadás a homokviharok előtt? BONN: John Major brit miniszterelnök február 11-ikén, ven­déglátójával, Helmut Kohl német kancellárral. MTI-telefotó Szovjetunió: elmenni, el...

Next

/
Oldalképek
Tartalom