Új Dunántúli Napló, 1991. január (2. évfolyam, 1-30. szám)

1991-01-31 / 30. szám

1991. január 31., csütörtök .'ti ujpunöniot! napló Lapunk december 6-i számában riportot közöltünk arról, hogy a pécsi Apáczai Nevelési Központ általános iskolájában egy diák tanárnője felé rúgott, mire egy másik tanár megpofozta a tanulót. A szülök kezdeményezésére vizsgálat indult és Szilá­gyi János főigazgató fegyelmit adott Kőhalmi Károly tanárnak. Másnap a pécsi Zipernovszky Szakközépiskola 19 pedagógusá­nak levelét közöltük, amely elitéli a fegyelmit. Alább a szer­kesztőségbe érkezett levelekből adunk részleteket. Szülő vagyok. Két fiú anyja. Sohasem viseltem volna el, hogy az én gyermekemet vala­ki megüsse. De azt még ke­vésbé viseltem volno el, ha az én gyerekemnek nem olyan a magatartása, amilyen az adott helyzetben elvárható. Az a mi, (a szülők) és a gyere­kek ügye volt megszületésük­től kezdve, hogy úgy tudjanak visélkedni adott körülmények között, ahogy a társadalom­ban élő ember embertársai között viselkedik. Az óvodában az óvodatársakkal, az óvó né­nivel és a dacfussal . . . Meg kellett tanítani arra, hogy nem rúghat bele a nagymamába, ha neki valami nem tetszik. Sőt, arra is meg kellett taní­tani, hogy tisztelettudóan tud­jon viselkedni, még akkor is, ha az időnként nehezére esik. A mi, a gyerek szülei kudarcát jelentette, ha alka­lomadtán mégsem olyan volt a gyerek. Nem biztos, hogy mindig egyetértettünk az őket tanító tanárokkal. Ha egy 12 éves gyerek eljut addig, hogy fennhangon „anyázza" a ta­nárát, hogy az érdemjegye miatti elégedetlenségét egy jól irányzott rúgással fejezi ki —, az a szülői nevelés hibája. Czanik Istvánné Komló, Tanácsköztársaság u. 7. ♦ A mai tanulóifjúság egy ré­szének modortalan, esetenként agresszív magatartásáról a pedagógusok tudnának szám­talan példát felsorolni, de ezt a szülők többsége is érzékeli. A cikkben leirt tanulói maga­tartás mélyen elszomorító és természetesen megengedhetet­len. Ami a pedagógust lego- rombító főigazgatói magatar­tást illeti, azt egy szóval le­het jellemezni: tűrhetetlen! Egyetértek a 19 pedagógus keserű megjegyzéseivel és re­mélem, hogy az ANK tanárai, vagy az önkormányzat is el­gondolkodik ezeken . . . Tisztelettel: egy olvasó Igen sokan elqondolkodhal- nak, hogyan tovább ifjúság. Megdöbbentő, hogy egyálta­lán a tanárnak iárt ki a fe­gyelmi, megvédünk egy jó ta­nulót, aki mea „merte" kér­dezni tanárát, hogy miért nem kaphatott ötöst. - Azelőtt ezt a merészséget még csak ál­modni sem mertük, — mert a tanárt hivatása magaslatán is­mertük el . . . A föiaazgató úr a tanárt elmarasztalja, „mint- ho nem is akart volna a gye­rek a tanára felé rúgni, csak éppen felemelte a lábát." Igaz, eqv barack vaay más fe- nyelmezés, intelem is létezik a tanár számára, de méais, hir­telen ezt látva megérthető a tanár is. Még a legiobb ta­nulónak sem engedhető mea, hoav ezen szándékot egv ti­zenéves gyereknek elnézzük . . . Nincs hathatós eszköz a ta­nárok kezében, felőrlik idegei­ket e neveletlen qyerekek és nem csodálkozom a tanár . . . elgördült pofonján. Kétgyermekes anya négy unokával (Név és cím a szerkesztőségben) ♦ Nevezett intézmény főigaz­gatója úgy látszik, vagy nem nevel manapság gyereket, vagy «nem jár nyitott szemmel és füllel. Nemcsak a szülői ház­nak kell mindent megtenni, az iskolának is nevelni kelle­ne és nem o pedagógusnak fegyelmit adni. Hol tartunk? Egykét fiúgyermeket szeretet- ben, de nem problémamente­sen (pontosan az iskola hiá­nyosságai miatt). Nevelő anya ♦ Nagyon elítélem a gyerek apját. Egy kicsit, sajnálni is lehet az elfogultsága és vak­sága miatt. Azt tudom, hogy a gyerek nevét nem lehet kiírni, mivel „kiskorú", de ha egyszer a tanár nevét kiírták, akkor az apa nevét is ki kel­lett volna írni. Már csak azért is, akármilyen kitűnő tanuló a fia, ilyen magaviselettel közép­iskolába nem szabadna fel­venni. Szilágyi János úr, az intézmény vezetője a fegyelmi­vel nem a tanárok tekintélyét védte, ellenkezőleg, „lejárat­ta". Most még lenne egy kérdésem, ha nem szabad most a gyerekek táskáját meg­nézni, jövőre talán már ká­bítószert rejtegetnek táskájuk­ban. Akkor majd a tanárt azért vonják felelősségre és fegyelmit adnak neki, mert nem nézte meg a táskájukat. Egy pécsi idős asszony ♦ En sem szeretek szakmai kérdésekben állást foglalni, azonban az újságcikke alap­ján rendelkezésre álló sovány­ka információk számomra arra utalnak, Szilágyi János igaz­gatónak van igaza Kőhalmi Károly tanár úr ügyében. A következőt azonban én is aláhúznám: agresszióra pe­dagógiai célzattal nem vála­szolhatunk agresszióval. Van számos egyéb módszer, amely- lyel nagyobb siker érhető el. mint egy csattanós pofonnal. Kővári tanár úr az egyik leg­nehezebb, de egyben legne­mesebb hivatást választotta, melynek legfontosabb ismérve a TÜRELEM. S ez szememben nem összeegyeztethető a gye­rek irányában megnyilvánuló tetlegességgel. Az előbb em­lítettek frázisnak tűnhetnek annak, aki képtelen azokat tartalommal megtölteni. Eddigi ismereteim és élet- tapasztalatom alapján kije­lenthetem, számomra nem lé­tezik olyan pedagógiai cél, amit ne türelmes, jó szóval, ész érvekkel és érzelmi ráha­tással próbálnák elérni. Makay Zoltán Pécs, Darvas J. u. 4. ♦ Nem azt állítom, hogy a gyereket hasonló esetben agyon kell ütni, de egy ha­talmas iskolában, ahol sok a gyerek, a rendet és a fegyel­met igenis be kell tartatni. A múltban is csattantak el po­fonok az iskolákban, de ott­hon nem volt tanácsos dicse­kedni a ténnyel, mert a nad­rágszíj meg a pofonok bizony megsokszorozódtak. Érdekes­ségként csupán: akkor is ne­velődtek mérnökök, miniszte­rek, doktorok, és tábornokok is. Abban az időben, ha az igazgató elrendelte az egyen- sapkát vagy az egyenruha-kö­penyt, akkor a gyerek úgy is jelent meg az iskolában, nem mint manapság, az osztályban divatbemutatót rendeznek, de csak az egyes tehetősebbjei. Azok az igazgatók megköve­telték az iskolán belül és kí­vül a szigorú rendet és fe­gyelmet, volt a tanári testület­nek tekintélye. Én az igazgató úr könnyelmű intézkedését mélységesen, teljes szívemből elítélem, a szülők helyében pe­dig, ho egy kicsit magukba Mindenki vesztes szállnának, az Igazgatói intéz­kedést visszavonatnák, mert az élet rendje így diktálja. Szabó Béla nyugdíjas Pécs, Fazekas M. u. 4. ♦ S most egy „diák és ta nár-konfliktusból” — mely mel lesleg ki sem alakult — egy másik iskola tanárai — tizen kilencen — összefognak tanár társuk védelmében, illetve an nak látszatát keltve, holott a kemény és túl hangosra sike redett sorok mögött egyértel­műen meghúzódni látszik egy társadalmi réteg elszánt és ádáz küzdelme a rosszul meg­ítélt helyzetük, vélt és esetleg Nem értek egyet az igaz­gatóval, nem a tanárnak, ha­nem a tanulónak kellett vol­na fegyelmit adni. Nem lehet az ilyen viselkedést eltűrni az iskolában, véget kellene vetni a trágár beszédnek és egyéb durvaságnak. A tanárok néz­zék meg a tanulók táskáját, ir»Kább‘ „személyiségsértést" kövessenek el, minthogy az az eset ismétlődjön meg, ami egy pésti iskolában fordult elő (egy diák hasbaszúrta a tár­sát). Sajnos, az én unokáim is az ANK-ba járnak, és na­gyon aggódom a nevelésük miatt. Én és a családom 'azt szeretnénk, ha a gyerek tisz­teletet, illedelmes viselkedést is tanulna, és amennyiben nem az elvárható módon vi­valós sérelmeik helytelen exp- lorálása, sokszor már-már a felsőbbrendűség és a társa­dalmon kívüliség státusának legalizálása érdekében. Az én személyes meggyőződésem, hogy a Zipernovszky Ipari Szakközépiskola pedagógusai­val szemben „kollégájuknak", Szilágyi János főigazgató úr­nak van jelen esetben igaza. Szilágyi úr helyesen Ítélte meg a precedensértékű eseményt; és csak azt tette, amit lelki- ismerete, hivatástudata és pe­dagógus tisztessége diktált, még akkor is, ha kicsit erős jelzőt használt. selkedik, hozzájárulásunkkal kapja meg a „retorziót”, ez természetesen nem jelenti a gyerekek ok nélküli verését. Egy külvárosi nagymama (név és cím a szerkesztőségben) ♦ Nyolcvanadik évemet tapo­som, és mint vénember, elég­gé türelmes is vagyok, de amikor olvastam az Új Du­nántúli Naplóban, hogy meg­pofozott egy tanár egy gyere­6n úgy gondolom, hogy a pedagógusoknak sincs több privilégiumuk ebben az or­szágban, mint bárki másnak, ideje volna lecsendesedni, és önmagukkal is megbékélve vé­gezni azt, amit elhivatottság­ból vállaltak és választottak annak idején, amikor még ma- auk is diákként tették foga­dalmat hűségről, tisztességről, emberségről! A személyes pél­damutatás mindenkire vonat­kozik, ha rend és fegyelem lesz a tantestületekben, ha a pedagógusok egyformán a tisztességes verbális érintke­zést gyakorolják tanártársaik­kal és diákjaikkal, ha az órá­kat pontosan kezdik és feje­zik be, ha diákokkal nemcsak mint tanár, hanem mint pe­dagógus is megtalálják a hangot, ha nemcsak az emi­nens diákokat vadásszák, ha meg tudják tanulni emberként kezelni mindenféle kiváltságok és előítéletek nélkül a tanít­ványaikat, higgyék el. nem kerülhet sor ilyen tiszteletlen­ségre, amire ez a diák készült. Dr. Makai Zsolt körzeti szakfőorvos, az OKOI tudományos főmunkatársa, Újpetre, Kossuth L. u. 52^ két, azért mert a tanárnője után rúgott... És ez a tanár fegyelmit kapott, de a vétkes gyerek mit kapott? Talán egy vagy két ötöst? Attól függ, kinek a gyereke? Megnéz­ték-e, hogy kik is a szülők valójában? Vajon milyen csa­ládi élet van ez igen tisztelt családban, vajon ez o csa­lád hogyan és mire neveli kedvenc csemetéit? 6-7-8 ál­talános iskolás gyerekek már lopnak, betörnek, autókat fosz­togatnak, szeméttárolókat bo­rogatnak, kis fákat a parkok­ban kitördelik, vénember be­csületemre esküszöm, amit el­mondtam, az mind igaz, hisz velem is megtörtént, hogy a szülők elküldték a jó anyám­ba, amiért rászóltam két gye­rekre, mert egy kis fát — amely lehetett hároméves kö­rüli* — koronáját a földig le­hajtották, és azftn hintáztak. Barna Gyula Pécs, Dr. Doktor S. u. 38. ♦ Távol áll tőlem, hogy bárkit is megsértsek, de nem tudok egyetérteni sem az ANK ve­zetőjével, sem pedig, a szülő­vel. Véleményem szerint az nem „fasiszta módszer”, ha egy gyerek a tanórával szem­ben eléggé el nem ítélhető magatartást tanúsít egy 4-es (!) osztályzat miatt, és ezert jogosan kap néhány pofont. Gondolom, még mindig jobb, célravezetőbb, mintha az egyébként eminens bizonyít­ványt a magatartási jegy ront­ja le félévkor. Igaz, a törvény tiltja a testi fenyítést — törvé­nyeink ilyen téren egyébként nagyon humánusak —, de meg is van az eredménye. Meg kell figyelni a fiatalok visel­kedését utcán, közlekedési eszközön, szórakozóhelyen: trá­gárok, durvák, erőszakosak, szemtelenek. Tisztelet a kevés kivételnek. Az én gyerekko­romban sem ütött-vágott a tanítóm, tanárom, de egy-egy körmös, pofon, vagy fülhúzás meggondolásra késztetett cse­lekedeteimben. » (név és cím a szerkesztőségben) Tisztelt Főigazgató Úr! ön közvetlenül ítélkezik. Humanis­ta szellemű véleményével csak a diák méltóságát védte, a tanárokéról elfeledkezett. Rá­adásul ön a pedagógusnak az iskolai fegyelemért, a ta­nár tekintélyéért kifejtett ag­godalmát fasiszta módszernek nevezte. Átgondolta ön ennek a kijelentésnek a tartalmát? Nem tudom, képes-e ön beleélni magát annak a ta­nárnőnek a helyzetébe, akit a sérelem ért. Egyáltalán, ké­pes-e együtt gondolkodni, érezni tantestületével? Meg­győződésem, hogy az ön ál­tal tanúsított szemlélet, peda­gógia magatartás káros a tár­sadalomra, mert ha — mint ahogy ön is tette — zöld utat adunk a tobzódásnak, a bar­barizmusnak, a nyugat felé irányított útjelző táblát nyu­godtan átfordíthatjuk . . . Varga József Ez volt az a „makarenkói pofon”, amelynek perpatvarából minden érdekelt vesztesen került ki. Szilágyi János igazgatónak „intern módon" az iskola falai között kellett volna az ügyet el­intézni. Figyelmeztethette volna a tanárt szóban vagy írásban, hiszen mint mondta, ,,. . . megesett, hogy nála is elszakadt a cérna". Az elmúlt 40 év közoktatásában a verés, a pofon - nagyon helyesen — nem volt jellemző. Ezzel ellentétben azonban a fel­nőtteket „laposra verhették" az illetékes szervek, amit akkor az iskolaigazgatók nem minősítettek fasisztoid cselekedetnek, noha egyértelműen azok voltak. A társadalom általános eldurvulása nem menti fel a tanárt, de nem menti fel a diákot sem. A tanári tekintély további sárba tiprásához járult ennek az ügynek a sajtóban történő publikálása. így több ezer diák - az igazgató állásfoglalása révén — a tanár megfenyítéséből azt a következtetést vonhatta le, hogy most már „szabad a gaz­da”, nevelőjét legközelebb a szó valódi értelmében is meg-ug- doshatja. Vesztett vele a szülő is, aki soha nem rombolhatja a peda­gógus tekintélyét úgy, hogy közben a sajátját porrá ne zúzná! De talán legnagyobbat a gyerekek veszítettek, akiket olyan felnőttek, akiknek hivatásuk lett volna helyesen mérlegelni, fél­revezettek. Az általános erkölcsi elbizonytalanodás, a gyerekek, többnyire csoportos agresszivitása majdnem hétköznapi jelenség, mely a tanárok önvédelmét teszi szükségessé, vi'szont erre nincs eszköz a tanár kezében. Mindezeket tudva elismeréssel adózunk a Zipernovszky Szak- középiskola 19 tanárának a szolidaritás vállalásáért. A Neve­lési Központban viszont a hat tanár tiltakozása és levelük visz- szavonása — presszió hatása alatt — azt mutatja, hogy az el­vetélt kommunizmus lényege: a hozugság, a félelem még min­dig benne él a tömegek lelkületében, így a pedagógusokéban is. Az összetört gerinc még távolról sem egyenesedett ki. Föl­vetődik ezzel kapcsolatosan az a gondolat, ha itt a tantestü­letben ilyen -presszió lehet, vajon a főigazgatóválasztós is ilyen körülmények között történhetett? Vegyük már végre észre, nevelési rendszerünk csődjéhez nem a gúzsba kötött kezű pedagógusok vezették a nemzetet, hanem az utasítások végrehajtását mindenáron behajtó osztály- és csoportvezetők, az al- és főtanácsosok, a tanterveket megszer- kesztők, a lelkiismeret szavát írmagjában is elfojtok! Köztudott — tisztelet a kivételnek —, hogy a leghívebb végrehajtók éppen az igazgatók voltak. Negyven évig keményen behajtották a pe­dagóguson az oszlályharcra nevelést, az ellenség gyűlöletét, a materialista világnézetet stb., stb., s most, amikor elszabaduló- ban van a pokol, csak a pedagóguson kérik számon, hogy mi­ért nem csupán szép szóval és mosollyal nevel. A gyerekek pe­dig az elmúlt időszak nevelési hiányossága miatt nem szerez­hettek erre fogékonyságot, nem is értik ezt a nyelvet. Ehhez a váltóshoz nem egy-két évre, hanem egy-két évtizedre van szük­ségünk. Egyébként az ilyen esetek után megkérdezhetjük: egyáltalán elkezdtük már? Tisztelettel kérjük az „elégedetlen, a múltat is hűségesen ki­szolgáló direktorokat", tartsanak végre önbírálatot, cseréljék föl az igazgatói íróasztalt a katedrával, mutassanak követésre méltó példát! Ígérjük, ha náluk is „elszakad néha a cérna”, nem fogjuk „lebolsevikozni vagy lefasisztázni” őket! Csatlakozunk az IGEN c. folyóirat országos aláírásgyűjtésé­hez, melyet 80 ezren írtak alá az általános erőszak ellen, va­lamint a budapesti Református Gimnázium tiltakozó felhívásá­hoz. Igenis, korlátozódjon, szabályoztasson a médiákban meg­hirdetett és közvetített horror- és terrorfilmek reklámozása és forgalmazása. A gyermekbűnözés, az agresszióterjedés és meg­előzése érdekében ellenőrizzék az erőszakot hirdető" jelvények készítését és árusítását. Minél gyorsabban dolgozzák ki az il­letékesek a forgalmazás szabólyaif és pedagógiai kezelési mód­ját. Húzzuk le egyszer és mindenkorra a rolót a pornó, a ká­bítószer, a brutális filmek, az útszéli, trágár beszéd előtt. Olyanok ezek, mint a megáradt folyó két szélén sodródó szennyes tajték. Ne engedjük behömpölyögni őket hozzánk! A jövő nemzedékének „csak“ tiszta forrásból „merítsünk!”. A Magyar Demokrata Fórum Pécsi Pedagógus Bizottsága, Püspöki Énekiskola, Ökumenikus Keresztény Iskola Társaság, Kolping Egyesület

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom