Új Dunántúli Napló, 1991. február (2. évfolyam, 31-58. szám)
1991-02-11 / 41. szám
A mohácsi busójárás derűs pillanatai. (Tudósitás a 2. oldalon) Proksza László képriportja Antall József interjú a televízióban (2. oldal) Horn Gyula európai tiszteleti szenátor A belgiumi Antwerpenben, az európai tiszteleti szenátus tagjává, szenátorává fogadták szombaton Horn Gyulát, a képviselőház külügyi bizottságának elnökét, a Magyar Szocialista Párt elnökét, volt külügyminisztert. Az Európai Egyesült Államok megteremtéséért küzdő mozgalom 30 éve alapította meg a tiszteleti szenátust, amelybe a békéért, illetve az európai egységért kiemelkedő tevékenységet folytató közéleti személyiségeket, politikusokat, művészeket választották be. Horn Gyulát a hajdani NDK-bál az NSZK-ba tartó németek átengedésére vonatkozó 1989. évi magyar döntés elismeréseként, hívták meg a testületbe. Igent mondotta függetlenségre Litvánia A litván függetlenségről tartott népszavazáson, amelyet a vilniusi kormány az alkotmányos vita kiéleződésének elkerülése végett, „'közvélemény- kutatásként" írt ki, a szavazásra jogosult 2,75 millió litvániai lakos 84 százaléka voksolt. A nem hivatalos vasárnap esti adatok szerint a szavazati jogukkal élő állampolgárok 90,5 százaléka igennel szavazott erre a kérdésre: ,,Akarja-e ön, hogy Litvánia független demokratikus köztársaság legyen?” Zavargások Olbániában Szemtanúk beszámolói szerint több halálos áldozata és számos sebesültje van annak a szombati összecsapásnak, amely az albániai Dürres kikötővárosban rendőrök és emigrálni vágyók között zajlott le. Ez volt a legjelentősebb zavargás Albániában, amióta az ország tavaly decemberben a demokratizálódás útjára lépett. Tiranában ugyancsak összecsapásra került sor a tüntető— sztrájkoló diákok és az egyetemi városrészben rájuk támadó rendőrök között. KÖZÉLETI NAPILAP Hóiigyelet a 2-es készültségi fokozatban Új nyelvvizsgarendszer,; oldal) Dunántúlt napló II. évfolyam, 41. szám 1991. február 11., hétfő _____________Ara: 7,90 Ft ■ ■■■■■■■■■■■■■■■■ Légi - földi** taktika Az amerikai védelmi miniszter és az egyesített vezérkar főnöke szomibat délelőtt a szaúd-arábiai fővárosban megkezdte tanácskozását a helyszínre vezényelt amerikai alakulatok főparancsnokával. Dick Cheney és Colin Powell Ri- jádban Norman Schwarzkopf- fal vasárnapig tartó megbeszélésein az Ira'k-ellenes koalíció eddigi, döntően légi hadműveleteinek értékelése zajlott. Az öböl-háború kezdetétől semlegességet hangsúlyozó Irán megbízhatóságát először vonta kétségbe a nyilvánosság ellőtt egy amerikai katonai vezető. A szövetségesek haditengerészeti akcióinak parancsnoka, Stanley Arthur alte ngemagy pénteken azt mondta, hogy az Iránba menekült iraki (harci repülőgépek adott esetben súlyos fenyegetést jelenthetnek a szövetséges flottára nézve. Az Exocet rakétákkal felszerelt iraki Mirage F— 1-esek és a Super-Frelon helikopterek az iráni völgyek fölött haladva észrevétlenül elérhetik az öbölt, és a koalíció hadihajóinak csak igen rövid riasztási ideje maradna. A vezető tiszt szerint az Iránban lévő iraki gépeik a flottára nagyabb veszélyt jelentenek, mint az otthon maradottak. A szövetségesek 147 iraki harci gép - közöttük 121 vadász, illetve vadászbombázó — Iránba meneküléséről tudnak, Teherán eddig csak tizenkilencnek az épségben tör{Folytatás a 2. oldalon) fl jugoszláv sajtó a fegyverügyröl A jugoszláv sajtóban továbbra is kiemelt témaként kezelik a fegyverügy magyarországi eseményeit, s főként az érintett miniszterek felelősségét és szerepét feszegetik. A Politika Ekspres szombaton címoldalán számol be arról, hogy „a magyar ellenzék és nyilvánosság szankciókat követel azokkal szemben, akik belekeveredtek ebbe az ügybe”. Vastag betűs kiemelésben számolnak be a Magyar Nemzet híréről, amely szerint Jeszenszky Géza állítólag már beterjesztette igényét a washingtoni nagyköveti tisztségre. A politikai napló rovatban hatalmas címmel és fényképpel ismertetik Horn Gyulának, a Népszabadságban közölt nyilatkozatát, ezzel a címmel : „ Diplomácia több vágányon". Az ellenzék álláspontjáról hírt ad a szombati Borba és a Politika is, a Tanjug jelentéseit idézve. Ma eldől: mire volt elég * az éberség? Tegnap újra nagyfényes és meleg volt a február: ideális altatója az éberségnek egy esetleges időjárási pálfordulás előtt. Bár a gyakorlatban ez csak ma reggelre igazolódhat, vasárnap úgy tapasztalhattuk, hogy a pécsi hóügyeleti szolgálat nem hagyta magát elaltatni a szép időtől. Igaz, idő sem volt még arra, hogy kijöjjenek a gyakorlatból. Szombatról vasárnapra virradó éjszaka síkosság elleni mentesítést kellett végezni az Egri Gyula út és az 58-as út kereszteződésében, Pécsújhegyen, hajnalban és kora reggel a Szigeti úton, Kertvárosban, Meszesen, Lámpásvölgyben, a Hunyadi úton, az Asztalos János úton, a Donátusi és a Bálicsi úton, Kertvárosban, az 58-as út bevezető szakaszán és Pécsújhegyen. Mint Horváth Gábor, a városgondnokság tegnapi ügyeletese elmondotta, a KöztiszCsendes volt a tegnapi nap a Pécsi Közúti Igazgatóság hőügyeletén. Újságolvasásra bőven volt ideje Czina Ferenc ügyeletesnek. Fotó: Proksza László tasági és Útkarbantartó Vállalat hószolgálata a 2-es védekezési fokozatnak megfele(Folytatás a 2. oldalon) A szabad árakat is kötelező feltüntetni! A listás árakkal van a legtöbb gond Három hete kezdődött, s egész februárban tart még a kereskedelmi és piaci felügyelőségek ellenőrzési akciója: országszerte azt vizsgálják, hogy az üzletekben feltüntetik-e az árakat, kellőképpen tájékoz- tatjók-e a vásárlókat. A tapasztalatok rendkívül kedvezőtlenek: minden második üzletben megsértik az ezzel (kapcsolatos törvényes előírásokat. Szűcs András, az OKPF csoportvezetője az MTI kérdésére elmondotta, hogy a legtöbb probléma az úgynevezett listás árfeltüntetésből adódik. A listákat ugyanis a legtöbb helyen feltűnő módon kifüggesztik ugyan, ám hogy a felsorolt á rukhoz a pulton lévő termékek közül tulajdonképpen melyik tartozik, nem lehetegy- értelműen eldönteni. Ezt küíö(Folytatás a 2. oldalon) A pécsi zsibvásár Pécs legolcsóbb „áruháza”. (5. old.) Fotó: Löffler Gábor Rönkre ültetett menyasszony Ritkaságszámba menő, Göcsej két—három községében felélesztett hagyomány a rönkhúzás. E derűs szertartás 2a- lalövő lakóit szórakoztatta vasárnap délután. A lányosháznak kinevezett faluháznál koszorúslányok és vőfélyek vontatta farönkre ültettek egy 190 cm magas ha- jadont, akihez később csatlakozott alig 160 centis párja. A tarka esküvői menettel tartó kisbíró pikáns rigmusokkal pel- lengérezte ki a falu viselt dolgait. Az ifjú pár vendéglői esküvőjén pedig nevetve hallgatta a násznép a „papi" áldást: „amit mi összeadtunk, az idő válassza szét — menjetek mind szana meg szét". A vidám rönkhúzást az ilyenkor szokásos farsangi bál zárta. Két héten belül indul a támadás Irak ellen RÍJAD: Az amerikai védelmi miniszter és az egyesített vezérkar főnöke február 9-én, tanácskozást kezdett a helyszínre vezényelt amerikai alakulatok főparancsnokával. Colin Powell, Dick Cheney és Norman Schwarzkopf (b-j.). MTI Telefotó