Új Dunántúli Napló, 1991. január (2. évfolyam, 1-30. szám)

1991-01-07 / 6. szám

Üszó és vízilabda-vb Indiába utazik a válogatottal Palaczkynak egy ideig nem kell télikabát Mit ne mondjak, irigylem érte! Jó pár nap Indiában, az igen! Ráadásul ilyenkor, ami­kor itt hideg, ott meg banán- érlelő meleg va'n. A szerencsés Palaczky Io­nos, a PMSC balhátvédje, aki január 9-én a magyar labda­rúgó válogatott tagjaként re­pül oda. Az utazók névsorát a csütörtöki lapok közölték, de ő már korábban tudta, hogy januárban sokáig nem lesz szüksége télilka bátra. — Decemberben volt az évzáró bankett a válogatott­nál, már ott megsúgták, hogy utazom. Nagy várakozással nézek a túra elé, azt hiszem, ez érthető is. A leglontosabb számomra azonban a dolog szakmai oldala, vagyis az, hogy mennyire megy majd a játék, mire lesz jó számomra a Nehru Kupa. A többi, azaz, hogy mit látok abból az or­szágból, csak utána jön. Azért már nézegettem ezt-azt, ol­vasgattam egy s mást Indiá­ról. Persze, hogy kiváncsi va­gyok rá. Palaczky meghívásának raj­ta kívül sokan örülnek. Köz­tük van Garami lózsel, az edzője is.- Oda is való a válogatott­ba. örülök, hogy meghívták a keretbe, és annak is, hogy eljuthat Indiába. Van a pécsieknél egy olyan ember, aki tud mesélni Pa­laczkynak Indiáról. Dobány Lajos 1983 márciusában volt arrafelé, szintén a Nehru Ku­pán, amikor a Haladásban Újabb — A spanyolországi Pamplo- nában rangos nemzetközi férfi sakktornát rendeztek, amelyen részt vett két Polgár testvér, Zsuzsa és Judit. Kettejük kö­zül ezúttal az újvidéki olimpiai bajnokcsapat éltáblása, a nő­vérek közt .rangidős Zsuzsa szerepelt jobban. ‘Egyedül ma­radt veretlen a tízfős mezőny­ben, és 5,5 pontjával a har­madik helyen végzett. A 14 éves Polgár Judit 4,5 ponttá! futballozott. A szombathelyiek akkor Magyar olimpiai válo­gatott néven szerepeltek azon a tornán.- Életem legszebb élménye marad India. Sok minden miatt. Mesélek sok mindent, aztán kiszeded belőle, ami téged érdekel - mondja. Ki ís szedtem. Csupa olyant, ami az ottani futballal, vagy az akkori tornával kapcsola­tos. Például azt, hogy a Hala­dás a döntőbe jutott, a finá­lét 100 000 néző előtt játszot­ta. Annyira tele volt a szub­kontinens déli részén lévő vá­ros pályája, hogy a nézők még a partvonaltól 2 m-re is negyedmagával holtversenyben a 4. lett. A győzelmet a vi­lágranglista 8. helyezettje, a leningrádii Leonyid Judasin szerezte meg a svájci Viktor Korcsnoj előtt. A torna vég­eredménye: 1. Leonyid Judasin (szovjet) 6,5 pont, 2. Viktor Korcsnoj (svájci) 6, 3. Polgár Zsuzsa 5,5, 4. Miguel lllescas (spa­nyol), Alfonso Romero (spa­ültek. A rendőrök bottal csi­náltak helyet, hogy a szögle­tet el lehessen végezni. Külön szektorban voltak a hölgy- szurkolók, akik a magyarokat biztatták. Több sem kellett az erősebb nem képviselőinek, akkora ellendrukkalásba csap­tak, hogy a maroknyi női cso­port azonnal elhallgatott. Nem is lehetett utána a hangjukat hallani.- A döntőben a 88. perc­ben lőtt 11-es gólommal nyer­tük meg a tornát, amelynek a gólkirálya is lettem. Csoda, hogy szívesen emlékszem visz- sza az ott töltött napokra? Körülbelül ez vár Palaczky- ra. Meg más is, már ami a külsőségeket illeti. Az Indiai Köztársaság budapesti nagy- követségétől telefonon kapott információ szerint Trivandrum- ban, az idei Nehru Kupa szín­helyén ilyentájt meleg, párás, trópusi az idő. Huszonnyolc fok van. Azon a környéken, a tengerpart vidékén különösen szeretik a focit, úgyhogy a telt ház minden meccsen garan­tált. A tornán mindenki ját­szik mindenkivel, a végső győztes 50 ezer dollárt, a má­sodik 25 ezret kap. A túra anyagi szempontból kimondot­tan kifizetődő a mieinknek, hiszen a házigazdák mindent fizetnek: az útiköltséget, az ott-tartózkodást, az ellátást, zsebpénzt. A Nehru Kupa mérkőzései közüli egyedül az India elleni számít hivatalos, országok közötti mérkőzésnek. Horváth László nyol), Igor Novikov (szovjet) és Polgár Judit 4,5-4,5, 8. Mario Gomez (spanyol), Jesus de la Villa (spanyol) és Miog- rad Todorcsevics (jugoszláv) 3-3. A 21 éves Polgár-nővér he­lyezésén túl azzal is szenzá­ciót szolgáltatott, hogy har­madszor sikerült neki teljesí­teni a férfi nemzetközi nagy­mesteri normát. Polgár-siker TOTO 1. Atal<mta— Ceseno 3-0 1 2. Bori—Pisa 2-0 1 3. Bologna—Milan 1-1 X 4. Fiorenti na—La z i o 1-1 X 3. Internazionale—Genoa 2-1 1 6. Juventus—Napoli 1-0 1 7. Parma—Lecce 0-0 X B. Roma—Cagliari 0-0 X 9. Sampdoria—Torino 1-2 2 10. Cosenza—Barletta 1-1 X 11. Fog-gia—Ancona 2-0 1 12. Messina—Taranto 0-0 X 13. Padova—Cremonese Pluszmérfcőzés: 0-1 2 14. Triestina—Udinese 1-1 X Párizs—Dakar Rali A 26. halálos baleset Líbiában, a Ghat—Tumu kö­zötti 681 km-es szakaszon folytatódott a 13. Párizs-Ca- kar autós és motoros rali. A 4. szakaszon megtörtént az első, egyben a viadal törté­netének 26. halálos szeren­csétlensége,' egy kísérőautót ért baleset során életét vesz­tette egy francia orvos, Petit Jean. Autósok, a szakaszon: 1. Hubert Auriol (francia, Lada) 3:17:11 ó. Az összetettben: 1. Jodky Ickx (belga, Citroen) 7:40:36 ó. Motorosok, a szakaszon: 1. Luigi no Medardo (olasz, Gi- lera) 8:13:39 ó, az összetett­ben. 1. Thierry Magnaldi (francia, Yamaha) 20:12:53 ó. A siker is okozhat bajt Kézilabdaedzők keringője Ahogy az életben már olyan sokszor bebizonyosodott, hogy a jóból is megárt a sok, ugyanúgy bekövetkezhet, hogy a siker is okozhat bajt. Legalább példát erre a közel­múltban éppen két baranyai kézilabdaedző szolgáltatott. Az egyik az országjáró pécsi Jéky Zoltán, míg a másik az ugyan­csak pécsi, de Komlón dolgo­zott Fenyvesi Károly volt. Az idősebb kézilabdaszurko­lók még emlékezhetnek a Pé­csi Dózsa higanymozgású be­állására, a minden helyzetből kapuérzékeny Jéky Zolira, míg a fiatalabbak - különösen a lánycsapatoknál — pedig a szigorú, mindig mindent elma­gyarázó Jéky Zoli bácsira. A pécsi kézilabdasport szerelme­se először - amint abbahagy­ta az aktív sportolást - a PMSC női csapatánál előbb, mint az utánpótlás edzője, majd később, mint a felnőttek vezetője mutatkozott be a kis- padon. A pécjújhegyi pálya után a Tatabányai Bányász női csapatánál lett edző, hogy egy hirtelen váltással a ceg­lédi NB I B-s férfiakat irá­nyítsa. Az Alföld azonban nem tetszett a változatosabb tájba született sportembernek, így nagy örömmel költözött a férfi kézilabdában az NB-s csapa­tok között lábukat megvetett somogyi Nagyatád fiai mellé. Csakhát a két férficsapat után kellett egy kis változatosság, így nem tudott nemet monda­ni a nagykanizsaiak felkérésé­re, minek következtében NB í-ig vezette a Nagykanizsai Olajbányász együttesét. S ek­kor jött az igazi meglepetés: az NB I B-ben bajnokságot nyert csapat éléről „elenged­ték" a sikerkovócsot. Akkori elkeseredésében Jéky Zoli el­határozta, hogy végleg fel­hagy az országjárással, és „megtér" szülőföldjére, így ke­rült a PMSC-fiúkat átvett Kaj- csa András mellé pályaedző­nek. Ekkor azonban új fordu­latot vett Jéky Zoltán sorsa. Egyszeriben emlékezni kezdtek rá Nagykanizsán, hogy volt ott már egy edző, aki NB l-be vezényelte a város női együt­tesét. Most ugyanezt várják tőle o Nagykanizsai Tungsram férfi gárdájánál. Sok sikert Zoltán, csak ne feledd! Egy újabb siker is okozhat bajt. .. A másik edzőnek. Fenyvesi Károlynak nem volt az előbbi­hez hasonló kanyargós, kacs- karingós útja. Már csak élet­kora miatt sem vállalkozhatott hasonló utazásra. Igaz, annak idején a Győri Textilestől ve­zetett Pécsre, a Pécsi Bá­nyászhoz az útja, csakhogy Karcsi azt követően évtize­dig ki sem tette lábát a vá­rosból. Legalábbis nem mint játékos és edző. Szép sikere­ket ért el a PMSC fiúutánpót- lás-nevelésben, onnan „csábí­tották” el az akkor még NB I B-ben szereplő Komlói Bá­nyászhoz. A csapat - mint is­mert - tavaly felkerült a leg­jobbak közé, és megkezdődött a tavasszal még sikeredzőnek számító sportember vesszőfutá­sa. Már-már veszni látszott a fejsze feje, mikor is éppen egy győri csapatot sodort a sorsolás a tabellát záró bá­nyászok útjába. A kék-fehérek pedig belekapaszkodtak a nádszálba, vagyis alaposain elpáholták az előző év baj­nokát, a Rába ETO-t. S hogy mi ebben a pláne? Egyszerű. ,Ha a bajnoki idényt záró ta­lálkozón, saját pályáján kikap a KGSK, akkor mindenki bele­nyugodott volna a sorsába, hiszen elúszott volna minden remény a bentmaradásra. Csakhogy a csapat győzött, nagy volt az öröm, szinte leír­hatatlan. A begyűjtött két pont viszont azt jelentette: a tavaszi jobb sorsolásban van még remény a bentmaradásra. Akkor viszont új edző kell! Fenyvesi Károly megértette: ő megtette a magáét, mivel ta­nári elfoglaltsága mellett ere­jéből csupán ennyire telt. így történt, hogy a sikeredzőnek éppen egy győzelem adta meg a „kegyelemdöfést", s most atadhatta helyét a Veszprém­ből igazolt Kiss Szilárdnak, akinek a jövőben segítőtársa lesz. Sikeres együttműködést. K. L. Új Dunántúli Napló, az Axel Springer-Budapest Kiadó Kft. pártoktól független lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató Főszerkesztő: LOMBOSI JENŐ Főszerkesztő-helyettesek: BÁLING JÓZSEF, GÁRDONYI TAMÁS és MIKLÓSVÁRI ZOLTÁN Kiadja: az AS-B Kft Baranya Megyei Irodája, MOLNÁR GYÖRGY irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, 7601 Hunyadi út 11. Pf.: 134 Telefon: 15-000. Szerkesztőségi telex: 12-421. Telefax: 22-301. Kiadó telex: 12-320. Készült a Pécsi Szikra Nyomdában. Pécs, Engel János út 8. 7630. Telefon: 32-177. Telex: 12-211. Felelős vezető: DR. FARKAS GÁBOR Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármelyik hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10/A 1900, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással Postabank Rt. 219-98636 021 -02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 145 forint, negyedévre 435 forint, egy évre 1740 forint. ISSN 0865-9133 Dunántúli napló Női pólóban: győzelem a világbajnok ellen! Bár vasárnap már az úszók is színre, pontosab­ban rajtkőre léptek, magyar szempontból mégis a vízi­labda állt a figyelem elő­terében. Nem csupán azért, mert a piros-fehér-zöld szí­nek képviseletében senki sem indult az 50 méteres számokban, hanem mert az egyhossrnyi vetélkedőket — kivéve az 50 m-es férfi és női gyorsot, amely a hiva­talos program része - a világbajnokság versenyeként bonyolítják le ugyan, még­sem akasztanak vb-érméket a dobogósok nyakába. A hivatalosan a FÍNA, a nem­zetközi szövetség sportver­senyeként számon tartott viadalokra ezért sem to­longtak különösebben az úszók, feltűnő volt, hogy .például az amerikaiak, akik pedig jelenleg diktálnak az úszósportban, senkit sem neveztek az 50-es futamok­ra .. . Magyar vonatkozású fej­lemény, hogy „befutott” a tizenharmadik úszó is Perth- be. Pohl Anett, a BVSC versenyzője, aki kedden a 200 méter mellen mutatko­zik be, klubjának támoga­tásával, szponzori segítség­I gel vehet részt az ausztrá­liai világbajnokságon. Az első „fecskék" a magyarok közül Güttler Károly, Rózsa Norbert és Ágh Norbert lesznek, valamennyien hét­főn startolnak a Super- drome központi medencéjé­ben. Güttler és Rózsa ott­I honi idő szerint hajnalban, valamivel 2 óra után, a férfi 100 m-es mellúszás előfutamában szerepel, s várhatóan biztosan jut majd be mindkettő a nyugat­ausztráliai óraijárás alapján esti döntőbe (magyar idő szerint 11.30-ikor kezdődnek a finálék). Ágh a férfi 200 m gyorson próbálkozik ha­sonlóval, bár az ő esélyei sokkalta halványabbak. Mindenesetre a döntők nem sóikkal kezdődnék előbb, mint a férfi pólósok D-cso- portjánaik rangadója, a Ma­gyarország -^N érneto rszág összecsapás, így az esemé­nyék közötti „átfedés" miatt a magyarokért szárítók vá- l'oszút elé kerülhetnek. Vagyis, aki Güttlerék remélt finatista szereplésére és a Konrád-legénységre egy­formán kíváncsi, ingázhat majd a két helyszín között. A pólónál maradva: va­sárnap korán zajlott le az ébresztő mind a magyar férfi, mind a női váloga­tottnál, a sorsolás matiné- előadásra szólította ugyan­is mindkét csapatot. A fér­figárda volt o frissebb, Pe- tőváryék a csoport leggyen­gébb, helyesebben egyedüli gyenge együttesével, az egyiptomi válogatottal ját­szottak, de vatájó'ban in­kább játszadoztak. Magyarország-Egyiptom 20-4 (6-1, 6-2, 4-0, 4-1). Vezette: Van Zenderen (holland), Andersen (nor­vég. Magyarország: Kuna — Sohmiedt 1, Petőváry 2, Tóth L. 3, Mészáros 2, Vin- cze 1, Tóth I. 2, Dóczi 3, Benedek 1, Péter 4, Sprok 1, Tóth, Frank. Mivél a nagy vetélytárs németek 22-7-re verték az egyiptomiakat, csakis az le­hetett a válogatott feladata, hogy hasonló, sőt, ha le­het, még nagyobb különb­séggel nyerjen. E „forgató- könyv" szellemében kezdett a gárda, Tóthék — László és Imre - vitték a prímet, egymás után lőtték a szebb­nél szebb gólokat. Kuna re­mekéit a.kapuban, 4 m-est is hárított, csak még egy­szer tudta az ellenfél fel­törni az általa állított re­teszt. Amilyen könnyű volt az újabb 2 pont megszerzése a férfiválogatottnak, annyi­ra nagy csata várt a nők­re, akik a második csoport­mérkőzésen a világbajnoki címet védő ausztrálokat kap­ták éllenfelül. Ráadásul a vb házigazdái azért is fen­ték a fogukat a magyarok­ra, mert első találkozójukat az Egyesült Államok vb- branzénmes együttese ellen elvesztették. Tehát létkérdés volt számukra a négy közé kerüléshez, hogy ezúttal győzzenek. Hát ez nem si­került. Az EB-ezüstérmes magyar csapat hálátlan vendégként 10-8-ra elpá­holta a hazaiak legjobbjait. SZÁMÍTÁSTECHNIKAI TANFOLYAMOK TAVALYI ÁRAK GYORSAK MEGTÉRÜLŐ BEFEKTETÉS 1. Személyi számítógépek operátori ismeretei Számítástechnikai alapfokú képesítést nyújtó tanfolyam 150 órás -12.000 FtAő/két részletben fizethető/ 2. IBM PC XT/AT személyi számítógépek operátori ismeretei intenzív -2 hét-6.000 FtAő 3. LOTUS 1,2,3 táblázatkészítő programcsomag használata 6x4 óra 8.000 Ft/fő Programozási ismeretek nélkül számítógéppel adatbázisba szerkesztheti, elemezheti üzleti gazdasági információit ezzel a hatékony eszközzel. 4. QUICK BASIC programozási nyelv 2 hetes - intenzív - 6.000 FtAő JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ: 1991. január 15. KSH SZÜV PÉCSI SZÁMÍTÓKÖZPONT Pécs, Szántó Kovács J. u. 3. Szegletes Emilnó 72/32-355 (31)

Next

/
Oldalképek
Tartalom