Új Dunántúli Napló, 1991. január (2. évfolyam, 1-30. szám)
1991-01-10 / 9. szám
1991. január 10., csütörtök uj Dunántúli napló 9 Korlatok, uttorlaszok nélkül TISZTELT POLGÁRMESTER ÚRI örömmel értesültem arról, hogy végre hathatós intézkedés születik a belváros kaotikus közlekedési állapotának felszámolására. Itt lakom a városháza közelében, és abban a szerencsében van részem, hogy naponta gyönyörködhetem a Barbakán, a Székesegyház, vagya Dzsámi sokak által megcsodált szépségében, átélhetem a belőlük áradó történelmi hangulatot. Egyszersmind naponta élem meg a füstokádó autóbuszok és kémények tüdő- és orrfacsaró „élményét", a hegyén-hátáin parkoló gépkocsik, a köztük bukdácsoló gyalogosok látványát. Néha — szomszédaimhoz hasonlóan - bűvészmutatványnak is beillő trükköshöz kell folyamodnom, hogy elérjek a garázsomig, vagy éppen a Jóistenhez fohászkodom segítségért, hogy a tilosban várakozó autós távozzon addigra, amíg nekem is dolgom akad . .. örülök tehát, hiszen „rendszer- váltás" készül a belvárosban, örülök, de egyben aggodalommal szemlélem, hogy a problémákat nem új, hanem régi módon, iróasz- talízűen kívánják megoldani. Korlátok, uttorlaszok épülnek. Ezt egy Olyan városban, ahol a szabadéiA sétálóutca felöl — egyirányú forgalom vűségre felesküdött többségű ön- kormányzat van, rosszul esik hallani. Ez esetünkben annál is inkább így van, mivel a megoldás ráadásul még rosszabb is, mint amit korlátok nélkül tenni lehetne. Jelenleg a helyzet az, hogy minden mellékutca a Kossuth La ás utcára hordja rá a forgalmat (erre felé egyirányú I), a belvárosból Újme- csékalja, illetve Kertváros felé csak több kilométeres kerülővel lehet eljutni. Az új rendből az is következik, hogy aki egyszer bekeveredett a sétálóutcába - legyen az mentő, tűzoltó, vagy áruszállító - kénytelen a járókelők közt szlalomozva végigmenni rajta. Arról nem is be- srélve, hogy az így kettévágott városrész többi utcájának forgalmi rendje is nélkülözi az ésszerű forgalomszervezés ismérveit. Ezek közé ugyanis nem csupán a tiltás tartozik, hanem annak megoldása is, hogy a gépjárművek a lehető legegyszerűbben és leggyorsabban kijuthassanak a védeni kívánt körzetből. Épp ezért javaslom az alábbiakat: O A Kossuth Lajost keresztező utcák egyirányú forgalmúak legyenek, de az eddigiekkel ellentétben a sétálóutca felől induljanak, (így az első keresztutcán elhagyható lesz, a korlátok irritáló hatása elmaradt.) 0 A környező utcák forgalmi rendjét úgy kell meghatározni, hogy az minél egyszerűbben kivezesse a forgalmat. (Pl. a Kisfaludy és a Gábor utcák irányát fel lehetne cserélni, így a Kossuth és a Perczel utcák felső felénék forgalma a Bercsényi utcán át rövid úton kivezethető lenne, de sorolhatnám még a példákat.) Q A parkolást csupán az utcák egyik oldalán engedélyezzék, mert az áruszállító autók - többnyire kényszerűségből - gyakran éltorlaszolják az utakat, szabálytalankodásra kényszerítve másokat. O Mielőtt sokakat érintő döntéseket hoznak, kérdezzék meg az érintetteket is, hátha életszerűbb megoldások születnek, mint az irodák magasából szemlélve. Tisztelt Polgármester Úr! Habár én csupán egy szocialista meggyőződésű állampolgár vagyok, és mostanság nem divat az ilyen helyekről származó javaslatok elfogadása, mégis arra kérem, fontolja meg, van-e ráció az elmondottakban. Teszem ezt annál is inkább, mert azt hiszem, egyetértünk abban, hogy a bor sem akkor rossz, ha vörös. üdvözlettel, és az új esztendőre sok sikert kívánva: Meixner András környezefuédelem im lehet ftechnolőgiaellenes Rendszerváltás? Hatalomváltás? Elitcsere? politikai játékká! A MÉV meddőhányója Kövágószölösnél Fotó: Proksza László Felemás demokrácia Mozdonyvezetősztrájk 90 százalékos szervezettség Az Új Dunántúli Napló 1991. január 3-án megjelent „Mozdonyvezető-sztrájk" című cikkel kapcsolatban szeretném kifejteni észrevételeimet. Hivatalból kötelességemnek érzem megjegyezni, hogy Pécsett sem minden mozdonyvezető sztrájktörő. A Mozdonyvezetők Szakszervezete 1990. augusztus 23-án alakult meg, kiválva a Vasutasok Szakszervezetéből. Tették ezt azért, mert az évek hosz- szú során érdekeiket nem teljes mértékben képviselték a vsz-ben. A Pécsi Vasútigazgatáság területén csak Pécs az a vontatóki telep, ahol a mozdony- vezetők 2/3-ad része a Mozdonyvezető Szakszervezet tagja. Országosan a MOSZAK 90% feletti szervezettségű, és folyamatosan további növekedést mutat. Mint a sztrájkot megelőző tárgyalásokon részt vevő kije- -tenbetem, hogy sem én, sem az általam képviselt kb. 800 tő nem értett egyet még a sztrájk gondolatával sem, ismerve annak anyagi vonzatát és az ország nehéz helyzetét. Ennek ellenére a tárgyalások sikertelensége miatt nem maradt más fegyver a kezünkben a sztrájkon kívül. A magam részéről úgy vélem, mindent megtettem, hogy a sztrájk ne következzék be, de a MÁV vezetése nem volt hajlandó kompromisszumra jutni, Holott ód»' tisztón kellett látnia egy sztrájk következményeit. A sztrájk bekövetkezését és annak következményét a vezérigazgató-helyettes úrnak egyszerűen egy párhuzammal illusztráltam: „Én kérek a feleségemtől 20 forintot. Ő azt mondja, nincs, nem adok, mivel csak 100 forint van fizetésig. Erre én dühömben becsapom az aitót, melynek ablaküvege , kitörik. Az üveges 100 forintot kér a javításért. A MÁV ilyen póruljár egy sztrájk esetén, mint a mi csalódunk." A MOSZAK alulról építkező szervezet, ügyvivői demokratikusan választottok és mindenkor a tagság érdekeit képviselik. Dörnyei Szilárd Mozdonyvezetők Szakszervezete Pécsi Igazgatóság ügyvivője Bizalom? Talán még emlékszünk Antall József miniszterelnök nyilatkozatára, amikor azt fejtegette, a 91-es év milyen sok nélkülözést fog teremtem ahhoz, hogy talpon maradhasson az ország. Kihangsúlyozta azokat a főbb elveket is, amelyeket feltétlenül szükségesnek tart az eiőbbrelépés érdekében: ezek a stabilitás, a bizalom és az áldozatvállalás. Hogy mindez megteremtődjön, bizony mindkét félnek (a kormánynak és a lakosságnak is) fel kell kötnie a fehérneműt, de mindez nem okozhat gondot, ha mindenki átérzi I a jelentőségét és ,,tehetségéhez” mérten vállalja a terheket. Főleg akkor, ha az első lépéseket a kormány vállalja és teszi a legnehezebb kérdésben, a bizalom kiépítésében. Misem bizonyítja ezt jobban, mint a Belügyminisztérium intézkedése, miszerint a rendőrség megszállta a forgalmasabb utakat, hidakat, mert ugye, ha valaki netán bizalmatlanságát merné kifejezni a sokkoló árváltozások láttán, és netán ájulás környékezné az éhségtől, az összeeséstöl nem kell tartania, mert mindezt megelőzik, és rábírják a kihirdetett bizalom elfogadására. Hát nem bizalomgerjesztő in- ; tézkedés ez? Osztromok István Ne váljék Az ÚDN december 5-i számában Iáét olvasói levél jelent meg arra a cikkre reagálva, amely november 7-én az előző napon rendezett környezet- védelmi és környezetegészségügyi konferenciáról írt, és kiemelte előadásomat, amely a bányászók belső sugárterheléséről szólt. Szeretnék ezekhez ■néhány megjegyzést fűzni. Előrebocsátom, hogy akadémiai kutató vagyak, teljesen független az uránbányától, hatóságoktól, és politikai csoportoktól is. Csak a tudománynak, és saját lelkiismeretemnek tartozom felelősséggél. Pallós dr. felvetése, mármint az, hogy nemcsak bányászok, hanem egyéb lakossági csoportok tagjainak környezeti háttértől származó sugárterhelését is vizsgálni kellene, jogos. Kórbonctani minták vizsgálatát eddig is végeztük, pillanatnyilag ez tűnik a legjobbnak arra, hogy egyénék természetes háttérsugárzóstól kapott terhelését becsüljük. Ugyanakikor elvileg létezik megfelelően érzékeny „in vivo" módszer is erre, az ún. egésztest-számlálás. Azt hiszem, még a magas költségek ellenére is megérné egy ilyen berendezés lakossági célú felállítása, természetesen az uránbánya hathatós anyagi támogatásával, de tőle függetlenített ü ze me Itet és éve I. Kővágószőlős térségében valóban magas az útszéli por radioaktivitása. A múlt évben ° J-PT'E néhány hallgatója iport gyűjtött itt és Pécs számos pontján. Méréseim alapján kiderült, hogy az átlagnál magasabb érték tatáíha tó néhány más helyen is, így például a zöldövezeti Surányi úton, vagy a hőerőmű környékén. Kővágószölősön, az ércszállító kocsik útvonalán az ok teljesen egyértelmű: a bánya képtelen megoldani az érc pormentes szállítását. Mi a magyarázata pl. a Surányi út esetén? Kevesen tudják, de tény, hogy a szén és földgáz égéstermékeiben, a pernyében, égésgázokban feldúsulnak egyes természetes radioaktív izotópok. Felgyülemlésük a por, a füst, a szmog lecsapódásával kapcsolatos, márpedig az időjárási viszonyoktól függően ez gyakran épp azt a területet érinti. Egy hagyományos értelemben vett iparvidéken általában uránbánya és atomerőmű nélkül is magasabb a radioaktív háttér. Horváth László dr., Fenyves Zsolt, „és még sókon” nékem szegezik a kérdést: milyen alapon merem állítani, hogy az uránbánya képes tartani ma már a nemzetközi norma- tivákat? Kijelentésem a föld alatti radon munkaszintek jelenlegi értékeire vonatkozott, aminek semmi közvetlen köze sincs a bánya környezetszennyezési problémájához, amely jogosan aggasztja a környék lakosságát. Függetlenül attól, hogy hányszoros norma-túllépéssel riogatnak olyanok, akiknek megbízható műszerük „nemigen van". A régi „tanokra" hivatkozni elég szerencsétlen dolog, hiszen pont ezeknek megfelelően hagyták korábban 8—10- szer nagyobb tadioszintben dolgozni az uránbányászokat, s nem törődtek a meddőhányókkal világszerte. A világ „jobbik" fele természetesen má- esrmélt, s nem sajnálták a milliókat a tisztességes rekultivációra, amit nálunk is meg kell tenni, függetlenül az uránbánya bezárásától, vagy megtartásától. Ez az egész probléma „a megnövelt természetes háttérsugárzás" címet viselhetné, ami annyit jelent, hogy kör- nyeze tünkben mindig is meglévő radioaktiv izotópok dú- sulnak fel ipari tveékenység következtében, föntebb már utaltam rá, nemcsak az uránbánya miatt. Nem kivánom védeni az uárnbányát. Semmi sem indokolhatja, hogy a 6-os út és a kövágószőlösi út kereszteződésében a normálisnál 10-15- ször radioaktívabb por kavarogjon. Ugyanakkor ostobaság a megnövelt természetes háttérsugárzást mint legsúlyosabb egészségkárosító tényezőt emlegetni. Ilyen alapon ugyanis - ha következetesek vagyunk — az uránbányán kívül be kellene záratni a szénbányákat is, a hőerőművedbe kellene tiltani a szén- és földgáztüzelést, csak cölöpökön álló faházakat lehetne építeni (azókban nem gyűlhet össze a radongáz). A környezet szennyezése városunkban is tragikus mértékű, egészségünket rengeteg, alig számbavehető tényező károsítja komplex módon. A megnövelt természetes radioaktiv hátteret ebből egyoldalúan kiemelni nem lehet. A környezetvédelem nem lehet technológiaellenes, hanem ahol csak lehet, a technológia új, környezetbarát pályára való átállítására kell törekednie. A megszüntetés magában nem megoldás, hiszen ki, és miből fedezné azután a rekultiváció, a természeti egyensúly helyreállításának költségeit? Súlyos baj lenne továbbá, ha a környezetvédelem politikai játékká válna: a FIDESZ, a Zöld Kör és mások egymással való huzakodása aggodalomra ad ökot. Kóbor József tudományos munkatárs, POTE Biofizikai Intézet Rendszerváltás? - Hatalomváltós? — Elitcsere? — Melyikkel jellemezhetnénk a legjobban a hazánkban történteket? Erre kereste a választ decemberi közgyűlésén a Magyar Politikatudományi Társaság. A szakemberek közös álláspontként képviselték, hogy e fogalmak köznapi és politikai értelmezését meg kell különböztetni egymástól. A hazai gyors változások csakis az átmenet sajátos kategóriáival írhatók le, figyelembe véve, hogy a rendszerváltásnak olyan kezdeti szakaszába jutottunk, amelyben a régi és az új hatalmi struktúra elemei egymás mellett léteznek. Eközben tényleges előnyeit egyik sem tudja kibontakoztatni. Miközben a politikaihatalmi csúcsokon (parlament, pártok stb.) magasfökú és permanens aktivitás tapasztalható, addig a középső szint, az érdekvédelmi-érdekképviseleti szerveké valójában még nem (vagy csak részben) szerveződött meg. Az alsó szint pedig (a civil társadalom) védekező társadalomból — kádereinek elszippantása következtében legalábbis átmenetileg — védtelenné vált. Ennék következtében politikai akaratképzése és érdekérvényesítése csak korlátozott esélyű. Mindez egyrészt annak következménye, hogy a civil társadalom valóságos érdekképviseletei még nem alakultak ki, másrészt, hogy a központi hata'mat biztosító-erősítő legfontosabb szerkezetként lennmaradt a redisztribució rendszere, a gazdasági erőforrások nagyarányú központosításának és újraelosztásának intézménye, konzerválva a változásokra rég megérett, óm ismét megerősödőben lévő hierarchikus-függőségi viszonyokat és a vele együttjáró negatív következményeket. Árnyalt és részletező értékelést köpött a hatalomváltás kérdése. Eszerint a hatalom m ono pol i sztik u s struktú rajából a hatalommegosztásos szisztémába való átmenet tanúi vagyunk. Jóllehet ezt a folyamatot végigkísérte és kíséri az új elit egy részénék ezt a monolit struktúrát átmenteni (vagy újraépíteni) akaró törekvése. Nem a hatalommentés már-már elkopott és időszerűségét vesztett fogalmának van tehát időszerűsége, hanem legalább annyira a struktúra-átmentésének. A hatalomváltás fogalmába nemcsak az uralkodó elitek cseréje értendő bele, hanem a hatalom szereplőinek megsokszorozódása vagy beszűkülése (tehát mennyiségi változása), továbbá az új hatalmi intézmények és struktúrák létrejötte, végezetül pedig a hatalomgyakorlási, akaratképzési mechanizmusok átalakulása is. Ezen átfogóbb megközelítés alapján aligha lehet kategorikusan minősítő értékelésihez eljutni. Hiszen a hatalmi intézmények és struktúrák, valamint a h u tál omgyak óriási és akaratképzési mechanizmusok korántsem tekinthetők kialakultnak, A társadalom mélyrétegeiben, a politikai szerkezetben végbemenő és az erőviszonyokban tükröződő változások, valamint a közelmúlt társadalmi történései, mint például az ún. taxis-blokád alapján ez igazán könnyen belátható. Mindez persze összefüggésben von a központi hatalom új konstrukciójával, egy olyan hegemonisrtikus kormányzati hatalom kialakulásával is, melyben a koalíciós partnerek nem képesek a vezető erő, az ellenzék pedig a kormánykoalíció megfelelő ellensúlyaként funkcionálni. Ezt a kormánykoalíció 58%-os „kényelmes” többsége, a konstruktív bizalmatlansági indítvány Intézménye, a parlamenti szavazógép eredményes működése, a merev frakciófegyelem érvényesülése és egyébek együttesen eredményezik. Mindez végül is mindenekelőtt a kormányzati erők, de más politikai szereplők számára sem hat az állandó önvizsgálat, a korrekciós és innovatív kényszerek .irányába. Helyükbe azért gyakran a különböző elvont eszmékhez, vagy idejétmúlt ideákhoz való merev ragaszkodás lép. A különböző területeken és kérdésekben tapasztalt centralizációs kísérletek (a vállalati tanácsoktól kezdve, a parlamenti biztosok állításának kísérletén át, az új sajtos káderpolitikáig) ezzel hozhatók összefüggésbe. A jövő pedig a kifelé he- gemonisztikus, befelé centralizált központi hatalom és a magához térő, erősödő civil társadalom közti permanens küzdelmet ígéri. Számos felemás megoldást eredményezve majd ebben a felemás demokráciában. Sz. G.